Hogyan ihlette Isten a Bibliát?

A GONDOLATKÖZLÉS sokkal lebilincselőbb napjainkban, mint bármikor a történelem folyamán. Telefon, fax, számítógép — évekkel ezelőtt ki gondolhatta volna, hogy eljön az az idő, amikor a világon gyakorlatilag mindenhová azonnal továbbíthatunk üzenetet?

A gondolatközlés legkáprázatosabb formája azonban, melyet az ember képtelen elsajátítani: az isteni ihletés. Jehova mintegy 40 emberi írót ihletett arra, hogy elkészítsék írott Szavát, a Szent Bibliát. Ahogy az embereknek sem csupán egy eszköz áll rendelkezésükre a gondolatközléshez, Jehova is a gondolatközlés számos módszerét alkalmazta a Szentírás ihletéséhez.

Diktálás. Isten konkrét üzeneteket közölt, melyeket később a bibliai feljegyzés részévé tettek.a Gondolj például a Törvényszövetséget alkotó szabályokra. „Írd fel ezeket a szavakat; mert ezeknek a szavaknak értelme szerint kötöttem szövetséget veled és Izráellel” — mondta Jehova Mózesnek (2Mózes 34:27). Mózes lemásolta ezeket a „szavakat”, melyeket ’angyalok közvetítettek’, s most a Mózes második, harmadik, negyedik és ötödik könyvében találhatók a Bibliában (Cselekedetek 7:53, Újfordítású revideált Biblia).

Sok más próféta is kapott konkrét üzenetet Istentől az angyalok által — ezek közé tartozik Ésaiás, Jeremiás, Ezékiel, Ámós, Náhum és Mikeás is. Ezek a férfiak néha ezzel a kifejezéssel kezdték kijelentéseiket: „ezt mondja az Úr” (Ésaiás 37:6; Jeremiás 2:2; Ezékiel 11:5; Ámós 1:3; Mikeás 2:3; Náhum 1:12). Ezután pedig írásba foglalták, amit Isten mondott nekik.

Látomások, álmok és révületek. A látomás egy olyan kép, jelenet vagy üzenet, melyet akkor ültetnek az ember elméjébe — rendszerint valamilyen rendkívüli módon —, amikor ébren van. Péter, Jakab és János például akkor látták látomásban Jézus elváltozását, „mikor felébredtek” (Lukács 9:28–36; 2Péter 1:16–21). Néhány esetben Jehova álomban, vagyis éjjeli látomásban közölte az üzenetet; tudat alatt, alvás közben gyakorolva hatást annak alanyára. Dániel ezért írja azt, hogy „fejem látásai az én ágyamban”, vagy ahogy Ronald A. Knox fordító visszaadja: „amint feküdtem, és figyeltem álmomban” (Dániel 4:7).

Az a személy, akit Jehova révületbe ejtett, nyilvánvalóan teljesen belemélyedt az összpontosítás állapotába, mialatt — legalábbis félig — ébren volt. (Vö. Cselekedetek 10:9–16.) A Bibliában a „révületnek” fordított görög szó (ekʹszta·szisz) azt jelenti, hogy ’elmozdítás’ vagy ’áthelyezés’. Ez annak a gondolatát sugalmazza, hogy az elmét kimozdítják normális állapotából. Ezért az a személy, aki révületbe esik, lehet, hogy megfeledkezik a körülötte lévő dolgokról, a látomást viszont teljesen felfogja. Pál apostol valószínűleg ilyen révületbe esett, amikor „elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, a melyeket nem szabad embernek kibeszélnie” (2Korinthus 12:2–4).

Azoknak a bibliaíróknak, akik látomásokat vagy álmokat kaptak, vagy akik révületbe ejtést éltek át, sokszor volt némi mozgásterük ahhoz, hogy a saját szavaikkal írják le, amit láttak; nem úgy, mint azoknak, akik olyan üzenetet másoltak le, melyet Isten diktált. Habakuknak ezt mondta Isten: „Írd fel e látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen” (Habakuk 2:2).

