Az isteni tanítás győzedelmeskedik
„Szemeidnek olyanokká kell lenniük, amelyek meglátják majd Nagy Oktatódat. És füleid meghallják majd mögötted a szót, amely ezt mondja: »Ez az út. Ezen járjatok«” (ÉSAIÁS 30:20, 21, NW).
1. Miért nevezhetjük jogosan Jehova oktatását isteni tanításnak?
JEHOVA ISTEN a Forrása a legjobb tanításnak, amiben bárki is részesülhet. Ha figyelünk amikor beszél, különösen, ha Szent Szaván keresztül szól, akkor a mi Nagy Oktatónk lesz (Ésaiás 30:20). A Héber bibliai szöveg is, az „Istenek Istenének” nevezi (Zsoltárok 50:1). Éppen ezért Jehova oktatása isteni tanítás.
2. Milyen értelemben igaz, hogy egyedül Isten bölcs?
2 A világ büszke sok oktatási intézményére, de egyik sem biztosít isteni tanítást. Nos, a történelem során felhalmozott világi bölcsesség keveset ér, ha összehasonlítjuk az isteni oktatással, amely Jehova végtelen bölcsességén alapszik. A Róma 16:27 azt mondja, hogy egyedül Isten bölcs, és ez igaz abban az értelemben, hogy egyedül Jehova rendelkezik abszolút bölcsességgel.
3. Miért Jézus Krisztus a legnagyobb tanító, aki valaha élt a földön?
3 Isten fia, Jézus Krisztus a bölcsesség mintaképe, és ő a legnagyobb tanító, aki valaha élt a földön. Nem is csoda! Éveken keresztül Jehova volt a Tanítója az egekben. Valójában az isteni tanítás már akkor elkezdődött, amikor Isten elkezdte oktatni első teremtményét, az egyszülött Fiát. Jézus ezért mondhatta: „a mint az Atya tanított engem, úgy szólok” (János 8:28; Példabeszédek 8:22, 30). Krisztus saját szavai, amelyeket feljegyeztek a Bibliában, sokban hozzájárulnak ismeretünkhöz az isteni tanítást illetően. Amikor a felkent keresztények azt tanítják, amit Jézus tanított, Nagy Oktatójuknak engedelmeskednek, akinek az akarata az, hogy ’Istennek sokféle bölcsességét’ ismerjék meg a gyülekezeten keresztül (Efézus 3:10, 11; 5:1; Lukács 6:40).
A bölcsesség keresése
4. Mit mondtak az agy befogadóképességéről?
4 Az isteni tanításból származó bölcsesség elnyerése megkívánja, hogy szorgalmasan használjuk az Istentől kapott gondolkodóképességünket. Ez azért lehetséges, mivel az emberi agynak rendkívüli befogadóképessége van. A The Incredible Machine (A hihetetlen gépezet) című könyv ezt írja: „Még a legbonyolultabb számítógép is, amelyet csak el tudunk képzelni, kezdetleges az emberi agy csaknem végtelen bonyolultságához és rugalmasságához viszonyítva — ezeket a képességeket az agy elektrokémiai jeleinek bonyolult, nagy teljesítményű rendszere teszi lehetővé . . . A jelek milliói, amelyek minden pillanatban átvillannak az agyadon, az információk rendkívül nagy mennyiségét szállítják. Híreket hoznak a tested belső és külső környezetéről: a görcsölő lábujjadról, a kávé ízéről vagy egy barátod mulatságos megjegyzéséről. Amint más jelek feldolgozzák és elemzik az információt, bizonyos érzelmek, emlékek, gondolatok vagy tervek születnek, amelyek döntéshez vezetnek. Az agyadból kiinduló jelek szinte azonnal megmondják a tested más részének, hogy mit kell tenned: mozgasd ide-oda a lábujjadat, idd meg a kávét, nevess vagy talán felelj egy szellemes válasszal. Ugyanakkor az agyad ellenőrzi a lélegzésedet, véred kémiai állapotát, tested hőmérsékletét és egyéb bonyolult folyamatait is anélkül, hogy ennek tudatában lennél. Parancsokat küld ki, amelyek környezeted állandó változásai ellenére fenntartják belső környezeted állandóságát. A későbbi szükségleteidre is előre felkészül” (326. oldal).
