A vallás jövője múltjának tükrében

20. rész: XIX. századtól kezdődően — A helyreállítás ideje elérkezett!

„Az isteni világosság akkor látható a legjobban, ha a saját gyertyádat eloltod” (Thomas Fuller, angol orvos és író, 1654—1734).

A XIX. századot a keresztény történelem egyik legélénkebb időszakának tartják; az első évszázadhoz és a reformáció éveihez hasonlítható. A vallási tudat és tevékenység ilyen fokú növekedésének számos és különböző okai vannak.

Kenneth S. Latourette szerző 13 tényezőt sorol fel, melyek közül néhányat e folyóirat korábbi számai már megtárgyaltak. Latourette azt mondja, hogy „ilyen rövid idő alatt még sohasem élt át az emberi társadalom ilyen mélyreható és ilyen sokirányú változást”.

Az Egyesült Államokban a vallási ébredés egyértelműen észlelhető volt. Például a század kezdetén az egyháztagok száma nem érte el a népesség 10 százalékát sem, a század végére azonban majdnem 40 százalékra emelkedett az arányuk. A vasárnapi iskolák, melyek 1780-ban kerültek bevezetésre Angliában, egyre növekvő népszerűségnek örvendtek. Ennek az volt az oka, hogy az Egyesült Államokban, ellentétben Európával, az egyház és az állam különválása kizárta a vallástanítás lehetőségét a nyilvános iskolákban. Továbbá teológiai egyetemek és felekezetközi bibliatársaságok tucatjait alapították, és a század első felében legkevesebb 25 teológiai szemináriumot létesítettek az Egyesült Államokban.

Időközben a protestantizmusban világszerte feltámadt a misszionáriusi szellem. A brit cipész és tanító, William Carey volt a kezdeményező 1792-ben az An Enquiry Into the Obligations of Christians to Use Means for the Conversion of the Heathens című könyvének kiadásával. Mialatt misszionáriusként szolgáltak Indiában, Carey és társai teljesen vagy részben lefordították a Bibliát több mint 40 indiai és más ázsiai nyelvre és nyelvjárásra. A munka, amelyet ezek a korai misszionáriusok a Biblia elterjesztése terén végeztek, dicséretet érdemel.

A viszonylag új bibliai régészeti tudományág is jelentőségre tett szert az elmúlt század folyamán. Francia katonák 1799-ben találtak Egyiptomban egy fekete bazalt táblát, amelyet napjainkban a Rosetta-kő néven emlegetnek. A táblára ugyanazt a szöveget írták fel háromszor. Két esetben eltérő formájú egyiptomi hieroglifával és egyszer görögül. Ezért a tábla felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult az egyiptomi hieroglifák megfejtésében. Nem sok idő múltán megfejtették az asszír ékírásokat is. Ezért amikor később megkezdődtek az ásatások Asszíriában és Egyiptomban, a felszínre hozott műalkotások új értelmet kaptak. Számos bibliai feljegyzés megerősítést nyert a legapróbb részleteiben is.

Saját gyertyáikat égetve

Ahogyan növekedett a vallás iránti érdeklődés, ugyanúgy szaporodott a lehetséges reformátorok száma is. Nyilvánvaló volt azonban, hogy nem mindegyiket jellemezte az őszinteség. A már említett szerző, Kenneth S. Latourette nyíltan elismeri, hogy némelyik új vallási felekezet „az irigység, a versengés és a személyes nagyravágyás szülötte volt”. Azonban az olyan reformátorokról, akik a személyes nagyravágyásuk gyertyáit égették, aligha feltételezhető, hogy ők Isten választottjai az igaz imádat helyreállítására.

Az egyéni gyertyák fényeinek ezen összevisszaságában a teológiai gondolkodásban is zűrzavar támadt. A magasabb kritika, amely főképpen a német egyetemek terméke volt, újra értelmezte az Írásokat a „haladó” tudományos gondolkodás fényében. A bibliakritikusok úgy tekintették a Bibliát, hogy az alig több, mint a zsidó vallási tapasztalatok feljegyzése. Megkérdőjelezte a Biblia szaktekintélyét a megmentés módjának meghatározásánál, és az általa képviselt erkölcsi alapelvek ésszerűségét is.

