Iszonyodjunk a gonosztól!

JEHOVA szent Isten. Az ókori időkben ő volt „Izráelnek Szentje”, és ezért megkövetelte, hogy Izráel is legyen tiszta, makulátlan (Zsoltárok 89:19). Ezt mondta választott népének: „legyetek azért szentek, mert én szent vagyok” (3Mózes 11:45). Aki ’fel akart menni az Úr hegyére’, annak ’ártatlan kezűnek és tiszta szívűnek’ kellett lennie (Zsoltárok 24:3, 4). Ez nem csak annyit jelentett, hogy kerülték a bűnös cselekedeteket. Ez azt is jelentette, hogy ’gyűlölték a gonoszt’ (Példabeszédek 8:13).

Jehova szeretetből részletes törvényeket alkotott, hogy Izráel nemzete fel tudja ismerni és el tudja kerülni a helytelenséget (Róma 7:7, 12). Ezekben a törvényekben szigorú erkölcsi irányelvek is voltak. A házasságtörést, a homoszexuális tetteket, a vérfertőzést és az állatokkal való fajtalankodást mind úgy határozták meg, mint ami szentségtelen, szellemileg szennyező (3Mózes 18:23; 20:10–17). Aki ilyen elfajult dolgot követett el, azt kiirtották Izráel nemzetéből.

Amikor a felkent keresztények gyülekezete lett „Istennek Izráele”, hasonló erkölcsi irányadó mértékeket kaptak (Galátzia 6:16). A keresztényeknek is ’iszonyodniuk kellett a gonosztól’ (Róma 12:9). Jehova Izráelhez szóló szavai rájuk is vonatkoztak: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok” (1Péter 1:15, 16). Nem volt szabad, hogy a keresztény gyülekezetet olyan szentségtelen szokások rontsák meg, mint például a paráznaság, a házasságtörés, a homoszexuális tettek, az állatokkal való fajtalankodás és a vérfertőzés. Akik nem hajlandók felhagyni az ilyen dolgok gyakorlásával, azok ki lesznek zárva Isten Királyságából (Róma 1:26, 27; 2:22; 1Korinthus 6:9, 10; Zsidók 13:4). Ezekben „az utolsó napokban” ugyanazok az irányadó mértékek érvényesek a „más juhokra” is (2Timótheus 3:1; János 10:16). Ennek eredményeként a felkent keresztények és a más juhok tiszta és egészséges népet alkotnak, akik Jehova Tanúiként viselhetik Istenük nevét (Ésaiás 43:10).

Őrizzük meg a gyülekezetet tisztán

Ezzel szemben a világ megtűr mindenféle erkölcstelenséget. Bár az igaz keresztények mások, de nem szabad megfeledkezniük arról, hogy sokan azok közül, akik most Jehovát szolgálják, egykor a világban voltak. Sokan vannak, akik, amikor még nem ismerték szent Istenünket, semmi okát nem látták, miért ne merülhetnének el bukott testük kívánságaiban és képzelgéseiben, ’a kicsapongás áradatában’ fetrengve (1Péter 4:4). Pál apostol, miután leírta, milyen visszataszító szokásaik vannak a nemzetekből való elfajzott embereknek, ezt mondta: „Ilyenek voltatok pedig némelyek.” Ám tovább folytatta: „de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által” (1Korinthus 6:11).

Milyen vigasztaló kijelentés! Bármit tett is valaki korábban az életében, amikor hatással van a szívére a Krisztusról szóló dicsőséges jó hír, megváltozik. Hitet gyakorol, és átadja magát Jehova Istennek. Innentől kezdve erkölcsileg tiszta életet él, megtisztulva Isten szemében (Zsidók 9:14). Korábban elkövetett bűneiért bocsánatot nyer, és ’nekidőlhet azoknak, amelyek előtte vannak’a (Filippi 3:13, 14; Róma 4:7, 8).

Jehova megbocsátotta a megbánást tanúsító Dávidnak a gyilkosságot és a házasságtörést, s megbocsátotta a megbánást tanúsító Manassénak is az erkölcstelen bálványimádást és a sok vérontást (2Sámuel 12:9, 13; 2Krónika 33:2–6, 10–13). Igazán hálásak lehetünk, hogy ő kész megbocsátani nekünk is, ha megbánást tanúsítunk, és őszintén, alázatosan közeledünk hozzá. Ám annak ellenére, hogy Jehova megbocsátott Dávidnak és Manassénak, ennek a két férfinak — s Izráelnek velük együtt — bűnös tetteinek a következményeivel kellett együtt élnie (2Sámuel 12:11, 12; Jeremiás 15:3–5). Ehhez hasonlóan, Jehova ugyan megbocsát a megbánást tanúsító bűnösnek, de az illető tettének lehetnek elkerülhetetlen következményei.

