Mit jelent szellemi embernek lenni? Szükséges hozzá, hogy egy valláshoz tartozzak?
A Biblia válasza
A Biblia a szellemi ember kifejezést olyan valakire használja, aki vágyik arra, hogy örömet szerezzen Istennek, és igyekszik elsajátítani a gondolkodásmódját. Az ilyen ember azt tartja fontosnak, amit Isten annak tart, és követi a szent szelleméneka vezetését (Róma 8:5; Efézus 5:1).
A Biblia gyakran ellentétekkel magyarázza, mit jelent szellemi embernek lenni. Például a szellemi embertől eltérően a „testi ember... nem fogadja el mindazt, amit Isten szelleme feltár”, vagyis azt, amit Isten tanít (1Korintusz 2:14–16). A testi emberek hajlanak a féltékenységre és a viszálykodásra, nem akarnak nagylelkűek lenni, és nem törekszenek a békére (1Korintusz 3:1–3). A rágalmazók és akik elválasztják egymástól a jó barátokat „állatias emberek, akikben nincs meg a szellem” (Júdás 19, lábjegyzet; Példabeszédek 16:28).b
Ebben a cikkben a következőkről lesz szó:
Miért tudunk szellemi emberek lenni?
Azért vagyunk képesek erre, mert Isten úgy teremtett meg minket, hogy hasonlítsunk rá (1Mózes 1:27). Ezért nem meglepő, hogy a legtöbb ember vágyik arra, hogy megismerjen olyan dolgokat, amelyek nem kézzelfoghatók.
Velünk született képesség, hogy olyan tulajdonságokat tudunk kifejleszteni, mint amilyenek Jehovac Istennek vannak, aki békés, irgalmas és nem részrehajló (Jakab 3:17). Továbbá Isten ad a szent szelleméből azoknak, akik törekszenek engedelmeskedni a parancsainak (Cselekedetek 5:32).
Miért fontos, hogy szellemi emberek legyünk?
A szellemi gondolkodás életet és békét jelent (Róma 8:6). Az élet és a béke nagyon értékes ajándékok Istentől.
Élet: Isten megígéri, hogy örök életet ad azoknak, akik szellemi gondolkodásúak (János 17:3; Galácia 6:8).
Béke: Ez arra utal, hogy békében vagyunk Istennel. Akik azonban csak a fizikai szükségleteikkel foglalkoznak, Isten ellenségei (Róma 8:7). Ezenkívül Isten megjutalmazza azokat, akik szellemi gondolkodásúak. Ők megkapják Isten békéjét, „amely felette áll minden gondolkodásnak” (Filippi 4:6, 7). Ez egy belső békére utal, amely segít nekik, hogy boldogok legyenek (Máté 5:3).
Hogyan lehetünk szellemi emberek?
Ismerjük meg Isten parancsait, és engedelmeskedjünk neki. Ezt úgy tehetjük meg, ha olvassuk a Bibliát, amelyben Isten gondolatait jegyezték fel olyan emberek, akiket a szent szellem erre indított (2Péter 1:21). Amit tanulunk, az segíthet, hogy „szellemmel és igazsággal” imádjuk Istent, vagyis hogy a szent szellem vezessen minket, és összhangban éljünk Isten akaratával (János 4:24).
Imádkozzunk Isten segítségéért (Lukács 11:13). Isten segíteni fog, hogy olyan tulajdonságaink legyenek, amelyek egy szellemi emberre jellemzőek (Galácia 5:22, 23). Bölcsességet is ad nekünk, hogy meg tudjunk küzdeni a nehézségeinkkel (Jakab 1:5).
Olyanokkal töltsünk időt, akik szellemi gondolkodásúak. Ez segíteni fog, hogy mi magunk is szellemi emberek legyünk (Róma 1:11, 12). Ha viszont olyanokkal töltünk időt, akik nem úgy gondolkodnak, mint Isten, eltávolodunk tőle (Jakab 4:4).
Szükséges, hogy egy valláshoz tartozzunk ahhoz, hogy szellemi emberek legyünk?
