ARCHÍVUMUNKBÓL

Egység egy megosztott országban

1948-tól az 1990-es évek elejéig a Dél-afrikai Köztársaságban az apartheidnek nevezett politikai rendszer működött.a Ez idő alatt nagyon sokakkal igazságtalanul bántak a bőrszíne miatt. Kallie, akit az apartheid idején a „színes bőrűek” (vegyes etnikumúak) csoportjába soroltak, így emlékszik vissza: „Még a nem fehérek között is általános volt a hátrányos megkülönböztetés.”

A Dél-afrikai Köztársaságban Jehova Tanúi sokféle nemzetiséghez tartoznak. Mit tettek az apartheid idején? És mit tanulhatunk tőlük?

Megküzdenek a veszélyekkel

A Dél-afrikai Köztársaságban nagyon sokan nem értettek egyet a hátrányos megkülönböztetéssel, ezért tüntetéseket szerveztek. Sokakat, akik felszólaltak a kormány politikája ellen, bebörtönöztek, vagy néhányakat meg is öltek. Mindez csak olaj volt a tűzre, és az emberek még erőszakosabbá váltak. Ezzel ellentétben Jehova Tanúi engedelmeskedtek a törvénynek, nem vettek részt a tüntetésekben, és nem próbálták megváltoztatni a rendszert. Ezzel az első századi keresztények példáját követték, és hozzájuk hasonlóan „[alárendelték magukat] a felsőbb hatalmaknak” (Róma 13:1, 2).

A Tanúkat gyakran megpróbálták arra kényszeríteni, hogy adják fel a semlegességüket, és foglaljanak állást. De ha ezt teszik, azzal valójában támogatták volna az erőszakos politikai konfliktusokat, vagy akár még harcolniuk is kellett volna a testvéreik ellen. Például, „az 1976-os felkelések során rengeteg középiskolást arra kényszerítettek, hogy csatlakozzon a lázadáshoz – meséli Thembsie. – A lázadó diákok házról házra mentek, hogy tagokat toborozzanak. Ha valaki visszautasította őket, akkor előfordult, hogy felgyújtották a házát, vagy akár halálra verték.” Egy ellenzéki párt vezetője a következőt mondta egy Tanúnak, Theophilusnak: „Ha majd legyőzzük a fehéreket, titeket is megölünk, mert nem harcoltatok a hazátokért.”

Összejövetelek az apartheid idején

A nehézségek ellenére a Tanúk megtartották az összejöveteleiket (Héberek 10:24, 25). Sok gyülekezet nem tudott királyságtermet építeni, mert akkoriban rengetegen elszegényedtek.b „Éveken át különböző létesítményeket kellett bérelnünk, melyek nagyon rossz állapotban voltak – meséli Enver. – Ezért az édesapám felajánlotta az otthonunkat, hogy ott tartsuk a gyülekezeti összejöveteleket. Úgyhogy a házunk egy héten kétszer átalakult királyságteremmé. Időnként több mint 100-an zsúfolódtunk be a házba. Az összejövetelek után pedig gyakran vendégül láttuk a testvéreket.”

Fekete és fehér bőrű Tanúk egy összejövetelen (1950. április)

Különböző nemzetiségűek a Rand Stadionban Johannesburgban (1980)

A testvérek leleményesen leküzdötték azokat az akadályokat, melyek az apartheidrendszerből fakadtak. Például, Limpopo tartományban tartottak egyszer egy körzetkongresszust, és felkértek egy fehér testvért, hogy tartson előadást. De nem kapott engedélyt a belépésre a kongresszus helyszínére, mert az feketék lakta területen volt. Ezért a testvér felkeresett egy fehér férfit, akinek a farmja közvetlenül a kongresszus helyszíne mellett volt, és sikerült vele megegyeznie. Úgyhogy a körzetkongresszus résztvevőit egy kerítés választotta el az előadótól, aki a szomszédos telken tartotta az előadását.

Tanúskodás a különböző etnikumoknak

Az apartheid idején az egyes etnikumok elkülönítve laktak egymástól. Ezért egy gyülekezetbe általában ugyanabba a népcsoportba tartozók jártak. Az apartheid miatt a Tanúknak rugalmasan kellett megszervezniük a szolgálatot. Például, ha ki nem utalt területre mentek prédikálni, az sajátos nehézségeket hozott magával. „Sok helyen a nem fehéreknek nem engedték meg, hogy ott maradjanak éjszakára. Ezért gyakran kellett az autóban vagy a fák alatt aludnunk – meséli Krish, akit a politikai rendszer az „indiaiak” csoportjába sorolt. – Reggel pedig benzinkutak mosdójában tudtunk megmosakodni. Időnként azonban ezekre a mosdókra »Csak fehéreknek!« felirat volt kirakva. Mindezen nehézségek ellenére a hírnökök lelkesen és örömmel végezték a szolgálatot, és prédikáltak az érdeklődőknek a távoli vidékeken.”

Különböző bőrszínű Tanúk prédikálnak egy távoli vidéken (1981)

A nehézségek ellenére a Tanúk száma folyamatosan emelkedett az országban. 1948-ban, amikor az apartheidrendszer elindult, mindössze 4831 hírnök szolgált a Dél-afrikai Köztársaságban. De 1994-re, amikor ez a rendszer megszűnt, a hírnökök száma már elérte az 58 729-et. Ezután tovább folytatódott a növekedés. 2021-ben új csúcsot ért el a hírnökök száma, 100 112 volt.

