A világkereskedelem felemelkedése és hanyatlása

4. rész — Az ipari forradalom — Mihez vezetett?

AZ IPARI forradalom a XVIII. században kezdődött és olyan változást hozott a világban, amilyen változást addig csak kevés dolog idézett elő. Technikai tudás, elegendő tőke, a nyersanyagok beszerezhetősége, ezeknek és a késztermékeknek az olcsó szállítási lehetősége — mindezek, valamint az ipari fejlődést szolgáló egyéb előfeltételek erre az időre már megvalósultak Angliában. Ez az árutermelés példa nélküli és gyors növekedését indította el.

De korábban már egyéb események is egyengették a fejlődés útját. Nagy-Britanniában, ahol a szénhez könnyebb volt hozzájutni, bevezették a szén tüzelőanyagként történő felhasználását. És amíg az európai kontinenst vallásháborúk szaggatták, Anglia viszonylagos békének örvendett. Az országnak kiváló bankrendszere volt. A római katolikus egyházzal való szakítás is jelentős volt, mivel a protestantizmus a mielőbbi anyagi jólétet hangsúlyozta, s arra buzdított, hogy képletesen itt a földön kell megteremteni a mennyországot.

Az 1740-es évektől kezdve Nagy-Britannia lakossága jelentősen megszaporodott. A növekvő szükségletek kielégítése céljából az iparnak új lehetőségeket kellett teremtenie. Az általános irányzat a több és jobb gép előállítása volt. Mivel a bankrendszer biztosította az alaptőkét az új üzleti vállalkozásokhoz, munkások tömegei özönlöttek a gépekkel teli gyárakba. A korábban betiltott szakszervezeteket most törvényesen elismerték. A brit munkásokat — akiket a céhek szabályai nem korlátoztak annyira, mint az európai kontinens munkásait — darabbér szerint fizették. Ez további ösztönzést adott nekik, hogy még jobb módszereket találjanak a gyorsabb árutermelés megvalósításáért.

Nagy-Britanniának jól képzett munkaerő is a rendelkezésére állt. Shepard B. Clough professzor azt mondja, hogy „a glasgow-i és az edinburghi egyetem a XVIII. század vége felé élen járt a tudományos kutatás és kísérletezés terén”. Így az ipari forradalom, amelynek élén Nagy-Britannia állt, átterjedt Európára és az Egyesült Államokra is. A fejlődő országokban ez a forradalom még most is tart.

Az árnyoldalak

E fejlemények miatt — mondja a The Columbia History of the World — „Anglia városaiba szembeszökő jólét köszöntött be, ami az életszínvonal emelkedésében, a felvirágzó vidéki kultúrában és a növekvő büszkeségben és magabiztosságban tükröződött vissza”. Nagy-Britannia „katonai téren is, különösen a hadiflottája révén, megszerezte magának a vezető szerepet, amely hatalmas ’diplomáciai’ tekintélyt kölcsönzött neki”. Az egyes ipari folyamatok tökéletes szakismerete gazdasági fölényt biztosított Angliának a versenytársaival szemben. Az ipari titkok oly értékesek voltak, hogy törvényekkel akadályozták meg az általános ismertetésüket.

Amikor például Samuel Slater 1789-ben elhagyta Nagy-Britanniát, eltitkolta igazi kilétét, mivel a textilmunkásoknak tilos volt kivándorolniuk. A textilgyártási tervek exportját tiltó törvényeket úgy játszotta ki, hogy kívülről megtanulta az egyik brit textilgyár teljes tervrajzát. Így volt képes megépíteni az első pamutszövőgyárat az Egyesült Államokban.

