Bőséges áldás a szent szolgálatért
Harry Bloor elmondása alapján
Körülbelül száz évvel ezelőtt nagyapám a metodista egyház hűséges tagja volt. Tiszteletben álló nem hivatásos prédikátor is volt, és bőkezű adakozásával sok imaház részére nyújtott támogatást a Stoke-on-Trent nevű angliai fazekas kisvárosban. Azután anyagilag nehéz időket élt át. Édesapám, hogy segítsen nagyapámnak, gondoskodott arról, hogy egy kis falusi üzletet működtessen. Az üzletnek sör árusítására volt engedélye, és amikor ezt a metodisták megtudták, azonnal kiközösítették nagyapámat.
APÁM dühös volt, és megfogadta, hogy soha többé nem lesz dolga a vallással — és meg is tartotta a szavát. Rendőr volt, de később egy kocsma tulajdonosa lett. Így annak a helynek a szaga és füstje közepette nevelkedtem. A vallás semmilyen szerepet nem játszott az életemben, én viszont annál több játékot játszottam, melyeket profi módon megtanultam! Ennek ellenére nagyapám fiatalkoromban rám gyakorolt befolyására megmaradt bennem egy egészséges tisztelet a Biblia iránt, bár keveset tudtam arról.
Megtanultam a Biblia igazságát
1923-ban, amikor 24 éves voltam, keletre költöztem Nottinghambe, és udvarolni kezdtem Marynek, aki a Whetstone nevű faluban lakott tőlünk körülbelül 40 kilométerre, Leicestertől délnyugatra. Édesapja, Arthur Rest egy helyi kápolna orgonistája volt, de ekkorra buzgó Bibliakutató lett, ahogy Jehova Tanúi ismeretesek voltak akkoriban. Arthur mindig újonnan talált hitéről beszélt nekem — nem sok sikerrel. Az viszont felkeltette az érdeklődésemet, amikor elkísértem a helyi baptista imaházba 1924. július 13-án vasárnap délután, hogy meghallgassam egy parlamenti tag előadását, aki buzgó baptista volt. Témája, „Russell Pásztor tanításai az Írások fényében vizsgálva”, kíváncsivá tett. Még mindig megvannak a jegyzeteim, melyeket akkor készítettem.
A baptisták elutasították a Bibliakutatók kérését, hogy megválaszolhassák a hitüket ért támadásokat. Ez felingerelt engem, és elhatároztam, hogy keresek egy másik helyet, ahol megtarthatunk egy ilyen összejövetelt. Egy szomszédos pajta megfelelőnek bizonyult. Kisepregettünk, leszedtük a pókhálókat, összetoltuk a cséplőgépeket egy oldalra, és így teljesen elkészültünk. Összegyűjtöttünk 70 széket, és meghívókat nyomtattunk.
Amikor Frank Freer megérkezett Leicesterből, hogy megtartsa az előadást, minden szék foglalt volt, és további 70 ember állt! Frank világos érvelése az Írásokból hatást gyakorolt rám, ahogyan sok más jelenlevőre is. Attól kezdve a Bibliakutatók kis gyülekezete gyorsan nőtt a Leicester melletti Blabyben. Ez fordulópont volt az én életemben és Maryében egyaránt. 1925-ben mindketten átadtuk az életünket Jehovának, megkeresztelkedtünk, és összeházasodtunk.
Szellemi áldások
A következő évben kineveztek szolgálatvezetőnek a Blabyi Gyülekezetbe. Feleségemmel a kolportőrök nyomdokát követve teljes idejű evangéliumhirdetők akartunk lenni, azonban rövid időn belül nyilvánvalóvá vált, hogy Mary egészségi állapota nem engedne meg egy ilyen erőteljes munkatervet. Bár egészségi állapota gyenge volt 1987-ben bekövetkezett haláláig, nagyszerű társ volt, és kiváló szolga, aki jártas volt a kötetlen formájú tanúskodásban és a bibliatanulmányozások bevezetésében. Szinte minden este eljártunk az összejövetelekre, vagy megosztottuk a Biblia igazságait szomszédainkkal.
Mérnök voltam, és egy olyan cégnél dolgoztam, amely fűrésztelepen használatos gépeket gyártott. A munkám kiterjedt utazásokat foglalt magában Anglia-szerte, valamint Franciaországban, és Mary gyakran elkísért. Ezek az utazások széles körű tanúskodásra nyújtottak alkalmakat.
