Istenbe vetett hit irányított egy kommunista országban
ONDREJ KADLEC ELMONDÁSA ALAPJÁN
VÁROSNÉZŐ körutat vezettem 1966 nyarán szülővárosomban, Prágában (Csehszlovákia). Újonnan megtalált hitemtől fűtött buzgóság miatt Istenről beszéltem, amint megmutattam a csoportnak városunk mély benyomást keltő templomait és más egyházi építményeket.
— Maga Jehova Tanúja? — kérdezte egy amerikai közgazdászprofesszor.
— Nem — válaszoltam. — Még sohasem hallottam Jehova Tanúiról. Római katolikus vagyok.
Istenhívő leszek
Olyan szülők neveltek fel, akiknek kimagasló ismeretük volt az oktatás, a politika és az orvostudomány terén. Röviddel azután, hogy 1944-ben megszülettem, és a rákövetkező évben a II. világháború befejeződött, édesapám kommunista lett. Valójában a kommunista reformpártmozgalom társalapítója volt, és 1966-ban a Prágában található Közgazdaság-tudományi Egyetem kancellárja lett. Pár évvel később kinevezték Csehszlovákia oktatásügyi miniszterévé, mely ország akkor mind kommunista, mind pedig ateista beállítottságú volt.
Anya lelkiismeretes, becsületes, tehetséges asszony volt. Állítólag az ország legjobb szemsebésze volt. Mégis, munkájával ingyen állt rendelkezésre a szükségben szenvedő emberek számára. Ezt mondogatta: „Bármilyen adottságokkal bír is valaki, ezeket a közösség és a nemzet javára kell felhasználnia.” Még a szülési szabadságot sem vette igénybe, amikor megszülettem, hogy így rendelkezésre állhasson a klinikán, ahol dolgozott.
Elvárták tőlem, hogy kimagasló iskolai teljesítményt érjek el. Apa ezt kérdezte: „Van valaki, aki jobb nálad?” Kezdtem élvezni a versenyzést, mivel kiváló eredményeim miatt gyakran nyertem iskolai jutalmakat. Megtanultam oroszul, angolul és németül, teljesen bejártam a kommunista országokat és még más helyeket is. Élveztem, amikor megcáfoltam a vallásos fogalmakat mint ostoba babonákat. És bár teljesen magamévá tettem az ateizmust, eljutottam oda, hogy meggyűlöltem, ahogyan ezt a politikára is alkalmazták.
Még csak 21 éves voltam, amikor 1965-ben egy angliai utazás igen nagy hatást tett rám. Olyan emberekkel találkoztam, akik meggyőződéssel és logikával védték meg egy Legfelsőbb Lénybe vetett hitüket. Miután visszatértem Prágába, egy római katolikus vallású ismerősöm ezt tanácsolta: „Ne a kereszténységről olvass. Olvasd a Bibliát.” Ezt tettem. Három hónapba telt, míg elolvastam.
Nagy hatást gyakorolt rám, ahogyan a Biblia írói leírták üzenetüket. Őszinték voltak, és önkritikát gyakoroltak. Kezdtem elhinni, hogy az a nagyszerű jövő, melyről ők beszélnek, olyasmi, amiről csak egy isteni természetű személy tud látomást adni és gondoskodni.
Hónapokig tartó személyes bibliaolvasás és elmélkedés után úgy éreztem, apám és barátaim szemébe tudok nézni. Tudtam, hogy kifogásolni fogják újonnan megtalált hitemet. Ezután buzgón térítettem másokat. Aki csak a közelemben volt — mint például az az amerikai professzor, akit az elején említettem —, szembe kellett hogy nézzen térítői tevékenységemmel. Még egy feszületet is kiakasztottam a szobámba az ágyam fölé, hogy így mindenki tudomást szerezzen hitemről.
Anyám azonban azt az ellenvetést hozta fel, hogy aligha lehetek keresztény, mivel nagyon hasonlítok édesapámra, aki buzgó kommunista. Én mégis megmaradtam hitemnél. Másodjára és harmadjára is elolvastam a Bibliát. Ekkorra felismertem, azért hogy további előrehaladást tehessek, útmutatásra van szükségem.
Kutatásom jutalommal jár
A római katolikus egyházzal léptem kapcsolatba. Egy fiatal papnak főleg arra volt gondja, hogy megtanítson az egyház tantételeire, melyeket én teljesen el is fogadtam. Majd 1966-ban — apámat szégyenbe hozva — megkeresztelkedtem. Miután meghintettek vízzel, a pap azt tanácsolta, hogy olvassam a Bibliát, ám még ezt is hozzáfűzte: „A pápa már elfogadta az evolúció elméletét, így nem kell aggódnia; megkülönböztetjük a búzát a konkolytól.” Megdöbbentem, hogy azt a könyvet, mely hitet adott nekem, kétségbe vonják.
