A Nigéria-i legfelső bíróság megvédi a vallásszabadságot
FALUSIAK elrabolják egy farmer egész termését. Mások megrohanják egy kőműves otthonát és erőszakkal magukkal viszik szerszámait. Ismét mások megakadályozzák, hogy egy kereskedőasszony vásároljon és eladjon. Mi az oka ezeknek a jogtalanságoknak? Az, hogy az áldozatok, akik mind Jehova Tanúi, nem hajlandók részt venni az egykorúak és azonos rangúak társulásában. ’Miben?’ — tűnödhetsz rajta.
Az egykorúak és azonos rangúak társulása rendszerint férfiemberekből áll, akik hozzávetőleg azonos időben és ugyanabban a faluban születtek. Az ilyen egykorúakból álló csoportok kialakulása Kelet-Nigériára jellemző. Támogathatnak valamilyen közösségi tervet, ugyanakkor azonban bálványimádó ceremóniákban is részt vesznek és spiritiszta szertartásokat is gyakorolnak, melyek azt jelzik, hogy a tagok nagykorúvá lettek. Mivel a Biblia az igaz keresztények számára megengedhetetlennek tartja ezeket a gyakorlatokat, Jehova Tanúi nem tartanak fenn kapcsolatot ilyen csoportokkal (1Korinthus 10:20, 21; 1János 5:21).
Samuel Okogbue mint szabó dolgozott Aba városában, Nigériában. Az Alayi Umunkalu-nak, az Egykorúak és Azonos Rangúak Társulásának tagjai 1978 elején felszólították őt, hogy fizessen „adót”, így járulva hozzá egy egészségügyi központ felépítéséhez. Mint igaz keresztény, Samuel rendszerint erején felül segít más embereknek, de ebben az esetben lelkiismeretesen visszautasította, hogy bármilyen közösséget vállaljon az egykorúak és azonos rangúak csoportjával. Az említett év április 22. napján a csoport hat tagja betört üzletébe, elkobozta varrógépét, és azt mondta, hogy a varrógépet mindaddig birtokában tartja, amíg Samuel meg nem fizeti a rá kivetett pénzösszeget. Samuel tiltakozott, erősítgetve, hogy semmit nem köteles fizetni, hiszen ő nem tagja társulásuknak. Amikor pedig nem tudta visszaszerezni varrógépét, Samuel az ügyet bíróság elé vitte.
Bíróságtól bíróságig
A helyi törvényhatóság előtt az egykorúak és azonos rangúak csoportja úgy érvelt, hogy mivel Samuel koránál fogva automatikusan tagja a csoportnak, köteles mindenféle adót kifizetni, amit a csoport magára vállal. Törzsi szokásnak számított ráadásul az, hogy ha az egyik tag nem fizeti meg az adót, úgy tulajdonát lefoglalják, s mindaddig megtartják, amíg az illető fizetési kötelezettségének eleget nem tesz.
A bíróság véleménye homlokegyenest eltérő volt; 1980. február 28-án, határozatot hozott, hogy Samuel nem kötelezhető arra, hogy az egykorúak és egyenlő rangúak csoportjának tagja legyen. A tanács elnöke kijelentette: „Egy szokás, amely megfoszt egy polgárt attól a jogától, hogy szabadon válasszon magának társulást, ellentétben áll a Nigériai Szövetségi Köztársaság Alkotmányának 37. p[aragrafusá]-val és ezért ez a szokás nem törvényes”.
Az egykorúak csoportja megfellebbezte ezt az ítéletet és a helyi legfelső bíróság elé terjesztette, a pert pedig meg is nyerte. Itt a bíró Samuelt az adó megfizetésére kötelezte, megállapítva: ez egyszerűen egyik módja annak, hogy ő hozzájárul a községfejlesztéshez.
Samuel ekkor fellebbezést nyújtott be az ellen, amit ő igazságtalan ítéletnek tartott. A fellebbviteli bíróság megsemmisítette a helyi legfelső bíróság ítéletét, és Samuel javára hozta meg döntését. Mivel nem volt hajlandó elismerni a vereséget az egykorúak csoportja, Nigéria Legfelső Bírósága elé terjesztette az ügyet.
Ez alatt az idő alatt a csoport tagjai ügybuzgón hozzáfogtak az aknamunkához Samuel falujában. Azzal érvelve, hogy a Tanúk minden községfejlesztési tervet elleneznek, meggyőzték a falu vezetőjét, hogy tiltsa be Jehova Tanúi tevékenységét a környéken. A kisbíró kihirdette, hogy mindenkire, aki kapcsolatot tart fenn Jehova Tanúival, bírságot vetnek ki. A környező városokból Tanúk érkeztek, akik közbenjártak és tisztázták az ügyet a faluban élő idősebb férfiak előtt. Megmagyarázták, hogy Isten népe semmiféleképp nem ellenzi a községfejlesztést. Samuel valójában még számlákkal is alátámasztotta a bíróságon, hogy hozzájárult olyan községfejlesztési tervek kivitelezéséhez, amelyeket nem az egykorúak csoportjai támogattak. A falu vénei ekkor visszavonták azon döntésüket, hogy száműzik a Tanúkat a környékről.
Győzedelmeskedik a vallásszabadság
Október 21-én, 1991-ben, a Nigériai Legfelső Bíróság öt bírája egyhangúan Samuel javára mondta ki az ítéletet. Kihirdetve az alaposan mérlegelt ítéletet, Paul Nwokedi bíró, Abubakar Wali bíró megállapította: „Nem a kivetett adó az, amelynek megfizetésével az alperes [Samuel] szembehelyezkedik, hanem az, hogy bármely társaság, klub vagy korcsoport tagja legyen, mivel ez — lévén ő Jehova Tanúi[nak] egyik tagja — vallási meggyőződésével ellentétben áll.”
A bíró így folytatta: „Az 1963-as Alkotmány 24. [1] paragrafusa szavatolta a lelkiismeret, eszme és vallásszabadságot az összes nigériai állampolgár számára. Az alperes jogosult vallási, eszmei és lelkiismereti tantételeihez ragaszkodni, amelyek tiltják számára, hogy egy korcsoporthoz csatlakozzon. Bármely szokás, amelyet másként értelmeznek, az alkotmányba ütközik, ennek következtében érvénytelen és semmis.”
Röviden, a bíróság döntése a következő volt: senki sem kényszeríthető törvényesen, hogy az egykorúak csoportjához csatlakozzon, még akkor sem, ha a tagsághoz tartozás esetleg közösségi szokás. Döntés született azt illetően is, hogy egyetlen személyt sem lehet törvényesen arra kényszeríteni, hogy tagdíjat fizessen egy olyan társulásnak, amelynek nem tagja, még akkor sem, ha a tagdíj a községfejlesztést szolgálja. Így tehát e látszólagos részletkérdésben megvédték a vallásszabadságot az összes nigériai számára.