’Megbecsüljétek az ilyeneket’

NEM volt minden rendjén a korinthusi gyülekezetben. Felháborító erkölcstelenség történt, ezenkívül pártok osztották meg a testvéreket. Némelyek komoly, személyes nehézségekkel néztek szembe, vagy választ igénylő kérdéseik voltak. Egyes testvérek bíróság elé vitték egymást; mások még a feltámadást is tagadták.

Komoly kérdések is felmerültek. Együtt maradjanak hitetlen házastársukkal a vallásilag megosztott háznépben élők, vagy elkülönüljenek tőlük? Milyen szerepük van a testvérnőknek a gyülekezetben? Helyes-e az, ha eszik valaki a bálványáldozati húsból? Hogyan vezessék le az összejöveteleket — köztük az Úr Vacsoráját? (1Korinthus 1:12; 5:1; 6:1; 7:1–3, 12, 13; 8:1; 11:18, 23–26; 14:26–35).

Akhaikus, Fortunátus és Stefanás kétségkívül aggódtak az ilyen zavaros szellemi légkörben élő testvéreik jólétéért, így hát útra keltek, hogy meglátogassák Pál apostolt Efézusban. Elképzelhető, hogy az effajta felkavaró hírek mellett levelet is vittek Pálnak a gyülekezettől, amely kérdéseket tartalmazott ezekben az ügyekben (1Korinthus 7:1; 16:17). Minden bizonnyal nem csak e három testvért aggasztotta a helyzet. Pál valójában már hírét vette „a Kloé embereitől”, hogy viszályok vannak a gyülekezet bizonyos tagjai között (1Korinthus 1:11). Semmi kétség, a hírhozók jelentése segítségére volt Pálnak abban, hogy világosabban értse a helyzetet, és hogy eldöntse, milyen tanácsot adjon, s miként válaszoljon a felvetett kérdésekre. Pál válaszát, úgy tűnik, az a levél tartalmazza, amelyet ma a korinthusiaknak írt első levélként ismerünk, s amely Isten szent szelleme vezetésével íródott. A levelet talán éppen Akhaikus, Fortunátus és Stefanás kézbesítette.

Ki volt Akhaikus, Fortunátus és Stefanás? Mit tanulhatunk akkor, ha tanulmányozzuk, mit mondanak róluk az Írások?

Stefanás háznépe

Stefanás háznépe annak a szolgálatnak volt „zsengéje”, amelyet Pál a Dél-Görögországban fekvő római tartományban, Akhájában végzett i. sz. 50 körül, és maga Pál keresztelte meg e háznép tagjait. Pál láthatólag úgy tekintett rájuk, mint példaképekre, mint akik érett, szilárdító hatást fejtenek ki a korinthusiakra. Meleg szavakkal dicsérte őket a gyülekezet érdekében való tevékenykedésükért: „Intelek pedig titeket, atyámfiai, hiszen tudjátok, hogy Stefanásnak háznépe Akhája zsengéje, és ők a szenteknek való szolgálatra adták magukat. Hogy ti is engedelmeskedjetek az ilyeneknek, és mindenkinek, a ki velök szolgál és fárad” (1Korinthus 1:16; 16:15, 16). Hogy kik alkották pontosan Stefanás „háznépét”, arról nem esik szó. A kifejezés utalhat egyszerűen családtagokra, de felölelhet rabszolgákat vagy alkalmazottakat is. Mivel az Akhaikus név rabszolgára, a Fortunátus pedig szabad emberre jellemző latin név volt, némely szövegmagyarázó úgy véli, e két férfi talán ugyanannak a háznépnek volt a tagja.

Bárhogy legyen is, Pál mintaszerűnek tekintette Stefanás háznépét. A háznép tagjai „a szenteknek való szolgálatra adták magukat”. Stefanás családja biztosan felismerte, hogy van mit tenni a gyülekezet javára, és a családtagok önkéntesen vállalták e szolgálatot mint személyes felelősséget. Az a vágyuk, hogy ilyenfajta szolgálatot végezzenek a szenteknek, bizonyosan erkölcsi támogatást és elismerést érdemelt.