A magasabb kritika lelkes támogatásra talált különösképpen a protestáns lelkészek körében. Egy beszámoló szerint 1897-ben Németországban a 20 protestáns teológiai egyetem tantestületének egyetlen tagja sem ragaszkodott már a Mózes öt könyvének és az Ésaiás könyvének szerzőségéről vallott hagyományos nézetekhez.

Néhány évvel később, 1902-ben Skóciában a presbiteriánus egyház közgyűlésének egyik konferenciáján vita keletkezett a magasabb kritikával kapcsolatban. Az Edinburgh Evening News a következőképpen tudósított: „A magasabb kritika szerint . . . a Biblia mitikus történetek gyűjteménye, melyekből egy prédikátor meríthet némi erkölcsi tanulságot, amint egy ügyes moralista is levonhat erkölcsi tanulságokat ’Aesopus meséi’-ből.” Azonban az újság a továbbiakban megjegyezte: „A munkásosztály nem ostoba. Nem fog templomba járni azért, hogy olyan embereket hallgasson, akik maguk is szellemi ködben élnek.”

Egy második cikk néhány nappal később még nyíltabban fogalmazott: „Nincs értelme a kertelésnek. A protestáns egyház egy képmutató szervezet, és vezetői cégéres csalók. A dolgok odáig jutottak, hogy amennyiben az ‘Age of Reason’ szerzője még élne napjainkban, talán nem neveznék gúnyosan hitetlen Tom Paine-nek, hanem a nagy tiszteletű Thomas Paine megszólítással illetnék, aki a hittudományok doktora, a héber nyelv és az ótestamentumi szövegmagyarázat professzora, a U[nited] F[ree] College, Glasgow tagja. Minden további nélkül prédikálhatna valamelyik protestáns szószékről . . . [és] teológiai professzorként csinos fizetés ütné a markát.”

Egy vallási visszaütés

A protestantizmus indulásától fogva nagy súlyt fektetett az egyéni megtérésre és a keresztény tapasztalatra. Főképpen az Írásra támaszkodott, a szentségeknek és a hagyományoknak kisebb jelentőséget tulajdonított.

Az 1830-as és az 1840-es években számos protestáns evangélikus kezdte hirdetni Krisztus küszöbönálló második eljövetelét, és azzal együtt a Millennium kezdetét. William Miller, egy New York-i farmer, ki merte jelenteni, hogy a második eljövetel 1843 körül történhet meg. Ez a millenniumi mozgalom elősegítette azt, hogy egy különösen feltűnő és agresszív evangélikus irányzat alakuljon ki, mely fundamentalizmusként lett ismert.

A fundamentalizmus főképpen a szabadelvű protestantizmus által táplált kétkedés, szabadgondolkodás, racionalizmus és erkölcsi lazaság erőteljes következményeiként jött létre. Nevét később a The Fundamentals című, 12 műből álló sorozatról kapta, melyet 1909 és 1912 között adott ki a Moody Bible Institute.

A fundamentalizmus különösen az Egyesült Államokban vált széles körben ismertté célratörő rádió- és tévéműsorai, bibliatársulatai, jól publikált és az érzelmekre ható összejövetelei révén. Az utóbbi időkben azonban jó hírnevén csorbát ejtettek azok a pénzügyi és szexuális botrányok, amelyekbe kiemelkedő vezetői közül némelyek belekeveredtek. Bírálat érte túlzott politikai tevékenységéért is, melyet különösképpen a Moral Majority [Erkölcsi Többség] 1979-ben történt megalapítása óta fejtett ki, nemrég azonban feloszlott ez a társaság.

A fundamentalizmus noha azt állította magáról, hogy védi a Bibliát, valójában aláásta annak hitelességét. Ennek egyik módja az olyan szövegrészek szó szerinti értelmezése, amelyeket nyilvánvalóan nem szó szerint kell értelmezni. Például azt állítja a teremtésbeszámoló alapján, hogy a föld 6, szó szerinti 24 órás nap alatt lett megteremtve. Nyilvánvalóan ezek sokkal hosszabb ideig tartó jelképes napok voltak. (Vö. 1Mózes 2:3, 4; 2Péter 3:8.) A másik mód, amellyel a fundamentalizmus aláássa a Bibliát, az olyan Írás-ellenes tanok hirdetése, mint például a pokol tüzében való örök gyötrelem. Továbbá időnként olyan viselkedési szabályokat állít fel, amelyek túlmennek az Írás által megkövetelt irányadó mértéken, így tiltja például az alkoholtartalmú italok fogyasztását, vagy a nők esetében a szépítőszerek használatát. Az ilyen fundamentalista tanítások hatására sok ember elutasítja a Biblia üzenetét, mivel azt naivnak, ésszerűtlennek és tudománytalannak tartja.

