A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel! című könyv terjesztése
1 Őszinte bibliakutatók évszázadok óta vágynak arra, hogy megértsék a Jelenések könyvét. 1917 óta, amikor A befejezett titok című könyv megjelent, több könyvet is kiadott a Társulat, hogy segítsen az istenfélő embereknek megérteni a Bibliának ezt a könyvét. A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel! című könyv gondoskodik a Jelenések ihletett bibliai könyvének világos és átfogó magyarázatáról.
2 Jehova népe különösen éles figyelemmel kíséri azokat az elragadó látomásokat, „amelyeknek hamar meg kell történni” (Jel 1:1). Így hát nagy örömmel és értékeléssel vettük kézbe az új Jelenések csúcspontja könyvet az „Isteni önátadás” kerületkongresszuson. Elolvastad már a saját példányodat? Március hónap folyamán alkalmunk nyílik bemutatni ezt a könyvet mindazoknak, akikkel találkozunk.
JELLEGZETESSÉGEINEK ÉRTÉKELÉSE
3 A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel! azért különösen értékes, mert a Jelenések teljes könyvének versről versre való tárgyalását adja. Ezért felbecsülhetetlen értékűnek bizonyul majd a személyes tanulmányozás és mások tanítása terén.
4 Nem kétséges, hogy megragadták a figyelmedet a könyv megkapó illusztrációi. Ezek nagy segítséget nyújtanak, hogy a János által ábrázolt szimbólumok megjelenjenek előtted. Használd fel ezeket az illusztrációkat közvetlenül, amikor bemutatod a könyvet a szántóföldi szolgálat alkalmával. Bár mi azt akarjuk, hogy a Királyság áldások jellemezzék a jó hír felkínálását, de szükségesnek érezzük, hogy segítsünk az érdeklődő embereknek, hogy értékeljék a Jézustól jövő sürgős üzenetet, amely a Jelenések könyvében található. Ahogy az előadó is sürgetett a kerületkongresszuson: „Használjuk fel ezt az új könyvet, hogy bejelentsük a világnak: Nagy-Babilon pusztulásra ítéltetett, a nemzetek pedig szembenéznek Armageddonnal és mindennek nagyszerű beteljesülése, betetőzése Jehova magasztos Királyság-uralmán keresztül fog bekövetkezni Krisztus és az ő menyasszonya által.”
MIT FOGSZ MONDANI?
5 Miután bemutatkoztál, ezt mondhatod: „Sokan azt remélik, hogy meg tudják érteni a Jelenések könyvét. Nagy jelentőségű ’az ítélet órája’ kifejezés a Jelenések 14:7-ben. (Olvasd fel!) Talán nagyon meglepi Önt, ha megtudja, hogy ki kapja ezt a kedvezőtlen ítéletet Istentől. (Olvasd fel a Jelenések 18:2a, 4.) Hallotta Ön valaha a ’Nagy-Babilon’ kifejezést? (Engedd meg, hogy válaszoljon!) Mire utal ez és honnan kell nekünk kifutnunk? (Mutasd meg a Jelenések csúcspontja könyvet.) Ami ezt a könyvet annyira érdekessé teszi és ami segítséget jelent az az, hogy a bibliai Jelenések könyvének minden verséhez gondoskodik felvilágosító magyarázatról. Ez az információ a 33—38. fejezetben található, ahol azonosítja Nagy-Babilont és elmondja nekünk küszöbön álló lerombolását. (Emelj ki egy különleges utalást vagy képet a könyvben!) Ennek az ismeretnek nagy értéke van az Ön és szerettei megsegítésében, hogy lépéseket tehessenek Isten kegyének elnyeréséért, és így elkerüljék Nagy-Babilon sorsát. Arra buzdítom Önt, hogy fogadja el ennek a könyvnek egy példányát — A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel!
6 A rövid bemutatás kedvéért néhányan a Jelenések 18:4 felolvasását választják, és utána rögtön a 241. oldalon található képhez lapoznak, megállapítva, hogy a könyv megmagyarázza, mit jelképez Nagy-Babilon, mit jelképez a vadállat, és miért olyan fontos figyelni az ezekre vonatkozó isteni figyelmeztetésre. A gyakorlatlan vagy a kevéssé gyakorlott hírnök is meg tudja magyarázni a 302. oldalon található képet, felhasználva a Jelenések 21:4-et, ami a 303. oldalon van idézve.
7 A bevezetést és a kiemelt pontokat a körülményektől függően tudod változtatni, felhasználva ehhez a bibliaszövegeket és az információt, ami az Érveljünk könyv 282, 284—286. oldalán a Nagy-Babilon címszó alatt található.
8 Mi szeretjük Jehovát és szeretjük felebarátunkat. Ez indít minket arra, hogy bejelentsük Isten ítéletüzenetét. Míg Nagy-Babilon egyre jobban lelepleződik, addig továbbra is meg kell adni a lehetőséget az őszinte szívű egyéneknek, hogy ’kifussanak belőle’ és szilárdan megálljanak az igazságban. Addig is emeljük fel hangunkat egységesen mondván azoknak, akik szomjúhozzák az „élet vizét — Jöjj!” (Jel 22: 7).