Időközben, 1966 őszén, beszélgettem egy barátommal, aki katolikus családban nőtt fel, és beszéltem neki hitemről. Ő is ismerte a Bibliát, és beszélt nekem Armageddonról (Jelenések 16:16). Elmondta, hogy kapcsolatban van Jehova Tanúival, akikről pár hónappal azelőtt hallottam, amikor a korábbiakban már megemlített városnéző körutat vezettem. Barátom csoportját azonban jelentéktelennek tekintettem, amint összehasonlítottam az én erős, gazdag, sok embert számláló római katolikus egyházammal.
További beszélgetéseink folyamán három alapvető kérdést vizsgáltunk meg. Először: Vajon a római katolikus egyház az első századi keresztényiségnek az utóda? Másodszor: Mit kell a legalapvetőbb tekintélynek tartani — az egyházamat vagy a Bibliát? Harmadszor pedig: A Bibliának a teremtésről szóló beszámolója vagy az evolúció elmélete az igaz?
Mivel mindkettőnknek a Biblia volt a hitünk forrása, barátomnak nem okozott nehézséget meggyőznie engem, hogy a katolikus egyház tanításai nagyon különböznek a korai keresztényekéitől. Megtudtam például, hogy még a katolikus forrásművek is elismerik, hogy a Háromság kiemelkedő egyházi tanítása nem Jézus Krisztus és apostolai tanításain alapszik.
Ez a gondolat elvitt bennünket az ehhez kapcsolódó kérdéshez, miszerint minek kell lennie a legalapvetőbb tekintélynek. Szent Ágostonnak a „Roma locuta est; causa finita est” idézetére utaltam, melynek jelentése: ’Róma nyilatkozott, az ügy be van fejezve’. A barátom véleménye azonban az volt, hogy Isten Szavának, a Bibliának kell a legfőbb tekintélyünknek lennie. Egyet kellett értenem Pál apostol következő szavaival: „Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug” (Róma 3:4).
Végül a barátom felajánlott nekem egy kopott, írógéppel írt kéziratot, melynek címe az Evolution Versus the New World (Evolúció ellentétben az új világgal) volt. Mivel Jehova Tanúit az 1940-es évek vége felé betiltották Csehszlovákiában, másolatokat készítettek a kiadványaikról, és óvatosaknak kellett lenniük abban, hogy kik kapnak ezekből. Amint olvastam ezt a füzetet, tudtam, hogy az igazságot tartalmazza. Barátom bibliatanulmányozást kezdett velem. Egy alkalommal néhány oldalt kölcsönadott „Az Isten legyen igaz” című bibliatanulmányozási segédeszközből, és együtt megbeszéltük ezeket az oldalakat.
Nem sokkal azután, hogy elkezdtük ezeket a beszélgetéseket — 1966 karácsonyi időszakában —, Nyugat-Németországból barátaim érkeztek Prágába, hogy meglátogassanak. Egyik beszélgetésünkkor kigúnyolták a keresztényeket mint képmutató, háborús uszítókat. „Mint a NATO országainak katonái, harcolhatnánk ellened mint egy magát kereszténynek valló egyén ellen, aki olyan kommunista országban élsz, mely a Varsói Szerződésben van” — mondták. Végkövetkeztetésük így hangzott: „Jobb cinikusnak lenni, mint képmutatónak.” Úgy éreztem, talán igazuk van. Így a következő bibliatanulmányozáskor megkérdeztem a barátomat, hogy mi az igaz keresztények nézőpontja a háborúról és az erre való kiképzésről.
Döntések, melyekkel szembekerültem
Megdöbbentem barátom világos magyarázatán. Mégis, drámai módon megváltoztatná életemet és jövőbeni életpályámat a Biblia azon tanításának való engedelmesség, hogy ’csináljunk fegyvereinkből kapákat’ (Ésaiás 2:4). Öt hónap múlva végzek az orvosi egyetemen, ezután pedig azt kívánják tőlem, hogy kötelező katonai szolgálatban vegyek részt. Mit tegyek? Megrémültem. Ezért Istenhez imádkoztam.