Pusztán az, hogy egy valláshoz tartozunk, még nem jelenti, hogy szellemi emberek vagyunk. A Biblia ezt mondja: „Ha valaki úgy gondolja, hogy vallásos, de nem tartja féken a nyelvét, az ámítja a saját szívét, és hiábavaló az imádata” (Jakab 1:26, lábjegyzet).
Ugyanakkor a Biblia rámutat, hogy akik szellemi gondolkodásúak, azok úgy imádják Istent, ahogy neki tetszik. Elismerik, hogy „egy szellem” van, Isten szent szelleme. Ez a szellem indítja őket arra, hogy „egy testként” imádják Istent, vagyis egy szervezett csoportként, amely megőrzi „a szellem egységét a béke egyesítő kötelékében” (Efézus 4:1–4).
Téves elképzelések a szellemi gondolkodásról
Téves elképzelés: Sokak szerint a szellemi gondolkodás egyenlő a spiritualitással, és magában foglalja azt, hogy az emberek megvalósítják önmagukat és kiteljesednek.
Tény: A Biblia szerint a szellemi emberek úgy élnek, hogy az összhangban van Isten gondolkodásmódjával. Egy ilyen ember nem arra törekszik, hogy Istentől függetlenül megvalósítsa önmagát. A szellemi embereknek az szerez örömet, ha elismerik, hogy Jehova a Teremtőjük, és összhangban élnek azzal, amit kér (Zsoltárok 100:3).
Téves elképzelés: Attól lesz valaki szellemi ember, hogy önsanyargató életet él, vagy ha fájdalmat okoz önmagának.
Tény: A test sanyargatása önkényes imádati forma, és testi gondolkodásról árulkodik (Kolosszé 2:18, 23). A Biblia a szellemi gondolkodást az örömmel kapcsolja össze, nem pedig a fájdalommal (Példabeszédek 10:22).
Téves elképzelés: A kapcsolat a szellemvilággal, beleértve a spiritizmust és az okkultizmust, segít, hogy szellemi emberek legyünk.
Tény: Az okkultizmus egyik formája a spiritizmus, ami azt jelenti, hogy valaki abban hisz, hogy kommunikálni lehet a halottakkal. A Biblia viszont azt tanítja, hogy „a halottak semmit sem tudnak” (Prédikátor 9:5). Úgyhogy ilyenkor valójában azokkal a szellemteremtményekkel kommunikál az ember, akik Isten ellenségei. A spiritizmus feldühíti Istent, és eltávolít minket tőle (3Mózes 20:6; 5Mózes 18:11, 12).
Téves elképzelés: Természeténél fogva minden teremtmény szellemi lény.
Tény: Igaz, hogy minden, amit Isten teremtett, őt dicsőíti (Zsoltárok 145:10; Róma 1:20). Azonban csak az intelligens teremtmények képesek szellemi módon gondolkodni. Velük ellentétben az állatokat az ösztöneik irányítják, és ők nem lehetnek Isten barátai. A tetteiket pusztán az vezérli, hogy kielégítsék a fizikai szükségleteiket (2Péter 2:12). A Biblia szembeállítja a szellemi embereket azokkal, akiknek állatias a gondolkodásuk és a tetteik (Jakab 3:15; Júdás 19).
a Azok az eredeti kifejezések, amelyeket a Bibliában szellemnek fordítanak, alapvetően azt jelentik, hogy ’lehelet’ vagy ’lélegzet’. Olyan erőre utalnak, mely emberi szemek számára láthatatlan, viszont bizonyíték van arra, hogy működik. A Biblia szerint Isten a leghatalmasabb szellemi lény. Egy szellemi ember a döntéseivel azt bizonyítja, hogy azt teszi, amit Isten kér, és követi a szent szellemének a vezetését.
b Amikor a Biblia egy embert testinek nevez, az arra utal, hogy a gondolkodását és a tetteit főként a fizikai szükségletei kielégítése vezérli, és csak kevésbé, vagy egyáltalán nem érdekli az, hogy mit vár el tőle Isten.
c A Biblia szerint Isten neve Jehova (Zsoltárok 83:18).