„Mint olajfacsemeték asztalom körül”

Elbeszélte Porfirio Caicedo, Kolumbia

ANNAK megfelelően, ami a Zsoltár 128:3, 4 verseiben áll, nagyon áldott ember vagyok. Ott ez áll: „Feleséged, mint egy gyümölcsöt termő szőlőke házad belsejében; fiaid, mint az olajfacsemeték asztalod körül. Íme, így lesz áldott a testileg alkalmas férfiú, aki féli Jehovát” — UV.

Én ugyanis tizennyolc gyermek atyja vagyok. Az én kedves feleségem, Belén (Bethlehem), az én „gyümölcshozó szőlőkém”, tizenkét fiút és hat lányt szült nekem.

Magam hatvannégy évvel ezelőtt, mint tizenkét gyerek közül a legfiatalabb pillantottam meg a világ világosságát a Tolima-i Libano (Kolumbia) városban. Apám még kisbaba koromban meghalt. Ennélfogva már tizenkét éves koromban dolgoznom kellett egy öntödében, hogy anyámat és legkisebb testvéremet támogassam. Huszonhat éves koromban vettem feleségül Belént, és nemsokkal ez után Bogotába, Kolumbia fővárosába költöztünk.

Levelező tanfolyamon tökéletesítettem asztalosi képzettségemet, és fémöntvények számára fa mintaformák készítésére specializáltam magam. Azért, hogy felnövekvő gyermekeimet jobban tudjam nevelni, nyitottam egy saját kis műhelyt. Persze ameddig csak saját szakmámban voltam ismert, valami kiegészítő jövedelmi forrás után kellett néznem. Ennélfogva nem formákat állítottam elő, hanem gitárokat, mandolinokat és hegedűket.

Folyton izgatott, hogy tanuljak valamit. Ez egyike azoknak az okoknak, amik miatt mióta az eszemet tudom, allergiás vagyok a világvallásokra. Az ő rituális hókuszpókuszaik nem elégítették ki az én tanulás iránti vágyamat.

Ezzel szemben valami tényleg értékeset fedeztem fel két könyvben, amelyeket Jehova tanúi egyikétől kaptam, aki 1950-ben keresett fel egy napon műhelyemben. Tanulni akartam, és a tanúk tudtak nekem valamit nyújtani — világos, egyszerű jelleggel és módon, bármilyen titokzatoskodás nélkül. Bibliatanulmányozásom által, melyet néhány Jehova tanúja útbaigazításával folytattam, fektettem le gyermekeim helyes nevelésének alapjait.

„BOLDOG AZ AZ EMBER, AKI ILYENEKKEL TÖLTI MEG TEGZÉT”

Gyermekeket nevelni öröm, igen, öröm az azzal kapcsolatos munka, fáradság és aggodalom ellenére. Teljesen egyetértek bölcs Salamonnal, aki azt mondta: „Íme! A fiak örökségek Jehovától. . . . Boldog az a testileg alkalmas férfiú, aki ilyenekkel tölti meg tegzét.” (Zsolt 127:3-5, UV) A gyerekek nagyon ragaszkodóak, s az ember egyszerűen nélkülözi őket, ha nincsenek többé körülötte.

Nagyon szeretem a kis gyerekeket. Különleges örömet nyújtanak sajátosságaik. A kisgyerekben van valami sajátos, nehezen körülírható báj. Olyan ártatlan. Egyszerű dolgok megvidámítják, örül egy darab papírnak vagy láncnak. Ha azonban elveszti játékát, szomorú. Nekem különleges örömet jelent, ha segíthetek neki.

Mivel mi a feleségemmel nagyon szerettük gyermekeinket, azon fáradoztunk, hogy a helyes útravalót adjuk meg nekik, és miután Isten Igéjéből az igazságot megismertük, annál inkább. Tanítottuk, és időben rendreutasítottuk őket. A Biblia mondja: „Aki visszatartja vesszejét, gyűlöli fiát, aki szereti őt, bizonyosan megkeresi fenyítékkel.” (Péld 13:24) Mindig lelkiismeretesen büntettük gyermekeinket. Riasztó visszagondolni arra, mi lett volna egyébként talán belőlük.

