Mindig helyénvaló engedelmeskedni?
„HALLOTTAD, mit mondtam?” — kiáltja az anyja Jancsinak, aki éppen kifelé megy az ajtón. Kérdésével nem azt akarja tudni az édesanyja, hogy jól hall-e Jancsi. Inkább azt szeretné megtudni, hogy szót fogad-e neki és időben hazajön-e?
A hallás és az engedelmesség szorosan összefügg egymással. Nem meglepő tehát, ha a Biblia eredeti nyelvein az engedelmességet jelentő szavak a hallással állnak kapcsolatban. De ki felé fordítsuk halló fülünket? Vajon kötelesek vagyunk mindenkinek engedelmeskedni, aki ezt kívánja tőlünk? És helyénvaló-e mindig engedelmeskedni?
Mikor helyénvaló engedelmeskedni?
Teremtőnknek, Jehova Istennek minden esetben helyes engedelmeskedni. Mivel ő a mi Alkotónk és az élet Forrása, így jogosan várja el teremtményeitől az engedelmességet (Zsoltárok 95:6, 7). Jehova mint legfőbb uralkodó másokra is ráruházhat hatalmat, akik megfelelnek az ő elvárásainak, és megkövetelheti, hogy azoknak is engedelmeskedjünk. Ezek közül mindenekelőtt Jézus Krisztust illeti meg az engedelmesség. 1914 óta Isten felkent Királya lett a mennyei Királyságban, és „minden nép, nemzeti csoport és nyelv őt köteles szolgálni” (Dániel 7:13, 14). Továbbá Jézus mint a keresztény gyülekezet feje, hatalommal ruházta fel e gyülekezet egyes tagjait is, és elvárja, hogy engedelmeskedjünk az ilyen alpásztoroknak (Zsidók 13:17).
Jehova olyan irányelveket is lefektetett, amelyek a családi körben kötelező engedelmességet szabályozzák. A gyermekeknek szóló figyelmeztetés így hangzik: „Engedelmeskedjetek a szüleiteknek, az Úrral egységben”, és a feleségeknek szóló pedig így: „Rendeljék alá magukat férjüknek, mint az Úrnak” (Efézus 5:21—6:3). A keresztényeknek szól ez az emlékeztető is: „Rendeljék alá magukat a kormányoknak és a felsőbbségeknek mint uralkodóknak, és engedelmeskedjenek nekik” (Titus 3:1). Vajon kötelesek vagyunk-e feltétlenül engedelmeskedni mindezeken a területeken? És illő-e mindig engedelmeskedni?
Amikor nem helyes engedelmeskedni
Végzetes hatású lehet, ha olyan valakire hallgatunk, akit Jehova nem ruházott fel hatalommal. Az első férfi, Ádám „hallgatott” Éva szavára, sőt evett vele együtt a jó és rossz tudás fájáról (1Mózes 3:17). Mi lett ennek a következménye? „Egy ember engedetlensége által sokan bűnösökké lettek” (Róma 5:19). Milyen szörnyű következményekkel jár, ha olyan személyre hallgatunk, aki gonosz.
Vajon mindig helyénvaló azokra hallgatni, akik felelős állást töltenek be? Nem, főleg akkor nem, ha hatáskörüket Istennek nem tetsző módon gyakorolják. Például azzal az alapelvvel összhangban, hogy engedelmeskedjetek „a ti test szerinti uratoknak”, igyekszünk munkaadóinknak az utasításait betartani. De mi a helyzet akkor, ha olyan utasítást kapunk, ami ellentétben áll a mindenható Isten törvényeivel? Pál a fenti alapelv ismertetése után megmutatja, mi a helyes magatartás: „Ne látszatra szolgáljatok, mint akik emberek tetszését keresik, hanem mint Krisztus rabszolgái, teljes lélekkel cselekedjétek Isten akaratát” (Efézus 6:5, 6). Egy másik alkalommal Péter és a többi apostol ezt mondta: „Mint uralkodónak, inkább Istennek kell engedelmeskednünk, semhogy embereknek” (Cselekedetek 5:29).
Ugyanez az alapelv érvényes a családban is. Egy férj, aki nem ismeri el az isteni követelményeket, helytelenítheti, hogy a felesége rendszeresen eljárjon a keresztény összejövetelekre. Tegyük fel, hogy nyomást, talán kényszert is alkalmaz vele szemben — amire olykor adódik példa —, hogy ne menjen a keresztény összejövetelekre. Mit tegyen ilyenkor a feleség? Ha ez esetben engedékeny lenne, könnyen veszélyeztetné mind a saját, mind a hozzátartozói szellemiségét, és még az örök élet reménységét is elveszítheti. Nem jobb lenne-e engedelmeskedni Jehovának és azt tudatosítani magában, hogy egyetlen ember, még a férj sem kapott felhatalmazást arra, hogy érvénytelenítse a parancsot: „ne hanyagoljuk el összejöveteleinket”? (Zsidók 10:25).
