Van-e jövőjük az erdőknek?
A HÚSVÉT-SZIGETEN, a Csendes-óceán déli részén, nagy kőfejek merednek az ég felé a füves domboldalakon, kifejezéstelenül nézve a tenger felé. E szobrok készítői évszázadokkal ezelőtt nyomtalanul eltűntek. Az Egyesült Államok nyugati részén is ősi épületek romjait találjuk egy elhagyott, terméketlen területen, amelyek egyedüli emlékei egy olyan népnek, amely régen ezelőtt eltűnt, mielőtt még a fehér emberek idemerészkedtek volna. Egyes bibliai országok helyén, ahol valamikor virágzó civilizáció és kereskedelem létezett, most széljárta sivatagot találunk. Vajon miért?
Mind a három esetben a közös motívum valószínűleg az erdőpusztítás. Egyes szakértők szerint azért kellett az itt élő népeknek ezekről a területekről elvándorolni, mivel kiirtották az ottani erdőket. Fák híján a föld terméketlen pusztasággá vált, és értelemszerűen az emberek továbbvándoroltak. De ma az emberiség az egész földgolyónkat fenyegeti ugyanezzel a tettével. Vajon sikerül véghezvinnie? Vajon semmi sem állítja meg ezt a folyamatot?
Sok próbálkozás történik. A Himalája hegységben a nők állítólag átkarolják a fákat, s ezzel próbálják útját állni a favágóknak, hogy ne vágják ki a fákat. Malajziában az őserdei törzs lakói emberi láncot alkottak, és elállták az útját a favágóknak és nehézgépeiknek.
Annak a kétszázmillió embernek, akinek az esőerdő nyújtja a megélhetést, személyes létük forog kockán. A civilizáció előretörésével a bennszülött törzsek egyre jobban visszahúzódtak az erdőkbe, de időnként a másik irányból előretörő újabb bevándorlókkal találkoznak. Sok törzset a betolakodók betegségei irtottak ki. Mások, akik kénytelenek voltak alkalmazkodni a külvilághoz, ott találták magukat a város szegényei között — elidegenedve és a lezüllés állapotában. De a világ most már kezd tudatára ébredni állapotának. A környezettel való törődés kezd az egész világon tért hódítani.
Tudnak-e változtatni ezen az állapoton a környezetvédők?
„Megvan a tudás is és a technika is a világ trópusi erdeinek a megmentéséhez” — így kezdődik a Saving the Tropical Forests című könyv. Ez a tény bizonyosodott be világszerte a nemzeti parkokban. A Costa Rica-i Guanacaste Nemzeti Parkot arra a célra jelölték ki, hogy visszaállítsanak egy óriási erdőrészt. Kenyában, Indiában, Haitin és Kínában is milliók fogtak a faültetéshez. De a faültetés önmagában nem azonos az erdők helyreállításával.
Időnként az „újraerdősítés” egyszerűen egy bizonyos fafajtának kereskedelmi célú beültetése egy későbbi időpontban való kitermelés céljából. Ez távolról sem azonos az esőerdő bonyoult ökoszisztémájáva. Ezenkívül egyesek azt állítják, hogy a csapadékos trópusi esőerdőt sohasem lehet visszaállítani eredeti bonyolult formájában. Nem csoda, ha sok környezetvédő azt hangoztatja, hogy kívánatosabb az erdők megőrzése, mint az erdők helyreállítása.
Az esőerdők megőrzése persze korántsem olyan könnyű, mint ahogyan ez hangzik. Ha egy erdei terület túl kicsiny, nem tud fennmaradni. Egyes környezetvédők azt javasolják, hogy a világ esőerdőinek legalább 10—20 százalékát kellene rezervátumokban érintetlenül fenntartani, ha azt szeretnénk, hogy az élet temérdek változata fennmaradjon. Jelenleg azonban az afrikai esőerdőknek csak 3 százaléka, Délkelet-Ázsiában viszont mindössze 2 százaléka, Dél-Amerikában pedig csak 1 százaléka áll védelem alatt.
Ráadásul ezeknek a területeknek némelyike csak papíron áll védelem alatt. Nemzeti parkok és rezervátumok nem érik el céljukat, ha azokat rosszul tervezik meg, helytelenül gazdálkodnak velük, és ha megvesztegethető hivatalnokok a saját zsebükbe vándoroltatják a parkra szánt összegeket. Egyesek suba alatt még abból is pénzt csinálnak, hogy engedélyt adnak fakitermelésekre. De a munkaerő is kevés. Az Amazonas vidéken egyetlen őrt jelöltek ki egy franciaországnyi esőerdő terület őrzésére.
A környezetvédők azt is szorgalmazzák, hogy a termelők sajátítsák el a gazdálkodásnak azt a formáját, amellyel meg lehet védeni a talajt a kiszipolyozástól, és amely nem teszi szükségessé az elvándorlást újabb területekre, vagy még több erdő kiirtását. Egyesek próbálkoztak egyetlen szántóföldön többféle termék termesztésével, amelynek az a célja, hogy elűzze a rovarkártevőket, amelyek csak bizonyos növényfajtákon élősködnek. A gyümölcsfák megvédik a talajt a trópusi esőktől. Mások egy ősi technikát élesztettek fel újra: csatornákat ástak a kiskertek körül, és az iszapot és az algát trágyaként kilapátolták a csatornából a földre, hogy ezzel biztosítsák a magasabb terméshozamot. Ezenkívül a csatornákban haltenyésztéssel is foglalkoznak kiegészítő táplálékszerzés céljából. Ezek a módszerek a kísérletek során jól beváltak.