Ez vajon azt jelenti, hogy a Bibliának ezek a részei kevésbé ihletettek, mint azok a részek, amelyeket diktált Isten? Egyáltalán nem. Jehova a szellemén keresztül szilárdan rögzítette üzenetét minden egyes író elméjében, ezért ők Isten gondolatait, nem pedig emberi gondolatokat közöltek. Bár Jehova megengedte, hogy az író maga válassza ki a megfelelő szavakat, mégis Ő irányította az író elméjét és szívét, hogy semmiféle lényeges információ ne maradjon ki, s ezért a szavakat végül méltán tekinthették Isten szavainak (1Thessalonika 2:13).

Isteni kinyilatkoztatás. A Biblia próféciákat is tartalmaz — előre feltárt és lejegyzett történelmet —, amelyek messze felülmúlják az ember képességeit. „Görögország királyának”, Nagy Sándornak a felemelkedése és bukása az egyik példa erre, melyet közel 200 évvel előre jövendöltek meg! (Dániel 8:1–8, 20–22). A Biblia olyan eseményeket is feltár, amelyeknek az emberek soha nem is voltak szemtanúi. Az ég és a föld teremtése az egyik példája ennek (1Mózes 1:1–27; 2:7, 8). Aztán ott vannak azok a beszélgetések, amelyek az égben folytak, s ahhoz hasonlóak, melyről Jób könyve számol be (Jób 1:6–12; 2:1–6).

Ha Isten nem közvetlenül az írónak tárta fel az ilyen eseményeket, akkor másvalakivel tudatta, hogy ezek az események a szájról szájra terjedő vagy a megörökített történelem részei legyenek, melyeket egyik nemzedék a másiknak adott tovább, addig, míg a bibliai feljegyzés részévé nem váltak. (Lásd a 7. oldalon lévő bekeretezett részt.) Azt mindenesetre biztosra vehetjük, hogy Jehova volt a Forrása minden ilyen információnak, és ő irányította úgy az írókat, hogy a beszámolóikat ne szennyezze be pontatlanság, túlzás vagy kitalálás. Péter ezt írta a próféciákra vonatkozóan: „Istentől szóltak emberek, ahogyan szent szellemtől vitettekb” (2Péter 1:21, NW).

Lelkiismeretes igyekezetre volt szükség

Bár a bibliaírók a „szent szellemtől vitettek”, kétségtelen, hogy alapos gondolkodásra volt szükség a részükről. Salamon például „fontolgatott, és tudakozott, és írt sok bölcs mondást. És igyekezett . . . megtudni sok kivánságos beszédeket, igaz írást és igaz beszédeket” (Prédikátor 12:11, 12).

Egyes bibliaíróknak jelentős kutatásba kellett fogniuk annak érdekében, hogy adatokkal támasszák alá anyagukat. Lukács például ezt írta az evangéliumi beszámolójára vonatkozóan: „eleitől kezdve mindennek pontosan utánajártam, [hogy] sorjában megírjam azokat.” Isten természetesen megáldotta szellemével Lukács igyekezetét, s kétségkívül arra indította őt, hogy hitelt érdemlő történelmi dokumentumokat kutasson fel, és szavahihető szemtanúkkal beszélgessen el — például a még életben lévő tanítványokkal és valószínűleg Jézus anyjával, Máriával is. Isten szelleme ezután úgy irányította Lukácsot, hogy pontosan jegyezze le az információkat (Lukács 1:1–4, Úf).

Lukács evangéliumától eltérően János evangéliuma egy szemtanú beszámolója, amely 65 évvel azután íródott, hogy Jézus meghalt. Kétségkívül Jehova szelleme frissítette fel János emlékezetét, hogy az idő múlása ne tompítsa el. Ez összhangban van azzal, amit Jézus ígért a követőinek: „Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek [szellem, NW], a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek” (János 14:26).