5. Mi a bibliai értelemben vett bölcsesség?
5 Bár az emberi agy vitathatatlanul csodálatos befogadóképességgel rendelkezik, mégis hogyan tudjuk az elmét a legjobb módon használni? Nem úgy, hogy kizárólag a nyelv, a történelem, a tudományok vagy a hittudomány fáradságos tanulásába merülünk bele. Gondolkodóképességünket elsősorban az isteni tanítás befogadására kellene használnunk. Egyedül ez eredményez valódi bölcsességet. De mi az igazi bölcsesség? Bibliai értelemben a bölcsesség a pontos ismereten és az igazi megértésen alapuló józan ítélőképességre fektet hangsúlyt. A bölcsesség lehetővé teszi, hogy a tudást és a megértést sikeresen használjuk a problémák megoldásában, hogy elkerüljük vagy elhárítsuk a veszélyeket, hogy segítsünk másoknak, és hogy célokat valósítsunk meg. Érdekes módon a Biblia szembeállítja a bölcsességet az ostobasággal és a butasággal — olyan jellemvonásokkal, amelyeket biztosan el szeretnénk kerülni (5Mózes 32:6; Példabeszédek 11:29; Prédikátor 6:8).
Jehova nagyszerű Tankönyve
6. Mit kell helyesen felhasználnunk, ha igazi bölcsességet szeretnénk kinyilvánítani?
6 A világi bölcsesség bősége vesz körül minket (1Korinthus 3:18, 19). Nos, ez a világ bővelkedik iskolákban és könyvtárakban, amelyekben könyvek milliói vannak! Ezek közül sok tankönyv nyelvi, matematikai, tudományos és egyéb ismeretek oktatását tartalmazza. De a Nagy Oktató minden más tankönyvet felülmúló tankönyvről gondoskodott — ihletett Szaváról, a Bibliáról (2Timótheus 3:16, 17). Nem csupán olyankor pontos, amikor történelmi, földrajzi és botanikai témákat érint, hanem akkor is, amikor előre megmondja a jövőt. Ezenkívül segít nekünk, hogy már most a legboldogabb és a legtartalmasabb életet éljük. Természetesen, ahogyan a tanulóknak a világi iskolában szükségük van arra, hogy használják könyveiket, nekünk is jól kell ismernünk és használnunk Istenünk nagyszerű Tankönyvét, ha igazi bölcsességet szeretnénk felmutatni, mint akik „Istentől tanítottak” (János 6:45).
7. Miért mondanád, hogy a Biblia tartalmának értelmi ismerete nem elég?
7 A Biblia értelmi ismerete azért még nem egyenlő az igazi bölcsességgel, és az isteni tanítás alkalmazásával. Hogy szemléltessük: I. sz. a XVII. században egy katolikus ember, akit Cornelius van der Steennek hívtak, jezsuita szeretett volna lenni, de visszautasították, mivel túlságosan alacsony volt. Manfred Barthel a jezsuitákról szóló könyvében ezt mondja: „A bizottság tájékoztatta van der Steent, hogy kész eltekinteni a magasságra vonatkozó követelménytől, de csak egy feltétellel; ha megtanulja kívülről az egész Bibliát. Aligha volna érdemes elmondani a történetet, ha van der Steen nem teljesítette volna ezt a kissé merész kérést” (The Jesuits—History and Legend of the Society of Jesus). Micsoda erőfeszítésbe került memorizálni a teljes Bibliát! Mindemellett természetesen sokkal fontosabb Isten szavának a megértése, mint a memorizálása.