Idő kérdése

Nyilvánvalóan szükség volt helyreállításra, az igaz imádat helyreállítására! A Prédikátor 3:1 azonban azt mondja: „Mindennek meghatározott ideje van.”

Az első században Jézus a keresztény tanítás formájában újra életre keltette az igaz imádatot. Ám megjövendölte azt is, hogy bekövetkezik a hitehagyás. Azt mondta, hogy a búzához hasonló igaz keresztények és gyomhoz hasonló álkeresztények majd „együtt növekednek az aratásig”. Abban az időben az angyalok „összegyűjtik a gyomokat és . . . teljesen elégetik azokat”, eközben az igaz keresztényeket Isten pártfogásába gyűjtik egybe (Máté 13:24–30, 37–43). A XIX. század második felében elérkezett a meghatározott idő az igaz imádat ezen helyreállítására.

Charles Taze Russell 1852-ben született a pennsylvaniai Pittsburghben, és már gyermekkorában nagy érdeklődést tanúsított a Biblia iránt. Húszas éveinek kezdetétől a figyelmét nem a család üzleti ügyeire fordította, hanem minden idejét a prédikálásra szentelte. Amikor 64 éves korában meghalt, a beszámolók szerint 1916-ig több mint 30 000 beszédet tartott és annyi könyvet írt, hogy azok oldalszáma összesen több mint 50 000.

Russel, noha értékelte mások dicséretes munkáját a Biblia megismertetésének terén, felismerte azt, hogy a Bibliát nem elég csupán lefordítani, kinyomtatni és terjeszteni. Ezért 1879-ben megkezdte annak a folyóiratnak a kiadását, amelyet napjainkban Az Őrtorony néven ismernek. Az első száma ezt írta: „Nagyon is hajlamosak vagyunk azt kérdezni: ’Mit mond az egyházam valamilyen kérdésről?’, ahelyett, hogy azt kérdeznénk: ’Mit mondanak az Írások?’ Túl sokat tanulmányozzuk a teológiát, és túl keveset a Bibliát. Azzal a gondolattal, hogy ’az Írások képesek bölccsé tenni minket’, és ’az Úr bizonyságai bizonyosan bölccsé teszik az egyszerűt’, vizsgáljuk meg tehát Isten Szavát.”

Napjainkban 110 éves folyamatos kiadás elteltével Az Őrtorony (jelenleg 106 nyelven, számonként 13 millió feletti példányszámban kerül kiadásra) továbbra is folytatja Isten Szavának vizsgálatát. Emberek milliói tanulták meg értékelni azt a segítséget, amit ez a kiadvány nyújt a bibliai tanítások tanulmányozásához, megértéséhez és alkalmazásához.

Russell, ellentétben hitújító eszméket valló számos kortársával, nem prédikálta, hogy az Istenhez való közeledésnek különleges módja lenne, nem dicsekedett isteni látomásokkal és jelenésekkel, nem tárt fel olyan üzeneteket, melyek elrejtett könyvekben, vagy máshol találhatók és csak a beavatottak számára érthetők, és sohasem állította, hogy képes gyógyítani fizikai betegségeket. Továbbá nem jelentette ki, hogy értelmezni tudja a Bibliát. Az isteni kezek készséges eszközeként ellenállt minden olyan kísértésnek, amely arra akarta rávenni, hogy „saját gyertyájának” világa fényesebb legyen, mint az isteni világosság.

„Inkább az igazságot tiszteljék és hirdessék, mintsem annak szolgáját — írta Russell 1900-ban, majd hozzátette: — Túlságosan erős a hajlam arra, hogy az igazságot az igehirdetőnek tulajdonítsák, és közben elfeledkeznek arról, hogy minden igazság Istentől származik. És tetszése szerint Ő használja fel egyik vagy másik szolgáját az igazság hirdetésére.” Ez az alapvető oka annak, amiért az Őr Torony kiadványok írói és fordítói csakúgy, mint a New World Bible Translation Committee (Új Világ Biblia Fordítói Bizottság) tagjai úgy döntöttek, hogy névtelenek maradnak.

Isten Királya trónra lépett!

