Újabb okok a hálára
AZ ŐSI Izrael népének másoknál több oka volt a Teremtő iránti hálára. Miért mondhatjuk ezt?
Azért, mert az izraelitáknak — akárcsak másoknak is — okuk volt a hálára, látva Isten gyönyörű és csodálatos alkotásait. De ezenkívül az is hálára kötelezte őket, hogy a Mindenható különleges népéül választotta ki őket és rendkívüli módon törődött velük (Ámós 3:1, 2). Vizsgáljunk meg néhány különleges okot, ami hálára kötelezte őket.
Kétszeri megmenekülés a halálból
Milyen hálás lehetett minden izraelita i. e. 1513-ban, Nizán hó 14-én! Ezen az emlékezetes éjszakán Isten angyala megölt „minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, embertől a baromig”. De elkerülte azokat az izraelita házakat, ahol az ajtófélfákat és a szemöldökfát meghintették a pászkabárány vérével. A nagy csendet „az egyiptomiak nagy jajveszékelése verte fel, hiszen nem volt ház, ahol ne lett volna halott”. Az összes izraelita családban ezzel szemben a drága elsőszülöttek életben maradtak és egészségesek voltak (2Mózes 12:12, 21–24, 30).
Nem sokkal ezután még nagyobb hála töltötte el az izraeliták szívét, amikor szemtanúi voltak Jehova érdekükben végrehajtott csodálatos beavatkozásának: látszólag csapdába kerülve, ott voltak a Vörös-tenger partjainál; előttük a tenger, mögöttük az őket üldöző egyiptomi fáraó hadserege. De közvetlen ezelőtt azt látták, hogy a felhőoszlop, amely vezette őket, mögöttük lezárulva eltakarta őket üldözőik elől, ami hátráltatta őket üldözésükben. Az izraeliták most azt látták, hogy Mózes kinyújtotta karját a tengerre, és álmélkodva vették észre, hogy Isten erős keleti szelet támasztott, amely egész éjjel fújt és kettéválasztotta a vizeket, a tenger medrét pedig felszárította. Az izraelitáknak természetesen kellett egy kis sürgetés, hogy sietve haladjanak át ezen a menedékfolyosón, amelyről Isten gondoskodott számukra.
De újabb ok támadt a riadalomra is! Az egyiptomiak utánuk nyomultak a tenger medrében azzal az eltökéltséggel, hogy utolérik őket. De íme! Amikor minden egyiptomi ott volt a két vízfal közötti átjáróban, a harci szekereik kerekei leváltak, és pokoli zűrzavar támadt. A túlsó parton, ahová az izraeliták biztonságosan átkerültek, Jehova újra azt mondta Mózesnek, nyújtsa ki a kezét, „és a tenger ismét visszatért megszokott medrébe a reggel közeledtére”. És mi volt az eredmény? A büszke fáraó híres hadserege mind belefulladt a tengerbe, és maga a büszke fáraó sem kerülhette el a pusztulást (2Mózes 14:19–28; Zsoltárok 136:15). El tudod-e képzelni, milyen hálásak lehettek a megszabadított izraeliták Jehovának?
Isten látványos harci módszerei
Az izraeliták, bár hálásak voltak az Egyiptomból való megszabadulásért és a Vörös-tengeren való felejthetetlen átkelésért, de az Ígéret földjéig még sok veszéllyel kellett szembenézniük. Ettől függetlenül még ez a negyvenéves pusztai vándorlás is további okot szolgáltatott arra, hogy különleges hálát érezzenek Jehova iránt.
