Bepillantás a hírekbe

„A béke eszközei”?

„[Ti vagytok] a népek békéjének és biztonságának az eszközei” – így jellemezte II. János Pál pápa azokat a katonákat, akik rész vettek Rómában a szent Péter téren megtartott misén. Az ünnepi misét 24 országból érkező katonák számára abból az alkalomból celebrálta a pápa, hogy az 1983-as évet szent évvé nyilvánította. A pápa azt mondta a katonáknak: „A ti erőtök nélkülözhetetlen a felebarátaitok jólétéhez, hazátok biztonságához, az ország közérdekének és a nemzetközi békének fennmaradásához.”

Mennyire különbözik ez a gondolkodásmód az első századi keresztények gondolkodásmódjától! Erről még az egyháztörténelem is tanúskodik! A svájci katolikus Orientierung című kiadvány Franciaország „védszentjéről”, „Szent” Mártonról (316–397) ezt mondja: „A nyugati kereszténységnek ez a nagy tiszteletben álló szentje krisztusi meggyőződésből kilépett a katonaság kötelékéből, mert nem tudta összeegyeztetni azt, hogy valaki katona is legyen és ugyanakkor keresztény is.” Ez a konfliktus állandó megoldatlan probléma a katolikus teológia számára. Ezt a tény szeretik – tudatosan vagy tudattalanul – agyonhallgatni. „Szent” Márton állítólag a római császárnak, Juliánusznak ezt írta: „Én Krisztus katonája vagyok, számomra megengedhetetlen, hogy harcoljak.”

Jézus Krisztus nem biztatta követőit arra, hogy világi hadviselésben vegyenek részt. Inkább arra kérte őket, hogy „szeressék még ellenségeiket is” (Máté 5:44). Pál apostol a világi harcokban való részvételről a keresztényi állásfoglalását így fejezte ki: „Az igazság az, hogy bár normális emberi életet élünk, de szellemi síkon folytatunk harcot” (2Korinthus 10:3, Phillips: The New Testament in Modern English).