A bibliaírók néhány esetben olyan gyűjteményeket is belefoglaltak írásaikba, melyek korábban élt, és nem minden esetben ihletés alatt álló történetíróknak a szemtanú hitelességével leírt dokumentumaiból álltak. Jeremiás jórészt így állította össze a Királyok első és második könyvét (2Királyok 1:18, Úf). Ezsdrás legalább 14 nem ihletett forrásra utalt, amelyből anyagot gyűjtött a Krónika első és második könyvéhez, olyanokat is beleértve, mint „Dávid király krónikája” és „a Júda és az Izráel királyainak könyve” (1Krónika 27:24; 2Krónika 16:11). Mózes még az „Úr hadainak könyvéből” is idézett — amely nyilván Isten népének a háborúiról szóló hiteles feljegyzés volt (4Mózes 21:14, 15).

Ilyen esetekben a szent szellem aktívan közreműködött, arra indítva a bibliaírókat, hogy csakis hiteles anyagokat válogassanak ki, melyek aztán az ihletett bibliai feljegyzés részévé váltak.

Gyakorlatias tanácsok — kitől?

A Biblia bőven tartalmaz olyan gyakorlatias tanácsokat, amelyek jó ítélőképességet tükröző, személyes megfigyelésen alapulnak. Salamon például ezt írta: „Nincsen csak e jó is az embernek hatalmában, hogy egyék, igyék, és azt cselekedje, hogy az ő szíve lakozzék gyönyörűséggel az ő munkájából; ezt is láttam én, hogy az Istennek kezében van” (Prédikátor 2:25). Pál kijelentette, hogy a házasságra vonatkozó tanácsa a ’véleménye szerint való’ volt, bár ezt is hozzátette: „hiszem, hogy bennem is Istennek lelke [szelleme, NW] van” (1Korinthus 7:25, 39, 40). Biztos, hogy Isten szelleme nyugodott Pálon, mivel — ahogy Péter apostol megjegyezte — az, amit Pál írt, „a néki adott bölcsesség szerint” íródott (2Péter 3:15, 16). Ezért Isten szellemének az irányítása alatt nyilvánította ki a véleményét.

Amikor a bibliaírók efféle személyes meggyőződésüket fejezték ki, azt a rendelkezésükre álló írásszövegek tanulmányozásának és alkalmazásának a keretében tették. Biztosra vehetjük, hogy írásaik összhangban voltak Isten gondolkodásmódjával. Amit lejegyeztek, az Isten Szavának részévé vált.

A Biblia persze olyanok kijelentéseit is tartalmazza, akik helytelenül gondolkodtak. (Vö. a Jób 15:15-öt a 42:7-tel.) Néhány olyan kifejezés is szerepel benne, mely Isten szolgáinak a gyötrő érzéseit közvetíti, bár az ilyen kifejezések nem a teljes képet közvetítik az adott dologról.c Az író tett ugyan személyes kijelentéseket, mégis Isten szelleme irányította őt abban, hogy pontos feljegyzést készítsen, mely arra szolgál, hogy azonosítsa és leleplezze a helytelen érvelést. Ezenkívül a szövegkörnyezet minden esetben világossá teszi bármelyik józanul gondolkodó olvasó előtt, hogy vajon megalapozott volt-e, hogy az író így gondolkodott.

Mindent egybevetve tehát biztosak lehetünk abban, hogy a teljes Biblia Isten üzenete. Jehova tényleg gondoskodott arról, hogy minden, amit a Biblia tartalmaz, megfeleljen a szándékának, és nélkülözhetetlen utasításokkal látta el azokat, akik szolgálni kívánják őt (Róma 15:4).

Emberi írók — vajon miért?