„Felüdítették az én szellememet, a tiéteket is”

Pál aggódott ugyan a korinthusi helyzet miatt, de a három hírhozó megérkezésétől fellelkesedett. Így beszél erről: „Örülök pedig Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikosz megérkezésének, mivelhogy a ti hiányotokat ezek pótolták, mert felüdítették az én szellememet, a tiéteket is” (1Korinthus 16:17, 18, Vida fordítás). A körülményeket tekintve a korinthusiaktól való fizikai távollét valószínűleg aggodalomra adott okot Pálnak, de most a küldötteik jelenléte ellensúlyozta az egész gyülekezet hiányát. A jelentésük segítségével Pál alighanem teljessé tette a helyzetről alkotott képét, és eloszlatta legalább némely félelmét. Mindent egybevetve talán nem is álltak olyan rosszul a dolgok, mint ahogy képzelte.

Pál szerint a három hírhozó missziója nemcsak az ő szellemét üdítette fel, hanem a korinthusi gyülekezet szellemét is segített emelni. Nem kétséges, hogy a gyülekezetet megnyugvással töltötte el az a tudat, hogy küldöttei világosan elmagyarázták Pálnak a helyzetet minden oldalról, és a tanácsával együtt fognak visszatérni.

Így hát Stefanást és két társát meleg szavakkal ajánlotta Pál a korinthusiakért való fáradozásukért. Annyira értékelte e férfiakat, hogy hazatértük után vezetésről kellett gondoskodniuk a megosztott korinthusi gyülekezetben. Az apostol a következőképpen sürgeti a testvéreket: „engedelmeskedjetek az ilyeneknek, és mindenkinek, a ki velök szolgál és fárad. Megbecsüljétek . . . az ilyeneket” (1Korinthus 16:16, 18). Az ilyen erőteljes ajánló szavak világosan mutatják, hogy e férfiak a gyülekezeten belüli feszültségek ellenére is teljes lojalitást tanúsítottak. Becsben kell tartani az ilyeneket (Filippi 2:29).

A hűséges együttműködés nagyszerű eredményeket hoz

Semmi kétség afelől, hogy ha szorosan együttműködünk Jehova szervezetével és annak képviselőivel, az nagyszerű eredményeket hoz. Amikor Pál megírta azt a levelet, amelyet ma a korinthusiaknak szóló második levélként ismerünk — és tette ezt röviddel az első levél után —, a dolgok már jobban mentek a gyülekezetben. Az olyan testvérek kitartóan türelmes tevékenysége, mint Akhaikus, Fortunátus és Stefanás, valamint Titus látogatása jó hatást fejtett ki (2Korinthus 7:8–15; vö. Cselekedetek 16:4, 5).

Jehova népe modernkori gyülekezeteinek tagjai hasznot meríthetnek abból, ha elgondolkodnak azon, amit e hűséges férfiakról említenek röviden az Írások. Tegyük fel például, hogy a helyi gyülekezeten belül valamilyen okból nem lehet azonnal orvosolni egy tartósan fennálló helyzetet, és aggasztja az a testvéreket. Mi a teendő? Utánozzátok Stefanást, Fortunátust és Akhaikust, akik nem bújtak ki az alól a felelősségük alól, hogy tájékoztassák Pált a helyzetről, azután pedig bizakodóan bízzátok Jehovára a dolgokat. Az igazságosság iránti buzgóság semmi esetre sem vitte őket arra, hogy függetlenül intézkedjenek, vagy hogy ’az Úr ellen haragudjanak’ (Példabeszédek 19:3).

A gyülekezetek Jézus Krisztushoz tartoznak, és ő a maga megfelelő idejében cselekedni fog — miként Korinthusban is tette —, hogy megoldjon bármi olyan nehézséget, amely veszélyeztetheti a szellemi jólétüket és békéjüket (Efézus 1:22; Jelenések 1:12, 13, 20; 2:1–4). Addig is, ha követjük Stefanás, Fortunátus és Akhaikus nagyszerű példáját, és továbbra is a testvéreink szolgálatában fáradozunk, mi is lojálisan fogjuk támogatni a gyülekezeti elrendezést, építve a testvéreinket, s ’szeretetre és jó cselekedetekre buzdítva’ őket (Zsidók 10:24, 25, Újfordítású revideált Biblia).