Matrjoska — Micsoda baba!

AZ ÉBREDJETEK! OROSZORSZÁGI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

AMINT az idelátogató turisták megpillantanak, a legtöbben elhatározzák, hogy hazavisznek magukkal, és készek ezért elég nagy költségbe verni magukat. Igazán nem tudom, mivel vonzom őket! Tulajdonképpen olyan keveset tudnak rólam. Lehet, hogy egyszerűen ez a divat. De hadd mutatkozzam be! A nevem Matrjoska, a hazám pedig . . . no de kezdjük az elején.

Tulajdonképpen senki sem tudja igazán, honnan származom, vagy kik voltak az igazi szüleim. A történetnek két változata létezik. Egyesek azt állítják, hogy Japán Honsú nevű szigetéről származom, és egy olyan páratlan játékszer voltam, amely több, egymásba illeszthető részből állt. Azt mondják, hogy a XIX. század végén egy S. I. Mamontov (1841—1918) nevű orosz mecénás felesége Oroszországba vitt Honsúról. Másrészt egyes japánok szerint egy orosz szerzetes vitte először Japánba az ötletet, hogy egy egyedi babát kellene csinálni belőlem. De bárhogy történt is, az orosz kézműveseknek tetszett az ötlet, s így megszületett a matrjoska baba.

Az 1880-as évek végén Oroszország gazdasági és kulturális fejlődésen ment keresztül. Ugyanakkor az oroszok egyre nagyobb érdeklődést mutattak a néphagyományaik megőrzése iránt. Azzal a szándékkal, hogy felvirágoztassák az orosz kultúrát, az értelmiség Mamontov köré csoportosult, az olyan híres orosz festőket is beleértve, mint I. J. Repin, V. M. Vasznyecov és M. A. Vrubel. Kiállítótermeket létesítettek Moszkva közelében, hogy megőrizzék az orosz parasztság emlékét. Az ország minden részéről gyűjtöttek össze oda néphagyományokkal kapcsolatos tárgyakat, játékokat és babákat.

Egy Sz. V. Maljutyin nevű hivatásos festő készítette az első vázlatokat rólam, de akkor még egy kicsit másképp néztem ki. Úgy tervezték, hogy egy kerek arcú, ragyogó szemű parasztlány alakját fogom megformálni. Szarafánt viseltem (földig érő ruhadarab, amelyet két pánt tart fenn), és gondosan elkészített, sima, fényes frizurám volt, amelynek nagy részét egy tarka selyemkendő takarta el. A többi figurát, amelyek közül mindegyik kisebb volt az őt megelőzőnél, belém helyezték. Általában koszovorotkát (oldalgombos orosz blúzt), inget, poddjovkát (hosszú derekú férfikabátot) és kötényt viseltek. Maljutyin vázlataiból kiderül, hogy így néztem ki, amikor 1891 körül Moszkvában létrehoztak.

Gyakran gondolkoztam a nevemen. Megtudtam, hogy a XIX. század végén a Matrena (becéző formája a Matrjoska) volt az egyik legnépszerűbb női név Oroszországban. A latin matrona szóból ered, és „anyát”, „tisztelt hölgyet” vagy „családanyát” jelent. A figurák egymásba helyezése a termékenység és a folytonosság találó jelképe is volt.

Nem könnyű elkészíteni

Ismételten előfordul, hogy egyes emberek sok anyagot elrontanak, s végül kudarcot vallva felhagynak azzal, hogy megpróbáljanak elkészíteni engem. Ez nem meglepő, hiszen egészen a legutóbbi időkig az elkészítésem módja titoknak számított. Így csak kevés ember mondhatott magáénak. De most beavatlak a titokba.

Az elkészítésemmel járó munka igazi szakértelmet igényel. Először is fontos, hogy a megfelelő fafajtát válasszák ki. A puhasága miatt általában a hársfát választják, ritkábban pedig az égerfát vagy a nyírfát. Miután kivágják a fákat — rendszerint kora tavasszal —, lehántják róluk a fakéreg nagy részét, s csak annyit hagynak rajtuk, amennyi meggátolja, hogy száradás közben megrepedjenek. A szálfákat aztán halomba rakva több évig tárolják úgy, hogy a levegő megfelelően áramolhasson köztük, amíg a fa szárad.

A fát a kellő időben kell kivágni, amikor nem túl száraz, de nem is túl nedves. Csak szakértő tudja megállapítani, hogy mikor éppen a megfelelő. Minden egyes fadarab nem kevesebb mint 15 különféle eljáráson megy keresztül. Először a legkisebb babát készítik el a sorozatból — azt, amelyiket nem lehet szétszedni. Időnként ez a baba olyan kicsi, hogy az embernek meg kell erőltetnie a szemét, vagy akár nagyítóüveget is kell használnia ahhoz, hogy tisztán lássa.

