Van valaki, aki igazán törődik velünk?

Patakokban folynak „az elnyomottak könnyei”, melyeket a „sok elnyomás” áldozatai hullatnak szerte a világon mindenütt. Ezek az emberek sokszor érzik azt, hogy „nincs, aki vigasztalná őket” (Prédikátor 4:1, Katolikus fordítás).

E KÖNNYÁRADAT ellenére vannak, akiket nem indít meg embertársaik szenvedése. Szemet hunynak mások fájdalma felett, mint ahogyan azt a pap és a lévita tette Jézus Krisztusnak abban a példázatában, amely egy férfiról szól, akit kiraboltak, és félholtan otthagytak az út mellett (Lukács 10:30–32). Amíg minden viszonylag rendben megy az ilyen embereknél és a családjuknál, addig nem törődnek senki mással. Ezt mondják: „Kit érdekel?”

Ezen nem kell meglepődnünk. Pál apostol megjövendölte, hogy „az utolsó napokban” sok emberből hiányozni fog a „természetes vonzalom” (2Timótheus 3:1, 3, NW). Egy megfigyelő így panaszkodott a nemtörődöm magatartás miatt: „A régi ír filozófiát és hagyományt, mely a törődést és az osztozást mozdította elő, most felváltja egy új törvény, a »mindent magadért« törvénye.” Az emberek mindenütt csak maguknak élnek, és csaknem teljesen közönyösek mások bajaival szemben.

Szükségünk van arra, hogy törődjenek velünk

Igen, mindenképpen szükségünk van arra, hogy törődjenek velünk. Gondolj például arra a magányos férfira, akire Németországban „a televízió előtt ülve találtak rá” — miután öt évvel azelőtt, karácsonykor meghalt. Ez az „elvált, mozgássérült magányos”, a sorsa miatt megkeseredett ember senkinek sem hiányzott addig, amíg le nem merült a bankszámla, amelyről a kiadásait fedezték. Senki sem törődött vele igazán.

Vagy gondolj a hatalmas, kapzsi uralkodók tehetetlen áldozataira. Az egyik helyen mintegy 200 000 ember (a lakosság negyedrésze) „halt meg az elnyomás és az éhezés miatt”, amikor erőszakkal elfoglalták a földjüket. Vagy gondolj azokra a gyermekekre, akik hihetetlen kegyetlenségeknek voltak kitéve. Az egyik beszámoló így szólt: „Elképesztő, hogy [az egyik országban] mennyi gyermek volt tanúja a kegyetlenségek sorozatának, melyeket néha maguk a fiatalok követtek el — gyilkosságoknak, veréseknek, megerőszakolásoknak.” Érthető hát, hogy az, aki ilyen igazságtalanságok áldozata, miért kérdi könnyek között: „Törődik valaki is igazán velem?”

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik beszámolója szerint a fejlődő országokban 1,3 milliárd embernek kell kevesebb mint egy dollárnak megfelelő összegből kijönnie naponta. Nem csoda, hogy azon tűnődnek, törődik-e velük valaki. Hasonló a helyzet a több ezer menekülttel, akik a The Irish Times beszámolója szerint „azzal a nehéz kérdéssel találják szembe magukat, hogy maradjanak-e a menekülttáborban szánalmas körülmények között, egy olyan országban, ahol nem látják őket szívesen, vagy pedig próbáljanak meg visszatérni a szülőföldjükre, amelyet viszont feldúlt a háború vagy az etnikai megosztottság”. Ugyanebben a beszámolóban találjuk a következő hátborzongató kijelentést: „Csukd be a szemed, számolj háromig — és egy gyermek meghalt. Egy gyermek abból a 35 000-ből, aki még ma meg fog halni rosszultápláltság vagy valamilyen betegség következtében, amely egyébként megelőzhető lenne.” Nem csoda hát, hogy oly sokan kiáltanak a fájdalomtól és a keserűségtől! (Vesd össze: Jób 7:11.)

Vajon mindennek így kell lennie? Ha reálisan nézzük a dolgokat, van valaki, aki nem csupán törődik velünk, de a hatalma is megvan ahhoz, hogy megszüntesse a szenvedést, és jóvátegye mindazt a fájdalmat, amelyet az embereknek el kell szenvedniük?

[Kép forrásának jelzése a 2. oldalon]

Címlap és 32. oldal: Reuters/Nikola Solic/Archive Photos

[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]

A. Boulat/Sipa Press