Az ipari titkok védelmének elve még ma is létezik. A Time folyóirat kifejti, hogy „a vállalatok és országok oly mohón kebelezik be az üzleti titkokat, mint amilyen őrülettel a cápák falják az ételt az etetési időben”. Egy know-how ellopása többévi kutatást és rengeteg kiadást takaríthat meg. Így „akár gyógyszerekről, akár meleg vajas teasüteményről legyen is szó, a vállalatok nagyobb gondot fordítanak a gyártási titkaik védelmére, mint bármikor azelőtt”. Az elektronikai iparban tevékenykedő egyik munkaközvetítő elismeri: „Az üzleti világban nagy a mohóság. Ha valaki kedvező helyzetbe került, akár rögtön milliomossá válhat.”

A textilipar példaként szolgál a gazdasági fejlődés egy másik árnyoldalának a szemléltetésére. Amikor az új szövőmódszerek lehetővé tették a pamutáruk gépi előállítását, erősen megnövekedett a nyers gyapot iránti kereslet. De a gyapot kézi előállítása oly sok időt emésztett fel, hogy a kínálat nem tudott lépést tartani a kereslettel. Majd 1793-ban Eli Whitney feltalálta a gyapotmagtalanító gépet. Az Egyesült Államok gyapottermése húsz éven belül a korábbinak 57-szeresére nőtt! De ahogy Clough professzor kimutatja, Whitney találmánya volt a felelős „a gyapotültetvény-rendszer kiterjesztéséért és a néger rabszolga-kereskedelem kiszélesedéséért is”. Így, bár a gyapotmagtalanító gép hasznos volt — mondja Clough —, mégis „nagymértékben hozzájárult az észak- és dél-amerikai államok közötti feszültséghez, ami végül az államok közötti háborúhoz vezetett”.

Az ipari forradalom eredményeként a vagyonosak kezében összpontosult a nagy gyárak létrejött rendszere. Csak a gazdagok tudtak drága gépeket vásárolni. Ezeknek a nagy és nehéz gépeknek az elhelyezése állandó és gondosan megtervezett épületeket igényelt. Ott építettek ilyen épületeket, ahol kéznél volt az engergia és ahová a nyersanyag olcsó áron volt szállítható. A vállalatok így kezdtek hatalmas ipari központokba tömörülni.

A gépek működtetéséhez szükséges energia — kezdetben a víz, majd később a gőz — gazdaságos felhasználása megkövetelte, hogy több gép működjön egyidejűleg. Ezért kezdtek elterebélyesedni a gyárak. És minél nagyobbak lettek, annál személytelenebbé váltak. Az alkalmazottak többé nem embereknek dolgoztak, hanem vállalatoknak.

Minél nagyobb egy vállalat, annál nagyobb a költségviselés gondja. Közben szaporodtak a közös vállalkozások, és a részvénytársaságok, amelyek elsőként a XVII. században alakultak, megkapták az őket megillető helyet. (Lásd a bekeretezett részt.) Mindez azzal járt, hogy kevesek kezében összpontosult a hatalom, mivel a tőkéseknek vagy részvénytulajdonosoknak nem sok beleszólásuk volt az ügyvezetésbe. Azok az üzletemberek, akik egyidejűleg több vállalat és bank igazgatói székét is elfoglalták, óriási hatalomra tettek szert. Clough „az igazgatóságok olyan összefonódásáról” beszél, amelyen keresztül „egy kicsiny klikk tudta meghatározni azt a hitelkeretet, amelyet az egyes vállalatok megkaphattak, és megtagadhatta a hitelt a versenytársaktól, s így oly nagy hatalomra tett szert, hogy még a kormányok politikáját is meghatározhatta, vagy akár meg is dönthetett olyan rendszereket, amelyek ellenségesek voltak vele szemben”. (Kiemelés tőlünk.)

Az ipari forradalom tehát tovább növelte a világkereskedelem hatalmát. Vajon felelősségteljesen használták fel ezt a hatalmat?

Szabad magánvállalkozás, vagy államilag irányított gazdaság?

A kapitalizmus teljes kibontakozása Angliában érte el csúcspontját. A kapitalizmus, vagy másnéven a magánvallálkozási vagy piacgazdasági rendszer hozta létre a történelemben a legtöbb milliomost, és a legmagasabb életszínvonalat teremtette meg.