A terjeszkedés alapja
1925-ben felépítettünk egy szép épületet az összejöveteleink számára Blabyben, és onnan hatékony tanúskodóprogramot szerveztünk. Minden vasárnap reggel egy buszt béreltünk, amely elvitt bennünket a szétszórt falvakba és kisvárosokba. Odafelé a busz letette a hírnököket a prédikálómunkára, a visszaúton pedig felvette őket. A meleg nyári hónapokban vasárnap késő délután tartottunk egy bibliatanulmányozást, felhasználva Az Őrtorony egyik aktuális cikkét. Azután nyolc órakor találkoztunk Leicester piacterén egy szabadtéri nyilvános előadásra. Egyik este 200 ember hallgatta azt. Ez a tevékenység sok gyülekezet alapját fektette le, melyek most Leicesterben és környékén működnek.
1926-ban egy korszakalkotó kongresszust rendeztek meg egyszerre a londoni Alexandra Palotában és a Royal Albert Hallban. Ennél az alkalomnál Joseph F. Rutherford, a Watch Tower Society akkori elnöke közreadta a Szabadulás című könyvet. A „Bizonyságtétel a világ uralkodóinak” című határozatot, és Rutherford testvér erőteljes nyilvános előadását, „Miért tántorognak a világhatalmak? — Az orvosság” címmel, teljes egészében kinyomtatták az egyik legjelentősebb napilapban az elhangzásukat követő napon. Több mint tízezren hallották a nyilvános előadást, majd a határozatot több mint 50 millió példányban terjesztették el világszerte. Ez a kongresszus a prédikálómunka felgyorsítását szolgálta Angliában.
Nagy kongresszus a háború idején
1939 szeptemberében kitört a második világháború, és 1941-re a háború elérte a csúcspontját. A német bombázók éjjel-nappal támadtak, és országos elsötétítés volt. Alig volt élelem, és ami beszerezhető volt, azt pontosan be kellett osztani. Az utazás nagyon korlátozott volt, még vonattal is. A leküzdhetetlennek látszó akadályok ellenére ötnapos országos kongresszust tartottunk 1941. szeptember 3—7-ig.
A leicesteri De Montfort Hallt választottuk a kongresszus helyszínéül, mivel Leicester Anglia középpontjában van. Fakereskedéssel foglalkoztam, ezért részt vehettem a hirdetőtáblák elkészítésében. A küldöttek helyi szállítását is én intéztem. Előre megvettük a jegyeket, és a rendes árnál többet fizettünk, így elértük, hogy Leicester villamosai vasárnap is járjanak.
Mivel korlátozták az utazási lehetőségeket, abban reménykedtünk, hogy esetleg 3000 Tanú tud eljönni. Képzelhetitek, milyen örömet éreztünk, amikor több mint 10 000 küldött jelezte, hogy ott lesz! De hol lesznek elszállásolva? Leicester polgárai kedvesen meghívtak többeket, hogy lakjanak az otthonaikban. Ezenkívül körülbelül ezren lettek elszállásolva sátrakban, melyeket egy mezőn állítottunk fel, három kilométerre a kongresszus helyszínétől. A Gedeon Tábor, ahogyan neveztük, igencsak felkavarta a közösséget.
Nagy fehér sátrakat kölcsönöztünk a kongresszusi osztályok részére és a hatalmas tömegek elszállásolására. Amikor felismertük, hogy a tiszta holdfénynél a sátrak célpontok lehetnek a náci bombázóknak, gyorsan letakartuk azokat. A háború, és különösen az, hogy a Tanúk nem vettek részt abban, általános nyugtalanságot okozott. Tanúk százai voltak abban az időben börtönben a Bibliára alapozott semleges álláspontjuk miatt (Ésaiás 2:4; János 17:16).
A Sunday Pictorial 1941. szeptember 7-i száma így számolt be: „Megdöbbentő látni 10 000 embert, főleg fiatalokat, amint egy hetet töltenek a vallásról beszélve, a háborút csupán mellékes kérdésként említve.
Megkérdeztük, vannak-e Tanúk Németországban. Igen, hangzott a válasz, és csaknem mindannyian, közel 6000-en koncentrációs táborokban vannak.”
A riporter hozzátette: „Ó igen, a nácik valóban ellenségeink, de a Tanúk nem sokat törődnek velük, csak traktátusokat árulnak, és előadásokat hallgatnak.”
