„Mutassátok ki hálátokat”
„A Krisztus békéje uralkodjék szívetekben . . . És mutassátok ki hálátokat” (KOLOSSÉ 3:15).
1. Mi ellen kell védekezniük a keresztényeknek ebben a hálátlan világban?
EZ a zűrzavaros XX. század elérte azt a fokot, ahol sok ember elfelejtette, hogyan legyen hálás. Évről évre ritkábban hallod a „kérem” és „köszönöm” értékelő szavakat. A hálátlanság részévé lett annak „a levegő”-nek, az önző szellemnek, amely e világ embereit uralja (Efézus 2:1, 2). Bár a keresztények „nem része a világnak”, benne kell élniük mindaddig, amíg a dolgok jelen rendszere létezik (János 17:11, 16). Vigyázniuk kell hát, hogy rájuk ne ragadjon ez a hálátlan szellem, elsorvasztván a hálaérzetüket.
2. a) Milyen módokon juttathatják kifejezésre Jehova szolgái az iránta való hálájukat? b) Mi a követelmény a szavakban kifejezett hálán kívül?
2 Isten jóságának értékelését gyakran ki lehet fejezni hittestvéreinkkel való társalgásunk során. A legtöbb önátadott keresztény bizonyára naponként többször is köszönetet mond mennyei Atyjának, Jehovának jóságáért személyes imájában. A gyülekezeti imában is kifejezésre jut a hála, valamint a Királyság-énekek éneklésekor is. Természetesen viszonylag könnyű szavakkal kifejezni a hálánkat. Pál apostol azonban arra buzdította a kolossébeli testvéreit, hogy ne csak mondják, hogy hálásak, hanem mutassák ki vagy demonstrálják is hálájukat a mindennapi életükben. Így írt: „A Krisztus békéje uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhivatva. És mutassátok ki hálátokat” (Kolossé 3:15).
Bőven van ok a hálára
3. Miért kell mindannyiunknak hálásaknak lenni Isten iránt?
3 Minden élőnek bőven van oka arra, hogy hálás legyen. A legelső ok a hálára magának az életnek az öröme, hiszen minden, amink van, és amit tervezünk, egyszeriben értéktelenné válik, ha elveszítjük az életünket. A zsoltáros Dávid arra emlékeztet minden embert, hogy „nálad [Jehova Istennél] van az élet forrása” (Zsoltárok 36:9, [36:10, Károli]). Pál apostol szintén erre az örök igazságra emlékeztette az athéniakat, amikor az Areopaguson beszélt nekik (Cselekedetek 17:28). Bizony csupán azért, hogy élünk, már elegendő okunk van hálaadásra. És csak elmélyül az értékelésünk, ha azokra a képességekre gondolunk, amelyeket Isten adott nekünk — az ízlelő, tapintó, látó, és halló érzékeinkre —, hogy örülni tudjunk az életnek és a körülöttünk levő teremtés szépségeinek.
4. Mi őriz meg attól, hogy magától értetődőnek vagyük az élet áldásait?
4 Mégis sokan magától értetődőnek veszik ezeket a jó dolgokat. Csak ha elveszítik valamelyik képességüket, mondjuk a látásukat vagy a hallásukat, akkor döbbenek rá sokan, milyen áldások ezek, amelyekért elmulasztottak hálát adni, midőn egészségesek voltak. Az önátadott keresztényeknek állandóan résen kell lenniük, nehogy eluralkodjék rajtuk az értékelésnek ilyen hiánya. Keményen kell azon fáradozniuk, hogy megőrizzék ugyanazt a hálás magatartást, ami a zsoltárosnál megnyilvánult, aki így szólt: „Sok dolgot te magad tettél, ó Jehova, én Istenem, még a te csodálatos műveidet és irántunk való gondoskodásodat is; senki sem hasonlítható hozzád. Bárcsak készségesen hirdetném azokat és beszélnék róluk, de sokkal számosabbak, semhogy elsorolhatnám” (Zsoltárok 40:5, [40:6, Károli]).
5. Milyen szégyenletes életmódot folytattak az izraeliták annak ellenére, hogy Jehova bővebb áldásokkal árasztotta el őket?