Ennek ellenére még a kapitalizmus legodaadóbb hívei is elismerik, hogy a kapitalizmusnak is megvannak a maga gyengéi. A kapitalizmusban például bizonytalan a gazdasági növekedés. Ingatagsága időszakonként ismétlődő gazdasági fellendülést vagy pangást, üzleti felvirágzást, vagy hanyatlást hoz magával. A korábban külső tényezők, például háború vagy az időjárás okozta ingadozásokat maga a gazdasági rendszer is előidézheti.

A kapitalizmus második gyengesége az, hogy míg jó minőségű árut állít elő, ez gyakran káros mellékhatásokat — például füstöt, mérgező hulladékokat, vagy egészségtelen munkakörülményeket — eredményez. Az ipari forradalomnak annyira nyilvánvaló velejárója volt ez, hogy ma szemtanúi vagyunk az úgynevezett üvegházhatásnak és minden nemkívánatos következményének.a

A kapitalizmus harmadik hátránya az, hogy igazságtalan az áruk vagy javak elosztása. Vegyük például az Egyesült Államokat. 1986-ban a családok egyötödét kitevő legszegényebb réteg az ország összjövedelmének kevesebb mint 5 százalékában részesült, míg másik egyötödrészt kitevő felső tízezer az összjövedelemnek majdnem 45 százalékában.

Amikor a kapitalizmus az ipari forradalom idején felnőtt korába lépett, gyengeségei még inkább kiütköztek. Olyan férfiak, mint Marx Károly, elítélték a kapitalizmust és helyette központilag szabályozott vagy irányított tervgazdálkodást szorgalmaztak. Szót emeltek amellett, hogy a kormány tűzzön ki termelési célokat, szabályozza az árakat, és az üzleti tevékenységeket túlnyomórészt az egyéni érdekeltségek kizárásával irányítsa. De mára ez a rendszer a Szovjetunióban és a Kelet-Európában folytatott több évtizedes kísérletezés után elvesztette vonzerejét. A központilag irányított tervgazdálkodás akkor a leghatékonyabb, ha rendkívüli tervezés szükséges, mint például háborúk idején vagy bizonyos űrprogram kifejlesztésekor. A mindennapi létszükségleti cikkek piacán viszont nem vált be.

De a kapitalizmus támogatói is elismerik — miként Adam Smith is, akinek tanítása nagymértékben megalapozta a kapitalizmust —, hogy a kormány beleszólását a gazdasági életbe nem lehet teljesen kizárni. Ha az olyan nehézségeket, mint például az infláció, vagy a munkanélküliség több-kevesebb sikerrel kívánják megoldani, akkor ennek kormányszinten kell történnie. Ezért a legtöbb szabadvállakozói rendszerben élő nemzet elhatárolta magát a tiszta kapitalizmustól és inkább ennek módosított vagy vegyes formáját választotta.

Erről az irányzatról az 1990 Britannica Book of the Year című könyv ezt jósolja: „Valószínűnek látszik . . . [hogy] a gazdasági rendszerek elveszíthetnek egy-két meghatározó jelentőségű különbséget, amely eddig jellemezte őket, és helyette inkább közös eszmei síkot javasolnak, amelyben mind a piac, mind a tervezés elemei eltérő arányban lennének jelen. Az ilyen közös eszmei síkon álló társadalmak nevezhetik magukat kapitalistáknak vagy éppenséggel szocialistáknak, de valószínűleg éppen annyi közös vonás mutatkozik majd a gazdasági nehézségeik megoldásánál, mint amennyi jelentős eltérést mutatnak még fel.”

Növeli a bajokat

1914-ben kitört az első világháború. A háború kitörésekor a mohó kereskedelem mindjárt készen állt arra, hogy a hadviselő feleket ellássa ágyúkkal, tankokkal és repülőgépekkel, amelyeket mind az ipari forradolom tett lehetővé.