Mihelyt kész a legkisebb baba, a kézműves hozzáfog a következő figura elkészítéséhez, amelyikbe majd az első beleilleszkedik. Egy darab fát a kívánt magasságúra munkálnak meg, majd felső illetve alsó részre vágják ketté. Először a baba alsó részét dolgozzák ki. Ezután kivájják a fát a második baba mindkét feléből, hogy a kisebb baba éppen beleilleszkedjen. Egy gyakorlott kézműves egyébként nem törődik azzal, hogy méreteket vegyen, hanem kizárólag a tapasztalataira támaszkodik. Azután megismétli a folyamatot, s készít egy némileg nagyobb babát, amelyikbe az előző kettő fog beleilleszkedni.

Az egymásba helyezhető babák száma 2 és 60 között váltakozik. A legnagyobb baba akkora is lehet, mint a készítője! Amikor az összes baba elkészült, keményítő tartalmú ragasztóval kenik be őket, ami betölti a felszínükön levő esetleges üregeket. Megkezdődik az utolsó szárítás, és a baba felszínét simára csiszolják, hogy a festő egyenletesen tudja felvinni rá a festéket. Ezután a baba elnyeri utánozhatatlan stílusát.

Változások az idők folyamán

Az emberek változnak, ahogy idősödnek, és ugyanez rólam is elmondható. A matrjoskababa-készítés mestersége Moszkvából fokozatosan más városokba és kisvárosokba is átterjedt, például Szemenovba, Polkovszkij Majdanba, Vjatkába és Tverbe.a Minden vidék kialakította a saját stílusát és díszítési módját. Az igazi egyéniségem elvesztése nyugtalanított, de nem panaszkodtam. Az 1812-es háború százéves évfordulójának megünneplése alkalmából valaki megrendelte, hogy készítsenek egy sorozatot olyan babákból, amelyek M. I. Kutuzov, az orosz tábornok és Napóleon Bonaparte, a francia tábornok alakját formálják meg. Ez a két tábornok alkotta a két legnagyobb babát, a többi tábornokot pedig, akik a szembenálló oldalakon harcoltak a háborúban, kisebbre készítették, hogy beleférjenek a saját parancsnokuk figurájába.

Hosszú időn keresztül az ilyen típusú babák készítését és eladását szigorúan ellenőrizték. De az 1980-as évek végén bekövetkező politikai változások új lehetőségeket és nagyobb szabadságot biztosítottak a kézműveseknek. Most már félelem nélkül készíthették és adhatták el a termékeiket.

Egy Szikorszkij nevű festő az elsők között volt, akinek a babái széles körben népszerűek lettek. Az ő babái érik el a legmagasabb árat, az egyes sorozatok ugyanis nem kevesebb mint 3000 dollárba kerülnek. A sikere a többi művészre is ösztönzőleg hatott, és az utóbbi hat évben a matrjoskababa-készítés nagy lendületet vett.

A nevemet, Matrjoskát, most már minden olyan babára alkalmazzák, amelyeket egymásba illeszthetőre készítenek el. Különböző témákat ábrázolnak: virágokat, templomokat, ikonokat, népmeséket, családi témákat, sőt vallási és politikai vezetőket is. A most elérhető sokféle változat lehetővé teszi, hogy egészen méltányos áron legyek kapható.

Mint mindig, egy moszkvai üzlet kirakatában álltam 1993 nyarán, amikor hirtelen egy felém közeledő, külföldi turistákból álló csoport hangját hallottam meg. Véletlenül meghallottam, hogy Jehova Tanúi egyik kongresszusáról beszéltek, amin részt vesznek, és hogy ennek a csodálatos eseménynek az emlékére mindannyian haza akarnak vinni magukkal. Tágra nyílt szemekkel bámultam rájuk, mivel nem értettem, miért. Mintha erre válaszolna, az egyikük ezt mondta: „Ez a baba több mint csupán emléktárgy. Szeretném, ha a barátaim a szemébe nézhetnének. Ugyanazt fejezik ki, mint azoknak az orosz embereknek a szeme, akikkel beszélgettem a Királyságról és Istennek a Bibliában található nevéről.”

Jehova Tanúi? A Királyság? Isten neve? A Biblia? Ahogy hallgattam, a szemem még tágabbra nyílt, és a szívem gyorsabban kezdett kalapálni a kilátástól, hogy néhányan ezek közül a megnyerő külsejű emberek közül távoli helyekre visznek magukkal. Talán többet megtudok arról, hogy tulajdonképpen mi miatt jöttek Oroszországba. Biztos vagyok benne, hogy ennek többet kell magába foglalnia, mint csupán azt, hogy velem, egy Matrjoska nevű babával találkozzanak.

[Lábjegyzet]