5 A 106. Zsoltár tartalmazza Jehova hatalmas tetteinek a költői összefoglalását, amelyeket népe, Izrael érdekében véghezvitt. Istennek a velük való bánásmódja ráadás volt arra a jóságra és az élet áldásaira, melyeket az emberiségnek általánosan adományozott. A zsoltáros kimutatja, hogy ezen előnyök ellenére az izraeliták nem maradtak hálásak, nem értékelték páratlan áldásaikat. A 13. vers megállapítja: „Hamar elfelejtették műveit; nem vártak tanácsaira.” Ó nem, nem az idő múlása halványította el fokozatosan hálájukat, úgy, hogy évtizedk múltán felejtették volna el, mit tett értük Isten. Inkább hamar — heteken belül elfelejtették Jehova kimagasló csodáit, melyeket a Vörös-tengernél tett az érdekükben (2Mózes 16:1–3). Sajnos az elkövetkező események megmutatták, hogy a hálátlanság életük uralkodó vonásává lett.
Hogyan mutassuk ki hálánkat
6. Miért nem okozott nehézséget a tizedre vonatkozó követelmény?
6 Jehova részletesen előírta három sajátos módját annak, hogyan kell az izraelitáknak kimutatniuk igazi értékelésüket az ő jóságáért. Az egyik az, hogy tegyenek eleget a tized követelményének, adják Jehovának minden terményük és lábasjószáguk tizedrészét (3Mózes 27:30–32). Ez nem jelenthetett nehézséget, hiszen Isten volt felelős a napfényért, a termőtalajért, az esőért, és a csodálatos növekedésért. Ezért a tized beadása Jehova szentélyébe a papok részére egyedül Jehovának szóló hála gyakorlati kifejezése volt.
7. a) Milyen főbb különbség volt a tized és a Jehovának adandó hozzájárulás között? b) Minek a kinyilvánítását tette ez lehetővé az izraeliták részéről?
7 Egy másik követelmény az Istennek adandó hozzájárulás volt, melynek nagyságát az izraelita egyén szívállapota határozta meg. Jóllehet a hozzájárulás nagysága nem volt előírva, annak az első termésnek kellett lennie, a gabona, a bor, és a nyáj gyapja első termésének (4Mózes 15:17–21; 5Mózes 18:4). Ezenfelül Jehova kikötötte, hogy népe ’ne vonakodva adjon’ és ’az első érett gyümölcs legjavát’ adja (2Mózes 22:29; 23:19). Ez alkalmat szolgáltatott az izraelitáknak arra, hogy kézzelfogható módon mutassák ki hálájukat Jehovának. A hozzájárulásuk mennyiségével kinyilváníthatták hálájuk mélységét. Vajon csak néhány fürt szőlővel járulnak hozzá? Vagy nemes szívük egy egész kosárnyi szőlő bőkezű ajándékozásra indítja őket? Így minden egyén vagy család kimutathatta háláját kényszer nélkül.
8. a) Milyen két jótétemény származott a tallózás elrendeléséből? b) Hogyan tanúsíthattak nagylelkűséget és hálát mindazok, akikre a tallózással kapcsolatos intézkedés vonatkozott?
8 Az isteni gondoskodás iránti hála kimutatásának harmadik sajátos módja a tallózással volt kapcsolatban. Aratáskor egy részt learatatlanul kellett hagyni a szűkölködők részére. Ez nemcsak együttérzésre és figyelmességre tanított a szegények iránt, hanem arra is biztosítékul szolgált, hogy nem voltak kénytelenek megalázó könyöradományból megélni, amelyért nem kellett erőfeszítést tenniük (3Mózes 19:9, 10). Nem volt ugyan meghatározva, hogy mennyit kell meghagyni a szűkölködők részére. Azok az izraelita gazdák azonban, akik nagylelkűség szellemét tanúsítva bőven hagytak termést a földjeik szélein és így kegyet gyakorolva a szegények iránt, ezzel Istent dicsőítették (Példabeszédek 14:31). Rájuk volt bízva, hogy eldöntsék, vajon keskeny vagy széles területet hagynak-e learatatlanul. Isten azonban szigorú utasításokat adott a nagylelkűségre, amennyiben elrendelte, hogy bármennyi kévét vagy gyümölcsöt, termést felejtenek is a mezőn vagy a fán, esetleg a szőlőben, a tallózóké legyen (5Mózes 24:19–22). A tallózók viszont a maguk részéről azzal demonstrálhatták saját hálájukat Jehovának a gondoskodásáért, hogy az imádat helyén beadták a tizedét a tallózott termésnek.
