Istenfélő alárendeltség — Miért és kinek a részéről?
„Tudom Uram, hogy az embernek nincs hatalmában az ő útja, és egyetlen járókelő sem teheti, hogy irányozza a maga lépését!” (JEREMIÁS 10:23).
1. A függetlenség mely formáit értékelik ma széles körben?
A LEGFIGYELEMREMÉLTÓBB emberi dokumentumok egyike a Függetlenségi Nyilatkozat, amelyet 13 brit gyarmat írt alá Észak-Amerikában a XVIII. században, s amelyben kinyilvánították függetlenségüket az anyaországtól, Nagy-Britanniától. Szabadságot akartak, és az idegen hatalomtól való függetlenség és szabadság kéz a kézben járt. A politikai és gazdasági függetlenség nagy előny lehet. Az utóbbi időkben néhány kelet-európai ország a politikai függetlenség útjára lépett. Ugyanakkor azonban be kell ismerni, hogy ezekben az országokban rengeteg komoly nehézséget okozott ez a fajta függetlenség.
2., 3. a) Melyik az a függetlenségi forma, amely nem kívánatos? b) Hogyan vált egyértelművé ez a tény már a kezdetben?
2 Bármennyire kívánatos is lehet a függetlenség különféle formája, van egy olyan függetlenségi forma, amely nem kívánatos. Melyik az? Az ember Alkotójától, Jehova Istentől való függetlenség. Ez nem áldás, hanem átok. Vajon miért? Azért, mert az ember nem arra lett teremtve, hogy függetlenül cselekedjen Alkotójától, amint azt Jeremiás próféta fent idézett szavai jól mutatják. Más szóval, az ember arra lett teremtve, hogy alárendelje magát Alkotójának. A Teremtőnk iránti alárendeltség azt jelenti, hogy engedelmeskedünk neki.
3 Ez a tény egyértelművé vált az első emberpár számára Jehova azon parancsából, amely az 1Mózes 2:16, 17-ben lett feljegyezve: „A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.” Ádám megtagadta az Alkotója iránti alárendeltséget, s ez rá és valamennyi leszármazottjára bűnt, szenvedést és halált hozott (1Mózes 3:19; Róma 5:12).
4., 5. a) Mi származott abból, hogy az emberek nem voltak hajlandók alávetni magukat Istennek? b) Milyen kérlelhetetlen erkölcsi törvény létezik?
4 Ha az ember ellenszegül az Isten iránti alárendeltségnek, az ostoba és erkölcsi értelemben rossz cselekedet. A világban ennek következtében széles körben elterjedt a törvénytelenség, a bűnözés, az erőszak és a szexuális erkölcstelenség, a szexuális úton terjedő betegségekkel egyetemben. S vajon nem napjaink katasztrófája a fiatalkori bűnözés is, melynek nagyrészt az az oka, hogy a fiatalok nem hajlandók alárendelni magukat Jehovának, a szüleiknek és az ország törvényeinek? A függetlenség szelleme nyilvánul meg sok ember szokatlan és hanyag öltözködési módjában, valamint az általuk használt gyalázatos nyelvezetben is.
5 De senki sem bújhat ki a Teremtő kérlelhetetlen erkölcsi törvénye alól: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is. Mert a ki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet” (Galátzia 6:7, 8).
6., 7. Miben gyökerezik az alárendeltségnek való ellenszegülés, és milyen példák mutatják ezt?
6 Vajon miben gyökerezik az alárendeltség iránti minden ellenszegülés? Egész egyszerűen az önzésben és a gőgben. Az első nő, Éva is ezért hagyta magát megcsalatni a kígyótól, amely végül is a tiltott gyümölcsből való evéshez vezetett. Ha szerény és alázatos marad, a kísértés, hogy olyanná legyen, mint Isten — vagyis maga döntse el, mi a jó és mi a rossz — nem hatott volna rá. S ha önzetlen marad, nem akart volna semmi olyasmit tenni, amelyet Alkotója, Jehova Isten egyértelműen megtiltott (1Mózes 2:16, 17).