A JÓ SZÜLŐI PÉLDA ÉRTÉKE

Valamennyien tudjuk, hogy a gyerekek született utánzók. Szükségszerűen utánoznak mindent, — a beszédet, a magatartást és a szokásokat. Amit szüleik tesznek, számukra törvény. Ezért gondolom azt, hogy a szülői példa a legjobb iskolázás, amit a gyerekek otthon megkaphatnak. Ez a Példabeszédekben a következő szavakkal van alátámasztva: „Az igaz az ő egészséges feddhetetlenségében jár. Boldogok a fiai ő utána.” (Péld 20:7) Jóravaló szülők, akik feddhetetlenségüket megóvják, gyermekeiknek valami olyan értéket nyújtanak, ami valóban hozzájárul későbbi boldogságukhoz.

Amit Isten Igéjéből tanultam, ebben a vonatkozásban nagy segítségemre volt. Hogyan? Úgy, hogy megmutatta, nekem hogyan kell élnem. A Biblián keresztül tanultam megbecsülni az igazság és engedelmesség értékét. Megtanultam, hogyan kell viselkednem mint férj és apa, hogy kötelezettségeimet Isten és családom iránt teljesíthessem. Meg vagyok győződve arról, hogy minden az életben, a gyermeknevelés is, könnyebb lesz, ha az ember Isten megmásíthatatlan törvényeit megismeri, és azokhoz tartja magát.

Ami gyermekeimre nagyon jó hatást gyakorolt, az a feleségem és közöttem levő jó kapcsolat. Szeretjük és becsüljük egymást. Fájna nekem, ha határozott hangot kellene használnom vele szemben. Valóban igazságtalanságot követnék el, ha rosszul bánnék vele valaha. Ebben a vonatkozásban segítségemre van, mert soha nem tesz olyat, ami számomra visszatetsző. Alázatos, segítőkész és szelíd. Ha valamiről döntenie kell, megmondja, mi a véleménye, a döntést azonban átengedi nekem, és mindig tiszteletben tartja. Ha egyikünk nem különösebben jókedvű, a másik mindent megtesz, amit tud, hogy a rosszkedv okát elhárítsa. És ha egyikünk az egyik gyereket fenyíti, a másik nem tesz ellene, hanem támogatja az elsőt.

AZ ÉBERSÉG ÉRTÉKE

A módszer, amellyel mi a szükségtelen bonyodalmakat a gyerekekkel elkerültük, abból áll, hogy szeretettel figyelünk rájuk és éberek vagyunk. Úgy kell óvni őket, mint fiatal növényeket. Állandóan figyelemmel kísértük, hol vannak és mit csinálnak. A fiatalabb fiúkat csak a család egy idősebb tagjának vagy más megbízható személynek kíséretében engedtem ki a házból. A lányok a korukra való tekintet nélkül, csak kísérettel mehettek ki.

Mivel az élet a mai időkben olyan veszélyes és az egyén oly kevéssé kap figyelmet és tiszteletet, állandóan szükségesnek tartottam, hogy különösen a lányaimat védelmezzem. Nem tiltottam meg nekik, hogy ismerőseink köréből barátaik legyenek és velük összejöjjenek. De egyedül elmenni, ezt nem engedem meg nekik, — már egyáltalán nem ebben a városban.

Mivel az ifjak számára a veszély nem ilyen nagy, nekik több szabadságot engedélyezek, mint a lányoknak. Mégis, függetlenül a koruktól, ameddig az én felügyeletem alatt élnek, meghatározott időre otthon kell lenniük. Csak egészen ritkán érkezik némelyik túl későn haza, és ilyenkor zárt ajtót talál. Hagyom egy ideig a hideg éjszakai levegőn ácsorogni, mielőtt kinyitok. Mivel ismerik beállítottságomat, az ilyesmi ritkán fordul elő másodszor.

Ha az ember előre figyel gyermekére, sokszor nem is jut el odáig, hogy büntetnie kellene. Más szavakkal: a megelőzés jobb a gyógyításnál. Azok a szülők, akik a pillanatnyi figyelemben hanyagok, talán olyan vétségért fenyítik gyereküket, amelyért hanyagságuk következtében ők is felelősek.