A szív bőkezűsége
9. Miért maguknak ártottak tulajdonképpen azok, akik önző magatartást tanúsítottak?
9 Ha az izraeliták bőkezű hozzájárulást adtak, Jehova áldása nyugodott házaikon. (Vö. Ezékiel 44:30; Malakiás 3:10). Ők azonban bő aratás ellenére is gyakran elmulasztottak hozzájárulást adni. Ilyenkor Isten királyok vagy próféták által emlékeztette őket, hogy újra felébressze hálaérzetüket. Tulajdonképpen az önző izraeliták csak maguknak ártottak, mert Jehova nem áldhatta meg azokat, akik visszatartották az ő imádatával vagy a szegényekkel kapcsolatos hozzájárulást.
10. a) Milyen jó eredménnyel járt az, hogy Ezékiás a hálára emlékeztetett? b) Tartósak voltak-e ezek az állapotok?
10 Egy alkalommal Ezékiás király felszólítására örvendetes 14 napos ünnepséget tartottak Jeruzsálemben. A nép szellemisége újraéledt. Először is megsemmisítették a bálványimádás minden kellékét, azután pedig a tizedből „halmot halomra hordtak. . . . Midőn Ezékiás és a fejedelmek eljöttek és megszemlélték a halmokat, áldani kezdték Jehovát és az ő népét Izraelt” (2Krónika 30:1, 21–23; 31:1, 6–8). Sajnos az ilyen időszakos újraéledések után a nép visszasüllyedt a hálátlanságba. Végül elfogyott Isten türelme, és megengedte, hogy fogságba vigyék a népét Babilonba. Városuk és gyönyörű templomuk elpusztult (2Krónika 36:17–21). Később, a helyreállítás után, ismét olyan súlyossá váltak az állapotok, hogy Jehova a zsidók tizeddel kapcsolatos szűkmarkúságát a lopáshoz hasonlította, amellyel szinte megrabolták őt! (Malakiás 3:8).
11. Az Izrael történetéből megtanulható melyik alapelv válhat a most élő keresztények javára?
11 Milyen alapelvet tanulhatunk meg az izraeliták tévelygő történetéből? A következőt: Mindaddig, amíg hálás maradt a szívük, örömmel juttatták ezt kifejezésre azzal, hogy „halmot halomra” hordtak [az ajándékból] Jehovának. De amikor a hálaadásról elfelejtkeztek, vagy elapadt bennük a hálaérzet, az örvendetes adakozás lényegében megszűnt. Vajon a mai önátadott keresztények közt megnyilvánulhat-e ilyen magatartás? Igen, mert még bennünk van az emberi tökéletlenség. Mily örvendetes, hogy Jehova feljegyeztette az Izraellel kapcsolatos ezen bánásmódját, hogy mi, akik a dolgok e rendszerének végén élünk, tanuljunk belőle és a javunkra fordítsuk! (Róma 15:4; 1Korinthus 10:11).
12. a) Mennyiben van ma Jehova népe hasonló helyzetben, mint az izraeliták voltak? b) Milyen kérdéseket kell feltennünk?
12 Mint az izraelitáknak, úgy Jehova mai népének is bőven van oka a hálaadásra. Mi több áldást kapunk, mint amennyinek az embertársaink örvendhetnek. Mi valóban többet tudunk Jehova elhatározásairól, mint Izrael népe tudott annak idején. Megtanultuk, hogyan áldozta fel önként Isten az ő Fiát, és tudatában vagyunk, milyen áldásokat jelent mindez az Isten által helyeselt egyéneknek. Már ma kiváltságunk szellemi paradicsomban élni, mivel Jehova 1919 óta nagyszerű szellemi állapotokat teremtett népe számára. Igen, Jehova Tanúinak sok járulékos oka van a hálaadásra. Meg kell hát kérdeznünk: Mennyire mély a mi hálánk Isten iránt? És hogyan mutathatjuk ki a hálánkat ebben a XX. században?
