Állj ellen az istentelen hagyományoknak!

„AZ IGAZSÁG szabadokká tesz titeket” — mondta Jézus Krisztus (János 8:32). Igen, a keresztényiség szabaddá teszi az embereket — szabaddá a babonák béklyóitól, szabaddá a hamis tanításokban és reménységekben való hittől, szabaddá a lealacsonyító gyakorlatok igájától.

De miként a régi időkben, így a keresztények ma is gyakran kerülnek szembe arra irányuló nyomással, hogy visszatérjenek bizonyos korábbi hagyományokhoz (Galátzia 4:9, 10). No nem mintha minden népszerű szokás káros lenne. Sőt, egy keresztény dönthet úgy, hogy megtart olyan helyi szokásokat, amelyek egészségesek és hasznosak. De ha a szokások ellentétben állnak Isten Szavával, akkor a keresztények nem alkudnak meg. Ilyenformán Jehova Tanúi közismertek arról, hogy nem hajlandók részt venni karácsonyi ünnepségeken, születésnapokon és más olyan szokásokban, amelyek ellentétben vannak Isten Szavával.

E bátor kiállás gyakran odavezet, hogy igencsak kinevetik őket és szembehelyezkednek velük ismerőseik, szomszédjaik és hitetlen rokonaik. Különösen igaz ez egyes afrikai országokban, ahol általánosságban rendkívül sokfajta hagyományt ápolnak — temetéseken, menyegzőkön, és mikor gyermek születik. Óriási nyomás nehezedhet az emberre, hogy alkalmazkodjon; ez gyakran fenyegetőzéseket és erőszakos tetteket is magában foglal. Ilyenkor hogyan állhatnak helyt szilárdan a keresztények? Lehetséges-e megalkuvás nélkül elkerülni az összeütközést? Válaszképpen vizsgáljuk meg, hogyan kezelnek a hűséges keresztények bizonyos Írás-ellenes hagyományokat.

Babonás gyászszertartási szokások

Afrika déli részén számos hagyomány kötődik gyászszertartásokhoz és temetésekhez. A bánkódók szokás szerint az egész éjszakát vagy többet is a siratóházban töltenek, ahol egy tüzet állandóan táplálnak. A gyászolóknak tilos főzni, megnyiratkozni, sőt még megfürödni is, míg le nem zajlott a temetés. Ezután meg kell mosakodniuk egy gyógynövényekből álló különleges keverékben. Elfogadhatók-e az ilyen szokások a keresztények számára? Nem. Mindezek a lélek halhatatlanságába vetett hitet és a halottaktól való beteges félelmet tükrözik.

A Prédikátor 9:7 kijelenti: „az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak.” Ennek az igazságnak az ismerete megszabadítja az embert attól, hogy féljen a „halottak szellemétől”. De mit kell tennie egy kereszténynek, ha jószándékú rokonai azt kívánják, hogy vegyen részt ilyen rítusokban?

Figyeld meg egy Jane nevű afrikai Tanú tapasztalatát, akinek meghalt az édesapja. Ahogy a ravatalozó házhoz ért, rögtön értésére adták, hogy neki és a család többi tagjának egész éjszaka táncolniuk kell a holttest körül, hogy megengeszteljék az elhunyt szellemét. „Elmondtam nekik, hogy mivel Jehova egyik Tanúja vagyok, nem vehetek részt ilyen gyakorlatokban — emlékezik Jane. — A temetést követő napon azonban az idősebb rokonok azt mondták, megfürdetik a gyászoló családtagokat, ami további védelmül szolgál az elhunyt szelleme ellen. Én ismét elutasítottam a részvételt. Ugyanakkor édesanyát elkülönítve tartották egy házban. Ha látni akarta őt valaki, annak először innia kellett egy erre a célra készített szeszesitalból.