Az újság megjegyzése velünk kapcsolatban általánosságban véve kedvezőtlen volt, sőt az ellenséges személyek még erőszakhoz is folyamodtak néhány sikertelen kísérletben, hogy megzavarják a kongresszusunkat. A londoni Daily Mail mégis elismerte, kissé irigykedve: „A szervezés nem keltett feltűnést, zökkenőmentes volt és eredményes.”
Azzal vádoltak bennünket, hogy mi vagyunk a felelősek a város hiányos dohányellátásáért. De a The Daily Mail tisztázta: „Sem Leicester, sem a dohányellenőrök nem panaszkodhatnak arra, hogy a Tanúk elhasználják Leicester dohánykészletét. Ugyanis nem dohányoznak.” Azt a vádat, hogy a Tanúk megfosztották a helyi lakosokat az élelemtől, szintén eloszlatták, amikor kiderült, hogy a saját élelmiszeradagjuk legnagyobb részét magukkal hozták. Sőt, a kongresszus végén 150 darab 1,8 kilós kenyeret adományoztak a Leicesteri Royal Kórháznak — ez jelentős hozzájárulás volt akkor, az élelmiszerhiány idején.
A kongresszus nagyszerű szellemi felüdülést jelentett a mintegy 11 000 Tanú számára Angliában. Fellelkesítette őket, hogy körülbelül 12 000-en voltak jelen! A küldöttek örömmel vettek részt a példátlan méretű utcai tanúskodásban Leicesterben, a félreeső falvakat pedig gramofonos felkínálással keresték meg.
A kongresszus főbb előadásai felvételek voltak olyan előadásokról, melyek Jehova Tanúi ötnapos kongresszusán hangzottak el a missouribeli St. Louisban (USA). Rutherford testvér előadásának felvétele „A Király gyermekei” címmel a kongresszus fénypontja volt. Mivel a St. Louisban közreadott Children című könyvből nem lehetett behozni példányokat, fűzött különkiadást készítettek később Angliában. Minden gyerek, aki részt vett a kongresszuson, kapott belőle egy példányt.
Leicester egyedülálló évi közgyűlése
A háború után a Királyság-hírnökök növekedése csodálatos volt Angliában! Az 1980-as évek elejére a gyülekezetek száma tízre nőtt Leicesterben. Majd értesültünk arról, hogy Jehova Tanúi Vezető Testülete úgy döntött, 1983-ban Leicesterben tartja meg a Watch Tower Bible and Tract Society évi közgyűlését. Leicester városfelvigyázójaként gyorsan bevontak az előkészületekbe, beleértve a De Montfort Hall újbóli bérlését is.
A Vezető Testület tizenhárom tagja jött el a Társulat brooklyni főhivatalából erre az alkalomra. A küldöttek — összesen 3671-en, ez alkalommal a világ minden részéről, és főként az igazságban régiek — betöltötték a nézőteret. További 1500-an hallgatták a programot egy közeli kongresszusi teremben.
A közgyűlés elnöklője Albert D. Schroeder volt, aki a Watch Tower Society londoni fiókhivatalának felvigyázója volt a háború idején tartott leicesteri kongresszusunk alatt. Visszatekintve az 1941-ben tartott kongresszusra, Schroeder testvér ezt kérdezte: „Kik azok közületek, akik akkor jelen voltak?” A hallgatóságnak több mint fele felemelte a kezét. „Ez igen! Micsoda újratalálkozása ez a kitartó hűségeseknek!” — kiáltott fel. Ez csakugyan felejthetetlen élmény volt.
98 éves koromban még mindig titkárként szolgálok a gyülekezetünkben, és továbbra is tartok nyilvános előadásokat, bár ülve tartom azokat. Mary 1987-ben bekövetkezett halála után feleségül vettem Bettinát, egy özvegyet, akit Maryvel sok éve ismertünk. Hálás vagyok, hogy olyan jól gondoskodik rólam, fizikailag és szellemileg egyaránt. A megkötöttség ellenére, melyet Mary gyenge egészségi állapota okozott, és amelyet most időskorom miatt érzek, úgy tapasztaltam, hogy ha sok tennivalónk van a szent szolgálatban, az mindig gazdag áldást eredményez (1Korinthus 15:58).
[Kép a 26. oldalon]
Felkészülve a szolgálatban való részvételre az 1920-as években
[Kép a 26. oldalon]
Képek a leicesteri kongresszusról