Mai párhuzamok
13., 14. Jóllehet a keresztények nincsenek a mózesi Törvény alatt, lehet-e levonni bizonyos párhuzamot a tized törvényéből?
13 A keresztények nincsenek a mózesi Törvény alatt, amely körvonalazta, hogyan kell kimutatni a hálát Isten iránt (Galata 3:24, 25). Részünkről a Jehovának bemutatott dicséret „áldozata” „az ő nevéről nyilvános kijelentést tevő ajkak gyümölcse” (Zsidók 13:15). Ez hát a fő mód, amelyen az önátadott keresztények kimutathatják hálájukat Isten iránt. Érdekes párhuzamokat vonhatunk le azonban a tizedre, a hozzájárulásra, és a tallózásra vonatkozó törvényekből is.
14 A tized egy tizedrésznek a különleges beszolgáltatásából állt — és ez alól nem volt kivétel. Ma is vannak különleges parancsok, amelyek kivétel nélkül vonatkoznak Jehova minden szolgájára. Rendszeresen jelen kell lennünk az összejöveteleken, nyilvánosan prédikálnunk kell Jehova Királyságának a jó hírét, és másokat is hozzá kell segítenünk ahhoz, hogy Krisztus tanítványaivá legyenek (Zsidók 10:24, 25; Máté 24:14; 28:19, 20).
15. A mi időnkben a bőkezű szív milyen ismertetőjelei vannak összhangban azokkal, amelyek az ősi Izraelben a hozzájárulások és tallózás elrendezése által nyilvánultak meg?
15 Emlékezzünk a hozzájárulásra és a tallózásra vonatkozó rendelkezésekre is. Ezek nem írtak elő meghatározott mennyiséget. Éppen így nem szabnak meg az Írások meghatározott időt, amelyet Jehova Tanúinak a szent szolgálatban kell eltölteniük. A nagylelkű, önzetlen szívre van bízva annak eldöntése, hogy mennyi időt szánjunk az Isten Szavának tanulmányozására és a másoknak való prédikálásra. A Királyság érdekeinek előmozdításához szükséges anyagi hozzájárulás mértékét is az egyén szívének kell diktálnia. A hálaérzet mélysége határozza meg, hogy Isten mai szolgája „halmot halomra” hoz-e be az adományokból, vagy csupán annyit, amennyi éppen elegendő (2Krónika 31:6). De éppen úgy, mint Izrael esetében, minél nagyobb mértékben nyilvánul meg az egyén hálája, annál bővebb áldást nyer Istentől.
A hála kimutatásának módjai
16—18. Milyen különleges módon mutatkozhatnak hálásnak az önátadott keresztények?
16 Az egyik legközvetlenebb módja a Jehova iránti hála kimutatásának a teljes idejű szolgálat végzése. Elég nagy-e a te hálád ahhoz, hogy szíved vágyat érezzen erre? Jól megfigyelhető, hogy az eredményes úttörőnek először vágyat kell éreznie a szolgálatra, és aztán megfelelő körülmények szükségesek hozzá. Ha erős a hála, teljesebb mértékben buzog fel az Isten szolgálata iránti vágy az értékelő szívben. Így érzed-e te is? Még ha a jelenlegi körülményeid akadályozzák is, hogy részt vegyél a teljes idejű szolgálatban, nem kell hogy kioltsák belőled az úttörőszellemet. Teljes szívű támogatást és bátorítást nyújthatsz az úttörőknek.
17 Ha most nem lehetsz általános úttörő, nem lehetnél-e időnként kisegítő úttörő? Vannak különleges időszakai az évnek, amikor a keresztény gyülekezet rendkívüli erőfeszítéseket tesz a prédikáló-munkában. A nyári hónapok például sokak számára ideálisak, októberben pedig fokozottabb tevékenységre van lehetőség a folyóirat előfizetési kampány alkalmával. A szent szolgálatra fordított többlet idővel kapcsolatban is igaz marad az alapelv, hogy a hálaérzet bőkezű adakozást eredményez.