Napokig tartó elmélyült gondolkozás után semmilyen mentséget sem találtam arra vonatkozóan, hogy az igaz keresztényektől elvárt követelménynek ne tegyek eleget, miszerint a béke embereinek kell lennünk. Miután elvégeztem az egyetemet, elhatároztam, hogy egy kórházban elfogadok egy állást, amíg elítélnek mint katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadó személyt. Ám ekkor megtudtam, mit mond a Biblia a vértől való tartózkodásról. Felismerve, hogy munkám vértranszfúzió alkalmazását is magában foglalhatja, elhatároztam, hogy otthagyom a kórházi munkámat (Cselekedetek 15:19, 20, 28, 29). A döntés következményeként amiatt szenvedtem, hogy széles körben rossz hírnévbe kevertek a nyilvánosság előtt.
Apám, miután megbizonyosodott arról, hogy nem vagyok szándékos bajkeverő, aki azon van, hogy derékba törje politikai karrierjét, közbeavatkozott, és egy évvel elhalasztatta a kötelező katonai szolgálatomat. Az 1967-es nyár igen nehéz volt számomra. Gondold át helyzetemet: nemrégen kezdtem tanulmányozni a Bibliát, tanítóm pedig — az egyedüli Tanú, akivel kapcsolatban voltam — nyáron távol volt. És csupán pár fejezetet hagyott nekem „Az Isten legyen igaz” című könyvből, hogy személyesen tanulmányozzak. Ezek és a Bibliám volt a szellemi útmutató egyedüli forrása.
Később megismerkedtem más Tanúkkal, és 1968. március 8-án vízben történő megkeresztelkedéssel jelképeztem Jehova Istennek való önátadásomat. A következő évben felajánlottak nekem egy kétéves egyetemi továbbképző tanfolyamot az angliai Oxford Egyetemen. Néhányan azt javasolták, fogadjam el az ajánlatot, és menjek Angliába, hogy olyan országban haladhassak előre szellemileg, ahol a Tanúk nincsenek betiltás alatt. Ugyanakkor nagyszerű szakmai karrieremet alapozhatom meg. De egy keresztény vén azt mondta, hogy szolgálataimra Angliában kevésbé van szükség, mint Csehszlovákiában. Így hát arra a döntésre jutottam, hogy elutasítom azt az ajánlatot, mely további világi oktatást nyújt, és Csehszlovákiában maradtam, hogy a földalatti prédikálótevékenységünkben segítsek.
1969-ben meghívtak, vegyek részt a Királyság Szolgálati Iskola tanfolyamán, mely a keresztény felvigyázóknak nyújtott különleges oktatást. Ugyanabban az évben ösztöndíjat nyertem mint Csehszlovákia legjobb fiatal farmakológusa. Ennek eredményeképpen Svájcban részt vettem a Farmakológusok Nemzetközi Szövetségének kongresszusán.
Egy tudós megváltoztatja nézeteit
Az egyik előadáson, melyen 1970-ben vettem részt, Frantis̆ek Vyskočil tudós az idegimpulzus-átvitel bonyolult témaköréről tartott magyarázatot. Elmondta, hogy amikor egy szervezetben szükség merül fel, kitűnő megoldásról történik gondoskodás. „A Természet, az az Elbűvölő, tudja, hogyan tegye ezt meg” — fejezte be beszédét.
Az előadás után odamentem hozzá. „Nem gondolja, hogy az élő dolgokban megmutatkozó kiváló tervezést Istennek kellene tulajdonítani?” — kérdeztem tőle. Kérdésem meglepte, mivel ateista volt. Különböző kérdésekkel felelt. Ezt kérdezte: „Honnan van a gonosz? Ki okolható azért, hogy oly sok gyermek árva?”
Amikor ésszerű, Biblián alapuló válaszokat adtam neki, az felkeltette érdeklődését. Azt kérdezte, hogy a Biblia miért nem ad konkrét, tudományos információkat — olyanokat, mint például a sejt felépítésének leírása —, és így az emberek könnyen felismerhetnék, hogy ezeket a Teremtő alkotta. Ezt kérdeztem tőle: „Melyik nehezebb: leírást közölni róluk, vagy megteremteni őket?” Kölcsönadtam neki az Evolúció vagy teremtés útján jött létre az ember? című könyvet.
Miután felületesen elolvasta, azt mondta rá Frantis̆ek, hogy ez egy ostoba és pontatlan könyv. Kifogásolta még a Bibliában a poligámiáról leírt dolgokat, Dávid házasságtörését, és hogy meggyilkolt egy ártatlan embert (1Mózes 29:23–29; 2Sámuel 11:1–25). Megcáfoltam ellenvetéseit, rámutatva, hogy a Biblia őszintén beszámol arról, hogy még Isten szolgáinak is voltak hibái, valamint arról, hogy a törvényt nyíltan áthágták.