Az első században Alámerítő János bejelentette, hogy Jézusnak mint Isten kijelölt Királyának a megjelenése küszöbön áll. A XIX. században pedig elérkezett annak az ideje, hogy bejelentsék e Király égi hatalomban való közelgő megjelenését. Ezzel összhangban a Zion’s Watch Tower (Sioni Őr Torony) az 1880. évi márciusi számában (angolban) kijelentette: „A ’Pogányok Ideje’ 1914-ig tart és az égi királyság nem veszi át addig a teljhatalmat.”

Ezért az a csoport, amely napjainkban mint Jehova Tanúi ismeretes, több mint száz évvel ezelőtt nyilvánosan ismertette, hogy az 1914. év fogja jelezni Isten Királyságának a kezdetét. Isten Királyának a trónra emelése jelentette az első lépést a hamis vallás pislákoló gyertyájának végleges kioltása felé, hogy az többé ne homályosíthassa el az isteni világosságot.

Amint a XIX. század vége közeledett, a kereszténység vallásának nem volt olyan öltözete, amely Isten szolgájaként azonosította volna. Rászolgált arra, hogy Isten elhagyja. Az ítéletének ideje elközeledett. Sorozatunk következő cikkében még többet megtudhatsz erről a témáról.

[Kiemelt rész a 89. oldalon]

A reformáció néhány „későn érkezett” gyermeke

Krisztus Tudós Egyháza: Ez a vallásos mozgalom általában mint Krisztusi Tudomány ismeretes. Mary Baker Eddy alapította 1879-ben, akinek beállítottsága erősen egészségközpontú volt. Állítólag 1866-ban egy súlyos baleset után azonnal meggyógyult és ez meggyőzte őt arról, hogy felfedezte azt az alapelvet, amely képessé tette Jézust betegek gyógyítására és halottak feltámasztására. Az 1875-ben kiadott Science and Health With Key to the Scriptures című könyve azt tanítja, hogy a szellemi én fölötte áll a fizikainak, hogy a bűn, a betegség, a halál és más rossz dolog csupán érzékcsalódás, és legyőzhető az igazság ismerete és a helyes gondolkodás által, összhangban az Értelemmel, azaz Istennel.

Krisztus Tanítványai: Ezt az egyházat a helyreállítást szorgalmazó amerikai presbiteriánusok alapították 1832-ben. Jelmondatuk ez volt: „Ahol az Írások beszélnek, mi is beszélünk; ahol az Írások hallgatnak, mi is hallgatunk.” Egy kézikönyv azt írja róluk, hogy „nagyon elnézőek a tantételek és a vallási kérdések tekintetében”. Tagjai engedték, hogy a politika igencsak megossza őket az amerikai polgárháború idején. Ezerkilencszázhetvenben 118 felekezet volt, köztük az 1906-ban alakult Krisztus Egyházai.

Üdvhadsereg: William Booth alapította ezt a vallásos csoportot, amelyet katonai mintára szerveztek. Booth a 20-as éveinek elején kezdte meg metodista szolgálatát, majd 1861-ben független igehirdető lett. Ő és felesége létrehoztak egy prédikáló missziót a londoni East End szegényei között. A csoport neve 1878-ban Keresztény Misszióról Üdvhadseregre változott. Az Üdvhadsereg „lelkek mentésére” törekszik a hajléktalanok, az éhezők, az üldözöttek, a hátrányos helyzetben lévők számára felajánlott szociális segély által.

Hetednapi Adventisták: A körülbelül 200 adventista felekezet közül ez a legnagyobb. Nevük Krisztus második eljövetelébe, vagy adventjébe vetett hitükön alapszik. Az adventisták a nem hivatásos baptista lelkipásztor, William Miller mozgalmából fejlődtek ki az 1840-es évek elején. Tanításuk szerint a Tízparancsolat még mindig érvényben van, ezért a Hetednapi Adventisták szombaton egy szó szerinti sabbathot tartanak. Tagjai közül néhányan szinte bibliai ihletettséget tulajdonítanak Ellen Gould White írásainak, a csoport egyik legbefolyásosabb vezetőjének, aki azt állította, hogy isteni látomások sorozatai által megvilágosodást nyert.

[Kép a 88. oldalon]

A Rosetta-kő segített a Biblia hitelességét bizonyítani

[Forrásjelzés]

A British Museum szíves engedélyével