Visszautasítottam, hogy bármi ilyesmiben részt vegyek. Inkább hazamentem, hogy készítsek egy kis ennivalót, és elvittem azt a házba, ahol édesanya tartózkodott. Ez valóban csalódást okozott a családomnak. A rokonaim azt gondolták, elment az eszem.” Mi több, kigúnyolták Jane-t, és átkozódtak felette, mondván: „Mivel elhagytad hagyományunkat a vallásod miatt, zaklatni fog apád szelleme. Még az is megeshet, hogy gyermekeket sem tudsz világra hozni.” Ennek ellenére, Jane nem engedte, hogy megfélemlítsék. A végeredmény? Így beszél róla: „Akkor két gyermekem volt. Most hat! Ez megszégyenítette azokat, akik azt állították, hogy sohasem fogok többé gyermekeket szülni.”

Szexuális „megtisztulás”

Egy másik szokás szertartási megtisztulást foglal magában, éspedig azután, hogy meghal valakinek a hitvestársa. Ha egy feleség hal meg, a családja egy sógornőt vagy egy másik olyan nőt hoz az özvegyemberhez, aki közeli rokona elhunyt feleségének. A férfi köteles közösülni vele. Csak ezután veheti el azt, akit akar. Ugyanez történik akkor is, amikor egy asszonynak meghal a férje. A gyakorlatról azt tartják, hogy megtisztítja az életben maradt hitvestársat a halott házastárs „szellemétől”.

Ha valaki visszautasítja, hogy alávesse magát az ilyen „megtisztításnak”, akkor azzal a veszéllyel kell számolnia, hogy magára vonja a rokonok haragját. Előfordulhat, hogy elkülönítik, s el kell viselnie, hogy kigúnyolják és rosszat jósolnak neki. A keresztények azonban nem hajlandók megtartani e szokást. Tudják, hogy a házasságon kívüli szex semmi esetre sem a „megtisztulás” egyik fajtája, hanem olyasmi, ami Isten szemében beszennyezi az embert (1Korinthus 6:18–20). Azonkívül a keresztényektől elvárják, hogy csak „az Úrban” kössenek házasságot (1Korinthus 7:39).

Egy Violet nevű zambiai keresztény nő elveszítette a férjét. A rokonok ezután egy férfit hoztak hozzá, ragaszkodva ahhoz, hogy közösüljön vele. Violet ezt elutasította, ezért büntetésként nem engedték, hogy vizet húzzon a nyilvános kútból. Attól is óva intették, hogy a főúton járjon, nehogy baj érje. Ő azonban nem hagyta magát megfélemlíteni sem a rokonoktól, sem a falubeliektől.

Később Violetet beidézték egy helyi bíróságra. Itt rendíthetetlen szilárdsággal magyarázta meg, milyen Írás szerinti okokból utasítja el, hogy jogtalan szexuális tevékenységet folytasson. A bíróság a javára döntött, kijelentve, hogy nem kényszerítheti őt arra, hogy olyan helyi szokásokhoz és hagyományokhoz ragaszkodjon, amelyek ellentétben vannak a hitnézeteivel. Érdekes módon a megalkuvást elutasító, rendületlen állásfoglalásának köszönhetően csökkent az azokra a falubeli Tanúkra nehezedő nyomás, akik később ugyanezzel a kérdéssel kerültek szembe.

Egy Monika nevű afrikai Tanú hasonló nyomásnak állt ellen a férje halála után. A férfi családja mindenáron másik férjet akart neki adni. Monika így beszél erről: „Nem álltam kötélnek, szilárd elhatározásom volt, hogy engedelmeskedni fogok az 1Korinthus 7:39-ben lévő parancsnak.” De a nyomás csak nem hagyott alább. „Fenyegetőztek — emlékezik Monika. — Ezt mondták: »Ha hajthatatlan maradsz, soha többé nem lesz férjed.« Sőt, azt állították, hogy valamelyik kereszténytársam már titokban keresztülment ilyen szertartási megtisztuláson.” Monika azonban szilárdan helytállt. „Egyedül álló maradtam két évig, aztán újra férjhez mentem keresztényhez illő módon” — mondja. Monika most általános úttörőként szolgál.