18 Egy további különleges módja a hála kimutatásának az egész földön végbemenő teokratikus építőprogram támogatása. Sok országban folyik új Királyság-termek építése, és meglevő termeket bővítenek a túlzsúfoltság miatt. Új Kongresszusi Termeket is építenek, és Béthel-otthonokat és üzemeket is bővítenek. Mily gyakorlati módja Jehova iránti hálánk kifejezésének, ha munkánkkal vagy pénzünkkel hozzájárulunk ezeknek az építési terveknek a megvalósításához.
A szegény özvegyasszony szép példája
19. Mi hatott meg téged leginkább a szegény özvegyasszony templomi jelenetéből?
19 A hála bőkezű anyagi adakozás által történő kifejezésének jól ismert bibliai példája a Jézus által leírt özvegyasszony (Lukács 21:1–4). Tisztában kellett lennie azzal, hogy az ő két oly kis értékű pénzérméje keveset változtat a templomnak és a benne dolgozóknak anyagi jólétén. Ő azonban nem a templomra és azokra a papokra tekintett, akik ott szolgáltak, és nem ezt gondolta magában: ’Sokkal jobban élnek, mint én, és jobb épületük van, mint az én szerény otthonom.’ Igen, a templom sokkal pazarabb és szebb volt. „Szép kövekkel és ajándékokkal volt felékesítve” (Lukács 21:5). Ez azonban nem akadályozta meg az özvegyasszonyt a felajánlástól. Ő Jehova iránt akart hálásnak mutatkozni, nem a templomban szolgáló emberek iránt.
20. Hogyan mutathatunk ki mi is olyan csodálatra méltó magatartást, mint a szegény özvegyasszony?
20 Jehova mai népe tanulhat ebből a példából. Az özvegyasszonyhoz hasonlóan ők is tudják, hogy nagy vagy kis hozzájárulásaikat Istennek adják. Arról is megbizonyosodtak: Jehova földi szervezete úgy van felépítve, hogy abból egyének anyagi hasznot nem szerezhetnek. A Társulat létesítményei úgy vannak megépítve és úgy működnek, hogy lehetővé tegyék a keményen dolgozó munkásoknak Bibliák és bibliai segédeszközök legjobb minőségű elkészítését, valamint a Királyság-érdekek legjobb szolgálatát. Ez éles ellentétben van azzal, ahogyan a legfrissebb jelentések szerint némely televíziós evangéliumhirdető botrányos módon visszaél a pénzadományokkal.
A hálára való emlékeztetés jótékony hatása
21., 22. Milyen hatással kell lennie az értékelést tanúsító szívekre annak a felszólításnak, hogy mutatkozzunk hálásnak?
21 Az izraelitákat állandóan emlékeztetni kellett a Jehova iránti kötelességeikre, különösen a hálás szellem kimutatásának szükségességére. Valahányszor ezekre irányították a figyelmet, általában újra fellángolt szívükben a hála, és azt eredményezte, hogy nem csupán szavakkal fejezték ki hálájukat, értékelésüket. Készek voltak „halmot halomra” hordani a terméseikből Jehovának az imádat házában való felhasználásra.
22 Bárcsak sokan a mai „Isten Izraele” és társaik, a „nagy sokaság” tagjai közül is mindig ugyanígy éreznének! (Galata 6:16; Jelenések 7:9). Bárcsak mindenkit arra indítana hálás szíve, hogy „halmot halomra” rakna Jehova dicséretéből! Akkor valóban elmondhatnánk: „Hálásnak mutatkozunk bőkezű és szerető Istenünk, Jehova iránt!”
Vissza tudsz-e emlékezni rá?
◼ Miért kell a keresztényeknek állandóan ellenőrizni hálájuk mértékét?
◼ Miért van Jehova népének mindig különleges oka a hálára?
◼ Milyen különleges módokon tudták az izraeliták kimutatni hálájukat Jehova iránt?
◼ Az izraelitákhoz hasonlóan, milyen különleges dolgokat kell végeznünk, hogy kifejezésre juttassuk a hálánkat?
◼ Mit tanulhatunk a szegény özvegyasszony templomi esetéből?
[Kép a 22. oldalon]
A zsoltáros hálát adott Jehovának csodálatos műveiért és népe iránti gondoskodásáért