A testvéri szeretet tevékeny

Főbb részek kiemelése a Filemonhoz írott levélből

JÉZUS KRISZTUS „új parancsolatot” adott követőinek, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan ő szerette őket (János 13:34, 35). Ez a szeretet még azt is magában foglalja, hogy életüket adják testvéreikért. Bizony a testvéri szeretet ilyen odaadó és tevékeny.

Pál apostol biztos volt benne, hogy testvéri szeretet lesz az indítéka a keresztény Filemonnak, aki a kis-ázsiai Kolossé városban levő gyülekezettel állt kapcsolatban. A szeretet korábban már arra indította Filemont, hogy házát megnyissa és keresztény összejövetelek céljára rendelkezésre bocsássa. Filemon rabszolgája, Onésimus elszökött urától, valószínűleg pénzt lopva tőle, hogy egy római utazás költségeit fedezni tudja. Rómában azután találkozott Pállal és a keresztény hitre tért.

Mialatt i. sz. 60-61 táján Rómában volt bebörtönözve, Pál levelet írt, amelyet elsősorban Filemonhoz intézett. Ebben a levélben Filemonhoz folyamodott, hogy a testvéri szeretet szellemében fogadja a hozzá visszatérő Onésimust. Olvasd el ezt a levelet, kérünk, s meg fogod látni, mily nagyszerű példája mutatkozik meg benne a gyengéd szeretetnek és a tapintatnak — azoknak a tulajdonságoknak, amelyeket Jehova népe nagyszerűen tud utánozni.

Dicséret a szeretetért és a hitért

Filemonhoz és másokhoz intézve szavait, Pál először megdicséri őket (1–7. versek). Az apostol egyre-másra kapja a híreket Filemonnak a Krisztus iránti és a szentek iránti szeretetéről, valamint a hitéről. Pált mindez arra indította, hogy hálát adjon Jehovának és kifejezze, mekkora örömet és vigasztalást jelent ez számára. Vajon mi, magunk is megdicsérjük-e hívőtársainkat, akik példás szeretetet és hitet tanúsítanak? Ezt kellene tennünk.

A szereteten alapuló buzdítás mindig kívánatos keresztény társainkkal való kapcsolatainkban, miként erre Pál szavai rámutatnak (8–14. versek). A tapintatos bevezetés után, az apostol leszögezi, hogy bár Filemonnak előírhatná, „hogy azt tegye, ami helyénvaló”, inkább csak buzdítja ennek megtevésére. Vajon mire is buzdítja? Nos arra, hogy Onésimust, a rabszolgát jóindulatúan fogadja vissza. Pál bizony szerette volna igénybe venni Onésimus oly hasznos szolgálatait, ezt azonban Filemon hozzájárulása nélkül nem teszi meg.

Látszólag kedvezőtlen fejlemények gyakran áldásosnak bizonyulnak, ahogy ezt Pál a következőkben kimutatta (15–21. versek). Tényleges jó származott abból, hogy Onésimus megszökött. Hogy miért? Mert Filemon úgy kapja őt most vissza mint szolgálatkész, becsületes keresztény testvért, nem pedig úgy mint kelletlen, valószínűleg becstelen rabszolgát. Pál arra kérte Filemont, hogy olyan örömmel fogadja vissza Onésimust, mintha magát Pált részesíthetné örömteli fogadtatásban. Ha Onésimus bármiben is megkárosította volna Filemont, az apostol megtéríti azt. Azért, hogy Filemon még készségesebben tegyen eleget a kérésnek, Pál emlékezteti őt arra, hogy ő maga is lekötelezettje az apostolnak, mert általa lett kereszténnyé. Ezeket a dolgokat figyelembe véve, Pál biztos volt benne, hogy Filemon még többet is tesz annál, mint amire megkérte őt. Mily tapintatos és szerető megnyilvánulása ez a kérésnek! Kétségtelen, hogy nekünk is így kell bánnunk keresztény társainkkal.

Levelét Pál reményteljes módon, üdvözletekkel és jó kívánságokkal zárta (22–25. vers). Remélte, hogy mások érte mondott imái által hamarosan kiszabadul a börtönből. (Miként Pál Timótheusnak írt második levele tanúsítja, azok az imák meghallgatásra találtak.) Végezetül levelében Pál üdvözletét küldte, kifejezve azon kívánságát, hogy Jézus Krisztus ki nem érdemelt kedvessége legyen a Filemon által és a Jehovát imádó többi társa által kimutatott szellemmel.

[Kiemelt rész a 23. oldalon]

Több, mint rabszolga: Filemon szökött rabszolgájával, Onésimusszal kapcsolatban, Pál ezt mondta: „Talán . . . éppen azért szakadt el tőled egy órára, hogy örökre visszanyerd, de már nem mint rabszolgát, hanem rabszolgánál többet: mint szeretett testvért, aki nekem nagyon is az, de mennyivel inkább neked, testi vonatkozásban is, és az Úrban is” (Filemon 15, 16). A Római Birodalomban a rabszolgaságot a birodalmi kormány kötelezővé tette, Pál pedig elismerte, elfogadta ezeket a „felsőbb hatalmasságokat” (Róma 13:1–7). Nem helyeselte ő a rabszolgalázadást, de segített az ilyen egyéneknek, hogy mint keresztények elnyerjék a szellemi szabadságot. A rabszolgáknak adott saját tanácsával összhangban, amelyben e rabszolgák lelkére kötötte, hogy rendeljék alá magukat gazdáiknak, Pál visszaküldte Onésimust Filemonhoz (Kolossé 3:22–24; Titus 2:9, 10). Onésimus most több volt, mint világi rabszolga. Szeretett hívőtárs volt, aki viszonylagos alárendeltje Filemonnak mint jobb rabszolga, akit isteni alapelvek irányítottak már, és aki testvéri szeretetet nyilvánított ki.