Misszionáriusok érkeznek a Gileádról

1951 júliusában a kis jakartai gyülekezet örömmel üdvözölte Peter Vanderhaegent. Ő volt Indonéziában az első Gileádot végzett misszionárius. Az év végére még 13 misszionárius érkezett Ausztráliából, Hollandiából és Németországból, így majdnem megduplázódott az országban lévő hírnökök száma.

„Úgy képzeltem el, hogy csak mutogatva tudok majd kommunikálni az emberekkel a házról házra végzett szolgálatban – mesélte Fredrika Renskers, egy holland misszionárius. – De mivel sokan beszéltek hollandul, eleinte főként ezen a nyelven tanúskodtam.” Ronald Jacka, aki Ausztráliából jött, ezt mondta: „Néhányan bizonyságtevő kártyát használtunk, melyen egy rövid bibliai üzenet volt indonézül. Kopogtatás előtt mindig elolvastam a kártyát, és próbáltam fejből elismételni.”

A misszionáriusoknak jelentős szerepük volt abban, hogy a hírnökök száma mindössze egy év alatt 34-ről 91-re nőtt. 1951. szeptember 1-jén André Elias otthonában, Jakarta belvárosában megalakult a Watch Tower Society helyi fiókhivatala. Ronald Jacka lett a fiókhivatal-szolga.

Más területeken is felgyorsul a munka

1951 novemberében Peter Vanderhaegent Manadóba küldték, Észak-Celebeszre, ahol Theo Ratu és a felesége már alapítottak egy kis csoportot. A legtöbben kereszténynek vallották magukat, és nagy tiszteletben tartották Isten Szavát. Sokan behívták a Tanúkat, és kérdezgették őket a Bibliáról. Gyakran volt, hogy először tízen hallgatták őket, 15 perc után már 50-en, egy órán belül pedig már közel 200-an, úgyhogy ki kellett menniük az udvarra.

1952 elején Albert és Jean Maltby kialakított egy misszionáriusotthont a kelet-jávai Surabayában, Indonézia második legnagyobb városában. Még hat misszionárius testvérnő csatlakozott hozzájuk: Gertrud Ott, Fredrika Renskers, Susie és Marian Stoove, Eveline Platte és Mimi Harp. „A legtöbb lakos muszlimnak vallotta magát, és nagyon barátságos volt – mondta Fredrika Renskers. – Sok ember ki volt éhezve az igazságra, ezért könnyű volt bibliatanulmányozásokat kezdeni. Három év alatt a surabayai gyülekezet hírnökszáma 75-re nőtt.”

Akkoriban egy muszlim férfi, Azis, aki a nyugat-szumátrai Padangban élt, írt a fiókhivatalnak, és azt kérte, hogy segítsen neki valaki megismerni a Bibliát. Azis ausztrál úttörőkkel tanulmányozott az 1930-as években, de a japán megszállás idején megszakadt velük a kapcsolata. Aztán rátalált Jehova Tanúi egyik kiadványára. Ezt írta: „Nagyon megörültem, amikor észrevettem a jakartai címet a füzeten!” A fiókhivatal gyorsan értesítette a körzetfelvigyázót, Frans van Vlietet, hogy menjen Padangba. Kiderült, hogy Azis már prédikált a szomszédjának, Nazar Risnek, aki köztisztviselő volt, és nagyon érdekelte a jó hír. Mindketten elfogadták az igazságot, és a családjaik is. Azis később hűségesen szolgált vénként. Nazar Ris különleges úttörő lett, és sokan a gyermekei közül még ma is buzgó Tanúk.

Nem sokkal ezután Frans van Vliet meglátogatott Kelet-Kalimantan tartományban, Balikpapanban egy tétlen holland testvért, aki egy olajfinomító újjáépítésén dolgozott, mely a háború miatt tönkrement. Frans elment a szolgálatba a testvérrel, és buzdította, hogy tanulmányozzon néhány érdeklődővel. Mielőtt a testvér visszatért Hollandiába, alapított egy kis csoportot Balikpapanban.

Később egy újonnan megkeresztelt testvérnő, Titi Koetin a Dél-Kalimantanban levő Banjarmasinba költözött. Titi prédikált a rokonainak a dajak közösségben, és sokaknak segített megismerni az igazságot. Néhányan közülük visszatértek a falujukba Kalimantan belső területeire, és csoportokat alapítottak, melyekből később erős gyülekezetek lettek.

Indonéz kiadványok készülnek

Mivel a prédikálómunka gyorsan haladt előre, a testvéreknek még több indonéz kiadványra volt szükségük. 1951-ben lefordították „Az Isten legyen igaz” című könyvet indonézre, de mivel a hatóságok módosították az indonéz helyesírást, a fiókhivatalnak revideálni kellett a fordítást.a Amikor a könyv végül elkészült, rendkívül nagy érdeklődést keltett az indonéz olvasók körében.

12 év kihagyás után, 1953-ban a fiókhivatal 250 példányt nyomtatott Az Őrtorony folyóirat egyes számaiból indonéz nyelven. A 12 oldalas, stencilezett folyóirat először csak tanulmányozási cikkeket tartalmazott. Három évvel később már 16 oldalas lett, és egy kereskedelmi cég nyomtatta, havonta 10 000 példányban.

A havonta megjelenő Ébredjetek! folyóiratot indonézül 1957-ben kezdték megjelentetni. Rövid időn belül már 10 000 példányt készítettek minden egyes számából. Ám mivel a nyomdai papírból világszerte hiány volt, a testvéreknek engedélyt kellett kérniük a papírvásárláshoz. Az a kormányhivatalnok, aki elbírálta a kérelmüket, ezt mondta: „Úgy vélem, hogy a Menara Pengawal (Az Őrtorony) az egyik legszínvonalasabb folyóirat Indonéziában, ezért örömmel adom meg önöknek az engedélyt.”