„Micsoda az igazság?”

A KÉT férfi, aki szemtől szemben állt egymással, teljesen különböző volt. Az egyik egy cinikus, becsvágyó, gazdag politikus, aki kész volt bármit megtenni, hogy saját karrierjét előbbre vigye. A másik egy tanító, aki elutasította a jómódot és a tekintélyt, aki kész volt feláldozni életét, hogy megmentse másokét. Szükségtelen elmondani, hogy ez a két férfi nem volt egy véleményen. Egy dologban különösen eltért a véleményük — az igazság dolgában.

Az egyik ember Poncius Pilátus volt, a másik pedig Jézus Krisztus. Jézus úgy állt Pilátus előtt, mint megbélyegzett bűnöző. Miért? Jézus elmagyarázta, hogy ennek egy oka van, ami egyébként ugyanaz, mint amiért a földre jött, és vállalkozott a szolgálatára: az igazság. „Én azért születtem, és azért jöttem e világra — mondta —, hogy bizonyságot tegyek az igazságról” (János 18:37).

Pilátus reakciója egy jelentős kérdés volt: „Micsoda az igazság?” (János 18:38). Valóban választ várt erre kérdésre? Valószínűleg nem. Jézus az a fajta ember volt, aki válaszolni tudott bármilyen kérdésre, amit őszintén kérdeztek tőle, de Pilátusnak nem válaszolt. A Biblia pedig azt mondja, hogy miután Pilátus feltette ezt a kérdést, egyenesen kiment a kihallgatószobából. A római helytartó valószínűleg olyan cinikus hitetlenséggel kérdezett, mintha ezt mondaná: „Igazság? Mi az? Nem is létezik ilyen!”a

Pilátusnak az igazságról alkotott szkeptikus nézete nem szokatlan napjainkban. Sokan hiszik, hogy az igazság relatív — más szavakkal szólva: ami egy ember számára igaz, talán valótlan egy másik számára, ezért mindkettő „helyes” lehet. Ez a hitnézet olyan széles körben elterjedt, hogy van erre egy külön szó is: „relativizmus”. Te is így tekinted az igazság kérdését? Ha igen, lehetséges, hogy anélkül fogadtad el ezt a nézetet, hogy alapos kutatást végeztél volna? Még ha te nem is tetted ezt a dolgot magadévá, tudod, hogy mennyire hatással van életedre ez a filozófia?

Az igazság megtámadása

Aligha Poncius Pilátus volt az első személy, aki megkérdőjelezte az abszolút igazság gondolatát. Néhány ókori görög filozófus gyakorlatilag az életét szentelte az ilyenfajta kétségek tanának! Öt évszázaddal Pilátus előtt, Parmenidész (akit az európai metafizika atyjának tekintenek) azt tartotta, hogy az igazi ismeret elérhetetlen. Démokritosz, akit „a legnagyobb ókori filozófusként” dicsőítenek, ezt állította: „Valójában semmit sem tudunk . . ., a mélyben van az igazság elrejtve.” Minden filozófus közül talán Szókratészt becsülik a legtöbbre, aki azt mondta, hogy mindaz, amit igazán tud, az az, hogy semmit sem tud.

Azon gondolat megtámadása, hogy az igazságot meg lehet ismerni, egészen napjainkig folytatódik. Néhány filozófus például azt mondja, hogy mivel az ismeret az érzékszerveinken keresztül ér el bennünket, melyek félrevezethetők, nincs olyan ismeret, mely bizonyítottan igaz volna. A francia filozófus és matematikus, René Descartes elhatározta, hogy megvizsgál minden olyan dolgot, amiről úgy gondolja, hogy biztosan ismeri. Mindent elvetett, de úgy vélte, hogy van egy megcáfolhatatlan igazság: „Cogito ergo sum”, vagyis „Gondolkozom, tehát vagyok.”

A relativizmus kultúrája

A relativizmus elmélete nem korlátozódik a filozófusokra. Vallásvezetők tanítják, iskolákban ezt sulykolják, és a média által is terjed. Az episzkopális egyház püspöke, John S. Spong néhány évvel ezelőtt ezt mondta: „Fel kell hagynunk azzal az elgondolással, hogy a birtokunkban van az igazság, másoknak pedig el kell fogadniuk nézőpontunkat; ehelyett rá kell ébrednünk, hogy az abszolút igazság meghaladja valamennyiünk felfogóképességét.” Oly sok napjainkban élő egyházi személyhez hasonlóan Spong relativizmusa gyorsan elveti a Biblia erkölcsi tanításait a „mindenki a sajátját” filozófia kedvéért. Abbeli erőfeszítésében például, hogy az episzkopális egyházban a homoszexuálisok érzését „kellemesebbé” tegye, Spong írt egy olyan könyvet, melyben kijelentette, hogy Pál apostol homoszexuális volt!

Úgy tűnik, hogy sok országban az iskolarendszerek hasonló gondolkozást hoztak létre. Allan Bloom a The Closing of the American Mind című könyvében ezt írta: „Van egy dolog, melyben egy professzor teljesen biztos lehet: majdnem minden diák, aki elkezdi az egyetemet, hiszi vagy legalábbis hangoztatja abbeli hitét, hogy az igazság relatív.” Bloom azt fedezte fel, hogy ha kétségbe vonja tanulói e dolog felőli meggyőződését, úgy csodálkoznak, „mintha megkérdőjelezné, hogy 2 + 2 = 4”.

Ugyanezt a gondolkozást még számtalan módon támogatják. Úgy tűnik például, hogy a tv-riportereket és újságírókat gyakran jobban érdekli nézőik és olvasóik szórakoztatása, mintsem az, hogy egy történetet hitelesen mutassanak be. Annak érdekében, hogy a híreket drámaibb módon tüntessék fel, némely híradó még meg is változtatta, vagy meghamisította a filmbejátszásokat. A szórakoztatóiparban pedig erősebb támadást indítanak az igazság ellen. Az értékeket és erkölcsi igazságokat, melyek szerint szüleink vagy nagyszüleink éltek, széles körben régimódinak tekintik, és ezek gyakran a nyílt gúnyolódás tárgyává válnak.

Természetesen néhányan amellett érvelhetnek, hogy a relativizmus sokkal inkább a szabad gondolkozást képviseli, és ezért pozitív hatással van az emberi társadalomra. De tényleg így van? Milyen hatással van ez rád? Azt gondolod, hogy az igazság relatív, vagy nem létezik? Ha igen, úgy találhatod, hogy az ez utáni kutatás csak időpocsékolás. Az efféle szemléletmód kihatással lesz a jövődre.

[Lábjegyzet]