Egy nép, amelyet szeretetre tanítanak
A SZERETET csodálaton, jóindulaton vagy közös érdeklődési körökön alapuló vonzalom. A szeretet melegséggel áthatott ragaszkodás. Önzetlen és lojális, valamint jóindulatú törődést mutat mások érdekei iránt. A szeretet a gyűlölet szöges ellentéte. A gyűlölettől indíttatott embert felemészti a saját indulata; aki szeretettől indíttatott, az másokra gondol.
Szeretet vagy gyűlölet — melyik uralja az életedet? Ez több holmi elméleti kérdésnél, mivel az örökké tartó jövőd függ a választól. Emberek milliói, miközben olyan világban élnek, amely azt tanítja, hogy gyűlöljék a másikat, megtanulnak szeretni. Ezt egy új személyiség felöltése által teszik. Nemcsak beszélnek a szeretetről, hanem erőteljesen igyekeznek gyakorolni is azt.
Ha jelen voltál már valaha Jehova Tanúi egyik összejövetelén, talán nagy hatást gyakorolt rád, amit láttál. Jehova Tanúi nemzetiségre való tekintet nélkül egységesek az imádatban. Valóban nemzetközi testvériséget alkotnak. Ezt a helyi gyülekezeteikben és a kongresszusaikon lehet megfigyelni, de talán sehol másutt nem figyelhető meg jobban, mint azokon a helyeken, melyeket Bétel-családoknak hívnak. Ezek önkéntesek csoportjai, amelyek egy családként élnek és dolgoznak együtt, bibliai irodalmat állítva elő és terjesztve. Mindegyik országban vannak közülük néhányan, akik felügyelnek az ott élő Jehova Tanúi munkájára. Ez nem kis feladat, hiszen ez a felügyelet 1997-től kezdve több mint 82 000 gyülekezetre terjed ki 233 országban. E szükséglet kielégítése végett több mint 16 000 ember szolgál a Bétel-családokban világszerte, melybe beletartozik a világközpont, valamint a 103 országban lévő, különböző, kisebb fiókhivatali létesítmények.
A legtöbb Bétel-család túlnyomórészt annak az országnak az állampolgáraiból áll, amelyben az a bizonyos fiókhivatal található. De nem kizárólag ilyenekből áll. Egyes Bétel-családok különböző nemzetiségből, etnikai csoportból vagy rasszból származó, valamint valamilyen más vallási hátterű Tanúkból állnak. Például a németországi Seltersben található Bétel-családban — amely majdnem 1200 emberből tevődik össze — 30 nemzetiség képviselteti magát. Mi teszi képessé őket arra, hogy békében és egységben együtt éljenek, dolgozzanak és imádatot mutassanak be egy olyan légkörben, amely mentes a gyűlölettől? Az, hogy követik a Kolossé 3:14-ben található bibliai tanácsot, ahol ez olvasható:
„Öltözzétek föl a szeretetet”
Senki sem születik felöltözve, és senki sem lesz felöltözve úgy, hogy pusztán csak beszél róla. A felöltözés határozott döntések meghozásával jár együtt, s azzal, hogy azután erőfeszítést teszünk, hogy a döntéseket megvalósítsuk. Hasonlóképpen senki sem születik úgy, hogy felöltözte a szeretetet. És nem elég pusztán beszélni róla. Erőfeszítésre van szükség.
Az öltözet sok célt szolgál. Védi a testet, eltakarja a csúnya testrészeket vagy a tökéletlenségeket, valamint bizonyos mértékben feltárja az illető személyiségét. A szeretet hasonló ehhez. Védelmül szolgál, mert az igazságos alapelvek és a helyes társaság iránti szeretet arra indítja az embert, hogy kerülje az olyan társaságot és helyeket, amelyek veszélyesek lehetnek. Arra szolgál, hogy megvédje személyes kapcsolatainkat, amelyeknek drágáknak kellene lenniük számunkra. Aki szeret, azt valószínűleg viszontszeretik, és aki tartózkodik mások megbántásától, valószínűleg őt magát sem bántják meg.
A szeretet ezenkívül eltakarja személyiségünk csúnyább részeit, amelyek zavarónak bizonyulhatnak embertársainknak. Vajon nem hajlunk-e inkább arra, hogy ne vegyük tudomásul olyan emberek apróbb hibáit, akik szeretetteljesek, mint olyan egyénekét, akik büszkék, önteltek, önzőek és szeretet nélküliek?
Azok, akik felöltözik a szeretetet, a krisztusi személyiség szépségét tárják fel. Míg a fizikai szépség csak felületes, addig a szellemi szépség az egész személyt áthatja. Alighanem ismersz olyan embereket, akiket nem a fizikai megjelenésük miatt tartasz szépnek, hanem azért, mert őszinte melegséggel áthatott a személyiségük. Másfelől a legtöbben találkoztunk már szép nőkkel vagy jóképű férfiakkal, akik vonzerejüknek még a nyomát is elveszítették a szemünkben, mihelyt felszínre került az igazi személyiségük. Mennyire kellemes olyan emberek környezetében lenni, akik felöltözik a szeretetet!