8. Mi lesz segítségünkre abban, hogy javunkra váljon az isteni tanítás, és hogy igazi bölcsességet mutassunk ki?
8 Ha teljes mértékben javunkra szeretnénk fordítani az isteni tanítást és igazi bölcsességet szeretnénk kinyilvánítani, akkor az Írások pontos ismeretére van szükségünk. Ezenkívül Jehova szent szellemének, vagy tevékeny erejének kell vezetnie bennünket. Ez lehetővé teszi, hogy mélyreható igazságokat tanuljunk, „Istennek mélységeit” (1Korinthus 2:10). Éppen ezért, tanulmányozzuk szorgalmasan Jehova nagyszerű Tankönyvét és imádkozzunk, hogy vezessen bennünket a szent szelleme által. A Példabeszédek 2:1–6-tal összhangban figyeljünk a bölcsességre, fordítsuk szívünket a megkülönböztető képesség felé és kiáltsunk értelemért. Ezt úgy kell tennünk, mintha rejtett kincsek után kutatnánk, hiszen csak akkor fogjuk ’megérteni az Úrnak félelmét, és jutunk az Istennek ismeretére’. Ha figyelembe vesszük az isteni tanítás néhány győzelmét és azt, hogy hogyan válik javunkra, ez növelni fogja az Istentől származó bölcsesség iránti nagyraértékelésünket.
Fokozatos megértés
9., 10. Mit mondott Isten, amint az az 1Mózes 3:15-ben fel lett jegyezve, és mi ezeknek a szavaknak a helyes értelmezése?
9 Az isteni tanítás győzedelmeskedik azáltal, hogy Jehova népének az Írások fokozatos megértését adja. Például, már tanultunk arról, hogy Sátán, az Ördög volt az, aki egy kígyón keresztül beszélt az Édenben és hamisan azzal vádolta Istent, hogy hazudott, amikor azt mondta, halál lesz a büntetés, ha esznek a tiltott gyümölcsből. Látjuk azonban, hogy az engedetlenség Jehova Isten iránt halált hozott az emberiségre (1Mózes 3:1–6; Róma 5:12). Isten mégis reménységet adott az emberiségnek, amikor azt mondta a kígyónak és ezáltal Sátánnak: „ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod” (1Mózes 3:15).
10 Ezek a szavak egy titkot foglaltak magukban, amely fokozatosan tárult fel az isteni tanítás által. Jehova megtanította népét, hogy a Biblia fő témája az ő szuverenitásának igazolása a Mag által, Ábrahám és Dávid leszármazottja által, akinek törvényes joga van a Királyság-uralkodásra (1Mózes 22:15–18; 2Sámuel 7:12, 13; Ezékiel 21:25–27). Nagy Oktatónk megtanította nekünk, hogy Jézus Krisztus az elsődleges Magva az „asszonynak”, Isten egyetemes szervezetének (Galátzia 3:16). Sátán minden kísértése ellenére Jézus megőrizte feddhetetlenségét a halálig, vagyis a Mag sarkának mardosásáig. Azt is megtudtuk, hogy Sátán, „az őskígyó” fejének összezúzásában az emberiségből 144 000 Királysághoz csatlakozó örökös működik majd együtt Krisztussal (Jelenések 14:1–4; 20:2; Róma 16:20; Galátzia 3:29; Efézus 3:4–6). Mennyire nagyra értékeljük Isten Szavának ezt az ismeretét!
Elhívás Isten csodálatos világosságára
11. Miért mondhatjuk el, hogy az isteni tanítás győzedelmeskedik azáltal, hogy szellemi világosságra emeli az embereket?
11 Az isteni tanítás győzedelmeskedik azáltal, hogy szellemi világosságra emeli az embereket. A felkent keresztények az 1Péter 2:9. versének beteljesedésében élik át ezt a tapasztalatot: „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Az Istentől kapott világosságot ma már „egy nagy sokaság” is élvezi, amely örökké él majd Paradicsomban a földön (Jelenések 7:9; Lukács 23:43). Amint Isten tanítja népét, a Példabeszédek 4:18. verse igaznak bizonyul: „Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig.” Ez a folyamatos tanulás finomítja bennünk az isteni tanítás megértését, ugyanúgy, ahogy a tanulók előrehaladást érnek el tanáruk nagyszerű segítségével, amikor nyelvtant, történelmet vagy más tantárgyat tanulnak.
12., 13. Milyen tantételre vonatkozó veszélyektől védte meg Jehova népét az isteni tanítás?