Miyoko férje azon a nézeten volt, hogy keresete arra „pazarolódik el”, hogy felesége rendszeresen eljár az összejövetelekre, amit ő nem helyesel. Végül is nem adta oda feleségének a háztartási pénzt, így az gyalog volt kénytelen elmenni a Királyság-terembe, ami egy órai gyaloglást kívánt.
Vajon elhanyagolta az összejövetelt? Nem. Jehovához imádkozott és átgondolta helyzetét. Amikor világosan megértette, mi okból ellenzi férje a gyülekezetbejárást, Miyoko elhatározta magában, hogy újságkihordói állást keres magának. Férje beleegyezett, de kikötötte, hogy a keresete fele az övé.
Ezután újra imádkozott Jehovához, hogy ha ez az ő akaratával összhangban van, lehetőleg lakásához közel kapjon járatot. Rendes körülmények között legalább egy évet ki kell várni ilyen járatra. Felbuzdulva azon, hogy Jehova meghallgatta imáját, minden reggel 4.30-tól 6.00-ig dolgozott. Amikor ezt látta a férje, fokozatosan megenyhült, és kész volt feleségével együttműködni. Miként Miyoko, aki rendszeresen kisegítő úttörőként szolgál, aki alaposan átgondolta helyzetét, imádkozott azzal kapcsolatban és azután annak megfelelően cselekedett, te is számíthatsz arra, hogy ez Jehova áldását hozza meg számodra.
Természetesen előfordulhatnak rendkívüli esetek, amikor egy hitetlen férj a feleségét arra kéri, hogy most ne menjen el a keresztény összejövetelekre. Ez esetben nem üldözési szándékról van szó és ezzel nem akarja őt akadályozni Jehova Isten szolgálatában és imádatában. A vonatkozó alapelvek megértése segít a keresztény feleségnek a sajátos körülményeinek megfelelően, helyesen dönteni.
De menjünk egy lépéssel tovább. Mi történik akkor, ha a férj nem engedi meg, hogy a feleség magával vigye gyermekeit az összejövetelekre? A feleség természetesen tisztában van azzal, hogy férje a családfő, még ha nem is fogadja el Krisztust saját fejeként (1Korinthus 11:3). Szívén fogja viselni gyermekei szellemi jólétét, és arra fog törekedni, hogy Jehovának engedelmeskedjék. Biztosan nagy hitpróbája lesz, ha mindezeken a területeken eleget akar tenni kötelezettségeinek. De határozott segítséget fog kapni, ha Jehovához imádkozik bölcsességért és jó ítélőképességért (Jakab 1:5; Filippi 4:6, 7). Egy tapintatos, barátságos beszélgetés férje és őközötte, amelyben megmutatkozik a csendes és szelíd szellem, jelentősen hozzájárulhat a probléma megoldásához (Kolossé 4:6; 1Péter 3:1–5).
Egy keresztény nő Yamatoban (Japán) ilyen helyzetbe került, amikor férje megtiltotta neki, hogy három gyermekét magával vigye az összejövetelekre. Mit tudott tenni? Szorgalmasan tanította otthon gyermekeit, és amikor gyermekei elég nagyok lettek, hogy önállóan döntsenek, mindegyik állást foglalt Jehova mellett és járni kezdett az összejövetelekre. A férj dühében magán kívül volt, és kidobta mindannyiukat a lakásból.
A feleség gyermekeivel együtt átmenetileg egy testvérnő lakásában kapott szállást, sőt talált magának egy állást is. De nem hagyta annyiban a dolgot. Visszament férje lakásába, kitakarított és megfőzött neki. Még egy hónap sem telt el, amikor a férj visszafogadta őket, és többé nem üldözte őket. Milyen jutalom ez a hűséges magatartásért!
„Vizsgáljátok meg az ihletett kijelentéseket”
De mit mondjunk a keresztény gyülekezetben meglevő hatalomról? Mivel azok, akik a keresztény gyülekezetben felelős állásban vannak, a szent szellem közreműködése által kapták kinevezésüket, és mivel tanításuk és intésük Isten Szaván alapszik, így nagyon is helyénvaló, ha a keresztény gyülekezetben az ilyen szabályosan kinevezett felvigyázóknak engedelmeskedünk (Cselekedetek 20:28; Zsidók 13:17). De ez nem jelent vak engedelmességet, hanem meg kell alaposan vizsgálni, mit mondanak nekünk. Miért?