Körülöttük gyűlölet, de a szeretet egyesítette őket

Egy fehér bőrű testvér prédikál egy fekete bőrű nőnek és a fiának egy távoli vidéken.

Az apartheid idején a Dél-afrikai Köztársaságban megszokott volt, hogy az embereket a bőrszínük alapján elkülönítik egymástól. Éppen ezért a Tanúknak nagyon sok erőfeszítést kellett tenni, hogy előmozdítsák a szeretetet és az egységet az emberek között. Ezt azáltal tették, hogy alkalmazták az életükben a bibliai alapelveket, és másokat is megtanítottak erre (Cselekedetek 10:34, 35). Bár gyűlölet vette őket körül, a szeretet egyesítette őket (János 13:34, 35).

1993-ban Jehova Tanúi egy nemzetközi kongresszust tartottak az országban. Egy közismert politikai vezető megfigyelte, ahogy a testvérek szeretettel üdvözlik és megölelik az érkező küldötteket a repülőtéren. Ezt mondta: „Ha ugyanolyan egységesek lennénk, mint önök, akkor már rég megoldottuk volna a problémákat.”

Milton Henschel, Jehova Tanúi főhivatalából beszédet tart egy nagy, vegyes bőrszínű hallgatóság előtt (1955)

Egy fekete és egy fehér testvér együtt szerel egy járművet. — A Dél-afrikai Köztársaságban Jehova Tanúi fiókhivatalában egy fekete és egy fehér testvér együtt dolgozik (1986)

Thomas Skosana (balra) és Alfred Steynberg, két régi hűséges testvér egy kongresszuson (1985)

Különböző bőrszínű testvérek ételt szolgálnak fel egy kongresszuson (1985)

Egy hatalmas, vegyes bőrszínű hallgatóság egy kongresszuson Johannesburgban az FNB Stadionban (2011)

a Az apartheid rákényszerítette az embereket, hogy a különböző etnikumok elkülönüljenek egymástól. Attól függően, hogy ki melyik népcsoporthoz tartozott, a rendszer meghatározta, hogy milyen oktatást kaphatott, milyen munkát végezhetett, hol élhetett, és hogy kivel köthetett házasságot. További információért olvasd el a „Mi volt az apartheid?” című kiemelt részt a 2007-es évkönyvben.

b 1999 óta világszerte az adományok egy közös alapba kerülnek, és aztán ebből támogatják a királyságtermek építését és felújítását ott, ahol kell.

Egységre törekedtek egy megosztott országban

Mindannyian követhetjük azoknak a Tanúknak a nagyszerű példáját, akik hűségesen szolgálták Jehovát az apartheid idején. Figyeljük meg a következő példákat:

Leküzdik az előítéletet (Kolosszé 3:10, 11)

„Olyan környezetben nőttünk fel, ahol az volt az általános nézet, hogy a fehérek felsőbbrendűek – meséli Minki, aki a férjéhez hasonlóan felnőttkorában ismerte meg az igazságot. – Olyan területen szolgáltunk, ahol nem fehérek laktak. Keményen kellett dolgoznunk azon, hogy leküzdjük az előítéleteinket, és sokat imádkoztunk ezért.” Végül sikerült, és ennek jó eredménye lett. „Három éven belül a kis elszigetelt csoportból, ahol szolgáltunk, egy nagy, több mint 100 fős gyülekezet lett.”

„Ne legyél sértődékeny” (Prédikátor 7:9)

„Amikor azt érzem, hogy egy hittársam szavai vagy tettei mögött előítélet húzódik meg, akkor emlékeztetem magam arra, hogy Jehova nagyon türelmes – mondja Braaf. – Időbe telik felvenni az új egyéniséget” (Efézus 4:23, 24). „Imádkozok Jehova segítségéért, hogy utánozni tudjam őt a türelemben, és továbbra is szeretni tudjam a testvéreimet.”

Távol tartja magát a politikai propagandától, így megőrzi a semlegességét (János 17:16)

„Rengeteg apartheidellenes újsághoz lehetett hozzáférni – mondja Loyiso. – De én semleges akartam maradni, ezért nem olvastam el ezeket.”

Továbbra is Jehova akaratának a cselekvésére összpontosít (1János 2:17)

„Mindig is valódi célt adott az életemnek, hogy Jehova szervezetének a része lehetek. Olyan jó érzés, hogy tartozhatok valahová – mondja Ronnie. – Elfoglalt voltam Jehova szolgálatával és más keresztényi tevékenységekkel, és ez segített, hogy ne azokra a nehézségekre koncentráljak, melyek az apartheidből fakadtak.”

Követik a szervezettől jövő útmutatást, és nem engednek az előítéletnek (Jakab 3:13, 17, 18)

„26 évesen kineveztek körzetfelvigyázónak – mondja Ernest, akit a „színes bőrűek” csoportjába soroltak az apartheid idején. – Néhány gyülekezetben olyan idős, fehér bőrű vének szolgáltak, akiknek a fia lehettem volna. Mégsem éreztették azt, hogy felsőbbrendűek lennének. Inkább alázatosan elfogadták a szervezettől jövő útmutatásokat és a tanácsaimat.”