Végül az egyik beszélgetésünkkor azt mondtam Frantis̆eknek, hogy ha egy személynek nem jó az indítéka, és hiányzik belőle az igazság iránti szeretet, semmilyen vita vagy érvelés sem fogja őt meggyőzni Isten létezéséről. Már majdnem elmentem, amikor megállított és bibliatanulmányozást kért. Azt mondta, újra el fogja olvasni az Evolúció vagy teremtés útján jött létre az ember? című könyvet — ez alkalommal viszont elfogulatlan beállítottsággal. Ezután teljesen megváltozott a hozzáállása, melyet az is alátámaszt, hogy egyik levelébe a következő idézetet foglalta bele: „porba hajtatik a közember kevélysége, és megaláztatik a főemberek magassága, és egyedül az Úr magasztaltatik fel ama napon” (Ésaiás 2:17).
1973 nyarán Frantis̆ek és felesége megkeresztelkedtek mint Jehova Tanúi. Frantis̆ek jelenleg az egyik prágai gyülekezetben vénként szolgál.
Prédikálás a betiltás alatt
A betiltás alatt arra utasítottak bennünket, hogy nagyon óvatosan végezzük szántóföldi szolgálatunkat. Egyszer egy fiatal Tanú folyton arra kért, hogy menjek el vele a prédikálómunkába. Kétségei voltak afelől, hogy azok, akik Jehova Tanúi szervezetében vezető szerepet töltenek be, valójában ők maguk is elmennek-e a szolgálatba. Sok nagyszerű beszélgetésnek örvendtünk a kötetlen formájú tanúskodásunk során. De végül találkoztunk egy emberrel, aki — bár én nem vettem akkor észre — felismerte arcomat az állami titkosrendőrség fotóalbumából. Jóllehet nem tartóztattak le, attól kezdve szigorú hivatalos megfigyelés alatt voltam, mely akadályozta a földalatti prédikálótevékenységünkben való hatékonyságomat.
1983 nyarán, amint az már az előző években szokásommá vált, megszerveztem, hogy egy csoport fiatal Tanú az ország távoli részén kötetlen formájú tanúskodás keretében pár napot eltöltsön. Nem követve a bölcs tanácsot, autóval mentem, mivel így kényelmesebb volt, mint tömegközlekedési eszközökkel. Amikor útközben egy rövid időre megálltunk, hogy vegyünk néhány dolgot egy áruházban, a kocsival az áruház mellett álltam le. Miközben kifizettem a vásárolt dolgokat, néhány fiatal eladóra mutattam, és ezt mondtam egy idősebb alkalmazottnak: „A jövőben mindannyian ilyen fiatalok lehetünk.” A hölgy mosolygott. „Ezt azonban mi, emberek nem tudjuk megvalósítani — folytattam. — Felülről jövő segítségre volna szükség.”
Mivel nem tapasztaltam további reagálást, elmentem. Az alkalmazott, én nem tudom hogyan, de megsejtve, hogy vallásos nézeteket támogatok, az ablakon keresztül megfigyelt, amint beraktam a csomagomat a kocsiba. Ezután tájékoztatta a rendőrséget. Órákkal később, miután a város más részein kötetlen formájú tanúskodásban vettem részt, a társam és én visszamentünk az autóhoz. Hirtelen két rendőr termett ott, és őrizetbe vettek bennünket.
A rendőrségen több órán keresztül kihallgattak bennünket, majd elmehettünk. Első gondolatom az volt, hogy mit csináljak azoknak az érdeklődő személyeknek a címeivel, melyeket aznap szereztünk. A mosdóba mentem, hogy lehúzzam azokat a vécében. Ám mielőtt ezt megtettem volna, egy rendőr erős keze megakadályozott ebben. Kivette a papírokat a toalettkagylóból, és megtisztította őket. Ez további feszültséget okozott nekem, mivel most már veszélyben voltak azok az emberek is, akik megadták a címüket.
Később mindannyiunkat visszavittek a szállodánkba, ahol a rendőrség már átkutatta a szobánkat. De nem találták meg a többi érdeklődő személy címét, jóllehet ezek nem voltak gondosan elrejtve. Később a munkahelyemen, ahol neurofarmakológusként dolgoztam, nyilvános megrovást kaptam az illegális tevékenységben való részvételemért. A Csehszlovákiában végbemenő prédikálómunka felvigyázója is megfenyített, aki korábban már figyelmeztetett, hogy ne használjam az autómat, amikor a szántóföldre utazunk.