De az emberek megtanítása a gazdálkodás „hogyanjára” időbe és pénzbe kerül, és rátermettséget kíván. A trópusi országoknak gyakran túl sok az azonnal megoldandó gazdasági problémája, és emiatt halasztódik az ilyen hosszútávú befektetés. Mégha a műszaki hozzáértés széles körben elterjedne is, nem oldaná meg a problémát, ahogyan Michael H. Robinson írja a Saving the Tropical Forests című könyvében: „Az esőerdők pusztítása nem a tudatlanság vagy ostobaság miatt folyik, hanem főként a szegénység és a mohóság miatt.”
A probléma gyökere
Szegénység és mohóság. Úgy látszik az erdőirtás válsága mélyen az emberi társadalom szerkezetében gyökerezik, és sokkal mélyebben, mint amennyire az esőerdő fái eresztik gyökereiket a vékony trópusi talajba. De képes-e orvosolni az emberiség ezt a bajt?
Hollandiában, Hágában 24 nemzet részvételével csúcstalálkozót rendeztek az elmúlt évben. Itt javasolták egy új hatóság felállítását az Egyesült Nemzetek Szervezetén belül, aminek a Világhatóság nevet szánták. A londoni Financial Times szerint a Világhatóság „példa nélkül álló hatáskörrel rendelkezne a környezeti mércék felállítása és azok érvényesítése” tekintetében. Bár a nemzeteknek részben fel kellene adni féltve őrzött nemzeti szuverenitásukat, hogy a Világhatóságnak igazi hatalma lehessen, egyesek azt állítják, egy nap elkerülhetetlenül létre kell jönnie egy ilyen szervezetnek. Csak egy egységes világszerv tudná a világméretű problémákat megoldani.
Ez magától értetődik. De melyik emberi kormányzat vagy szerv képes kitörölni az emberből a mohóságot, vagy megszüntetni a szegénységet? Volt-e ilyen kormány valaha is? A legtöbb kormány a mohóságra épül, így a szegénység továbbra is fennmarad. Nem, ha valamilyen emberi szervre kellene várnunk, hogy az erdőpusztítással kapcsolatos válság megoldódjék, akkor az erdőknek nincs jövője, de nem lesz ember sem.
De álljunk meg egy percre és gondolkodjunk. Nem éppen azt bizonyítják-e az erdők, hogy egy végtelenül bölcs lény tervezte meg őket? Igen, pontosan ezt bizonyítják! Az esőerdők a fák gyökérzetétől kezdve a fák lombkoronájáig mind azt tanúsítják, hogy ez egy Mester Alkotó keze munkája.
Nos, akkor egy ilyen Mester Tervező megengedné azt, hogy az ember az összes esőerdőt kipusztítsa és tönkretegye földünket? Egy kiemelkedő bibliai prófécia közvetlenül megadja a választ erre a kérdésre. Így olvasható: „De megharagudtak a nemzetek és eljött a te haragod [Istené] . . . és a meghatározott idő . . . hogy elpusztítsd azokat, akik a földet pusztítják” (Jelenések 11:18).
Két dolgot is meg kell figyelnünk e próféciában. Először is azt, hogy ez a vers utal egy olyan időre, mikor az ember csakugyan képes lenne elpusztítani az egész földet. Amikor János e szavakat leírta közel kétezer évvel ezelőtt, akkor az ember nem tudta volna elpusztítani a földet, mint ahogyan a holdra sem tudott volna felszállni. De ma mindkettőre képes. Másodszor, a prófécia arra a kérdésre, hogy az ember teljesen tönkre fogja-e tenni a földet — a leghatározottabb nemmel felel!
Isten az embert azért teremtette, hogy művelje és gondozza a földet, nem pedig azért, hogy letarolja azt. Az ősi Izraelben Isten korlátozta népe számára az erdőpusztítást, amikor ők az Ígéret földjét készültek elfoglalni (5Mózes 20:19, 20). Isten ígérete szerint a közeljövőben az egész emberiség teljesen összhangban fog élni környezetével (1János 2:17; Jeremiás 10:10–12).
A Biblia reményt nyújt, reményt egy olyan időre, amikor az ember gondozni fogja majd a földet és paradicsommá alakítja, és nem fog lánctalpas talajgyaluval nekiesni az erdőnek, hogy sivataggá változtassa, a durva bánásmód helyett ápolni fogja és ahelyett, hogy a pillanatnyi nyereség kedvéért kiszipolyozná körültekintően gondozza majd. Az erdőknek tehát van jövőjük. A dolgok jelen korrupt rendszere amely pusztítja őket, és az egész földet, nem lesz többé.
[Kép a 22. oldalon]
A civilizáció eltűnését itt a Húsvét-szigeten az erdőpusztítás idézhette elő
[Forrásjelzés]
H. Armstrong Roberts