LELKEM BÉKÉJÉT MEGTALÁLNI

Bármilyen fontos és szükséges a jó szülői példa és az éberség az eredményes gyerekneveléshez, mégis biztosan más is szükséges. Ha a gyerekek szándékosan engedetlenek, a szószerinti vessző helyesen alkalmazva, csodát művel. Másrészt a szülőkre megnyugtató, örvendetes hatása van, amint a Példabeszédek 29:17 (UV) ezt a következő szavakkal világítja meg: „Fenyítsd meg fiadat, és ő nyugalmat hoz neked és lelkednek gyönyörűséget.”

Ha valamit mondok a gyerekemnek, csináljon ezt vagy azt, és nem teszi azonnal, emlékeztetem őt rá. Megtörténik, hogy nem törődik vele, és látom, hogy szándékosan engedetlen, megfenyítem. Minthogy következetesen azon voltam, hogy így járjak el, így aligha kellett gyermekeimnek valamit kétszer mondani.

Mielőtt azonban a vesszőhöz nyúlnék, egyedül beszélek a gyerekkel, és megmagyarázom neki, miért kap büntetést. Azt akarom, hogy világosan megértse. Ezenkívül ez megóv engem attól, hogy haragomban büntessek.

Természetesen a büntetés más módozatai ugyanilyen hatásosak lehetnek. Minden gyerek más, és másképpen reagál. Némelyiknek egy rosszalló pillantás már kemény rendreutasítás. Mások kedvezően reagálnak, ha valamit, ami számukra kedves, megtiltunk.

Emlékszem a büntetés egy módjára, amely az ötödik fiamnál, Horatiónál nagyon eredményes volt, amikor a vessző már nem használt. Körülbelül nyolc éves volt, amikor a szomszéd fiúkkal sülve-főve együtt akart lenni, akik számára nem voltak megfelelő társaság. Azt kívántam tőle egy napon, hogy húgának ruháját vegye fel. Mivel nem akarta, hogy abban lássák, nem ment ki az utcára, hanem otthon maradt.

Amikor Efrainnál és Ciceronnál, harmadik és hatodik fiamnál dacosságra való hajlamot észleltem, elhatároztam, hogy nagyapjuk gazdaságába küldöm őket. A fiúk akkortájt körülbelül tizennyolc és tizenöt évesek voltak. Mikor megérkeztek, apósom rögtön kapcsolt, hogy büntetésről van szó. Örömet jelentett számára, hogy unokáit befoghatja. Mivel ő maga szorgalmasan dolgozott, minden lustaság és henyélés szerfelett felbosszantotta. A fiúknak minden reggel ötkor kellett kelni. Akkor megkezdődött számukra a küzdelem a kígyókkal és darazsakkal, mialatt az egyenlítő napsugaraiban a mezőn való munkától hólyagokat szereztek a tenyerükre. Egy hónap elég volt ahhoz, hogy segítse alaposan megérteni, hogyan kell otthon viselkedniük.

Nemrég kértem négy fiamat, vágassák le a hajukat. Túl hosszúnak találtam. Efrain, a négy közül legidősebb, akkoriban húsz éves volt. Néhány nappal később még mindig nem történt semmi; ezért így szóltam: „Efrain, Rafael, Horació, Ciceron gyertek velem!” „Jó, papa”. Nem tudták, mi a célom, amíg a fodrászhoz nem értünk. A borbélynak ezt mondtam: „Legyen szíves tegyen nekem egy szívességet, és vágja ennek a négy ifjúnak ugyanolyan rövidre a haját, mint az enyémet, igen, meglehetősen rövidre.”

ISKOLAI NEVELÉS ÉS FOGLALKOZÁSI KIKÉPZÉS

Gazdasági okokból fiaim iskolai képzését az elemi iskolára korlátoztam. Néhányan közülük elvégeztek ugyan később szaktanfolyamokat bizonyos szakmákban. Én féltem, hogy azok, akik számára magasabb iskolai képzést nyújtanék, fennhéjázók és uralkodni vágyók lennének a kevésbé képzett testvéreikkel szemben. Hogy ezt a lehetőséget kizárjam, azt amit nem tudtam mindegyiknek nyújtani, egyiknek sem nyújtottam.