Elkerülhetetlen következmények

Tegyük fel, hogy egy erkölcstelen, kicsapongó életet élő valaki, aki AIDS-es lesz, elfogadja az igazságot, és olyannyira megváltoztatja az életét, hogy eljut az önátadásig és a megkeresztelkedésig. Ekkor szellemileg tiszta keresztény, kapcsolata van Istennel, és csodálatos reménysége van a jövőre nézve; de még így is AIDS-es. Végül talán meghal a betegségben; ez szomorú, de elkerülhetetlen következménye korábbi viselkedésének. Egyes keresztények régen elkövetett, súlyos erkölcstelenségének a hatása talán más módon marad meg. Megkeresztelkedésük után évekig, de talán az egész hátralevő életükben, míg a dolgok jelenlegi rendszere tart, lehet, hogy küzdeniük kell testi vágyaikkal, nehogy visszatérjenek korábbi erkölcstelen életmódjukhoz. Jehova szellemének a segítségével sokan sikeresen ellenállnak. De állandó harcot kell vívniuk (Galátzia 5:16, 17).

Az ilyen emberek nem követnek el bűnt, amíg uralják vágyaikat. De ha férfiakról van szó, talán bölcsen úgy döntenek, hogy nem ’kívánnak’ felelősséget a gyülekezetben, ha még erőteljes testi gerjedelmek ellen kell küzdeniük (1Timótheus 3:1). Miért? Mert tudják, mennyire megbízik a gyülekezet a vénekben (Ésaiás 32:1, 2; Zsidók 13:17). Felismerik, hogy a vénektől sokszor kérnek tanácsot bizalmas ügyekben, és kényes helyzetekkel kell foglalkozniuk. Nem volna sem szeretetteljes, sem bölcs, de ésszerű sem, ha olyan valaki, aki állandó harcot folytat tisztátalan testi vágyaival szemben, ilyenfajta felelősségteljes beosztásra törekedne (Példabeszédek 14:16; János 15:12, 13; Róma 12:1).

Ha valaki gyermekmolesztáló volt, mielőtt megkeresztelkedett volna, ennek más következményei is lehetnek. Amikor megismeri az igazságot, megbánást tanúsít, és megtér, s nem viszi be ezt az iszonyatos bűnt a gyülekezetbe. Ezek után nagyszerűen haladhat előre, teljes mértékben leküzdve helytelen gerjedelmeit, sőt talán szeretne felelősségteljes beosztásra ’törekedni’ a gyülekezetben. De mi a helyzet akkor, ha az életével még mindig bizonyítania kell, mert arról híres a környezetében, hogy gyermekmolesztáló volt korábban? Vajon így ’feddhetetlen volna, jó híre volna a kívülállók körében, kifogástalan volna’? (1Timótheus 3:1–7, 10, Katolikus fordítás; Titus 1:7). Nem, nem volna az. Épp ezért nem lenne alkalmas kiváltságokra.

Ha önátadott keresztény követ el bűnt

Jehova megérti, hogy gyengék vagyunk, és hogy még a keresztelkedés után is követhetünk el bűnt. János apostol ezt írta a korában élt keresztényeknek: „ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus. És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is” (1János 2:1, 2). Igen, Jézus áldozata alapján Jehova megbocsát a megkeresztelt keresztényeknek, akik bűnbe esnek — ha igazán megbánást tanúsítanak, és elhagyják helytelen életútjukat.