12 Az isteni tanítás egy másik győzelme, hogy megoltalmazza alázatos befogadóit a ’démoni tanítástól’ (1Timótheus 4:1, NW). Másrészről nézzük meg a kereszténységet! A római katolikus pap, John Henry Newman még 1878-ban ezt írta: „Bízva a kereszténység erejében, hogy ellenáll a gonosz fertőzésének, és hogy a démonimádatnak ezeket a tulajdonképpeni eszközeit és tartozékait evangéliumi használatra változtatja át . . ., az egyház vezetői már régtől fogva fel voltak készülve arra, hogy amennyiben a helyzet úgy alakul, átveszik, utánozzák, vagy megszentelik a köznép már létező rítusait és szokásait, éppúgy, mint a tanult osztály filozófiáját.” Newman még hozzáfűzte, hogy az olyan dolgok, mint a szenteltvíz, a papi díszruha és a képek „mind pogány eredetűek, amelyek az egyházba való befogadásuk révén váltak megszenteltté”. Isten népe valóban hálás azért, hogy az isteni tanítás megoltalmazza az ilyen hitehagyástól. A démonizmus minden formája felett diadalmaskodik (Cselekedetek 19:20).
13 Az isteni tanítás mindenféle szempontból győzedelmeskedik a vallási tévhitek felett. Mivel Istentől tanítottak vagyunk, nem hiszünk a Háromságban, ellenben elismerjük, hogy Jehova a Legfelségesebb, Jézus az ő Fia, a szent szellem pedig Isten hatékony ereje. Nincs bennünk félelem a pokoltűz miatt, mivel felismertük, hogy a bibliai pokol az emberiség közös sírja. Míg a hamis vallás gyakorlói azt mondják, hogy az emberi lélek halhatatlan, mi tudjuk, hogy a halottak egyáltalán semmiről sem tudnak. És így tovább folytathatnánk azoknak az igazságoknak a felsorolását, amelyeket az isteni tanításon keresztül sajátítottunk el. Micsoda áldás szabadnak lenni Nagy-Babilonnak, a hamis vallás világbirodalmának szellemi rabságától! (János 8:31, 32; Jelenések 18:2, 4, 5).
14. Miért járhatnak Isten szolgái továbbra is szellemi világosságban?
14 Mivel az isteni tanítás győzedelmeskedik a vallási tévhitek felett, lehetővé teszi Isten népének, hogy továbbra is szellemi világosságban járjon. Valójában egy hangot hallanak maguk mögött, mely ezt mondja: „Ez az út. Ezen járjatok” (Ésaiás 30:21, NW). Isten tanítása a hamis okoskodástól is megóvja szolgáit. Amikor „hamis apostolok” nehézségeket okoztak a korinthusi gyülekezetben, Pál apostol ezt írta: „a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására. Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2Korinthus 10:4, 5; 11:13–15). Az isteni tanítással ellentétes okoskodásokat legyőzi az az oktatás, melyet szelídséggel nyújtanak a gyülekezetben, és a jó hírről való prédikálás a kívülvalóknak (2Timótheus 2:24–26).
Imádat szellemben és igazságban
15., 16. Mit jelent szellemben és igazságban imádni Jehovát?
15 A Királyság-prédikálómunka előrehaladtával az isteni tanítás győzedelmeskedik, megmutatva a szelídeknek, hogyan imádják Istent „szellemben és igazságban”. Sikár városához közel, Jákob kútjánál Jézus elmondta egy szamaritánus asszonynak, hogy olyan vízről tud gondoskodni, amely örökké tartó életet ad. A szamaritánusokra utalva még hozzáfűzte: „Ti azt imádjátok, amit nem ismertek . . . De jön egy óra, és az most van, amikor az igazi imádók az Atyát szellemben és igazságban fogják imádni, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának” (János 4:7–15, 21–23, Csia fordítás). Jézus ezután Messiásként azonosította magát.
16 De hogyan tudjuk Istent szellemben imádni? Tiszta imádatot bemutatva, hálás szívvel, telve Isten iránti szeretettel, amely Szavának pontos ismeretén alapszik. Azáltal imádhatjuk őt igazsággal, hogy visszautasítjuk a vallásos hazugságokat és Isten akaratát cselekedjük, amely feltárul Jehova nagyszerű Tankönyvében.
