A mítoszba burkolózott amazonasi esőerdő
AZ ÉBREDJETEK! BRAZÍLIAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
PERUBAN a Napo-folyó mentén élő irimarai indiánok nem hittek a szemüknek! Keskeny kenujaiktól teljesen eltérő, két keresztvitorlázatú hajó tartott a falujuk felé. A hajó fedélzetén szakállas katonákat vettek észre — ezek az emberek különböztek mindazoktól a törzsektől, amelyeket valaha is láttak. Az indiánok rémülten tolongtak egymás között, hogy elbújjanak, és végignézték, amint a fehér bőrű idegenek a partra ugrálnak, felfalják a falu élelmiszerkészletét, majd pedig újra elvitorláznak — ezeket az idegeneket az a gondolat fűtötte, hogy bekerüljenek a történelembe mint olyanok, akik elsőkként hajtják végre azt az expedíciót, mely során átvergődnek az Andoktól az Atlanti-óceánig húzódó egész esőerdőn.
Abban az évben, 1542-ben, egyik indián törzs a másik után szenvedett el ehhez hasonló csapásokat, amint azok az európai felfedezők, íjpuskáikat és szakállaspuskáikat villogtatva, egyre mélyebbre nyomultak Dél-Amerika trópusi esőerdejébe.
Francisco de Orellana, a hódítások irányításával megbízott spanyol kapitány hamarosan rájött arra, hogy csapatai fosztogatásának és lövöldözésének híre gyorsabban halad előre, mint a két brigantinája. A folyó mentén lejjebb élő indián törzsek (közel a mai Brazíliában fekvő Manaus városához) nyilaikat készenlétben tartva várták az ötven-egynéhány betolakodót.
A legénység egyik tagja, Caspar de Carvajal elismerte, hogy ezek az indiánok mesterlövészek. Tapasztalatból mondta el, hogy egy indián nyíl a bordái közé fúródott. A megsebesült szerzetes a következőt firkantotta fel: „Ha nem lett volna olyan vastag a csuhám, ez a végemet jelentette volna.”
A nők „úgy harcolnak, mint tíz férfi”
Carvajal annak leírásával folytatta, hogy milyen mozgatóerő van ezek mögött a bátor indiánok mögött. „Láttuk, amint a nők vezérekként harcolnak a férfiak előtt. Ezek az asszonyok fehér bőrűek és magasak, hosszú hajuk be van fonva, és kontyba van rakva a fejükön. Jól megtermettek, és íjaikkal, valamint nyilaikkal a kezükben úgy harcolnak, mint tíz férfi.”
Nem tudjuk, hogy a felfedezők által látott női harcosok valóságosak voltak-e, vagy ahogyan egy forrásmű megjegyzi, „csupán a malária okozta káprázat”. Legalább néhány beszámoló szerint azonban, mire Orellana és Carvajal elérte a nagy folyó torkolatát, és kivitorlázott az Atlanti-óceánra, azt gondolták, hogy a görög mitológiában leírt kegyetlen harcosnőknek, az amazonoknaka pillantották meg az újvilági változatait.
Carvajal szerzetes azáltal őrizte meg az utókor számára az amerikai amazonok történetét, hogy belefoglalta azt Orellana nyolc hónapig tartó expedíciójáról szóló, szemtanúként leírt beszámolójába. Ami Orellana kapitányt illeti, Spanyolországba vitorlázott, ahol élénk beszámolót tartott az általa romantikusan Río de las Amazonasnak, vagyis Amazonasnak nevezett folyó mentén megtett utazásáról. Nem sokkal később, a XVI. században élő térképkészítők egy új nevet karcoltak Dél-Amerika kibontakozó térképére — ez a név az Amazonas volt. Az amazonasi erdő tehát mítoszba burkolózott — most azonban ezt az erdőt a valóság csapásokkal sújtja.
[Lábjegyzet]
a Az „amazonok” szó valószínűleg a görög a (jelentése: ’nélkül’) és a ma·zosʹ (jelentése: ’mell’) szavakból ered. A legenda szerint az amazonok eltávolították a jobb mellet, hogy így könnyebben bánhassanak az íjjal és a nyíllal.
[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]
Fent a háttérben: The Complete Encyclopedia of Illustration/J. G. Heck