’Gyönyörűséges szavakat, pontos szavakat keresve’
„AZ egybegyűjtő igyekezett gyönyörűséges szavakat találni, és az igazság pontos szavait leírni” (Prédikátor 12:10 [12:12, Károli]). Milyen értékesek lehetnek az ihletett Írásokon alapuló ’gyönyörűséges, pontos szavak’! Hasonlóan az ’aranyalmához metszett ezüsttálon’, találóak és tiszteletet parancsolóak bármely alkalommal, és felbecsülhetetlenül értékesek feszült helyzetekben (Példabeszédek 25:11).
Napjainkban a Nagyobb Egybegyűjtő, Jézus Krisztus gondoskodik olyan szellemi táplálékról, amely messze meghaladja azt, amelyet az ókori izraeli királyok uralkodása idején élvezhetett az Isten népe (Máté 12:42). Több mint egy évszázadon át az élet valamennyi oldalát érintő igazság gyönyörűséges, pontos szavai jelentek meg az Őr Torony Társulat kiadványaiban, és kerültek szétosztásra széles körben, sok nyelven. Így sok család és egyén egész könyvtárat gyűjthet össze saját otthonában azokból a megbízható kézikönyvekből, amelyek a Bibliát állítják a középpontba. Ezenkívül, Jehova Tanúi legtöbb gyülekezetének nagyszerű, bármikor igénybe vehető könyvtára van a helyi Királyság-teremben.
Az egy-egy különleges helyzethez illő gyönyörűséges, pontos szavakat azonban keresni kell. Ezért az Őr Torony Társulat már történetének korai szakasza óta megjelenteti kiadványainak Index-ét. (Lásd a bekeretezett részt a 28. és 29. oldalon.)
Egy új eljárás
Az 1985-ös esztendő új fejezetet nyitott az Őr Torony Kiadványok Indexei-nek történetében. Kilenc korábbi Index-et vontak össze és hoztak összhangba egyetlen kötetben, amely az 1930-tól 1985-ig terjedő időszakot öleli fel. Ez a munka 14 évnyi emberi erőfeszítést igényelt. Az ilyen egykötetes, sok évet átfogó Index hasznosságának felismerése 1986-ban egy új eljáráshoz vezetett: az úgynevezett összesítő Index kiadásához attól az évtől kezdve. Négy egymást követő év mindegyikében általában egy-egy összesítő Index brosúra foglal majd magában egy, két, három, illetve négy évet. Ötévente egy-egy kemény kötésű Index-ben kerül összevonásra az 1986-tól kezdődő valamennyi Index, például 1986-1990, 1986-1995 stb. Így nem szükséges háromnál több Index-et megnézni: az 1930-1985-ös Index-et, a legutóbbi kemény kötésű Index-et és az utolsó brosúrát.
A számodra készített Index
Az első rész minden Index-ben egy tárgyindex. A tárgyindex előkészítésekor két kérdést kell szem előtt tartani: 1. Milyen információnak kellene az Index-be bekerülnie? 2. Hol keresheti valaki ezt az információt?
Téged mint olvasót valószínűleg ritkán érdekel egy tárgyra vonatkozó valamennyi megjegyzés. Mivel általában a fontos, valóban hasznos információt keresed, ez az, amit az Index-ben feltüntetnek. Az ilyen információ nem lehet terjedelmes. Az Index egy bejegyzése utalhat egy egészen kis egységre, például egy olyan mondatra, ami a Társulat valamely kérdéssel kapcsolatos elvi állásfoglalása. Vagy felölelhet egy teljes cikket, sőt, egy egész kiadványt is. Általában azonban a bejegyzés egy cikk vagy kiadvány több bekezdésére utal.
Azoknak az olvasóknak, akik különbözőképpen gondolkodnak, és így az utalásokat különböző címszavak alatt fogják keresni, egyaránt fontos az a kérdés, hogy az utalásoknak hol kell megjelenniük az Index-ben. Például a Bábel tornyára vonatkozó információ a BÁBEL TORNYA címszó alatt jelenik meg. De néhány olvasó keresheti a BABILON, ARCHEOLÓGIA vagy a NYELV(EK) címszó alatt is, attól a szemponttól függően, ami őt érdekli. Ezért ugyanaz az utalás több címszó alatt is megtalálható, tekintettel arra, hogy az olvasók más-más korúak és hátterűek, valamint különböző céljuk van.