7 Nem sokkal Ádám és Éva bűnbeesése után a gőg és az önzés indította Káint arra, hogy meggyilkolja öccsét, Ábelt. Az önzés okolható azért is, hogy bizonyos angyalok függetlenül cselekedtek, s elhagyván eredeti helyüket anyagi testet öltöttek, hogy így élvezhessék az érzéki gyönyöröket. A gőg és az önzés mozgatta Nimródot, s jellemzi azóta is a legtöbb világi uralkodót (1Mózes 3:6, 7; 4:6–8; 1János 3:12; Júdás 6).
Az ok, amiért kötelességünk alárendelni magunkat Jehova Istennek
8—11. Milyen négy erőteljes okunk van arra, hogy istenfélő alárendeltséget gyakoroljunk?
8 Miért vagyunk kötelesek alárendelni magunkat Alkotónknak, Jehova Istennek? Először is azért, mert ő az Egyetemes Szuverén. Jogosan birtokol minden hatalmat. Ő a Bíránk, Törvényadónk és Királyunk (Ésaiás 33:22). Joggal írták róla: „Mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, a kiről mi beszélünk” (Zsidók 4:13).
9 Azonkívül, mivel Alkotónk mindenható, ezért senki sem léphet fel ellene sikeresen; senki sem teheti meg, hogy nem vesz tudomást arról a kötelességéről, hogy alárendelje magát neki. Azok, akik ellenszegülnek, előbb vagy utóbb nagy bajba kerülnek, mint a múltban a Fáraó, és mint a jövőben Sátán, az Ördög, Isten meghatározott idejében (Zsoltárok 136:1, 11–15; Jelenések 11:17; 20:10, 14).
10 Valamennyi értelmes teremtménynek kötelessége alárendelni magát, mivel életük célja az Alkotójuknak végzendő szolgálat. A Jelenések 4:11 kijelenti: „Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremttettek.” Ő a Nagy Fazekas, és emberi edényeket készít, hogy azok az ő céljait szolgálják (Ésaiás 29:16; 64:8).
11 Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy Alkotónk végtelenül bölcs, ezért tudja, mi a legjobb számunkra (Róma 11:33). Törvényei a ’jólétünkért’ vannak (5Mózes 10:12, 13). Mindenekfelett pedig „Isten szeretet”, ezért ő csakis azt akarja, ami a legjobb számunkra. Mennyi kényszerítő ok van arra, hogy alárendeljük magunkat Alkotónknak, Jehova Istennek! (1János 4:8).
Jézus Krisztus, az istenfélő alárendeltség tökéletes példája
12., 13. a) Hogyan nyilvánított ki Jézus Krisztus istenfélő alárendeltséget? b) Jézus mely szavai mutatják alázatos magatartását?
12 A kétségnek még az árnyéka sem fér ahhoz, hogy Jehova egyetlen-nemzett Fia, Jézus Krisztus szolgáltatja számunkra az istenfélő alárendeltség tökéletes példáját. Pál apostol a Filippibeliekhez írt levelének 2:6–8. versében erre mutatott rá: „[Jézus], mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.” Jézus, amikor a földön volt többször is kijelentette, hogy semmit sem tesz saját akaratából; nem cselekedett függetlenül, hanem mindig alárendelte magát égi Atyjának.
13 A János 5:19. és 30. versében ezt olvassuk: „Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi. Én semmit sem cselekedhetem magamtól; a mint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem, az Atyáét.” Elárulása éjszakáján is többször így imádkozott: „Ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te” (Máté 26:39, 42, 44; lásd még János 7:28; 8:28, 42).
Az istenfélő alárendeltség ókori példái
14. Milyen tekintetben mutatott Noé istenfélő alárendeltséget?
14 Az istenfélő alárendeltségben elsőként példát mutatók között találjuk Noét. Ő három tekintetben is alárendeltséget tanúsított. Először is azzal, hogy igazságos, hibátlan férfi volt kortársai között, mivel az igaz Istennel járt (1Mózes 6:9). Másodszor azzal, hogy megépítette a bárkát. „Úgy cselekedék Noé; a mint parancsolta vala néki Isten, mindent akképen cselekedék” (1Mózes 6:22). Harmadszor pedig azért, mivel ’az igazság hirdetőjeként’ figyelmeztetett az elkövetkező Vízözönre (2Péter 2:5).
15., 16. a) Milyen nagyszerű példát hagyott Ábrahám istenfélő alárendeltségből? b) Hogyan tanúsított Sára alárendeltséget?
