Különleges nyelvi csoport Koreában
LELKES, mégis csöndes csoport gyűlt egybe Jehova Tanúi kerületkongresszusára 1997 nyarán. Koreában ez volt az első ilyen kongresszus a siketek és hallássérültek számára. A csúcslétszám 1174 fő volt. Az egész programot — előadásokat, interjúkat és a drámát — koreai jelnyelven tartották meg, és egy hatalmas kivetítőn a kongresszusi teremben mindenhonnan látható volt. Ez az esemény volt a csúcspontja megannyi önkéntes több évi kemény munkájának.
Eljön majd az idő, amikor a földi Paradicsomban „a süketek fülei megnyittatnak” (Ézsaiás 35:5). Ahhoz, hogy ott élhessünk, mindannyiunknak, ideértve a siketeket is, először a szellemi paradicsomba kell belépnünk, vagyis tapasztalnunk kell azokat a virágzó szellemi körülményeket, melyeket Isten áldott népe élvez. Jehova önátadott, megkeresztelt Tanúivá kell válnunk, akiket ő tanít (Mikeás 4:1–4).
Szerény kezdetek
Bár már az 1960-as években is prédikálták valamilyen mértékben a jó hírt a siketeknek, csak az 1970-es években kezdett el némelyikük részt venni Jehova Tanúi összejövetelein Korea fővárosában, Szöulban. Egy keresztény testvérünk, aki gyorsan tudott írni, egy táblára felírta az elhangzó előadások főbb pontjait, ideértve a bibliaverseket is.
1971-ben Tedzsonban egy Tanú, akinek siket a fia, elkezdte tanítani a fiát és annak siket barátait a Királyság-üzenetre. Ebből a csoportból buzgó személyek kerültek ki, akik most különböző jelnyelvű gyülekezetek oszlopos tagjai (Zakariás 4:10).
Fiatalok, akik készségesen ajánlják fel magukat
Több önkéntesre és nagy erőfeszítésre volt szükség ahhoz, hogy a siketek ismeretet fogadhassanak magukba Jehováról és Jézusról, és megtalálják az életre vivő utat (János 17:3). E cél érdekében jó néhány Jehova Tanúja megtanulta a jelnyelvet, és ezért gazdag áldásokban részesült.
Egy 15 éves fiú, Pak Inszun célul tűzte ki, hogy megtanulja a jelnyelvet. Ipari tanulóként egy olyan üzembe kérte magát, ahol 20 siketet is alkalmaztak. Nyolc hónapon át szoros együttműködésben dolgozott velük, hogy elsajátítsa a siketek nyelvét és gondolkodásmódját. Az elkövetkező évben általános úttörő, vagyis teljes idejű Királyság-hirdető lett, és csatlakozott egy csapat siket személyhez, akik érdeklődést mutattak a bibliai igazság iránt. A csoport nagyon gyorsan növekedett, és nemsokára 35-nél is többen vettek részt a vasárnapi összejöveteleken (Zsoltárok 110:3).
Megszervezték, hogy Szöulban legyenek olyan keresztény összejövetelek, melyeken a programok kizárólag jelnyelven folynak. Pak Inszun testvér — aki ekkorra már gyakorlottá vált a jelnyelvben — különleges úttörőként szolgált ebben az egyre növekvő csoportban. Néhány hónapon át 28 házi bibliatanulmányozást vezetett siketekkel. Közülük sokan előrehaladtak, és Jehova Tanúi lettek.
Ennek a buzgó önkéntes munkának az eredményeként 1976 októberében 40 hírnökkel és 2 általános úttörővel megalakult az első jelnyelvű gyülekezet Szöulban. Ez Korea más városaiban is lendületet adott a siketeknek való prédikálásnak. Sok siket ember volt, aki éhezte a jó hírt, és arra várt, hogy felkeressék.