Hogyan segíthet neked az Index?
Akár egy térkép, az Index is csak akkor segíthet, ha használod. Nézzük, mit találsz a tárgyindexben és az azt követő írásszövegindexben?
Az írásszövegindex utalásai olyan anyagokra hivatkoznak, amelyek megmagyarázzák az egyes bibliaverseket. Ezekben magyarázatot találhatsz bizonyos szavak szövegkörnyezetével kapcsolatban — miért íródtak, kire vonatkoznak — illetve megtudhatod egyes szavak vagy kifejezések jelentését. Példa lehet erre Jézus mintaimája: „Ne vígy minket a kísértésbe” (Máté 6:13). Miért így fejezte ezt ki Jézus? Az írásszövegindex segít ennek megértésében.
A tárgyindex, amint neve is mutatja, elsősorban különböző témakörök indexe, nem pedig szavaké vagy kifejezéseké. Néhány olvasónak nehézséget okoz cím alapján megtalálni egy cikket, aminek a tartalmára emlékszik. Ez a probléma fokozódik, ha a címben egyetlen olyan szó sincs, amely igazán azonosítaná a témát. Ilyen például a „Mennyi a túl sok?” című cikk, amely az alkoholfogyasztás hatásait tárgyalja. Ha emlékszel a cikk tartalmára, a SZESZESITALOK vagy az IVÁS címszóhoz lapozhatsz az 1986-1989-es Index-ben, és ott meg fogod találni a keresett utalást.
Az Index különösen értékes lehet, ha információt keresel egy olyan problémával kapcsolatban, amivel éppen szembekerültél. Például ha szülő vagy, vajon érzed-e néha azt, hogy kudarcot vallottál gyermeked fegyelmezésében és vezetésében? A GYERMEKEK címszó alatt sok olyan cikkre találsz majd utalást, ami bepillantást ad a gyermekek gondolkodásába, érzéseibe és szükségleteibe. A GYERMEKNEVELÉS címszónál pedig a tanítással és a fegyelmezéssel foglalkozó, a témát különböző nézőpontokból megközelítő cikkekre találsz utalásokat.
Az Őr Torony Társulattól időnként levélben kérnek segítséget házassági problémák megoldásához, vagy tájékoztatást szeretnének olyan kérdésekben, mint például az illendőség a házasságon belüli bizalmas kapcsolatban. Bár lehet, hogy a Társulat képes válaszolni, ugyanolyan pontos, gyakorlati tanács található a HÁZASSÁG címszónál a „problémák”, a „szex” vagy a „szexuális kapcsolat” alcímek alatt, csupán utána kell néznünk a felsorolt utalásoknak.
Olyanoktól is érkeznek levelek, akik depressziótól vagy más szellemi betegségtől szenvednek. A postán érkező biztatásnál és segítségnél sokkal gyorsabb, ha utánanézel a témának a te saját könyvtáradban vagy az egyik helyi Királyság-teremben a DEPRESSZIÓ vagy SZELLEMI BETEGSÉG címszó alatt az Index-ben. Itt olyan cikkekre találsz utalásokat, amelyek tanácsot adnak, hogyan birkózz meg a szellemi betegségekkel, tájékoztatnak a lehetséges kezelésekről, és beszámolnak azok megható tapasztalatairól, akik depresszióban szenvedtek.
Fiatal vagy? Talán nyugtalanít a házasság, a családi élet, az iskola, a szüleiddel való kapcsolatod és így tovább. A FIATALOK címszó ezen alcímei alatt valamennyi témára találunk utalást, sőt még többre is. Ezenkívül szerepelnek még olyan címszavak is, mint KAPCSOLATOK, ISKOLÁK, KARRIER és UDVARLÁS. Az Index segíthet anyagot gyűjteni az iskolai beszámolókhoz természet, tudomány, kábítószer, gazdaság és egy sereg más témakörben.
