Nukleáris háború – Mit tudhatunk meg erről a Bibliából?
Az emberiség továbbra is ki van téve egy nukleáris háború veszélyének, mivel a nagyhatalmak fenntartják, sőt növelik a nukleáris fegyverkészletüket. Érthető, hogy az emberek aggódnak, hiszen minél több nukleáris fegyver létezik, annál nagyobb eséllyel kezdődhet el egy atomháború. Amiatt is félnek, hogy ha valahol bevetnek egy kisebb nukleáris fegyvert, az egy mindent elpusztító atomháborúba torkollhat. A Bulletin of the Atomic Scientists című folyóirat szerint „olyan világban élünk, ahol folyamatosan fenyeget minket egy atomháború veszélye”.
Bekövetkezhet egy nukleáris háború? Ha igen, az elpusztítaná a földünket? Ha mi is félünk egy ilyen eseménytől, hogyan küzdhetünk meg ezzel az érzéssel? Mit mond a Biblia?
Ebben a cikkben a következőkről lesz szó:
Jövendöl a Biblia egy nukleáris háborúról?
Bár a Biblia nem ír kifejezetten atomháborúról, olyan viselkedésről és eseményekről viszont igen, amelyek ahhoz vezethetnek.
Hasonlítsuk össze azt, amit a Biblia ír, azzal, ami napjainkban történik:
A Biblia ezt mondja: Jézustól ezt kérdezték a tanítványai: „Mi lesz a jele a jelenlétednek és a világrendszer befejezésének?” Ő így válaszolt: „nemzet támad nemzet ellen, és királyság királyság ellen” (Máté 24:3, 7).
Világesemények: Egyre több ország folyik bele fegyveres konfliktusokba, beleértve olyanokat is, amelyeknek vannak nukleáris fegyvereik.
„Az elmúlt években fokozódott az erőszak a világban, egyre több a konfliktus” (The Armed Conflict Location & Event Data Project).
A Biblia ezt mondja: „A vég idején a déli király küzdeni kezd [az északi királlyal]” (Dániel 11:40).
Világesemények: Ahogyan a Biblia megjövendölte, a szemben álló országok és azok szövetségesei küzdenek, vagyis versenyeznek egymással a világhatalomért. Bár napjainkban az atomhatalmak nem kerülnek nyílt összetűzésbe egymással, folyamatosan fejlesztik a nukleáris fegyvereiket.
„Az elmúlt évtizedben egyre gyakoribbak voltak az országok közti fegyveres konfliktusok, beleértve azokat az eseteket is, amikor a nagyhatalmak a szemben álló feleket támogatták” (The Uppsala Conflict Data Program).
A Biblia ezt mondja: „az utolsó napokban nehezen elviselhető, válságos idők lesznek. Mert az emberek… nem lesznek készek semmilyen megegyezésre, rágalmazók lesznek, önuralom nélküliek, vadak” (2Timóteusz 3:1–3).
Világesemények: A legtöbb emberhez hasonlóan a vezetők sem akarnak megegyezni egymással. Ahelyett, hogy békésen elrendeznék a vitáikat, erőszakhoz folyamodnak vagy megfenyegetik egymást. Ez a hozzáállás növeli a veszélyét egy atomháborúnak.
„Ha nem lesznek érdemi intézkedések azért, hogy javuljon az együttműködés, egyre erőszakosabbak lesznek az összetűzések” (S. Saran és J. Harman: Világgazdasági Fórum).
Megengedi Isten, hogy kitörjön egy atomháború?
A Biblia nem ad erre választ. Viszont azt elmondja, hogy napjainkban „lesznek félelmetes látványok”, vagyis ijesztő események (Lukács 21:11). Például egy ilyen esemény volt, amikor a II. világháborúban ledobták az atombombákat. A Biblia elmagyarázza, hogy Isten miért engedi meg a háborúkat. Ha szeretnél többet megtudni erről, nézd meg a Miért engedi meg Isten a szenvedést? című videót.
El fog pusztulni a föld?
Nem. Még ha az emberek újra bevetnének is atomfegyvereket, Isten nem engedné, hogy odáig fajuljon a helyzet, hogy elpusztítsák a bolygót. A földet sok veszély fenyegeti, de a Biblia elmondja, hogy mindezek ellenére fenn fog maradni, sőt örökké rajta fognak lakni az emberek.