János apostol a következő tanácsot adta: „Ne higgyetek minden ihletett kijelentésnek, hanem vizsgáljátok meg az ihletett kijelentéseket, hogy meglássátok, vajon Istentől származnak-e” (1János 4:1). Ez nem jelenti azt, hogy gyanakodva kell fogadnunk mindent, amit mások mondanak nekünk. Inkább Pál apostol szavait kell emlékezetünkben tartani a Galata 1:8 szerint: „Azonban még ha mi, vagy egy mennyből jövő angyal hirdetne is nektek jó hírként valamit azon kívül, amit hirdettünk mi nektek jó hír gyanánt, átkozott legyen.”
Ha tehát valamit elénk tárnak, vizsgáljuk meg, nem különbözik-e attól, amit a „hű és értelmes rabszolgától” tanultunk. Az a személy, aki ezt az üzenetet terjeszti, tiszteli-e Jehova nevét, vagy önmaga felmagasztalására törekszik-e? Összhangban van-e tájékoztatása a Biblia egész tanításával? Ezeknek a kérdéseknek segítségével meg tudjuk „vizsgálni” mindazt, ami kérdésesnek tűnik. A Biblia így int: „Győződjetek meg mindenről, s ami jó, ahhoz ragaszkodjatok!” (Máté 24:45; 1Thessalonika 5:21).
Érdekes ebben az összefüggésben Gedeon bíró esete. Gedeon, hogy megbizonyosodjon arról, vajon Jehova vele van-e, egy próbát kért. „Íme, kiteszek egy fürt gyapjút a szérüre” — mondta Jehovának. „Ha csak maga a gyapjúfürt lesz harmatos, az egész föld pedig száraz, akkor tudni fogom, hogy az én kezem által szabadítod meg Izraelt.” Amikor Jehova teljesítette Gedeon kérését, Gedeon még további megerősítést kért: „Most maga a gyapjúfürt maradjon száraz, az egész föld pedig legyen harmatos” (Bírák 6:37–39).
Vajon Gedeon túl óvatos vagy túl gyanakvó volt? Nyilvánvalóan nem, hiszen Jehova mindkét esetben teljesítette kérését, és annak megfelelően cselekedett. Gedeon bizonyos akart lenni állásának helyességében. Mivel akkor Isten írott Szava még nem állt rendelkezésre, úgy, mint ma rendelkezésünkre áll, így igenis lényeges volt Gedeon számára, hogy a leghatásosabb módon „győződjön meg”. Mihelyt azonban meggyőződött, Gedeon szigorúan engedelmeskedett Jehova parancsának, jóllehet emberi szemszögből nézve, öngyilkossági lépésnek tűnt csupán 300 férfival szembeszállni egy 135 000 fős ellenséges táborral (Bírák 7:7; 8:10). Ugyanilyen magatartást nyilvánítunk ki mi is, amikor kutatjuk Isten Szavát és tudni akarjuk, mi igazában Jehova akarata, hogy azután annak megfelelően cselekdejünk?
A legbölcsebb választás
Jehova nem vak hiszékenységet vár el tőlünk. Nem olyasféle engedelmességet kíván tőlünk, mint az idomár vagy állatszelidítő, aki zablával vagy korbáccsal kényszeríti ki az állatokból az engedelmességet. Ezért mondta a bölcs Dávid: „Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell fékezni szilajságát” (Zsoltárok 32:9, Ökumenikus fordítás). Jehova ezért gondolkodó- és ítélőképességgel ruházott fel bennünket, hogy józan belátásunk alapján saját akaratunkból válasszuk az engedelmességet.
Japánban a kiku (hallani) szó nemcsak az odafigyelés és engedelmesség jelentését foglalja magában, hanem annak megítélését is, hogy amit hallunk, az helyes-e vagy sem. Ha szól hozzánk valaki, abban az értelemben hallgassuk meg, hogy engelemességünk ne hiszékenységből, hanem saját jó belátásunkból fakadjon. Ha szól hozzánk mennyei Atyánk, Jehova Isten, akár írott Szaván, a Biblián keresztül, akár földi szervezetén át, jól tesszük, ha jól odafigyelünk rá és engedelmeskedünk neki, mert ezáltal bizonyítjuk be, hogy engedelmes imádói vagyunk, akik nem hagyják figyelmen kívül a következő szeretetteljes figyelmeztetést: „Hallottad, mit mondtam?”
[Kép a 32. oldalon]
Gedeon kutatta Jehova akaratát és engedelmeskedett Jehovának