Mégis megengedték a körülményeim, hogy az izraelita szülők példáját kövessem. Ők nemcsak írni és olvasni tanították meg gyermekeiket, hanem szakmára is képezték őket. Aki nem ad szakmát fia kezébe, az valójában a lopásra tanítja meg. Számomra nagy örömet jelentett, hogy minden fiam az elemi iskola elvégzése után az üzemben az én oldalomon dolgozott.

Nemcsak szakmával, egy bizonyos mesterséggel tudtam ellátni fiaimat, hanem azáltal, hogy nálam dolgoztak, az a lehetőségük is megvolt, hogy a mindennapi élettel kapcsolatos egyéb fontos dolgokat is megtanuljanak. Megmutattam, hogyan dolgozzanak, hogyan oldjanak meg problémákat, hogy fejezzenek be kitartással egy munkát, hogyan tanuljanak meg logikusan gondolkozni, hogyan hozzanak döntéseket.

Közös munkánk ezen kívül azt eredményezte, hogy összetartottunk, közel kerültünk egymáshoz, gondolatainkat kicseréltük, ezek a dolgok fiaim és számomra sokat jelentettek. Attól az időtől fogva, hogy fiaim a munkapad mellett elhelyezkedtek, hogy figyeljék munkámat és beszélgessenek velem, minden problémájukkal bizalommal fordultak hozzám. Állandó társaim és barátaim. Figyelnek rám és én rájuk. A munkában nem ejthetek hibákat. A barátságos útmutatás ugyanezt eredményezi, és nagyon jó légkört eredményez az üzemben.

Természetesen ismerem a mondást: „Mindig munka, játék sosem, kis Jancsinak túl sok leszen.” Ezért örülök, ha fiaimnak valami kikapcsolódást nyújthatok. Mindig különös vonzalommal viseltettem a zene iránt. Mikor még nőtlen voltam, foglalkoztam zenével, tanultam mandolinon, gitáron és kis szoprángitáron játszani. Néhányan az ifjak közül játszanak gitáron, és ha társaságban együtt vagyunk, lányaim szívesen énekelnek a fiúk hangszeres kísérete mellett.

KIKÉPZÉS, AMELY VALÓBAN SZÁMÍT

Az iskolai és szakmai kiképzésen kívül gyerekeim még egy fajta kiképzést kaptak, amely sokkal jobban kifizetődik. Ezen természetesen vallásos kiképzésüket értem.

Ebben a vonatkozásban is azon fáradoztunk, Belén és én, hogy jó példát mutassunk. Isten Igéjéből való saját személyes tanulmányozásunk során felismertük, mi az, amit Jehova az imádat és engedelmesség területén elvár tőlünk. Azon voltunk, hogy minden vonatkozásban az ő akaratának megfelelően éljünk. Isten akaratának cselekvése nincsen kapcsolatban bonyolult szertartással. Inkább meghatározott alapokon álló, értelmes feladatok cselekvését, és az életben Isten igazságos törvényeinek figyelembevételét jelenti.

Egyike ezeknek az alapvető feladatoknak abból áll, hogy rendszeresen tanulmányozzuk Isten Igéjét, mind egyedül, mind a keresztény gyülekezetben Jehova más igaz imádóival együtt. Amióta Jehova tanúinak összejöveteleit kezdtem látogatni, feleségemet és gyermekeimet magammal vittem. Végül házunk az egész gyülekezet vagy annak egy része számára gyülekezeti hellyé vált, és az még ma is. A család valamennyi tagja felkészül az összejövetelekre, és részt vesz azokon. Ez szokássá vált, és ez rendkívüli módon hasznára vált szellemi jólétünknek. — Zsid 10:25.

Számos családdal ellentétben a világnak ezen a részén egy más kellemes szokást is ápolunk: Étkezéseinket családunk együtt költi el. Mikor „olajfacsemetéim” túl számosakká váltak ahhoz, hogy az asztalnál az ebédlőben elférjenek, néhányan egy kisebb asztalnál a konyhában ültek le.

