Örvendezve egy örömtelen világban

„A LEGROSSZABB oldaláról nézve ez Sátán százada” — kezdte a The New York Times 1995. január 26-i számának vezércikke. „Az emberek egyetlen korábbi időszakban sem mutattak ilyen nagy hajlamot és vágyat más embermilliók megölésére faji, vallási vagy osztálybeli különbözőségek miatt.”

A náci haláltáborokba bebörtönzött ártatlan áldozatok kiszabadításának 50. évfordulója volt a fentihez hasonló vezércikkek megírásának ösztönzője. De még mindig ugyanilyen kegyetlen gyilkosságokat hajtanak végre Afrika és Kelet-Európa egyes részein.

Pogromok, etnikai tisztogatások, törzsi mészárlások — bárminek is nevezzük ezeket — nagy bánatot okoznak. Ám ilyen kaotikus körülmények közepette is lehet örvendezők hangját hallani. Nézzük meg például, mi történt Németországban az 1930-as években.

Hitler és náci pártja 1935 áprilisára Jehova Tanúit eltiltotta mindenfajta köztisztviselői munkától. A Tanúkat ezenkívül letartóztatták, bebörtönözték, és koncentrációs táborokba küldték, mert megőrizték keresztény semlegességüket (János 17:16). 1936 augusztusának végén tömegesen tartóztatták le Jehova Tanúit. Több ezret közülük koncentrációs táborokba küldtek, a legtöbben ott maradtak egészen 1945-ig, ha túlélték. De hogyan reagáltak a Tanúk arra az embertelen bánásmódra, amelyet a táborokban velük szemben tanúsítottak? Bármily meglepőnek is tűnik, meg tudták őrizni örömüket örömtelen körülményeik ellenére.

„Szikla a sárban”

Christine King brit történész interjút készített egy katolikus hölggyel, aki a táborokban volt. „Egy olyan kifejezést használt, amelyet sosem felejtek el — mondta dr. King. — Nagyon részletesen beszélt arról, hogy milyen borzalmas volt az élet, milyen visszataszító körülmények között élt. Majd azt mondta, hogy ismert Tanúkat, és ezek a Tanúk olyanok voltak, mint a szikla a sárban. Mint valami szilárd hely mindebben a posványban. Elmondta, hogy csak ők nem köptek, miután az őrök elmentek előttük. Csak ők voltak azok, akik nem gyűlölettel vették mindezt, hanem szeretettel, reménnyel, és azzal az érzéssel, hogy mindennek volt értelme.”

Mi tette lehetővé, hogy Jehova Tanúi sziklák legyenek a sárban? Rendíthetetlen hitük Jehova Istenben, és az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Hitler erőfeszítései ezért kudarcot vallottak, nem sikerült elfojtani keresztény szeretetüket és örömüket.

Figyeld meg, hogy a tábort túlélők közül ketten hogyan emlékeznek vissza öt évtizeddel azután, hogy sikeresen kiállták hitüknek e próbáját. Az egyikük ezt mondja: „Túláradó öröm tölt el, mivel tudom, hogy páratlan kiváltságom volt bebizonyítani, hogy szeretem Jehovát, és hogy hálás vagyok neki, még a legkegyetlenebb körülmények között is. Senki sem kényszerített engem erre! Épp ellenkezőleg, akik kényszeríteni próbáltak minket, azok a mi ellenségeink voltak, akik fenyegetésekkel próbálták elérni, hogy inkább Hitlernek engedelmeskedjünk, mint Istennek — de sikertelenül! Nem csak most vagyok boldog, hanem a jó lelkiismeretem miatt még a börtön falai mögött is az voltam” (Maria Hombach, 94 éves).

Egy másik Tanú kijelenti: „Hálával és örömmel tekintek vissza a börtönben töltött napjaimra. Hitler idejében a börtönökben és koncentrációs táborokban töltött évek nehezek voltak, próbákkal telve. De nem szeretném, ha nem éltem volna át ezeket, mivel megtanítottak teljes mértékben bízni Jehovában” (Johannes Neubacher, 91 éves).

„Teljes mértékben bízni Jehovában” — ez volt Jehova Tanúi örömének a titka. Ezért örülnek annak ellenére, hogy örömtelen világ veszi őket körül. Örömük nyilvánvaló volt az elmúlt hónapokban megtartott „Örvendező dicsérők” kerületkongresszusokon. Tekintsünk vissza röviden ezekre az örömteli összejövetelekre.

[Kép a 4. oldalon]

Maria Hombach