A fundamentalizmus elterjedése
FUNDAMENTALIZMUS — néhány gyorsan tovatűnő évtizeddel ezelőtt még csak egy kisebbségi irányzat volt a protestantizmuson belül. De hogy megváltoztak a dolgok! Bruce B. Lawrence valláskritikus azt írta, hogy harminc évvel ezelőtt még csak kevesen sejtették, hogy a XX. század végére a fundamentalizmusa ennyire jelentős témává válhat, és akár még olyanná is, amellyel a tömegkommunikáció vagy az egyetemi kutatás állandóan foglalkozik.
Mégis ez történik. Az erőszakos utcai tüntetésekről, a gyilkosságokról, az abortuszellenes megmozdulásokról, a befolyásos vallási érdekcsoportok politikai mesterkedéseiről és az istenkáromlónak tartott könyvek máglyán való elégetéséről szóló sajtóbeszámolók állandóan emlékeztetnek a fundamentalisták tetteire. Az olasz pénzügyi hetilap, a Mondo Economico kijelenti, hogy a fundamentalizmus majdnem mindenhol „Isten nevében lendül támadásba”.
A fundamentalistákat gyakran úgy ábrázolják, mint akik szélsőségesek és fanatikusak, illetve összeesküvéseket szőnek, és terrortámadásokat hajtanak végre. Az embereket aggasztja az olyan csoportosulások növekedése, mint amilyen a Comunione e Liberazione a római katolicizmusban, a Gush Emunim a judaizmusban és a Christian Coalition az észak-amerikai protestantizmusban. Miért terjed a fundamentalizmus? Mi motiválja? Valóban „Isten bosszúállása” ez, ahogy a francia szociológus, Gilles Kepel sejteti?
[Lábjegyzet]
a Fundamentalista az, aki mereven ragaszkodik a hagyományon alapuló, konzervatív vallási értékekhez. A „fundamentalizmus” jelentését a következő cikk fogja bővebben kifejteni.
[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]
Nina Berman/Sipa Press