Egy világ, amelyet gyűlöletre tanítanak

AZ EMBEREK természetüknél fogva önzők. És ha az önzés nincs ellenőrzés alatt tartva, akkor gyűlölködéssé fajulhat. Mintha a természetből fakadó önzés nem lenne elég rossz, az emberi társadalmak tulajdonképpen még nevelik is az embereket az önzésre!

Az általánosítás természetesen nem mindig indokolt, mégis bizonyos magatartásformák túlságosan elterjedtek ahhoz, hogy egyszerűen csak elutasítsuk őket mint szokatlanokat. Vajon a politikusokat gyakran nem jobban érdekli, hogy megnyerjék a választásokat, mint az, hogy segítsenek azokon, akik megválasztották őket? Vajon az üzletembereket gyakran nem jobban érdekli a pénzkeresés — ha kell, akár gátlástalanul is —, mint az, hogy megakadályozzák a káros termékek piacra kerülését? Vajon a papokat gyakran nem jobban érdekli a népszerűségük vagy a pénzszerzés, mint az, hogy nyájukat az erkölcsösség és a szeretet ösvényein vezessék?

A fiataloknál kezdődik

Ha a gyermekek engedékeny légkörben nevelkednek, valójában az önzésre vannak tanítva, mivel az előzékenységet és az önzetlenséget feláldozzák gyermekes vágyaik oltárán. Az iskolában és a főiskolán a diákokat arra tanítják, hogy igyekezzenek a legelsők lenni, nemcsak az iskolai ügyekben, hanem a sportokban is. A mottó: „Ha második vagy, akár utolsó is lehetsz!”

Az erőszakot hangsúlyozó videojátékok arra tanítják a fiatalokat, hogy önző módon oldják meg a gondokat — egyszerűen semmisítsék meg az ellenséget! Aligha nevezhető olyan magatartásnak, amely előmozdítja a szeretetet! Több mint egy évtizeddel ezelőtt az amerikai tiszti főorvos arra figyelmeztetett, hogy a videojátékok veszélyt jelentenek a fiatalokra nézve. Kijelentette: „Minden csak abból áll, hogy lepuffantsd az ellenséget. Semmi építő nincs ezekben a játékokban.” A The New York Times című újságnak írt egyik levél megjegyezte, hogy sok videojáték „kielégíti az ember legaljasabb ösztöneit”, majd hozzáfűzi még: „Buta és összeférhetetlen természetű kamaszok nemzedékét hozza létre és táplálja.” Egy németországi videojáték-rajongó elég őszinte volt, hogy beismerje ez utóbbi kijelentés igaz voltát, amikor is ezt mondta: „Amikor játszottam velük, átkerültem egy elszigetelt álomvilágba, ahol azt az egyszerű jelszót használták, hogy »Ölj, vagy téged ölnek meg«.”

Amikor a gyűlölködés rasszizmussal párosul, még fenyegetőbbé válik. A németek így hát nyilvánvalóan nyugtalankodnak a jobboldali videofilmek létezése miatt, amelyek a külföldiek, különösen a törökök elleni erőszakot mutatják be. És okkal nyugtalankodhatnak, hiszen 1994. január 1-jétől kezdve a törökök Németország 6 878 100 külföldi lakosának a 27,9 százalékát tették ki.

A rasszista érzések csak táplálják, amit a nacionalizmus már csecsemőkortól tanít a gyermekeknek, nevezetesen azt, hogy a nemzeted ellenségeit nem helytelen gyűlölni. George M. Taber, a Time magazin egyik külső munkatársa egy esszében megjegyezte: „A történelem összes politikai izmusa közül talán a nacionalizmus a legerősebb.” Majd tovább magyarázta: „Több vér folyt a nevében, mint a vallás kivételével bármi más miatt. A néplázítók évszázadokon keresztül azzal bujtogatták a fanatikus csőcselékeket, hogy minden bajukat valamelyik szomszédos etnikai csoportra fogták.”