Győzelem a próbák és a világ felett
17. Miként tudnád bizonyítani, hogy az isteni tanítás segítette Jehova szolgáit, hogy szembe tudjanak nézni a próbákkal?
17 Amikor Isten népe próbákkal kerül szembe, az isteni tanítás újra és újra győzedelmeskedik. Figyeld meg a következőket: A II. világháború kezdetekor, 1939 szeptemberében, Jehova szolgáinak különleges éleslátásra volt szükségük az ő nagyszerű Tankönyvéből. Nagy segítség volt Az Őrtorony 1939. november 1-jei számának egyik cikke (angolban), amely világosan bemutatta az isteni tanítást a keresztény semlegesség tekintetében (János 17:16). Ehhez hasonlóan, az 1960-as évek elején a kormányzati „felső hatalmasságoknak” járó viszonylagos alárendeltségről szóló Őrtorony-cikkek segítettek Isten népének, hogy alkalmazkodjon az isteni tanításhoz a társadalmi elégedetlenség ellenére (Róma 13:1–7; Cselekedetek 5:29).
18. Hogyan tekintették i. sz. a második, harmadik században élt, magukat kereszténynek valló egyének a lealjasító szórakozást, és ma milyen segítségről gondoskodik az isteni tanítás ezzel kapcsolatban?
18 Az isteni tanítás segít győzedelmeskednünk a kísértések felett, mint például azon csábítás felett, hogy lealjasító szórakozást keressünk. Figyeld meg, mit mondtak i. sz. a második és harmadik században a magukat kereszténynek valló személyek. Ezt írta Tertullianus: „Nekünk semmi közünk sincs beszédben, nézésben vagy hallgatásban a cirkusz őrültségéhez, a színház szégyentelenségéhez és az aréna kegyetlenségéhez.” Ugyanennek a korszaknak egy másik írója megkérdezte: „Mit tesz egy hű keresztény ilyen dolgok közepette, mivelhogy a gonoszságra mégcsak nem is gondolhat? Miért talál gyönyörűséget a testi vágy bemutatásában?” Habár ezek az írók néhány évvel az első századi keresztények után éltek, elítélték a lealjasító mulatságokat. Ma az isteni tanítás bölcsességgel lát el bennünket, hogy elkerüljük az illetlen, erkölcstelen és erőszakos szórakozást.
19. Hogyan segít az isteni tanítás abban, hogy győzedelmeskedjünk a világ felett?
19 Az isteni tanításhoz való alkalmazkodás lehetővé teszi, hogy győzedelmeskedjünk magán a világon. Igen, ha alkalmazzuk a mi Nagy Oktatónk tanítását, az azt eredményezi, hogy legyőzzük a világ gonosz befolyását, amely világ Sátán hatalmában van (2Korinthus 4:4; 1János 5:19). Az Efézus 2:1–3 elmondja, hogy Isten megelevenített minket, jóllehet halottak voltunk a vétkeink és bűneink miatt, amikor a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint jártunk. Hálásak vagyunk Jehovának, amiért az isteni tanítás segít nekünk, hogy győzedelmeskedjünk a világi kívánságok felett, valamint az ő ellenségétől és a mi ellenségünktől — a főcsalótól, Sátántól, az Ördögtől — áradó szellem felett!
20. Milyen kérdések érdemelnek még további figyelmet?
20 Világos tehát, hogy az isteni tanítás sokféleképpen győzedelmeskedik. Igazából lehetetlennek tűnne, hogy felidézzük mindazt, ami felett győzedelmeskedik. A világon mindenütt kihatással van az emberekre. De mit tesz érted? Milyen hatással van a te életedre az isteni tanítás?
Mit tudtál meg?
◻ Hogyan lehetne meghatározni az igazi bölcsességet?
◻ Mit tárt fel Isten fokozatosan az 1Mózes 3:15-tel kapcsolatban?
◻ Hogyan győzedelmeskedett az isteni tanítás szellemi dolgokban?
◻ Mit jelent szellemben és igazságban imádni Istent?
◻ Hogyan segíti az isteni tanítás Jehova szolgáit győzedelmeskedni a próbák és a világ felett?
[Képek a 10. oldalon]
Jézus megtartotta feddhetetlenségét a halálig, vagyis a Mag sarkának mardosásáig