Hogyan ismerhető fel az igazi megbánás?
A „MEGBÁN” ige azt jelenti, hogy ’meggondolja magát egy múltbeli (vagy tervezett) cselekedetére vagy viselkedésére vonatkozóan a sajnálkozás, illetve az elégedetlenség következtében’, vagy ’sajnálkozást, bűnbánatot, illetve lelkiismeret-furdalást érez azért, amit tett, vagy elmulasztott megtenni’. Sok szövegben ez a gondolat rejlik a héber na·hhamʹ szó mögött. A na·hhamʹ azt jelentheti, hogy ’sajnálatot érez, gyászidőt tart, megbán’ (2Mózes 13:17, NW; 1Mózes 38:12, Katolikus fordítás; Jób 42:6, K.f.), valamint hogy ’megvigasztalódik’ (2Sámuel 13:39; Ezékiel 5:13), ’megszabadítja magát’ például az ellenségektől (Ésaiás 1:24, NW). Akár sajnálatot, akár vigaszt jelent, látható, hogy kapcsolatban van a gondolkodás vagy az érzések megváltozásával.
A görögben két igét használnak a megbánással kapcsolatban: me·ta·no·eʹo és me·ta·meʹlo·mai. Az első kifejezés két szónak az összetétele: me·taʹ, vagyis ’után’ és no·eʹo (ez rokona a nousz szónak, amelynek jelentése ’elme, természet vagy erkölcsi tudat’), amely azt jelenti, hogy ’érzékel, felismer, szellemileg felfog vagy tudatában van’. A me·ta·no·eʹo betű szerint tehát utólagos tudást jelent (szembeállítva az előretudással), és a személy gondolkodásának, magatartásának, illetve szándékának megváltozását fejezi ki. Másfelől a me·ta·meʹlo·mai a meʹlo, azaz ’törődik valamivel, vagy érdeklődik valami iránt’ jelentésű szóból ered. A me·taʹ (után) igekötő az igének a ’sajnálkozás’ (Máté 21:30, NW [21:29]; 2Korinthus 7:8, NW) vagy ’megbánás’ értelmet kölcsönzi.
A me·ta·no·eʹo tehát a megváltozott nézőpontot, illetve hajlandóságot hangsúlyozza ki, azt, hogy visszautasítjuk a múltbeli vagy tervezett életmódot, illetve tevékenységet mint olyat, ami nemkívánatos (Jelenések 2:5; 3:3), a me·ta·meʹlo·mai viszont a személy által tapasztalt sajnálkozás érzésére helyezi a hangsúlyt (Máté 21:30, NW [21:29]). A Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament (szerkesztette G. Kittel, IV. kötet, 1942, 633. oldal) megjegyzi: „Amikor azért az Ú[j]sz[övetség] . . . különbséget tesz [e kifejezések] értelme között, arra mutat, hogy világosan tudatában van a két fogalom felcserélhetetlen lényegének; a hellenisztikus használat ezzel szemben sokszor elhomályosította a két szó közti határvonalat.”
A megváltozott nézőpont természetesen sokszor megváltozott érzést eredményez, illetve lehetséges, hogy a sajnálkozás érzése jön létre először, és a nézőpont vagy szándék határozott megváltozásához vezet (1Sámuel 24:5–7). A két kifejezés tehát, bár eltérő jelentésű, közeli kapcsolatban van egymással.
Az emberek megbánása a bűnök miatt
A megbánást szükségessé tevő ok a bűn, vagyis annak elmulasztása, hogy megfeleljünk Isten igazságos követelményeinek (1János 5:17). Mivel Ádám az egész emberiséget eladta a bűnnek, minden leszármazottjának szüksége van a megbánásra (Zsoltárok 51:7; Róma 3:23; 5:12). A megbánás (amelyet a megtérés követ) előfeltétele annak, hogy az ember újra megbékéljen Istennel.
A megbánás vonatkozhat az ember egész életmódjára, olyan életmódra, amely ellentétben áll Isten szándékával és akaratával, s inkább az Isten Ellenfelének hatalma alatt álló világgal van összhangban (1Péter 4:3; 1János 2:15–17; 5:19). Vagy vonatkozhat az egyén életének egy sajátosságára, egy helytelen szokásra, amely egy máskülönben elfogadható életutat tönkretesz és bemocskol; vonatkozhat egyetlen helytelenség elkövetésére, akár még egy helytelen irányzatra, hajlamra vagy gondolkodásmódra is (Zsoltárok 141:3, 4; Példabeszédek 6:16–19; Jakab 2:9; 4:13–17; 1János 2:1). A vétkek épp ezért a nagyon átfogó dolgoktól az egészen konkrét dolgokig terjedhetnek.
Hasonlóképpen, annak mértéke, hogy a személy mennyire hajlik el az igazságosságtól, lehet jelentős vagy csekély, és logikus, hogy a bánat mértékének arányosnak kell lennie az elhajlás mértékével. Az izraeliták ’nagyon elpártoltak’ Jehovától, és ’megrothadtak’ törvényszegéseikben (Ésaiás 31:6; 64:4, 5; Ezékiel 33:10). Másfelől Pál apostol beszél arról ’az emberről, aki valamilyen hibás lépést követ el, még mielőtt tudatában lenne’, és azt tanácsolja, hogy azok, akik szellemileg képesítettek, ’próbálják meg helyreigazítani az ilyet szelídségnek szellemében’ (Galátzia 6:1, NW). Mivel Jehova irgalmasan figyelembe veszi szolgái testi gyengeségeit, nem kell nekik állandóan bűntudattal teli állapotban lenniük azok miatt a hibák miatt, amelyeket a velük született tökéletlenség okoz (Zsoltárok 103:8–14; 130:3). Ha lelkiismeretesen Isten útjain járnak, örülhetnek (Filippi 4:4–6; 1János 3:19–22).
Azok is tanúsíthatnak megbánást, akik már kedvező kapcsolatban voltak Istennel, de letértek az útról, és elvesztették Isten kegyét és áldását (1Péter 2:25). Izráel szövetségben volt Istennel — minden nemzet közül választott „szent nép” volt (5Mózes 7:6; 2Mózes 19:5, 6); a keresztények is igazságos állapotba kerültek Isten előtt a Krisztus által közvetített új szövetségnek köszönhetően (1Korinthus 11:25, K. f.; 1Péter 2:9, 10). Az eltévelyedettek esetében a megbánás ahhoz vezetett, hogy visszanyerték jó kapcsolatukat Istennel, és az ebből a kapcsolatból eredő előnyöket és áldásokat (Jeremiás 15:19–21; Jakab 4:8–10). Azoknak, akik korábban nem örvendtek ilyen kapcsolatnak Istennel, mint a nem izraelita nemzetek pogány emberei abban az időben, amikor érvényben volt Isten szövetsége Izráellel (Efézus 2:11, 12), valamint azoknak a bármilyen rasszból vagy nemzetből való embereknek is, akik a keresztény gyülekezeten kívül valók, a megbánás a legelső és alapvető lépés ahhoz, hogy igazságos állapotba kerüljenek Isten előtt az örökké tartó élet kilátásával (Cselekedetek 11:18; 17:30; 20:21).