Milyen állapotban vannak a halottak?
A HALOTTAKTÓL való félelem azon a feltételezésen alapul, hogy az elhunytaknak lelkük vagy szellemük van, amely tovább él a haláluk után. Ha a Biblia félreérthetetlenül azt tanítja, hogy ez a felfogás rossz, akkor béke poraira annak a kérdésnek, miszerint a halottak kárt tudnak-e okozni. Nos tehát, mit mond a Biblia?
A halottak állapotával kapcsolatban ezt mondja Isten Szava: „az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmok nincs többé; mivelhogy emlékezetök elfelejtetett. Mind szeretetök, mind gyűlöletök, mind gerjedezésök immár elveszett; és többé semmi részök nincs semmi dologban, a mely a nap alatt történik” (Prédikátor 9:7, 8).
Ennek fényében, vajon tudnak a halottak segíteni vagy ártani? Az Írás azt mondja, hogy nem. A halottak öntudatlan állapotban vannak, csöndben. Képtelenek arra, hogy kapcsolatot teremtsenek az élőkkel, vagy hogy kifejezzék érzéseiket — a szeretetet vagy a gyűlöletet —, illetve hogy bármit is megtegyenek. Egyáltalán nem kell félned tőlük.
„Nos, ez talán akkor igaz, ha a fizikai test halálára utalsz — mondhatná valaki. — De a fizikai halállal nem ér véget az élet; ez csupán felszabadítja a szellemet a testből. És ez az a szellem, amely segíthet, illetve árthat az élőknek.” Sok millió ember vélekedik így világszerte.
Madagaszkárban például az életet csupán átmenetnek tekintik, éppen ezért fontosabbnak tartják a temetést vagy a holttest kihantolását, mint az esküvőt. Úgy vélik, az ember az őseitől jött, és a halálakor visszatér hozzájuk. Éppen ezért az élők házát fából és vályogból készítik, olyan anyagokból, amelyek idővel szétmállanak, míg a sírok, a halottak „otthonai”, általában kidolgozottabbak és tartósabbak. A holttest kihantolásakor a család és a barátok úgy érzik, hogy áldásban részesülnek, az asszonyok pedig azt hiszik, ha megérintik a halott hozzátartozójuk csontjait, termékenyekké válnak. De nézzük csak meg újra, mit mond Isten Szava?
Nem volt tervben az ember halála
Érdekes megfigyelni, hogy Jehova Isten életre teremtette az embert, a halálról pedig csakis úgy beszélt, mint az engedetlenség következményéről (1Mózes 2:17). Sajnálatos módon az első férfi és asszony bűnt követett el, s ennek következményeként a bűn halált hozó örökségként az egész emberiségre kiterjedt (Róma 5:12). Így tehát azt lehet elmondani, hogy a halál az élet velejárója, amióta csak az első emberpár engedetlenné vált, igen az élet fájdalmas velejárója. Életre teremtett minket Isten, ami részben magyarázatot ad arra, miért olyan nehéz sok millió embernek szembenézni a halállal, mint ami a véget jelenti.
A bibliai beszámoló szerint Sátán megpróbálta becsapni az első emberpárt a halált illetően, azáltal hogy megcáfolta Istennek a figyelmeztetését, hogy az engedetlenség halált hoz magával (1Mózes 3:4). Az idő múltával azonban teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy az emberek meghalnak, éppúgy ahogyan Isten előre megmondta. Erre Sátán évszázadokon keresztül egy következő hazugsággal válaszolt: az embernek egy bizonyos szellemi része túléli a test halálát. Az ilyenfajta megtévesztés illik Sátánhoz, az Ördöghöz, akit Jézus úgy írt le, mint aki a „hazugság atyja” (János 8:44). Ezzel szemben Isten egy reményt keltő ígérettel felelt a halálra.
Milyen ígérettel?
Sokak feltámasztásának az ígéretével. A „feltámadás” megfelelője az a·ná·szta·szisz görög szónak. Szó szerinti jelentése: ’újra felállni’, és a halálból való felkeltésre utal. Igen, az ember nyugovóra tér a halál bekövetkeztével, de Isten az ő erejével fel tudja kelteni az embert újra. Az ember elveszti életét, de Isten újra életet adhat neki. Isten Fia, Jézus Krisztus azt mondta, hogy „eljő az óra, a melyben mindazok, a kik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, és kijőnek” (János 5:28, 29). Pál apostol kifejezte reménységét „az Istenben, hogy . . . lesz feltámadásuk a halottaknak, mind igazaknak, mind hamisaknak” (Cselekedetek 24:15). Isten hűséges szolgája, a keresztény kor előtt élt Jób szintén kifejezte a feltámadásba vetett reményét: „Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom. Szólítanál [Istenem] és én felelnék néked” (Jób 14:14, 15).
Vajon a feltámadás világos ígérete nem cáfolja meg azt az elképzelést, hogy a halottak tovább élnek szellem formájában? Ha a halottak életben lennének a mennyben vagy valamilyen szellemvilágban való létnek örvendenének, akkor mi volna a feltámadás célja? Vajon nem kapták volna már meg a jutalmukat, illetve nem érték volna már el végzetüket? Isten Szavának tanulmányozásából kiderül, hogy a halottak valóban halottak, tudatlanok és addig alszanak, míg nagyszerű módon a feltámadás útján fel nem ébresztik őket az új világban — egy Paradicsomban —, amelyet a mi szerető Atyánk, Jehova ígért meg. Ha azonban a halál nem jelenti a test és a szellem szétválását, és ha a szellem nem él tovább, akkor mi a helyzet azokkal az esetekkel, amikor úgy tűnik, hogy a szellemvilágból történik kapcsolatteremtés?