Erre az első századi korinthusi gyülekezetben láthatunk példát. Pál apostol hallotta, hogy ebben a fiatal gyülekezetben valaki vérfertőzéses paráznaságot követett el, és Pál azt az utasítást adta, hogy közösítsék ki ezt az embert. Később a bűnös megbánást tanúsított, és Pál arra intette a gyülekezetet, hogy fogadják vissza (1Korinthus 5:1, 13; 2Korinthus 2:5–9). Így tehát Jehova szerető-kedvességének a gyógyító ereje, és Jézus váltságáldozatának hatalmas értéke alapján ez a férfi megtisztult bűnétől. Hasonló dolgok megtörténhetnek napjainkban is. De ebben az esetben is érvényes, ha egy megkeresztelt keresztény súlyos bűnt követ el, bár megbánást tanúsít, és Jehova megbocsát neki, ennek ellenére még mindig lehetnek bűnének további következményei (Példabeszédek 10:16, 17; Galátzia 6:7).

Ha például egy önátadott lány paráznaságot követ el, talán keservesen bánja tettét, és végül helyreáll szellemi egészsége a gyülekezet segítségével. De mi a helyzet, ha teherbe esik erkölcstelensége miatt? Akkor az egész élete elkerülhetetlenül megváltozik amiatt, amit tett. Ha egy férfi házasságtörést követ el, talán megbánja bűnét, és nem közösítik ki. Ám ártatlan házastársának Írás szerinti alapja van arra, hogy elváljon tőle, és talán így is dönt (Máté 19:9). Ha ezt a feleség megteszi, a férfinak ugyan megbocsátott Jehova, de bűnének súlyos következményeivel kell élnie egész életében (1János 1:9).

Mi a helyzet az olyan férfival, aki érzéketlenül elválik feleségétől, hogy egy másik nőt vegyen feleségül? Talán végül megbánást tanúsít, és visszafogadják a gyülekezetbe. Az évek folyamán előrehaladást tehet, és ’érettkorúságra törekszik’ (Zsidók 6:1, Czeglédy fordítás). De ameddig első felesége házastárs nélkül él, a férfi nem lesz alkalmas arra, hogy felelősségteljes beosztásban szolgáljon a gyülekezetben. Nem „egy feleségű”, mivel nem volt Írás szerinti joga arra, hogy elváljon első feleségétől (1Timótheus 3:2, 12).

Vajon ezek nem erőteljes érvek arra, hogy miért kell az iszony érzését táplálnia magában egy kereszténynek azzal szemben, ami gonosz?

Mi a helyzet a gyermekmolesztálóval?

Mi a helyzet olyankor, ha egy megkeresztelt, felnőtt keresztény szexuálisan molesztál egy gyermeket? Vajon ez a bűnös oly gonosz, hogy Jehova sosem fog megbocsátani neki? Nem feltétlenül. Jézus azt mondta, hogy ’a szent szellem elleni káromlás’ a megbocsáthatatlan. Pál pedig azt mondta, hogy azoknak nincs bűnért való áldozat, akik szándékosan gyakorolják a bűnt, annak ellenére, hogy ismerik az igazságot (Lukács 12:10, Vida fordítás; Zsidók 10:26, 27). De sehol sem mondja a Biblia, hogy ne lehetne megbocsátani egy felnőtt kereszténynek, aki gyermeket becstelenít meg — akár vérfertőző módon teszi, akár másképp. Igen, bűnétől megtisztulhat, ha őszintén, a szívéből bánja, és megváltoztatja viselkedését. De akkor is küzdenie kell helytelen testi gerjedelmei ellen, amelyeket táplált (Efézus 1:7). Ezenkívül elkerülhetetlen következmények is lehetnek.

Annak az országnak a törvényétől függően, amelyben él, nagyon is meglehet, hogy a molesztálónak börtönbüntetést kell letöltenie, vagy más megtorlással kell szembenéznie az állam részéről. A gyülekezet nem fogja őt megvédeni ettől. Ezenkívül ez az ember súlyos gyengeség tanújelét adta, amit ettől kezdve figyelembe kell venni. Ha úgy tűnik, megbánást tanúsít, arra fogják buzdítani, hogy haladjon előre szellemileg, vegyen részt a szántóföldi szolgálatban, sőt, hogy vállaljon részt a Teokratikus Szolgálati Iskolán és a Szolgálati Összejövetel nem tanító jellegű programjaiban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy alkalmas lesz arra, hogy felelősségteljes beosztásban szolgáljon a gyülekezetben. Milyen szentírási okok vannak erre?