A The Columbia History of the World megjegyzi, hogy noha „az iparosítás az ember számos fizikai problémáját megoldotta, ám súlyos és bonyolult társadalmi problémákat hozott magával”.

Ma, 78 évvel 1914 után, még több okunk van, mint valaha arra, hogy egyetértsünk e szavakkal. Találó lesz ezért cikksorozatunk folytatása „A nagy vállalkozás megerősítette pozícióját” címmel.

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 18. oldalon]

Értéktőzsde — kezdete és mai formája

A XVII. századra kialakult az a szokás, hogy több tőkés összeadta tőkéjét és közösen újabb vállalkozásokat hozott létre. A részvényeket egy adott áron kínálták fel. Ezt az alaptőke befektetési rendszert az üzletvilágban eddig bevezetett egyik legfontosabb találmánynak nevezték. Az angolok több ilyen kockázatos vállalkozással kísérleteztek az 1500-as évek derekán, de csak a Brit Kelet-indiai Társaság 1600-ban történt megalapítása után kezdtek szaporodni ezek a vállalkozások.

Amilyen mértékben szaporodtak a részvénytársasaságok, olyan mértékben volt szükség tőzsdeügynökökre. Kezdetben különféle helyeken találkoztak az ügyfelekkel, olykor kávéházakban. Később tőzsdék alakultak, ahol le lehetett bonyolítani a részvények eladását. A Londoni Értéktőzsdét 1773-ban alapították. A világ legelső tőzsdéje azonban Amszterdamban működött, amely egyesek szerint 1642-ben kezdte meg a működését, de állítólag volt egy antwerpeni is, amely mások állítása szerint már 1531-ben működött.

A részvénytársaságoknak a következő előnyei vannak: gondoskodnak induló tőkéről a nagyobb vállalkozások beindításához; mindenkinek lehetőséget adnak arra, hogy kisebb tőkével is beszálljon egy vállalkozásba; visszaesés esetén csökkentik az egy-egy részvényesre eső veszteséget; lehetővé teszik, hogy a részvénytulajdonosok gyorsan pénzhez jussanak minden részvényük vagy azok egy részének eladásával; arra is lehetőséget biztosítanak, hogy a részvényeket örökölni lehessen.

A tőzsdei árak kiszámíthatatlan ingadozásai viszont katasztrófához is vezethetnek. Ahogyan a Wall Street-i minapi botrány is tanúsítja, az értékpapírpiacot törvénytelenül manipulálni lehet, például bizalmas belső értesülések kiszivárogtatásával, amely gyakorlat terjedőben van. Bizonyos egyének fontos előzetes információkat használnak fel vagy adnak el — talán tudomást szereznek két vállalat tervezett egyesüléséről a közeljövőben — ily módon kihasználva e két vállalat részvényeinek a mozgását. 1989-ben ilyen visszaéléssel vádoltak egy férfit, akinek a barátja a mohóságnak tulajdonította ezt a gyakorlatot. Bár több országban megpróbálják betiltani a belső, bizalmas értesülések kiszivárogtatását, a Time folyóirat ezt mondja: „Kizárólag a törvények nem elégségesek a probléma megoldásához.”

Jehova gyorsan közeledő ítéletnapján ez a gond is kielégítő megoldást nyer. Az arany és ezüst értéktelen lesz, a részvények és a kötvények nem érnek többet, mint a puszta papírlap, amelyre nyomtatták azokat. Az Ezékiel 7:19 ezt mondja: „Még az ezüstjüket is az utcára dobják és utálatos lesz az aranyuk.” A Sofóniás 1:18 a továbbiakban ezt mondja: „Sem ezüstjük, sem aranyuk nem szabadíthatja meg őket Jehova haragjának napján.”

[Kép a 17. oldalon]

A gyapotmagtalanító gép feltalálása a rabszolgamunka kiszélesedéséhez vezetett

[Forrásjelzés]

The Old Print Shop Kenneth M. Newman