Öngyilkosság — Fiatalokat sújtó csapás
MINTHA fiataljaink elpusztításához nem lenne elég a háború, a gyilkosság és az embertelenségek, most már a fiatalok önmagukat is elpusztítják, mégpedig úgy, hogy öngyilkosságot követnek el. A kábítószerrel és az alkohollal való visszaélés tönkreteszi a fiatalok elméjét és testét, s emiatt sok haláleset következik be a fiatalok között. Egyre megszokottabb az olyan gyászjelentés, hogy az áldozat kábítószer-túladagolásban halt meg — ez történhetett szándékosan vagy véletlenül.
A Morbidity and Mortality Weekly Report című folyóirat 1995. április 28-i száma azt írta, hogy „az Egyesült Államokban az öngyilkosság a halálesetek harmadik fő oka a 15—19 éves kamaszok között”. Dr. J. J. Mann ezt írja a The Decade of the Brain című műben: „Évente több mint 30 000 amerikai követ el öngyilkosságot [1995-ben ez a szám 31 284 volt]. Sajnálatos módon az áldozatok rendszerint fiatalok . . . Harmincezernél tízszer többen kísérelnek meg öngyilkosságot, de életben maradnak . . . Orvosi szempontból az jelent nagy nehézséget, hogy meghatározzák, melyik betegnél áll fenn az öngyilkosság veszélye, mivel az orvosoknak nem könnyű különbséget tenniük azok között a nagyfokú depresszióban szenvedő betegek között, akik öngyilkosságot fognak megkísérelni, valamint azok között, akik nem.”
Simon Sobo, aki elmegyógyász főorvos a New Milford-i Kórházban (Connecticut, USA), megjegyezte: „Több öngyilkossági kísérlet volt idén tavasszal [1995], mint amennyit az alatt a 13 év alatt láttam, amióta itt vagyok.” Az Egyesült Államokban minden évben tizenévesek ezrei kísérlik meg az öngyilkosságot. Minden egyes próbálkozás könyörgés a segítségért és a figyelemért. Ki lesz ott, hogy segítsen, mielőtt túl késő lenne?
Világméretű gond
Hasonló kép tárul elénk a világ sok más részén is. Az India Today című folyóirat szerint Indiában mintegy 30 000 fiatal lett öngyilkos 1990-ben. Finnországban, Franciaországban, Hollandiában, Izraelben, Kanadában, Spanyolországban, Svájcban, Thaiföldön és Új-Zélandon a fiatalok egyre nagyobb arányban lesznek öngyilkosok. Az Egyesült Nemzetek Gyermekvédelmi Alapjának (UNICEF) egyik 1996-os beszámolója kijelenti, hogy Finnországban, Lettországban, Litvániában, Oroszországban, Szlovéniában és Új-Zélandon követnek el a fiatalok öngyilkosságot a legnagyobb arányban.
Ezenkívül Ausztrália is egyike azoknak az országoknak, ahol a világon a legmagasabb a fiatalkori öngyilkosságok aránya. A The Canberra Times című újság szerint ebben az országban 1995-ben az összes halálesetből 25 százalék a fiatal férfiaknál az öngyilkosságnak volt tulajdonítható, a nőknél pedig ez a szám 17 százalék volt. Az ausztráliai fiúk között körülbelül ötször többen követtek el „sikeresen” öngyilkosságot, mint a lányok között. Hasonló arányok tapasztalhatók a legtöbb országban.
Vajon ez azt jelenti, hogy a fiúk nagyobb valószínűséggel kísérelnek meg öngyilkosságot, mint a lányok? Nem feltétlenül. A hozzáférhető adatok kis különbséget mutatnak az öngyilkossági kísérletekben a nemek tekintetében. De „a WHO [Egészségügyi Világszervezet] legfrissebb adatai szerint körülbelül négyszer annyi fiatal férfi lesz öngyilkos az iparilag fejlett országokban, mint nő” (az UNICEF által kiadott The Progress of Nations).
De talán még ezek a borzalmas statisztikák sem tükrözik vissza teljes egészében a gondot. Meglepően könnyű elolvasni azokat a fiatalkori öngyilkosságokról szóló statisztikákat, melyek orvosi nyelven és elemző stílusban vannak megfogalmazva. Gyakran azonban felfoghatatlan vagy láthatatlan, hogy minden egyes személytelen statisztika mögött széthullott családok vannak, valamint az életben maradottak szívfájdalma, szenvedése, gyötrelme és kétségbeesése, amint kutatják az okokat.
Akkor hát meg lehet előzni az olyan tragédiákat, mint például a fiatalkori öngyilkosság? Feltárunk néhány kulcstényezőt, mely hasznosnak bizonyulhat, hogy az ember elkerülje ezt a szomorú helyzetet.
[Kiemelt rész az 5. oldalon]
Az öngyilkosság okai
Sok elméletet állítottak fel az öngyilkosság okairól. „A személy öngyilkossággal reagál azokra a nehézségekre, melyeken úgy érzi, nem tud felülkerekedni. Ilyen nehézség például az elszigeteltség érzése a társadalomban, egy szeretett hozzátartozó halála (különösen a házastársé), gyermekkorban széthullott család, súlyos fizikai betegség, öregedés, munkanélküliség, anyagi gondok, kábítószerrel való visszaélés” (The American Medical Association Encyclopedia of Medicine).
Emile Durkheim szociológus szerint négy fő fajtája van az öngyilkosságoknak:
1. Énközpontú öngyilkosság: Azt „gondolják róla, hogy abból fakad, hogy az egyén nem tud beilleszkedni a társadalomba. Mivel jórészt magukra vannak hagyva, az énközpontú öngyilkosság áldozatainak nincs kapcsolatuk a közösségükkel, és nem is függnek tőle.” Ezek a személyek hajlanak arra, hogy zárkózott emberek legyenek.
2. Önzetlen öngyilkosság: „A személy túlságosan is beilleszkedett egy csoportba, olyannyira, hogy úgy érzi, nincs olyan áldozat, amely túl nagy lenne.” Példaként hozta fel, hogy vallásos szélsőségesek, valamint a II. világháborúban harcoló japán kamikazék felrobbantották magukat, hogy megöljék feltételezett ellenségeiket. További példák olyan személyek lehetnek, akik feláldozták magukat és meghaltak, hogy felhívják a közösség figyelmét egy bizonyos ügyre.
3. Anomiás öngyilkosság: „Az anomiás öngyilkosság áldozata nem képes ésszerű módon megbirkózni a válságokkal, s az öngyilkosságot megoldásul választja a nehézségeire. [Ez] akkor történik meg, amikor a személy megszokott kapcsolata a társadalommal hirtelen és ijesztően megváltozik.”
4. Végzetszerű öngyilkosság: Erről „úgy vélik, hogy a túl sok társadalmi rendszabály okozza, mely lényegesen korlátozza az egyéni szabadságot”. Az ilyen áldozatok „úgy érzik, hogy nincs jövőjük” (Alan L. Berman és David A. Jobes: Adolescent Suicide: Assessment and Intervention).
[Kép az 5. oldalon]
Néhány káros szokás, amely a fiatalok öngyilkosságához vezethet