Először is, egy vénnek „maga tűrtetőnek” kell lennie (Titus 1:8). Igaz, egyikünk sem tud tökéletesen uralkodni magán (Róma 7:21–25). De ha egy önátadott, felnőtt keresztény abba a bűnbe esik, hogy szexuálisan megbecstelenít egy gyermeket, az a hústest természetellenes gyengeségét bizonyítja. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen felnőttnél nagyon is lehetséges, hogy más gyermeket is molesztálni fog. Igaz, nem minden gyermekmolesztáló ismétli meg bűnét, de sokan megteszik. S a gyülekezet nem tud a szívekben olvasni, hogy megmondhassa, ki hajlamos és ki nem hajlamos arra, hogy újra gyermekeket molesztáljon (Jeremiás 17:9). Ezért Pál tanácsának, melyet Timótheusnak adott, különleges jelentősége van az olyan megkeresztelt felnőttek esetében, akik gyermekeket molesztáltak: „A kézrátevést el ne hirtelenkedd, se ne légy részes a más bűneiben” (1Timótheus 5:22). Gyermekeink védelme érdekében, ha egy férfiról tudják, hogy már molesztált gyermeket, nem alkalmas felelősségteljes beosztásra a gyülekezetben. Ezenkívül úttörőként sem szolgálhat, illetve bármely más, különleges, teljes idejű szolgálatot sem végezhet. (Vö. a 2Mózes 21:28, 29-ben található alapelvvel.)

Néhányan talán azt kérdezik: „Vajon nem fordult már elő, hogy néhányan másfajta bűnt követtek el, látszólag megbánást tanúsítottak, majd pedig később újra elkövették ezt a bűnt?” Igen, történt már ilyen, de vannak más tényezők is, amelyeket figyelembe kell venni. Ha például valaki erkölcstelen ajánlatot tesz egy másik felnőttnek, annak a felnőttnek képesnek kell lennie arra, hogy visszautasítsa az ilyen ajánlatot. A gyermekeket sokkal könnyebb becsapni, megzavarni vagy megfélemlíteni. A Biblia beszél arról, hogy a gyermek híján van a bölcsességnek (Példabeszédek 22:15; 1Korinthus 13:11). Jézus a gyermekekre mutatott az alázatos ártatlanság példáiként (Máté 18:4; Lukács 18:16, 17). A gyermeki ártatlanságban az is benne van, hogy egyáltalán nincs tapasztalata. A legtöbb gyermek nyílt, igyekszik mások kedvében járni, épp ezért támadható felületet hagy, hogy meggyalázza egy olyan rosszban mesterkedő felnőtt, akit ismer, és akiben bízik. A gyülekezet tehát felelős Jehova előtt, hogy megvédje gyermekeit.

A jól nevelt gyermekek azt tanulják, hogy engedelmeskedjenek a szüleiknek, a véneknek és más felnőtteknek, valamint hogy tiszteljék őket (Efézus 6:1, 2; 1Timótheus 5:1, 2; Zsidók 13:7). Döbbenetes romlottság volna, ha egy ilyen hatalmi szerepben lévő személy visszaélne a gyermek ártatlan bizalmával, hogy becsapja, vagy ráerőszakolja őt arra, hogy szexuális cselekedeteknek vesse alá magát. Akiket szexuálisan molesztáltak ilyen módon, gyakran évekig küszködnek, hogy túljussanak az ebből származó érzelmi traumán. Épp ezért az ilyen gyermekmolesztálót szigorú fegyelmezésben és korlátozásokban részesíti a gyülekezet. Nem az számít, hogy hatalmi tisztet tölt-e be, hanem inkább a gyülekezet makulátlan tisztasága (1Korinthus 5:6; 2Péter 3:14).

Ha egy gyermekmolesztáló őszinte megbánást tanúsít, felismeri, milyen bölcs dolog alkalmazni a bibliai alapelveket. Ha igazán megtanul iszonyodni a gonosztól, megvetéssel tekint arra, amit tett, és küzdeni fog az ellen, nehogy újra elkövesse bűnét (Példabeszédek 8:13; Róma 12:9). Ezenkívül biztosan hálás lesz Jehovának a nagy szeretetéért, amelynek köszönhetően egy megbánást tanúsító bűnös, mint amilyen ő is, még mindig imádhatja szent Istenünket, és reménykedhet abban, hogy „az igazak” között lesz, akik majd a földet lakják örökké (Példabeszédek 2:21).

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 28. oldalon]

Jehova ugyan megbocsát a megbánást tanúsító bűnösnek, de az illető tettének lehetnek elkerülhetetlen következményei