Előnyök minden korosztály számára
Egy 81 éves asszony ezt írta: „A könyvek és a folyóiratok olyanok, mint az információ és a szellemi erő aranybányája — és ezt az aranyat az Index hozza a felszínre.” Egy anya, akinek gyermekei 8 és 9 évesek, ezt mondta: „Most azon csodálkozom, hogyan lehettem meg enélkül. Segít sok kérdésre választ találni, amit régóta szeretnék már megtudni, valamint a gyülekezeti összejövetelekre való felkészülés során a kutatás is sokkal könnyebb . . . Azt is el szeretném mondani, hogyan segíti családi bibliatanulmányozásunkat . . . Ha férjem választási lehetőséget ad a lányoknak, és megkérdezi, mit akarnak csinálni, ők gyakran kutatni szeretnének az Index segítségével. Élvezik, hogy kikeresnek egy őket érdeklő témát, mint például kedvenc állataik vagy különböző országok, és nagyon kis segítséggel utána tudnak nézni az információnak. Ez is arra tanította őket, hogy a bibliatanulmányozás remek dolog.”
Annak, ha kutatjuk az igazság gyönyörűséges és pontos szavait, felbecsülhetetlen értékű jutalma van. Az Egybegyűjtő erőfeszítései az ő eredeti szándékát messze meghaladó előnyöket eredményezték, mivel az ilyen szavak mind a mai napig Jehova szolgáinak buzdítására és vezetésére szolgálnak. Az ezzel összefüggő saját erőfeszítéseink is Jehova áldásait hozzák meg számunkra olyan eredményekkel, amelyek örökre fennmaradhatnak (Példabeszédek 3:13–18, 21–26).
[Kiemelt rész/kép a 28., 29. oldalon]
Korai Indexek
A Holman Parallel Edition Bible egy különleges kiadása készült el 1902-ben az Őr Torony Társulat számára, amely a Társulat által készített terjedelmes segédanyagot tartalmazott. Függelékében egyaránt volt tárgy- és írásszövegindex a Millennial Dawn (Millenniumi hajnal) című könyvsorozathoz (később Studies in the Scriptures [Írástanulmányok]-ként ismert), két fontosabb füzethez és az 1879-1901 közötti Zion’s Watch Tower (Sioni Őr Torony)-hoz.
Az 1907-es Berean Bibliák, majd a későbbiek is gondoskodtak hasonló Indexekről. Ezeknek a helyét vették át az 1922-ben megjelent terjedelmes Indexek valamennyi társulati kiadványra. Ezek az Indexek az újranyomott Őr Torony (1879-1919) hét kötete közül a legutolsóban jelentek meg. Ma ez utóbbiak a legfontosabb segédeszközök az Őr Torony Társulat korai kiadványaiban megjelent anyagok megtalálásához.
A következő 40 évben, az 1919 után közzétett kiadványokban az elosztott Indexeket használva lehetett kutatni, amelyek a könyvek hátlapján és minden év utolsó folyóiratpéldányában jelentek meg. A Társulat 1959-ben arra a nagy feladatra vállalkozott, hogy egyetlen kötetes tárgy- és írásszövegindexről gondoskodik az angol kiadványaira. Egy munkacsoportot szerveztek, amelyben benne voltak a főhivatali személyzet tagjai, a Gileád Őrtorony Biblia Iskola misszionárius hallgatói, és még utazófelvigyázók is New Yorkból. Tizennyolc önátadott munkás másfél évi komoly erőfeszítése után közreadták az első Őr Torony Kiadványok Indexé-t, amely 31 évet ölelt fel 1930-tól 1960-ig, és különböző témákra, valamint írásszöveg-magyarázatokra való utalásokat tartalmazott. Ezt 1961-ben, az Egyesült Imádók elnevezésű kongresszuson adták közre a boldog közönségnek.
Azóta az Őr Torony Kiadványok Indexe angolul minden évben megjelenik, ötévente egy kemény kötésű, összesítő Index-xel együtt.