Az, hogy Jehova embereket használt fel arra, hogy leírják a Bibliát, nagy bölcsességéről tanúskodik. Vedd fontolóra a következőt: Ha Isten angyalokat bízott volna meg ezzel, vajon ugyanolyan vonzereje lenne a Bibliának? Való igaz, hogy fellelkesítene bennünket, hogy angyali nézőpontból olvashatunk Isten tulajdonságairól és eljárásmódjairól. Ám ha egyáltalán nem játszott volna közre az ember, akkor lehet, hogy nehézséget okozna felfognunk a Biblia üzenetét.

Hogy szemléltessük: A Biblia egyszerűen beszámolhatott volna arról, hogy Dávid király házasságtörést és gyilkosságot követett el, melyet később megbánt. Mennyivel jobb azonban, hogy Dávid saját szavai vannak a birtokunkban, olyan formában, ahogy ő fejezte ki azt a szívbe markoló fájdalmat, melyet a tettei miatt érzett, és ahogy megbocsátásért könyörgött Jehovának! „Az én vétkem szüntelen előttem forog” — írta Dávid. „A töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg!” (Zsoltárok 51:5, 19). Ennélfogva a Biblia melegséget sugároz, változatos és vonzerővel bír, amit az emberi közreműködés kölcsönöz neki.

Igen, Jehova a legkiválóbb módját választotta annak, ahogyan nekünk adhatta a Szavát. Még ha olyan embereket használt is fel, akiknek voltak gyengeségeik és hibáik, ők a szent szellem által vitettek, s így az írásaikban nem lettek hibák. A Bibliának ezért felülmúlhatatlan értéke van. A tanácsai megbízhatóak, a jövőbeni földi Paradicsomra vonatkozó próféciái pedig szavahihetőek (Zsoltárok 119:105; 2Péter 3:13).

Miért ne tennénk szokásunkká, hogy mindennap elolvasunk egy részt Isten Szavából? Péter ezt írta: „a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek” (1Péter 2:2, Úf). Mivel a teljes Írást Isten ihlette, azt fogod megállapítani, hogy „hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” (2Timótheus 3:16, 17).

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/képek a 7. oldalon]

Honnan vette Mózes az információit?

A BIBLIA legelső könyvét (az 1Mózest) Mózes írta, csakhogy minden, amit lejegyzett, jóval a születése előtt történt. Akkor vajon honnan vette az ilyen információkat? Lehet, hogy ezeket közvetlenül Isten tárta fel neki, illetve az is lehet, hogy egy-két ilyen eseményre vonatkozó értesülést szájról szájra adott tovább egyik generáció a másiknak. Mivel régebben hosszabb ideig éltek az emberek, abból, amit Mózes az első könyvében lejegyzett, sok minden csupán öt emberi összekötő láncszemen keresztül is eljuthatott Ádámtól Mózesig — Matuzsálemen, Sémen, Izsákon, Lévin és Amrámon keresztül.

Mózes továbbá írott feljegyzésekben is utánanézhetett ezeknek. Itt érdemes megjegyezni, hogy Mózes sűrűn használja az „ez a története” kifejezést, mielőtt megnevezné a szóban forgó személyt (1Mózes 6:9; 10:1; 11:10, 27; 25:12, 19; 36:1, 9; 37:2). Néhány tudós azt állítja, hogy az ezeken a helyeken „történet”-nek fordított héber szó, a tó·le·dhóth egy már létező, írásos történelmi dokumentumra utal, melyet Mózes forrásként használt az írásához. Ezt persze nem lehet kétségbevonhatatlanul kijelenteni.

Az is lehet, hogy Mózes az első könyvében található információkhoz az előbb említett mindhárom módon hozzájuthatott — néhányhoz közvetlen kinyilatkoztatás által, másokhoz azért, mert szájról szájra adták őket, megint másokhoz pedig az írásos feljegyzésekből. A lényeg, hogy Jehova szelleme ihlette Mózest. Ezért amit leírt, az méltán tekinthető Isten szavának.

[Kép a 4. oldalon]

Isten különféle módokon ihletett embereket a Biblia megírására