Vannak, akik úgy képzelik el a jövőt, hogy egy nukleáris világháború kipusztítja a föld élővilágát, és csak néhány ember éli túl, akik küzdenek az életben maradásért. Azonban a Biblia elmondja, hogy akármilyen kárt okoznak is a háborúk, a föld teljesen helyre lesz állítva.
Isten azt szeretné, hogy boldogan éljünk egy gyönyörű földön
Teremtőnk olyan csodálatosan alkotta meg a földet, hogy képes regenerálódni. De biztos, hogy Isten is tenni fog azért, hogy helyreálljon a föld. Így a bolygónk örökké az emberiség gyönyörű otthona lesz (Zsoltárok 37:11, 29; Jelenések 21:5).
Hogyan küzdhetsz meg a „nukleáris szorongással”?
Vannak, akik „nukleáris szorongástól” szenvednek, ami azt jelenti, hogy félnek egy atomháborútól és annak következményeitől. De a Biblia ígéretei és tanácsai segíthetnek nekik, hogy enyhüljenek az ilyen érzéseik. Hogyan?
A Biblia szerint nagyszerű jövő vár a földre és az emberekre. Ha megismerjük az erről szóló ígéreteket, akkor a remény „az életünk horgonya” lehet, így kevésbé fogunk aggódni (Héberek 6:19, lábjegyzet). Az is segít, ha egyszerre csak egy nappal foglalkozunk, és nem emésztjük magunkat amiatt, hogy mi történhet a jövőben. Ahogy Jézus is mondta: „Minden napnak elég a maga baja” (Máté 6:34).
Mindannyiunknak fontos törődnünk a mentális egészségünkkel. Ennek érdekében jó, ha nem tesszük ki magunkat feleslegesen olyan információknak, amelyek csak növelnék bennünk az aggodalmat. Ilyenek lehetnek például a nukleáris fegyverkezésről szóló híresztelések vagy találgatások. De ez nem jelenti azt, hogy homokba dugjuk a fejünket. Inkább arról van szó, hogy nem gondolkodunk túl sokat olyan eseményeken, amelyek fölött nincs hatalmunk, vagy amelyek talán be sem fognak következni.
Ne foglalkozz állandóan a rossz hírekkel, inkább összpontosíts a jó dolgokra.
A Biblia egy szebb jövőt ígér nekünk
Ha megismered Isten ígéreteit, az reményt, örömet és belső békét ad.
A Biblia nukleáris Armageddonról beszél?
Sokan az „Armageddon” szó hallatán egy globális atomháborúra gondolnak, mely katasztrofális következményekkel járna.
Viszont a Biblia az Armageddona szóval egy olyan háborúra utal, amely Isten és „az egész lakott föld [királyai]”, vagyis az emberi kormányzatok között fog zajlani (Jelenések 16:14, 16). Tehát Armageddon nem egy nukleáris holokauszt lesz, vagyis nem egy válogatás nélküli pusztítás. Isten csak a gonosz embereket fogja elpusztítani, és így valódi béke és biztonság lesz a földön (Zsoltárok 37:9, 10; Ézsaiás 32:17, 18; Máté 6:10).
Hogyan fognak megszűnni a háborúk a Biblia szerint?
Jehovab Isten meg fogja mutatni a hatalmát azáltal, hogy véget vet a nemzetek közti harcoknak, és elpusztítja a fegyvereiket. Ezt a királysága által fogja megtenni. Ez egy égi kormányzat, amely át fogja venni a hatalmat az egész föld felett (Dániel 2:44).
Isten királysága megtanítja az embereket arra, hogy békében és egységben éljenek. Mivel csak egy kormányzat lesz a földön, nem lesznek nemzetközi konfliktusok, és az emberek még csak tanulni sem fognak arról, hogy hogyan harcoljanak (Mikeás 4:1–3). Mi lesz ennek az eredménye? „Békességben és jólétben élvezik majd kertjeik gyümölcsét, a szőlőt és fügét, s nem kell félniük semmitől” (Mikeás 4:4, Biblia – Egyszerű fordítás).
a Olvasd el a „Mi Armageddon háborúja?” című cikket.
b Isten neve Jehova (Zsoltárok 83:18). Olvasd el a „Ki Jehova?” című cikket.