A gyűlöletet szeretettel helyettesítik
Azt, hogy a gyűlöletet szeretettel lehet helyettesíteni, egy felmérés szemlélteti, amelyet 1994-ben végeztek Jehova 145 958 németországi Tanújánál.
A túlzott ivás, a kábítószerrel való visszaélés, a bűnözés, a szerencsejáték űzése, valamint a társadalomellenes vagy erőszakos viselkedés ilyen vagy olyan módon mind az önzés kifejeződése, amely könnyen gyűlöletté fajulhat. Ám a megkérdezettek 38,7 százaléka elmondta: annak érdekében, hogy megfeleljen a Biblia magas irányadó mértékeinek, amelyek mellett a Tanúk kiállnak, legyőzött egyet vagy többet e gondok közül. Az Isten iránti és a viselkedéssel kapcsolatos igazságos irányadó mértékei iránti szeretet indította őket arra, hogy ezt tegyék. Jehova Tanúi szeretetteljes segítséget nyújtottak, gyakran egyéni alapon. Az elmúlt öt év alatt (1992—1996) 233 országban 1 616 894 személynek segítettek változtatásokat tenni, a mindent legyőző szeretettel küzdve le a gyűlöletet.
Jehova Tanúi szilárd kapcsolatokat tudnak kialakítani, azáltal hogy alkalmazzák házasságukban az önzetlen szeretetet. Néhány országban minden két-három házasságból egy válással végződik. Ám a fentiekben említett felmérés arra utalt, hogy a Tanúknak jelenleg mindössze 4,9 százaléka él elváltan vagy elkülönülten a házastársától. Ne felejtsük azonban el, hogy közülük szép számban vannak azok, akik azelőtt váltak el, hogy Jehova Tanúi lettek.
Mivel a szeretet Istene Nagy Oktató, aki megtanítja az ő útjaira azokat, akik szeretik őt, ezért Jehova Tanúi szeretete elsősorban Jehova felé irányul. Ellentétben más emberekkel, akik talán „inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői”, Jehova Tanúi Istent teszik az első helyre (2Timótheus 3:4). E lelkiismeretlen világ útjaival ellentétben az átlag Tanú 17,5 órát tölt hetente vallásos tevékenységekkel. A Tanúk nyilvánvalóan szellemi gondolkozásúak. Ez teszi őket boldoggá. Jézus ezt mondta: „Boldogok a lelki szegények [akik tudatában vannak szellemi szükségletüknek, NW]: mert övék a mennyeknek országa” (Máté 5:3).
Amint azt a 118. zsoltár írója elmondja, Isten igaz szolgájának nem kell félnie az emberektől. „Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?” (6. vers). Az Istenbe vetett teljes bizalom eltávolítja a gyűlölködés és a más emberektől való félelem egyik okát.
Egy keresztény, tudva azt, hogy Isten „késedelmes a haragra, nagy kegyelmű és igazságú”, igyekezni fog, hogy kitörölje életéből a haragot, mivel az további oka lehet a gyűlölködésnek. Ha kifejleszti Isten szellemének gyümölcseit, többek között a szelídséget és az önuralmat, az segíteni fog neki ennek elérésében (Zsoltárok 86:15; Galátzia 5:22, 23).
Az igaz keresztény alázatos, és nem tartja magát többre, mint amennyi valójában (Róma 12:3). Ápolja a szeretetet a másokkal való bánásmódjában. A gyűlölettel ellentétben a szeretet „nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt” (1Korinthus 13:5).
Igen, a félelem, a harag vagy a sérelem érzése gyűlöletre indíthatja az embereket. A szeretet viszont, azáltal hogy megfosztja a gyűlöletet az alapjától, legyőzi azt. A szeretet valójában a legerősebb erő a világegyetemben, mivel „az Isten szeretet” (1János 4:8).
Hamarosan örökre eltűnik a gyűlölködés
Mivel az önzés és a gyűlölet nem része Jehova Isten személyiségének, ezért nem tarthat örökké. El kell távolítani, mert erre van szükség ahhoz, hogy helyettesíteni lehessen a szeretettel, amely örökké fog tartani. Ha olyanfajta világra vágysz, amelyben nincs gyűlölet, és amely szeretetben teljes, akkor hadd magyarázzák el neked Jehova Tanúi a Bibliából, hogy mely követelmények szükségesek ahhoz, hogy élhess és meglásd ezt.
Igen, mindannyian jól tennénk, ha megkérdeznénk: „Melyik tulajdonság uralja az életemet, a szeretet vagy a gyűlölet?” Ez több holmi elméleti kérdésnél. Az a szív, amely Isten ellenfeléért, a gyűlölet istenéért dobog, nem sokáig fog már dobogni. Az a szív, amely Jehováért, a szeretet Istenéért dobog, örökké dobogni fog! (1János 2:15–17).
[Kép a 10. oldalon]
Az emberek még napjainkban is képesek felöltözni a szeretetet