Olvasók kérdései
Mire gondolt Jakab tanítvány, amikor ezt írta: „Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen”? (Jakab 3:1).
Jakab biztos nem akarta elvenni a keresztények kedvét attól, hogy másoknak tanítsák az igazságot. A Máté 28:19, 20-ban Jézus arra utasította a tanítványokat, hogy tegyenek „tanítványokká minden népeket . . ., tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek”. Ezért minden kereszténynek tanítónak kell lennie. Pál apostol tanácsot adott a zsidó keresztényeknek, mert még nem voltak tanítók. Ezt írta: „noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket” (Zsidók 5:12).
Miről írt akkor hát Jakab? Azokra utalt, akiknek különleges tanítói kiváltságaik vannak a gyülekezetben. Az Efézus 4:11-ben ezt olvashatjuk: „Ő [Jézus Krisztus, a gyülekezet feje] adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul.” Az első századi gyülekezetekben voltak különleges tanítói kiváltságok, akárcsak napjainkban. A Vezető Testület képviseli például a „hű és bölcs szolgát”, és különleges felelősséget kapott arra, hogy felügyeljen a világméretű gyülekezet tanítására (Máté 24:45). Az utazófelvigyázóknak és a gyülekezeti véneknek szintén különleges tanítói felelősségeik vannak.
Vajon Jakab arra gondolt, hogy a képesített keresztény férfiak Isten súlyosabb ítéletétől félve ne fogadják el a tanítói szerepet? Egyáltalán nem. A véni tisztség nagy kiváltság, ahogyan az 1Timótheus 3:1 is mutatja, amely így hangzik: „Ha valaki püspökséget kiván, jó dolgot kíván.” Az egyik előfeltétele annak, hogy valakit gyülekezeti vénnek nevezzenek ki: legyen „tanításra alkalmatos” férfi (1Timótheus 3:2). Jakab nem mondott ellent Pál ihletett szavainak.
Úgy tűnik, az első században azonban néhányan tanítóknak adták ki magukat, holott nem voltak rá képesítettek, és nem is nevezték ki őket. Valószínűleg úgy érezték, ez valamilyen kiemelkedő szerep, és személyes dicsőségre vágytak. (Vö. Márk 12:38–40; 1Timótheus 5:17.) János apostol említést tett Diotrefeszről, aki ’elsőséget kívánt, de nem fogadta el Jánost’ (3János 9). Az 1Timótheus 1:7 olyanokról szól, „kik törvénytanítók akarván lenni, nem értik, sem a miket beszélnek, sem a miket erősítgetnek”. A Jakab 3:1 különösen illik azokra a férfiakra, akik helytelen indítékból szeretnének tanítók lenni. Az ilyenek nagy kárt tehetnek a nyájban, és ennek megfelelően súlyosabb ítéletben részesülnek (Róma 2:17–21; 14:12).
A Jakab 3:1 jó figyelmeztetés azoknak is, akik már most alkalmasak és tanítókként szolgálnak. Mivel sokat bíztak rájuk, sokat is fognak megkövetelni tőlük (Lukács 12:48). Jézus ezt mondta: „Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján” (Máté 12:36). Ez különösen igaz azok esetében, akiknek a szavai nagyobb hatással vannak másokra, vagyis a kinevezett vének esetében.
A vének számot fognak adni arról, hogyan bánnak Jehova juhaival (Zsidók 13:17). Életekre van kihatással, amit mondanak. Ezért a véneknek óvatosnak kell lenniük, nehogy a saját véleményüket helyezzék előtérbe, vagy hogy rosszul bánjanak a juhokkal, mint ahogy a farizeusok tették. Igyekezniük kell, hogy olyan szívből jövő szeretetet mutassanak ki, mint Jézus. Valahányszor csak tanítanak, és főleg olyankor, amikor bírói ügyről van szó, a véneknek mérlegelniük kell szavaik súlyát, nehogy közhelyeket mondjanak, vagy hogy csak a személyes véleményüket hangoztassák. Ha szigorúan Jehovára, az ő Szavára és a szervezetétől jövő utasításokra támaszkodnak, Isten gazdag áldásban részesíti a pásztorokat, nem pedig „súlyosabb ítéletben”.