Szolgálati összejövetelek
Május 12-ével kezdődő hét
10 perc: Helyi bejelentések. Kiválasztott közlemények A mi Királyság-szolgálatunkból. A 8. oldalon levő javaslatok alapján mutassátok be, hogyan lehet felkínálni Az Őrtorony május 15-ei számát és az Ébredjetek! május 22-ei számát. A hírnök mindkét bemutatóban együtt kínálja fel a két folyóiratot, de csak az egyikről beszéljen. Említse meg az adományelrendezést.
20 perc: Szülők, segítsetek fejlődni a gyermekeiteknek! Előadás, mely a Szolgálati iskola könyv 9—12. és 21—38. oldalán található gondolatokból emeli ki a fontosabbakat. Buzdítsd a szülőket, hogy vegyék alapul ezt az anyagot a családi tanulmányozáson azzal a céllal, hogy képezzék gyermekeiket, hogy azok fejlődni tudjanak a szolgálatban. Hívd fel a figyelmet olyan konkrét részletekre, melyekkel segíteni lehet a fiataloknak a szükséges képességek elsajátításában.
15 perc: „Isten ránk bízta a jó hírt”.a Beszéld meg előre egy-két hírnökkel, hogy röviden mondják el, hogyan tudták úgy alakítani a körülményeiket, hogy többet prédikálhassanak.
46. ének és befejező ima
Május 19-ével kezdődő hét
15 perc: Helyi bejelentések. Számlajelentés. Beszéljétek meg a „Nemzetközi Királyság-terem építés néhány európai országban” című cikket. Mondd el, hogy a Királyság-termek építését a szegény országokban is, és a helyi fiókhivatalhoz tartozó területen is a Királyság-terem alapba befolyt adományokból finanszírozzák.
15 perc: Egy olyan vén tartsa meg az „Így is növelhetjük szellemi gazdagságunkat” című cikket, aki buzdító előadásával dicsér és lelkesít. A fennmaradó időben foglalkozzon a helyi szükségletekkel.
15 perc: „Kötetlen formában tanúskodva dicsérjük Jehovát!” Előadás és beszélgetés a hallgatósággal. A 3. bekezdés megbeszélésénél kérdezd meg a hallgatóktól, hogy miként kezdhetnénk bibliai témájú beszélgetést a következő helyzetekben: 1. amikor pénztárnál állunk sorba; 2. tömegközlekedési eszközökön; 3. egy szomszédunkkal, aki a kertben dolgozik; 4. egy munkatársunkkal a munkahelyünkön; 5. egy osztálytársunknak az iskolában. Előre beszéld meg egy hírnökkel, hogy mesélje el, hogyan sikerült kötetlen formában tanúskodnia.
135. ének és befejező ima
Május 26-ával kezdődő hét
10 perc: Helyi bejelentések. Emlékeztess mindenkit, hogy adja le a májusi szántóföldi jelentését. A 8. oldalon levő javaslatok alapján mutassátok be, hogyan lehet felkínálni Az Őrtorony június 1-jei számát és az Ébredjetek! június 8-ai számát. A hírnök mindkét bemutatóban együtt kínálja fel a két folyóiratot, de csak az egyikről beszéljen. Az egyik bemutató végén adjon egy Szeretné jobban megismerni a Bibliát? című traktátust a házigazdának, aki nem fogadta el a folyóiratokat.
10 perc: Kérdésdoboz. Előadás. Röviden tekints át néhány olyan javaslatot a telefonos bevezetőkről, mely A mi Királyság-szolgálatunk 2001. februári számának a 6. oldalán, a 12—15. bekezdésben jelent meg, vagy más bevezetőket, amelyek beváltak a területeteken.
25 perc: „Isten Szava igazság”.b A nyomtatott kérdéseket tedd föl. Kérd meg a hallgatókat, hogy mondják el, hogyan segített nekik az igazság megismerésében az, amikor a hírnökök a Bibliából adtak választ a kérdéseikre. A 4. bekezdés megbeszélésekor egy rátermett hírnök mutassa be, hogyan lehet használni a Bibliát az első látogatáskor, a „Használd helyesen Isten Szavát!” című cikkben található javaslatok valamelyikét alkalmazva (km 01/12 1. o., 3—4. bek.).
188. ének és befejező ima
Június 2-ával kezdődő hét
10 perc: Helyi bejelentések. Jelentsd be a június 9-ére érvényes különleges szántóföldi szolgálati elrendezéseket. Tekints át egy-két javaslatot A mi Királyság-szolgálatunk 2002. januári számának a mellékletéből a Mit kíván meg füzet és az Ismeret könyv felkínálására.
20 perc: Isten elvárja, hogy a házasság tiszteletre méltó legyen. Előadás és beszélgetés a hallgatósággal. Sok országban megszokott, hogy egy férfi és egy nő úgy él együtt, hogy nem kötnek törvényesen házasságot. Egyesek szerint ennek megvannak a gyakorlati előnyei. Világíts rá a Biblia nézőpontjára, és hangsúlyozd, hogy a házasságot Isten hozta létre (rs 164—5. o.). Amikor egy férfi és egy nő házasságkötés nélkül él együtt, az paráznaságnak minősül (fy 17. o.). Bár sokan másképp gondolják, a kutatások azt bizonyítják, hogy a házasság előtti együttélés csökkenti annak az esélyét, hogy sikeres lesz a házasság (g02 3/8 29. o.; g92 9/8 28. o.). A keresztények megadják a tiszteletet Jehovának azzal, hogy az ő irányadó mértékeihez igazodnak. Így önmagukkal is jót tesznek (Ézs 48:17, 18).
15 perc: Miért hasznos? Beszélgetés a hallgatósággal az iskolafelvigyázó vezetésével. Január óta új keretek között működik a teokratikus szolgálati iskola. Röviden tekintsd át az iskola egyik-másik újdonságát. Emeld ki az eddigi eredményeket. Többen íratkoztak be? Szívesebben közreműködnek a hallgatók? Hogyan merítenek hasznot a tanulók az új tanácsadási módszerből? Kérd meg a hallgatókat, hogy mondják el, milyen előnyöket tapasztaltak eddig, és szerintük hogyan segít majd nekik az új program a jövőben.
225. ének és befejező ima
[Lábjegyzetek]
a Bevezető szavaid korlátozd kevesebb mint egy percre, és utána kérdés-feleletes programként beszéljétek meg a cikket.
b Bevezető szavaid korlátozd kevesebb mint egy percre, és utána kérdés-feleletes programként beszéljétek meg a cikket.