15 Ábrahám az istenfélő alárendeltség másik kiemelkedő példája. Ő Isten ezen parancsának engedelmeskedve nyilvánított ki alárendeltséget: „Eredj ki a te földedből” (1Mózes 12:1). Ez azt jelentette, hogy el kellett hagynia kényelmes otthonát Ur városában (amely az archeológiai ásatások szerint nem holmi jelentéktelen városka volt), hogy száz évig nomádként vándoroljon egy idegen országban. Ábrahám különösen akkor nyilvánított ki istenfélő alárendeltséget, amikor a nagy próba közepette késznek mutatkozott feláldozni fiát, Izsákot (1Mózes 22:1–12).
16 Ábrahám felesége, Sára másik nagyszerű példával szolgál számunkra az istenfélő alárendeltségből. Egy idegen országban vándorolni minden bizonnyal sok kényelmetlenséggel járt, de sehol sem olvasunk arról, hogy panaszkodott volna. Nagyszerű példát mutatott az isteni alárendeltségből azon két alkalommal, amikor Ábrahám úgy mutatta be őt pogány uralkodók előtt, mint a húgát. Mindkét esetben együttműködött, holott kis híján az uralkodók háremébe került. Amikor az ő istenfélő alárendeltsége került kipróbálásra, magában ’urának’ nevezte Ábrahámot, a férjét, kinyilvánítva ezzel, hogy alárendeltsége őszinte szívből fakadt (1Mózes 12:11–20; 18:12; 20:2–18; 1Péter 3:6).
17. Miért mondhatjuk, hogy Izsák istenfélő alárendeltséget tanúsított?
17 De ne feledkezzünk meg az istenfélő alárendeltség azon példájáról sem, amelyet Ábrahám fia, Izsák mutatott. A zsidó hagyományokból kitűnik, hogy Izsák körülbelül 25 éves volt, amikor Jehova megparancsolta apjának, Ábrahámnak, hogy áldozza őt fel. Ha Izsák akarta volna, könnyen ellenállhatott volna az apjának, aki száz évvel volt idősebb nála. De nem tette. Bár Izsák csodálkozott, hogy nincs állat az áldozathoz, szelíden engedte, hogy apja feltegye az oltárra; később pedig, hogy megkötözze a kezét és a lábát, hogy ezzel elejét vegye a fia bármiféle önkéntelen reakciójának, amikor előveszi az ölőkést (1Mózes 22:7–9).
18. Hogyan mutatott Mózes példát az istenfélő alárendeltséget illetően?
18 Évek múltán Mózes hagyott jó példát számunkra az istenfélő alárendeltségből. Ez egyértelműen kitűnik abból a leírásból, hogy „igen szelíd vala, minden embernél inkább, a kik e föld színén vannak” (4Mózes 12:3). Engedelmesen teljesítette Jehova parancsait 40 esztendőn át a pusztában, jóllehet a két-három milliós lázadó nép feletti felügyelet további próbát jelentett istenfélő alárendeltsége számára. A beszámoló elmondja, hogy „egészen úgy cselekedék Mózes, a mint az Úr parancsolta néki, úgy cselekedék” (2Mózes 40:16).
19. Jób mely megnyilatkozásai jelezték alárendeltségét Jehova iránt?
19 Jób is kiemelkedő egyéniség, aki kiváló példát nyújtott számunkra istenfélő alárendeltségből. Miután Jehova megengedte Sátánnak, hogy elvegye Jób összes vagyonát, megölje gyermekeit, majd megverje „undok fekélylyel talpától fogva a feje tetejéig”, Jób felesége ezt mondta neki: „Erősen állasz-é még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg az Istent, és halj meg!” Jób azonban istenfélő alárendeltséget tanúsított, amikor ezt mondta neki: „Úgy szólsz, mint szól egy a bolondok közül. Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el?” (Jób 2:7–10). Ugyanez a szellemi magatartás nyilvánul meg a Jób 13:15-ben feljegyzett szavaiban is: „Öljön hát meg! Úgy sincs semmi reménységem” (Katolikus fordítás). Bár Jób tulajdonképpen nagyon is igyekezett mentegetni magát, nem hagyható figyelmen kívül az, amit Jehova a végén mondott egyik állítólagos vigasztalójának: „Haragom felgerjedt ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób.” Jób kétségtelenül szép példa számunkra az istenfélő alárendeltség tekintetében (Jób 42:7).