Elvetélések és halvaszületések

Afrika déli részén a keresztényeknek olyan szokásokkal is meg kell küzdeniük, amelyek az elvetélések és a halvaszületések köré fonódnak. Az ilyen tragikus események az emberi tökéletlenségből erednek, nem pedig isteni büntetésből (Róma 3:23). De ha egy asszony elvetél, egyes afrikai hagyományok megkövetelik, hogy bizonyos ideig úgy bánjanak vele mint kivetettel.

Ilyenformán egy asszony, aki elvetélt, meglepődéssel fogadta, hogy nem sokkal ezt követően egy Tanú az ő háza felé veszi útját. Ahogy közelebb ért, kikiáltott neki: „Ne jöjjön ide! Az itteni szokás szerint egy asszonyt, aki nemrég vetélt el, nem szabad meglátogatni.” A Tanú azonban elmondta neki, hogy Jehova Tanúi mindenfajta embernek elviszik a bibliai üzenetet, és hogy ők nem tartják meg az elvetélésekre vonatkozó helyi szokásokat. Ezután felolvasta neki az Ésaiás 65:20, 23-at, megmagyarázva, hogy Isten Királysága alatt nem lesznek elvetélések és halvaszületések. Ennek eredményeként az asszony elfogadott egy házi bibliatanulmányozást.

A halvaszületett babák temetését is babonás szokások kísérhetik. Amikor egy Joseph nevű Tanú jelen volt egy ilyen temetésen, közölték vele, hogy a jelenlévőknek egytől egyig meg kell mosniuk a kezüket bizonyos gyógynövényekben, s be kell dörzsölniük a gyógyírral a mellkasukat. Úgy mondták, ez megakadályozza, hogy a csecsemő „szelleme” visszatérjen, és ártson nekik. Joseph tisztelettudóan nemet mondott, ismerve azt a bibliai tanítást, mely szerint a halottak nem árthatnak az élőknek. Némelyek mégis megpróbáltak nyomást gyakorolni rá, hogy alkalmazza a gyógyírt. Joseph megint csak nemet mondott. Látva e keresztény félelem nélküli kiállását, más jelenlévők is elutasították a gyógynövényeket.

Kerüld az összeütközéseket, de állj helyt szilárdan

Az élőktől való félelem, és az attól való rettegés, hogy kivetettek leszünk, nagy erővel tud odahatni, hogy megalkudjunk. A Példabeszédek 29:25 kijelenti: „Az emberektől való félelem tőrt vet.” Az iménti tapasztalatok megmutatják, hogy igaz e vers második fele: „de a ki bízik az Úrban, kiemeltetik.”

Mindamellett az összeütközés gyakran elkerülhető. Ha egy keresztényt például meghívnak egy rokon temetésére, ne várjon addig, míg olyan helyzetben találja magát, amely esetleg kompromittáló lehet. „Az eszes meglátja a bajt, elrejti magát; az esztelenek neki mennek, kárát vallják” (Példabeszédek 27:12).

Bölcsen tenné, ha tapintatosan megkérdezné, hogy tulajdonképpen milyen szokások szerint fog lezajlani a temetés. Ha kifogásolhatók e szokások, a keresztény kihasználhatja ezt az alkalmat, hogy megmagyarázza, miért is nem vehet részt ilyesmiben — persze „szelídséggel és félelemmel [mély tisztelettel, NW ]” tegye ezt (1Péter 3:15). Ha egy keresztény idejekorán, és tisztelettudóan magyarázza el a Biblián alapuló álláspontját, a rokonok általában jobban hajlanak arra, hogy tiszteletben tartsák hitnézeteit, és kevésbé hajlamosak rá, hogy fenyegetőzzenek és megfélemlítést alkalmazzanak.

Bárhogy reagáljanak is a rokonok, egy keresztény egyszerűen nem alkudhat meg azáltal, hogy istengyalázó hagyományokhoz tartja magát — akármilyen fenyegetőzéseket és gyalázkodásokat zúdítsanak is rá. Minket megszabadítottak már a babonás félelemtől. Pál apostol így sürgetett: „Annakokáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával” (Galátzia 5:1).

[Kép a 29. oldalon]

Sokan úgy hiszik, hogy egy éppen elhunyt személy közvetítőként tud működni, és üzeneteket továbbíthat régóta halott rokonoknak