A más etnikai csoportok, rasszok vagy nemzetiségek iránti, régóta fennálló gyűlölködés áll a mai világ sok gondja mögött. Valamint növekszik az idegengyűlölet, vagyis az idegenektől, illetve külföldiektől való félelem. Érdekes azonban, hogy német szociológusok egy csoportja rájött, hogy az idegengyűlölet ott a legszembetűnőbb, ahol kevés külföldi él. Ez azt látszik bizonyítani, hogy ezt gyakrabban okozza előítélet, mint személyes tapasztalat. „A fiatalok előítéletét főleg a barátaik és a családjuk táplálja” — állapították meg a szociológusok. Valóban, a megkérdezettek 77 százalékának nem, vagy csak alig volt kapcsolata külföldiekkel, noha támogatta az előítéletet.

Nem nehéz megtanítani az önzés leckéjét, mivel tökéletlen szüleinktől mindannyian örököltünk némi önzést. De milyen szerepet játszik a vallás a szeretet és a gyűlölet közötti konfliktusban?

Mit tanít a vallás?

Az emberek általában úgy gondolják, hogy a vallás táplálja a szeretetet. Ám ha ez így van, akkor Észak-Írországban, a Közel-Keleten és Indiában — hogy csak három példát említsünk — miért a vallási különbség a feszültség alapjául szolgáló ok? Persze néhány ember azt állítja, hogy politikai, nem pedig vallási különbségek okolhatók a zavargásokért. Ez vitatható pont. Mindenesetre nyilvánvaló, hogy a szervezett vallás nem nevelt bele az emberekbe olyan szeretetet, amely elég erős lenne a politikai és etnikai részrehajlások leküzdéséhez. Sok katolikus és ortodox hívő, valamint más hithez tartozó ember valójában elnézi az előítéletet, amely erőszakhoz vezet.

Abban nincsen semmi rossz, ha valaki megpróbálja megcáfolni egy vallási csoport tanításait és gyakorlatait, amelyekről talán úgy véli, hogy helytelenek. De vajon ez feljogosítja arra, hogy erőszakhoz folyamodjon a csoport vagy annak tagjai ellen folytatott harcban? A The Encyclopedia of Religion című könyv nyíltan elismeri: „A Közel-Kelet és Európa történetében a vallásvezetők több ízben parancsot adtak más vallási csoportok erőszakos megtámadására.”

Ez az enciklopédia feltárja, hogy az erőszak szerves része a vallásnak, amikor ezt írja: „Nemcsak a darwinisták fogadják el a konfliktust úgy, mint ami a társas és a pszichológiai kifejlődési folyamatokhoz egyaránt szükséges. A vallás végtelen forrásul szolgál a konfliktusokhoz, az erőszakhoz, s ezáltal a kifejlődéshez.”

Az erőszak nem igazolható az alapján, hogy szükséges a kifejlődéshez, hiszen ez ellentétbe kerülne egy közismert alapelvvel, melyet Jézus Krisztus fektetett le, amikor Péter apostol próbálta megvédeni őt. Péter „kinyújtván kezét, szablyáját kirántá, és a főpap szolgáját megcsapván, levágá annak egyik fülét. Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére szablyádat; mert a kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök” (Máté 26:51, 52; János 18:10, 11).

Akár jó, akár rossz egyén ellen irányul is az erőszak, az nem a szeretet útja. Ezért az erőszakhoz folyamodó emberek meghazudtolják azt a kijelentésüket, hogy egy szeretetteljes Istent utánozva cselekednek. Amos Oz író nemrégiben megjegyezte: „Jellemző a vallási fanatikusokra . . ., hogy az Istentől kapott »parancsok« alapjában véve mindig egy parancsot jelentenek: ölj. Úgy tűnik, az összes fanatikus ember istene inkább az ördög.”

A Biblia is valami egészen hasonlót mond: „Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: a ki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, a ki nem szereti az ő atyjafiát. A ki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, a mi megmaradhatna ő benne. Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert a ki nem szereti a maga atyjafiát, a kit lát, hogyan szeretheti az Istent, a kit nem lát? Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy a ki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is” (1János 3:10, 15; 4:20, 21).