Munkálkodás a siketek között
Szeretnéd megtudni, hogyan találták meg a siketeket? Többnyire az ismerőseik által. Ezenkívül a helyi rizsboltok tulajdonosai is megadták siketek nevét és címét. Némelyik közhivatal is készségesen adott ilyen információt. A siketek által alkotott terület szorgalmas bemunkálása annyira eredményes volt, hogy idővel négy jelnyelvű gyülekezet alakult. A buzdítás hatására sok keresztény fiatal belefogott a jelnyelv tanulásába.
Jehova Tanúi fiókhivatala olyan különleges úttörőket nevezett ki a jelnyelvű gyülekezetekhez, akik megtanulták a jelnyelvet. Nemrégiben a szolgálati kiképzőiskola végzősei közül is jelöltek ki némelyeket ezeknek a gyülekezeteknek a szellemi erősítésére.
A szolgálat nem mindig könnyű ezen a területen. A hírnököknek külön erőfeszítést kell tenniük, hogy megértsék a siketek kultúráját. A siketek nem köntörfalaznak, és erről árulkodnak a gondolataik és a tetteik. Ez olykor a meglepetés erejével hat a hallókra, és félreértésekre adhat okot. Amikor pedig a Tanúk házi bibliatanulmányozást folytatnak siketekkel, segíteniük kell nekik, hogy jártassá váljanak a saját nyelvükben. Arra is buzdítani kell a siketeket, hogy többet olvassanak és tanulmányozzanak.
Mások még csak nem is sejtik, hogy a hétköznapokban a siketek milyen bonyodalmakkal néznek szembe. Gyakran rendkívüli nehézséget jelent nekik, hogy megértessék magukat a közhivatalokban és az egészségügyi intézményekben, de még egy egyszerű bevásárláskor is adódhatnak gondjaik. A környező gyülekezetekben lévő Tanúk szerető segítségének köszönhetően a siketek tapasztalják a keresztény gyülekezetben, hogy milyen is egy valódi testvériség részét alkotni (János 13:34, 35).
Kötetlen formájú tanúskodás kiváló eredményekkel
Korea jelentős, déli kikötővárosában, Puszanban egy Tanú találkozott két sikettel. Átnyújtottak neki egy cédulát, amelyre ezt volt írva: „Szeretjük a Paradicsomot. Meg akarjuk ismerni a bibliaverseket az örök életről.” A testvér felírta a címüket, és egyeztette velük, hogy mikor keresi fel őket. Amikor elment hozzájuk, a szoba tele volt siketekkel, akik a Királyság-üzenetet akarták megismerni. Ez a tapasztalat arra indította a testvért, hogy elkezdje tanulni a jelnyelvet. Nemsokára jelnyelvű gyülekezet alakult Puszanban.
Egy testvér ebből a gyülekezetből felfigyelt két jelelő siketre, és odament hozzájuk. Megtudta, hogy épp vallási összejövetelen voltak, és még ugyanaznapra, délután két órára meghívta őket a Királyság-terembe. El is mentek, és bibliatanulmányozás kezdődött velük. Nem sokkal később ez a két személy húsz siket barátjával együtt részt vett a kerületkongresszuson. Ebből a csoportból többen átadták az életüket Jehovának. Ketten gyülekezeti vének lettek, egy személyt pedig kineveztek kisegítőszolgának. Mindannyian a jelnyelvű területen szolgálnak.
Az eltökéltség jutalma
Mivel néhány siket elég messze lakik a jelnyelvű gyülekezetektől, sokszor hatalmas erőfeszítésre és eltökéltségre van szükség, hogy rendszeresen ellássák őket a Bibliából származó szellemi táplálékkal. Például az egyik sziget partján élt egy 31 éves férfi, aki halászként dolgozott, hogy eltartsa a családját. Az öccse kapcsolatba került Jehova Tanúival, és megosztotta vele a Biblia üzenetét. Hogy csillapítsa szellemi éhségét, ez a siket halász 15 kilométert utazott csónakon Korea déli partjáig, Thongjongig. Ott találkozott a maszani jelnyelvű gyülekezet egyik különleges úttörőjével. Ez a különleges úttörő minden hétfőn 65 kilométert tett meg, hogy tanulmányozza a Bibliát a siket halásszal.