Kapcsolatteremtés a szellemvilágból
Számtalan esetről számoltak be, amelyekről azt feltételezték, hogy a szellembirodalom részéről történt kapcsolatteremtés. Honnan erednek ezek valójában? A Biblia arra figyelmeztet minket, hogy „Sátán is a világosság angyalának köpönyegébe bújik. Nem lephet meg tehát senkit, ha az ő szolgái szintén az igazság szolgáinak köpönyegét öltik fel magukra” (2Korinthus 11:14, 15, Dr. Masznyik fordítás). Igen, a démonok (lázadó angyalok), hogy könnyebben becsapják és félrevezessék az embereket, kapcsolatot teremtettek az élőkkel, néha azt a látszatot keltve, mintha segíteni szeretnének.
Pál apostol további figyelmeztetést ad erről a félrevezető mozgalomról: „elszakadnak egyesek a hit(hűség)től, megtévesztő szellemekre és démonok tanításaira ügyelnek” (1Timótheus 4:1, Vida fordítás). Tehát bármely válasz, amelyet a halottnak tulajdonítottunk, nagyon is valószínű, hogy a démonoktól van, akik „az igazság szolgáinak köpönyegét öltik fel magukra”, és egy vallási hazugságot mozdítanak elő, ezáltal babonák rabságába sodorják az embereket, amelyek elterelik őket Isten Szavának igazságától.
Bizonyítva azt, hogy a halottak semmit sem tudnak mondani, tenni vagy érezni, a Zsoltárok 146:3, 4 kijelenti: „Ne bízzatok a fejedelmekben, emberek fiában, a ki meg nem menthet! Kimegyen a lelke [szelleme, Izr. Magyar Irodalmi Társulat fordítása]; visszatér földébe, és aznapon elvesznek az ő tervei” (Zsoltárok 146:3, 4). Milyen szellem az, amely „kimegyen”? Ez az ember életereje, amelyet a lélegzés tart fenn. Éppen ezért, ha valaki megszűnik lélegezni, az elhunyt érzékszervei többé már nem működnek. A teljes öntudatlanság állapotába kerül. Így lehetetlen, hogy hatalma alatt tartsa az élőket.
Ezért hasonlítja a Biblia az ember halálát az állatéhoz, kijelentve, hogy mindkettő ugyanúgy öntudatlan állapotba kerül a halál bekövetkeztével, és a porba térnek vissza, amiből megalkották őket. A Prédikátor 3:19, 20 kijelenti: „Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végök van azoknak; a mint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság. Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz.”
Jehova Isten mivel tudta, hogy a démonok megpróbálják félrevezetni az embereket, hogy azt gondolják, a halottakkal kapcsolatot tudnak teremteni és azok ártani tudnak nekik, ezért így figyelmeztette népét, az ősi izraelitákat: „Ne találtassék te közötted, a ki . . . jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző; mert mind útálja az Úr, a ki ezeket míveli” (5Mózes 18:10–12).
Nyilvánvaló, nem Istentől származik az a gondolat, hogy a halottak árthatnak nekünk. Ő az igazság Istene (Zsoltárok 31:6; János 17:17). És csodálatos jövőt tartogat az igazságszeretőknek, akik „szellemben és való(igaz)ságban imádják” (János 4:23, 24, Vi).
Jehova, az igazság és a szeretet Istene
A mi szerető Atyánk, „a ki hazudni nem tud”, szavát adta rá: milliók és milliók, akik meghaltak és sírba temették őket, fel fognak támadni az igazságos új földön való örök élet kilátásával! (Titus 1:1, 2, Károli, 1899; János 5:28). A feltámadásnak ez a szeretetteljes ígérete feltárja, hogy Jehovát komolyan érdekli emberi teremtményeinek jóléte, s szívbeli vágya, hogy eltörölje a halált, a szomorúságot és a fájdalmat. Nincs tehát okunk a halottaktól való félelemre, vagy arra, hogy túlságosan is törődjünk velük és kilátásaikkal (Ésaiás 25:8, 9; Jelenések 21:3, 4). Szerető és igazságos Istenünk, Jehova fel tudja és fel is fogja támasztani őket, eltörölve a halál okozta fájdalmat.
Isten Szava, a Biblia bővelkedik azokban a beszámolókban, amelyek leírják, milyen körülmények lesznek a földön az igazságosság megígért új világában (Zsoltárok 37:29; 2Péter 3:13). A béke és boldogság ideje lesz ez, amikor mindenki szereti embertársát (Zsoltárok 72:7; Ésaiás 9:7; 11:6–9; Mikeás 4:3, 4). Mindannyian biztonságban élnek majd, szép otthonuk lesz és olyan munkájuk, amelyben örömet találnak (Ésaiás 65:21–23). Sok finom étel lesz mindenki számára (Zsoltárok 67:7; 72:16). Mindenki teljes egészségnek örvend majd (Ésaiás 33:24; 35:5, 6). Bár az apostolok és korlátozott számban még mások is uralkodni fognak az égben Jézussal, a Biblia nem tesz róla említést, hogy mások lelkei a halál után áldásos állapotok között élnének az égben (Jelenések 5:9, 10; 20:6). Ez különös, ha az a több milliárd ember, aki már meghalt, tovább él a halál után.
Viszont ez nem különös akkor, ha ismerjük a Biblia világos tanítását: a halottak megszűnnek élő lelkekként létezni. Nem tudnak bántani téged. Az emléksírokban csupán öntudatlanul nyugszanak, míg fel nem támadnak az Istennek megfelelő időben (Prédikátor 9:12; János 11:11–14, 38–44). Reményeink és vágyaink tehát Istentől függnek. „Örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” (Ésaiás 25:9).
[Kép a 7. oldalon]
Isten Szava világosan rámutat, hogy a halottak teljesen tétlenek, míg fel nem támadnak