Az igaz vallást szeretetteljes viselkedési forma kell hogy jellemezze, amelybe beletartozik, hogy tagjai még az ellenségeik iránt is szeretetet mutatnak ki. Jehováról ezt olvassuk: „felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak” (Máté 5:44, 45; lásd még 1János 4:7–10). Mennyire más Sátán, a gyűlölet istene! Arra csábítja és veszi rá az embereket, hogy kicsapongó, bűnöző és önző életet éljenek, s ezáltal fájdalommal és szenvedéssel töltsék meg életüket. Közben mindvégig nagyon is jól tudja, hogy ez a züllött életforma végül a pusztulásukhoz fog vezetni. Ez a fajta isten az, aki megérdemli, hogy szolgáld, aki képtelen megvédeni az övéit, és nyilvánvalóan nem is akarja ezt tenni?

Félelem, harag vagy a sérelem érzése

Könnyű igazolni, hogy ezek a tényezők gyűlölködést váltanak ki. A Time magazin egyik beszámolójában ez áll: „A nyugtalan 1930-as évek óta Európa szélsőjobboldali mozgalmainak tarka-barka gyűjteménye nem tudott kihasználni oly sok, látszólagos lehetőséget, mint most . . . Az emberek a munkájukat féltve ridegséggel áthatott haragot kezdenek érezni a centrista kormányzatok tehetetlensége miatt, és a közöttük élő külföldieket teszik bűnbakokká.” Jörg Schindler a Rheinischer Merkur/Christ und Welt című újságban arra a több tízezer politikai menekültre hívta fel a figyelmet, akik az elmúlt két évtizedben özönlöttek Németországba. A The German Tribune című újság így figyelmeztet: „A rasszizmus Európa-szerte fokozódik.” Az oly sok bevándorló benyomulása gyűlöletes érzéseket vált ki. Azt hallani, hogy az emberek így panaszkodnak: „Nekünk pénzbe kerülnek, elveszik a munkánkat, veszélyt jelentenek a lányainkra nézve.” Theodore Zeldin, aki a St. Antony’s College (Oxford) tagja, azt nyilatkozta, hogy az emberek „azért erőszakosak, mert fenyegetve vagy megalázva érzik magukat. A haragjuk okaira kell figyelmet fordítani.”

A brit televízió újságírója, Joan Bakewell találó szavakkal jellemzi világunkat, mely gyűlöletre tanítja a polgárait. Ezt írja: „Nem vagyok ortodox keresztény, de felismerek Jézus tanításában egy mélyreható és abszolút igazságot: a gonoszság a szeretet katasztrofális hiánya . . . Tudom, hogy olyan társadalomban élünk, amely kevés hitelt ad a szeretet tantételének. Valójában olyan társadalomban élünk, amely annyira alakoskodó, hogy elvet egy ilyen tantételt, mint ami naív, érzelgős, utópisztikus, s amely gúnyos megjegyzéseket tesz azokra a nézetekre, amelyek a törődést és az önzetlenséget a haszon és az önérdek elé helyezik. »Legyünk reálisak« — mondja, miközben megköti a legújabb üzletet, csal a kötelezettségeit illetően, és jelentéktelennek tünteti fel a bizonyítékot, amely egyértelműen rajtakapja a hibán. Egy ilyen világ balekokat, magányosokat és olyan embereket eredményez, akik nem tudtak elérni társadalmi elsőbbségeket, vagyis sikert, önbecsülést és boldog családot.”

Kétségtelen, hogy e világ istene, Sátán gyűlöletre tanítja az emberiséget. De mint egyének, meg tudunk tanulni szeretni. A következő cikk majd rámutat, hogy ez lehetséges.

[Kép a 7. oldalon]

Lehet, hogy a videojátékok gyűlöletre tanítják gyermekeidet?

[Kép a 8. oldalon]

A háborúban tapasztalható erőszak a tudatlanság és a gyűlölködés jele

[Forrásjelzés]

Pascal Beaudenon/Sipa Press