Ahhoz, hogy ez a siket bibliatanulmányozó részt tudjon venni a Maszanban tartott vasárnapi összejöveteleken, 15 kilométert kellett csónakon utaznia, és további 65 kilométert buszoznia. Az erőfeszítései megtérültek. Egy pár hónapon belül gyakorlottabbá vált a jelnyelv használatában, elsajátított még több koreai írásjegyet, és ami a legfontosabb, megtanulta, mi az egyetlen módja annak, hogy kapcsolatot építsen ki Jehovával. Felismerve az összejövetelek és a rendszeres tanúskodás fontosságát, a jelnyelvű gyülekezet területére költözött. Vajon ezt könnyen meg tudta tenni? Egyáltalán nem. Fel kellett hagynia a halászattal, melyből időnként havi 850 000 forintnak megfelelő jövedelme volt, de az eltökéltségének meg lett a jutalma. Miután előrehaladt az igazságban, megkeresztelkedett, és most boldogan szolgálja Jehovát a családjával együtt.
Fordítás a siketeknek
A Királyság jó hírét többnyire kimondott szavakkal adjuk tovább. Ahhoz azonban, hogy Isten Szavának az üzenetét pontosabban továbbíthassuk, létfontosságú, hogy a bibliai tanításokat maradandóbb formában is közvetíteni tudjuk. Az első században ezért tapasztalt idősebb férfiak könyveket és leveleket írtak (Cselekedetek 15:22–31; Efézus 3:4; Kolosszé 1:2; 4:16). A mi időnkben könyvek és más keresztény kiadványok formájában bőséges szellemi táplálékunk van. Ezek több száz nyelven hozzáférhetők, köztük több ország jelnyelvén. Hogy koreai jelnyelven is legyenek kiadványok, a fiókhivatalban van egy jelnyelvű fordítói csapat, illetve egy részleg, mely elkészíti a jelnyelvű videofilmeket. Így látják el szellemileg a koreai gyülekezetekben a jó hír siket hirdetőit, valamint az érdeklődőket.
Bár sokan jártassá váltak a jelnyelv használatában, és közre is működnek a videofilmek elkészítésében, rendszerint a siket szülők gyermekei a legjobb fordítók, mivel ők kiskoruktól fogva tanulják a jelnyelvet. Ezek a személyek nem csupán pontosan jelelnek, hanem kézjeleikkel és arckifejezésükkel érzéseket közvetítenek, és nyomatékot adnak az üzenetnek, elérve ezzel a siketek elméjét és szívét.
Ahogy már korábban megjegyeztük, Koreában jelenleg rendszeresen vannak jelnyelvű kongresszusok. Mindez rengeteg munka, nagy pénzráfordítás és erőfeszítés árán valósulhat meg. Ám a résztvevők hálásak ezért az elrendezésért. Amikor véget érnek az összejövetelek, sokan ott maradnak, mert szeretnék élvezni a többiek építő társaságát, és kicserélik gondolataikat a nagyszerű szellemi táplálékról. Kétségtelen, hogy nem könnyű ebben a különleges csoportban szolgálni, de a szellemi áldások megérik az erőfeszítést.
[Kép a 10. oldalon]
Koreai jelnyelvű videofilmek: „Mit kíván meg tőlünk Isten?” „Értékeljük szellemi örökségünket” „Intő példák napjainkra” „Tiszteld Jehova hatalmát!”
[Képek a 10. oldalon]
Az óramutató járásának megfelelően a nagy képpel kezdve: jelnyelvű videofilm készítése a koreai fiókhivatalban; teokratikus jelnyelvi kifejezések megalkotása; jelnyelvi fordítói csapat; súgás a jelelőnek a videofelvétel közben