Tegyétek az összejöveteleket méginkább tanító jellegűvé!
1 „A többi között az tett rám nagy benyomást, hogy a Királyság-teremben fiatalok és idősek az összejöveteleken hozzászóltak és fellapozták a bibliaidézeteket.” Hallottad-e már valakitől ezeket a szavakat, amikor az illető először jött el Jehova Tanúi összejövetelére? (1Kor 14:25b). Sokan hallottunk már ilyen kifejezéseket. És mennyire örültünk, hogy jelen lehettünk az összejöveteleken, és mi is hozzászólhattunk.
2 Amikor felkészülünk, a hozzászólásaink értelmesebbek, tartalmasabbak lesznek, az összejövetelek pedig tanulságosabbak, és hasznosabbak az összes jelenlévő számára (Zsid 10:24, 25). Mindez jól az elménkbe és a szívünkbe kell hogy vésse a hitünkkel összefüggő tettek fontosságát. Ez segít abban, hogy tökéletesebbé tegyük keresztény tevékenységünket és életünket (Jak 1:25).
Amikor az emelvényen vagyunk
3 Egy sor téma kerül szóba a Teokratikus Szolgálati Iskolán. Testvérnők kapnak feladatot az Örökké élhetsz könyvből és a Bibliai beszédtémák című kiadványból, amely anyagokat rendszeresen felhasználunk a szántóföldi szolgálatban. Akik ezt a feladatot kapják, az iskolát még tanulságosabbá tehetik, ha gyakorlati módon adják elő az anyag kulcsfontosságú részeit. Ez segít a hallgatóságnak még jobban értékelni a kapott információt és felismerni, hogyan lehetne azt felhasználni a szántóföldi szolgálatban. A testvérnők kiemelhetik azokat a részeket, amelyek különösen hasznosak lehetnek a helyi területen végzett tanúskodás során. Azok a testvérek, akik bibliaolvasási feladatot kapnak, bevezetőjüket, a felolvasott anyaggal kapcsolatos megjegyzéseiket, valamint a befejezést azzal tehetik tartalmassá, ha a gyakorlatias jelleget domborítják és emelik ki. Ezek közül a módszerek közül talán te is felhasználhatod valamelyiket arra, hogy az egész hallgatóság számára még tanulságosabbá tedd az iskolát.
4 Felkérhetnek bennünket arra, hogy vegyünk részt egy demonstálásban a szolgálati összejövetelen. Ebben az esetben igen lényeges a felkészülés. A mondanivalónk legyen jól hallható, ezért helyesen kell használnunk a mikrofont, ott ahol van és ahol ez szükséges, különösen a körzetgyűléseken és a kongresszusokon. (Vö. 1Kor 14:9.) Amikor demonstrálásban veszünk részt, ne fordítsunk hátat a hallgatóságnak. Mindig szemben legyünk velük. Amikor például valamelyik kiadvány tartalmát mutatjuk be a házigazdának, a hallgatóság látni fogja a kiadvány borítójából, hogy melyik kiadványról van szó. Ha szembenézünk a hallgatósággal, még tisztábban hallják majd a beszédünket és még jobban megfigyelhetik az arckifejezésünket.
Mint hallgatóság
5 Akik pedig a hallgatóságot képezik közülünk, azáltal tehetik tanulságosabbá az összejöveteleket, hogy nagyon odafigyelnek (1Tim 4:16; Zsid 2:1). Mindenkinek el kell sajátítania a figyelmes hallgatás művészetét, azt a képességet, hogy ne engedjük elkalandozni az elménket. Ha a mellettünk ülőkkel sugdolózunk, ezzel másokat zavarunk. Ha szükségtelenül felállunk és kimegyünk a mellékhelyiségbe vagy a vízcsaphoz, megfosztjuk magunkat attól, hogy a javunkra fordítsuk az összejövetelt és szintén zavarunk másokat.
6 Ha vannak kisgyermekeink és azok nyugtalanok, valahol a széksorok szélén és hátul foglaljunk helyet a Királyság-teremben, hogy a lehető legkevésbé zavarják az összejövetelt. Ha rendetlenkednek vagy zajt okoznak, helyénvaló, hogy a szülők kivigyék őket a Királyság-terem fő széksorainak a területéről. Máskülönben tovább akadályozzák mások figyelemösszpontosítását, akik szeretnének jól odafigyelni az összejövetel programjára (Péld 22:6, 15).
7 Ha erőfeszítéseket teszünk azért, hogy az összejövetelek még tanulságosabbak legyenek mind a magunk, mind mások számára, az mindannyiunknak segít majd a szellemi növekedésben. Akkor elmondhatják rólunk, miként a thessalonikai keresztényekről annak idején, hogy „növekszik a mi hitünk és gyarapodik bennünk egyenként és mindannyiunkban az egymás iránti szeretet” (2Thess 1:3).