Az izraeliták végül is átkelhettek a Jordán-folyón, és ott voltak az Isten által nekik adott földön. Hamarosan szemtanúi lettek annak, hogy Jehova milyen látványosan harcol értük. Miképpen? Nos, először is csodálatos módon vették be és semmisítették meg az első kánaánita várost — Jerikót! (Józsué 6. fejezete). Milyen szokatlan, Istentől irányított stratégia nyilvánult meg ennél a bevételnél: Jerikót körbe kellett járni a szövetségládával! Hat napon át mindennap egyszer körbejárták a várost. A hetedik napon viszont hétszer kerülték meg a kőfalakat. Amikor a papok megfújták a kürtjeiket, az izraeliták „harci kiáltásai” töltötték be a levegőt, és „a kőfal leomlott”! (20. vers). Csak Ráháb háza és a ház alatti kőfalrész maradt meg éppségben. E bevehetetlennek tűnő város kőfala leomlott anélkül, hogy Józsuénak és seregének akár csak egy nyilat is ki kellett volna lőnie! A Jerikónál átélt tapasztalat újabb okot szolgáltatott az izraelitáknak, hogy hálát adjanak Istennek.
Egy másik alkalommal Jehova látványos harci módszere megint csak fenségesen megmutatkozott. Amikor a gibeoniták békét kötöttek az izraelitákkal, öt amorita király hadat üzent a gibeonitáknak. Józsué segítségükre sietett, és Jehova csodát tevő keze ismételten megmutatkozott a harc kimenetelében. Isten zűrzavart támasztott az amoriták között, és „miközben menekültek az Izrael elől, Jehova nagy jégesőt hullatott rájuk az égből a béthoromi lejtőn át egészen Azékáig és meghaltak”. Többen haltak meg a jégesőtől, mint amennyit fegyverrel öltek meg az izraeliták (Józsué 10:1–11).
Akkor Józsué „Izrael szeme láttára” szólt Jehovához és ezt mondta: „Nap, maradj veszteg Gibeonban, és te is hold, Ajalon völgyében.” És mi történt? „És — mondja a beszámoló — mozdulatlan maradt a nap és megállott a hold is, míg ellenségein bosszút nem állt a nép” (Józsué 10:12, 13).
Micsoda meglepő események! De még mennyi nagyszerű oka volt Jehova népének a hálára!
Nem sokáig maradtak hálásak
Jehova minden egyes beavatkozása után az izraeliták szíve csordultig megtelt hálával. Feltehetően minden egyes izraelita azt mondta szívében, hogy soha nem felejti el a látottakat. Mégis — eléggé hihetetlen — hamar elfelejtették, hogy hálásaknak kellene lenniük. Többször is megmutatkozott az izraelitáknak a hálátlansága. Ezért Isten „ismételten a nemzetek kezébe adta őket, hogy gyűlölőik uralkodjanak rajtuk” (Zsoltárok 106:41).
Jehova mégis nagylelkűen a megbocsátás szellemét tanúsította irántuk, amikor az izraeliták észhez tértek és megbánták helytelenségüket és hálátlan viselkedésüket, és őhozzá fordultak segítségért. „Látta nyomorúságukat, amikor hallotta könyörgő kiáltásukat. És megemlékezett velük kapcsolatban szövetségéről, és sajnálkozást érzett a nagy szerető kedvességének bősége szerint” (Zsoltárok 106:44, 45). Istenük, aki megbocsátott nekik, időről időre kimentette őket elnyomóik kezéből és visszafogadta őket kegyébe.
Az izraeliták azonban javíthatatlanoknak bizonyultak, pedig hányszor elküldte hozzájuk Isten a prófétáit, hogy igazítsák helyre gondolkodásukat, és milyen sokszor tűrt hosszan értük. Végül Jehovának elfogyott a türelme, és megengedte, hogy Júda nemzetét a babiloniak i. e. 607-ben megdöntsék. Azokat, akiket Nebukadnezár király seregei nem öltek meg, fogolyként vitték magukkal Babilonba.
Lám, milyen szerencsétlenséggel jár az Isten iránti hűtlenség és hálátlanság! És ez bekövetkezett annak ellenére, hogy bőséges okuk volt a hálára.