A közös étkezések egységünket segítették elő, mivel lehetőségünk nyílt például arra, hogy együtt imádkozzunk. És lehetővé teszik számomra, hogy gyermekeimet Isten Igéjére oktassam, amikor „a házunkban ülünk”, ami összhangban van Isten akaratával. (5Móz 6:6, 7) Segítettek nekem abban, hogy úgymond a család pulzusán tartsam a kezem, mindegyikük beállítottságát és hajlamát megismerjem, és azt tegyem, amit egyénenkénti szellemi szükségletük szempontjából szükségesnek látok.

Természetesen az együtt töltött étkezési idő nem csupán tisztán bibliai elfoglaltsággal van kitöltve. Beszélgetünk, tréfálunk, és néha étkezés után kikapcsolódásként gitáron játszunk.

Miután tudjuk, hogy keresztény szeretetünket nemcsak családunk felé, hanem másokra is ki kell terjesztenünk, feleségem és én Isten Királyságának jó üzenetét másoknak is el szoktuk vinni. Valamennyi gyermekem résztvesz ebben az áldásdús tevékenységben; öt közülük időnként teljes idejüket ezzel töltik.

Ezzel kapcsolatban emlékszem az egyik élményemre, amely Raullal, második fiammal kapcsolatban esett meg, amikor ő körülbelül tizenhét éves volt. Egy vasárnap reggel így szóltam: „Nos, fiam, menjünk a szolgálatba!” „Nem, nem megyek” — felelte ő. Felháborodva, kérdeztem: „Miért nem”? „Mert nem kényszer” — válaszolta. „Valóban, nem kényszer. Nagyon jó.” Ezt válaszoltam. Ez volt minden, amit Raulnak erről mondtam. Sem azt nem vártam, hogy ettől a következő vasárnap velem tartson, sem mogorva és haragos nem voltam. Nem tudom, hogy magában mit gondolt, de a következő vasárnap szó nélkül csatlakozott.

Ettől az esettől fogva Raul tudatosan és szorgalmasan bevetette magát Isten Királyságának ebbe a szolgálatába, amiért Jehova gazdagon megáldotta őt. Elérte azt a kiváltságot, hogy az Őrtorony Biblia Gileád Iskolát New Yorkban látogathatta, később testvéreit egész Kolumbiában mint körzetfelvigyázó szolgálhatta. Ma Barrangquillában feleségével együtt az Őrtorony Társulat fiókhivatalának munkatársa és segít, hogy Jehova tanúinak munkájára Kolumbiában felügyeljenek.

ALAP A BOLDOGSÁGRA

Mégha anyagi vonatkozásban ma többel is rendelkezem, mint néhány évvel ezelőtt, nem ez az oka annak, hogy ma boldog vagyok. Anyagi javak önmagukban nem tesznek boldoggá. A szellemi áldások azok, amelyek boldogságot szolgáltatnak. Ha például a családban egyetértés uralkodik, és nehezen megoldható problémák nem adódnak, az embernek van oka a boldogságra. És ha látom, hogyan adja át minden gyermekem magát Teremtőjének, és a négy idősebb fiam a keresztény gyülekezetben vénként szolgál, valóban nagyon boldog és megelégedett vagyok. — Péld 10:22.

Ezidőszerint tíz gyermekem házas, és legtöbbnek megvannak a maga „hajtásai”. Nagyon örülök annak, hogy gyakran meglátogatnak. Szívesen vannak nálunk. Anyjuk és én szintén szívesen vagyunk velük. Ez a bensőséges kapcsolat ma is áll. Természetesen valamennyiünknek közösen van valamink, ami fontos számunkra: szeretetünk mennyei Atyánk, Jehova iránt, „akiről neveztetik minden nemzetség”, szeretetünk jelenléte iránt. Neki köszönjük azt a reménységünket, hogy családi kapcsolatunkat a halál nem bonthatja meg, mert „új eget és új földet [ad], melyet az ő ígérete szerint várunk, és ezekben igazság lakozik”. — 2Pét 3:13; Ef 3:14, 15.