A trieri „szent tunika”

KÉTEZER évre visszanyúló történelmével Trier Németország legrégibb városa.a Évszázadokon át Trier szoros kapcsolatban állt a katolikus egyházzal. A trieri székesegyház 1996-ban kiállított egy relikviát, amely állítólag majdnem olyan régi, mint maga a város. A relikviát a trieri szent tunikának hívják.

A tunika 1,57 méter hosszú, 1,09 méter széles és félhosszú az ujja. Pamutból készült, és Hans-Joachim Kann Wallfahrtsführer Trier und Umgebung (Zarándok útikalauz Trierhez és környékéhez) című könyve szerint valószínűleg felsőruhaként viselték. Egyes becslések az eredeti ruha korát — melynek nagy részét megjavították és más textíliákkal megerősítették az évszázadok során — az i. sz. második vagy inkább az első századra teszik. Ha a becslések pontosak, akkor a tunika ritkaságszámba menő, antik ruhanemű, érdekes múzeumi darab lenne.

Némelyek azt tartják, hogy a ruha nemcsak ritka, hanem szent is, innen a neve: szent tunika. Azért tartják szentnek, mert varrás nélküli, mint az a köntös, amelyet Jézus Krisztus viselt (János 19:23, 24). Vannak, akik azt állítják, hogy a „szent tunika” valójában a Messiásé volt.

Annak eredete bizonytalan, hogy miként került a tunika Trierbe. Egy forrásmű állítása szerint „Nagy Konstantin édesanyja, Helena császárné ajándékozta a városnak”. Kann megállapítja, hogy 1196-ból származik az első megbízható beszámoló arról, hogy a tunika már Trierben volt.

A tunikát, melyet a székesegyházban tartanak, a 16. század óta nem szabályos időközönként kiállítják. Kiállították például 1655-ben, röviddel a harmincéves háború után, amely nagyon költséges volt Triernek. A zarándok emléktárgyak árusítása alkalmanként sok bevételt szerzett.

Századunkban három „szent tunika” elnevezésű zarándoklatot tartottak: 1933-ban, 1959-ben és 1996-ban. 1933-ban a zarándoklatot aznap jelentették be, amikor Hitlert a Német Birodalom kancellárjává nevezték ki. Kann megállapítja, hogy e két esemény időbeni egybeesése a zarándoklat körülményeit hangsúlyozza ki. A székesegyházon kívül egyenruhás náci katonák álltak díszőrséget a zarándokoknak. Két és félmillió ember tekintette meg a ruhadarabot abban az évben.

Herbert, aki sok éve trieri lakos, összehasonlította az 1959-es és az 1996-os zarándoklatot. „1959-ben zsúfoltak voltak az utcák, majdnem minden utcasarkon elárusítóbódék álltak, és emléktárgyakat árultak. Idén az egész dolog sokkal csendesebb.” Ami azt illeti, 1996-ban csak 700 000-en nézték meg a ruhadarabot, ez egymillióval kevesebb, mint az 1959-es adat.

Miért mennek el megnézni a ruhát?

Az egyház hangsúlyt helyez arra, hogy a ruhát ne hódolati tárgyként nézzék. A varrás nélküli ruhát az egyházi egység jelképének tartják. A Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámol arról, hogy a zarándoklat bejelentésekor Spital püspök ezt mondta: „Világunkban a rendkívüli helyzet azt a kihívást intézi felénk, keresztények felé, hogy mi is rendkívüli módon reagáljunk. Ellen kell állnunk a gyűlölet, brutalitás és erőszak hömpölygő hullámainak.” A püspök kifejtette, hogy a ruha megtekintése az egységre emlékezteti majd az egyént.

De miért lenne bárkinek is szüksége a „szent tunikára”, hogy az egyház egységére emlékeztesse őt? Mi történik, ha a ruhát károsodás éri vagy szétfoszlik vagy leleplezik mint hamisítványt? Akkor veszélybe kerülne az egyház egysége? Mi lesz azokkal az emberekkel, akik nem tudnak zarándokutat tenni Trierbe? Ők kevésbé vannak tudatában az egyházon belüli bármiféle egységnek?

A Szentírás nem tesz említést arról, hogy a korai keresztényeknek tárgyakra lett volna szükségük, hogy a keresztény egység szükségességére emlékeztessék őket. Pál apostol ezekkel a szavakkal buzdította a keresztényeket: „hitben járunk, nem látásban” (2Korinthus 5:7). Az egység, amelyet az igaz keresztények élveznek, úgy van meghatározva, mint a ’hit egysége’ (Efézus 4:11–13).

[Lábjegyzet]