Engedelmeskedve a fegyelmezésnek
1976-ban kijelöltek, hogy szolgáljak abban a bizottságban, mely Jehova Tanúinak a Csehszlovákiában végbemenő prédikálómunkájára felügyel. Ám mivel a titkosrendőrség — annak köszönhetően, hogy a már korábban említett dolgokban gyenge ítélőképességet gyakoroltam — életemet szigorú megfigyelés alatt tartotta, leváltottak az országos bizottságban és még különböző kiváltságokban való szolgálatomból. Az egyik ilyen kiváltság, melyet különösen nagy kincsnek tekintettem, az volt, hogy tanítottam azon az iskolán, ahol utazófelvigyázókat és úttörőket — ahogyan a teljes idejű szolgákat hívják — képeznek.
Elfogadtam a kapott fegyelmezést, de az 1980as évek közepe és vége nehéznek bizonyult, mivel önvizsgálatot kellett tartanom. Vajon megtanulok körültekintőbben dolgozni, és elkerülöm a további meggondolatlanságokat? A Zsoltárok 30:6 a következőt mondja: „este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm.” Számomra akkor jött el ez a reggel, amikor Csehszlovákiában 1989 novemberében megbukott a kommunista rezsim.
Csodálatos áldások
Micsoda változás volt, hogy a szolgálatunkban szabadon vehettünk részt, és élveztük, amint szabadon tarthattunk fenn kapcsolatot Jehova Tanúi brooklyni (New York) világközpontjával! Hamarosan utazófelvigyázónak jelöltek ki, mely munkát 1990 januárjában kezdtem el.
Majd 1991-ben kiváltságomban állt jelen lenni a Szolgálati Kiképző Iskolán Manchesterben (Anglia). Micsoda áldás volt két hónapot eltölteni úgy, hogy érett keresztény férfiak társaságát élveztem, akiktől képzést kaptam! Mi, tanulók, mindennap egy bizonyos időt fizikai munka végzésével töltöttünk, mely megkönnyebbülést jelentett a megfeszített elméleti képzésünk közepette. Az én feladatom az ablaktisztítás volt.
Rögtön azután, hogy visszatértem Angliából, kezdtem segédkezni Jehova Tanúi nagy jelentőségű összejövetelének megszervezésében, melyre augusztus 9—11-ig került sor a hatalmas prágai Sztrahov Stadionban. Azon az alkalmon szabadon találkozott 74 587 ember, akik sok országból jöttek, hogy Istenünket, Jehovát imádják!
A következő évben abbahagytam a neurofarmakológusként végzett világi munkámat. Közel négy éve dolgozok a prágai hivatalban, ahol újra abban a bizottságban szolgálok, mely Jehova Tanúinak a Cseh Köztársaságban végzett munkájára felügyel. Nemrégen egy új, tízemeletes épületet adományoztak Jehova Tanúinak, melyet rendbehoztunk, és fiókhivatalként használunk. 1994. május 28-án ezt a nagyszerű létesítményt Jehova szolgálatára szentelték.
Az egyik legnagyobb áldás az, hogy kiváltságomban állt részt venni a bibliai igazságok másokkal való megosztásában, beleértve a rokonaimat is. Apa és anya még nem Tanúk, de most már kedvezően reagálnak tevékenységemre. Az elmúlt pár évben eljöttek néhány összejövetelünkre. Leghőbb vágyam, hogy további őszinte szívű emberek millióival együtt alázatosan alávessék magukat Isten Királyság-uralmának, és élvezzék az örökké tartó áldásokat, melyeket azok számára tartogat Isten, akik az ő szolgálatát választják.
(Azok a kiadványok, melyekre ebben a cikkben történik utalás, a Watchtower Bible and Tract Society of New York, Inc. kiadásában jelentek meg.)
[Kép a 12. oldalon]
Amikor egyetemista voltam
[Képek a 13. oldalon]
Apám, aki Csehszlovákia oktatásügyi minisztere lett, és anyám, aki kiváló szemsebész volt
[Kép a 15. oldalon]
Frantis̆ek Vyskočil, tudós és ateista, aki Tanúvá vált
[Képek a 16., 17. oldalon]
A kommunizmus bukása óta Jehova Tanúi sok nagy kongresszust tartottak Kelet-Európában Ezen a prágai kongresszuson több mint 74 000-en voltak jelen 1991-ben
[Kép a 18. oldalon]
Fizikai munkavégzés, amikor Angliában a Szolgálati Kiképző Iskolán vettem részt
[Kép a 18. oldalon]
Prágai létesítményünk, melynek átadására 1994. május 28-án került sor