20. Milyen módokon mutatta ki Dávid istenfélő alárendeltségét?
20 Csupán még egy példát említünk a Héber Iratokból, mégpedig Dávidot. Amikor Saul király úgy üldözte őt, mint valami vadat, Dávidnak két alkalma is lett volna arra, hogy véget vessen a gondjainak és megölje Sault. Dávidot azonban visszatartotta ettől istenfélő alárendeltsége. Szavait az 1Sámuel 24:7. versében vannak feljegyezve: „Oltalmazzon meg engem az Úr attól, hogy ily dolgot cselekedjem az én urammal, az Úrnak felkentjével, hogy kezemet felemeljem ellene, mert az Úrnak felkentje ő.” (Lásd még 1Sámuel 26:9–11.) Hasonló istenfélő alárendeltséget mutatott akkor is, amikor elfogadta a feddést, miután hibázott vagy vétkezett (2Sámuel 12:13; 24:17; 1Krónika 15:13).
Pál példája az alárendeltség terén
21—23. Milyen különféle esetekben mutatott Pál apostol istenfélő alárendeltséget?
21 A Keresztény Görög Iratokban is találunk egy kiemelkedő példát az istenfélő alárendeltségre: Pál apostolt. Mindebben, miként apostoli szolgálatában is, Mesterét, Jézus Krisztust utánozta (1Korinthus 11:1). Bár Jehova Isten sokkal nagyobb mértékben felhasználta őt, mint bármely más apostolt, Pál mégsem cselekedett sohasem függetlenül. Lukács elmondja nekünk, hogy amikor felmerült az a kérdés, hogy vajon a pogány megtérteknek körül kell-e metélkezniük, „[az antiókhiai testvérek] azt végezék, hogy Pál és Barnabás és némely mások ő közülök menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe e kérdés ügyében” (Cselekedetek 15:2).
22 Pál missziós tevékenységéről a következőket olvassuk a Galátzia 2:9-ben: „Elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyujták nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között prédikáljunk.” Pál inkább irányításért folyamodott, semhogy függetlenül cselekedett volna.
23 Pál a Jeruzsálemben tett utolsó látogatása alkalmával hasonlóképpen megfogadta a vének tanácsát azzal kapcsolatban, hogy menjen el a templomba és kövesse a Törvény előírásait, hogy így mindenki láthassa: nem hitehagyó a Mózesi Törvényt illetően. Mivel úgy tűnt, hogy ez a cselekedete katasztrófával fog végződni az ellene fellázított csőcselék miatt, vajon hibásnak minősíthető, hogy alárendelte magát azoknak a véneknek? Semmi esetre sem, s ez a Cselekedetek 23:11. verséből is egyértelműen kitűnik: „A következő éjszakán pedig melléállván néki az Úr, monda: Bízzál Pál! Mert miképen bizonyságot tettél az én felőlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképen kell néked Rómában is bizonyságot tenned.”
24. Az alárendeltség mely további szempontjait vizsgáljuk meg a következő cikkben?
24 Az Írások valóban erőteljes okokkal szolgálnak számunkra azt illetően, hogy rendeljük alá magunkat és kövessük azok példáját, akik ilyen alárendeltséget nyilvánítottak ki. A következő cikkben meg fogjuk vizsgálni, milyen különböző területeken rendelhetjük alá magunkat Jehova Istennek; mi segít abban, hogy ezt megtegyük, és milyen jutalmat nyerünk ezért.
Hogyan válaszolnál?
◻ A függetlenség mely formája nem kívánatos?
◻ Miben gyökerezik az alárendeltségnek való ellenszegülés?
◻ Miért vagyunk kötelesek alárendelni magunkat Jehovának?
◻ Az Írások milyen nagyszerű példákkal szolgálnak az istenfélő alárendeltséget illetően?
[Kép a 10. oldalon]
Nimród, a Vízözön utáni első uralkodó fellázadt az istenfélő alárendeltség ellen
[Kép a 13. oldalon]
Noé, az istenfélő alárendeltség hibátlan példája (1Mózes 6:14, 22)