Miért van itt az ideje, hogy döntsünk?

ISTEN az i. e. XVI. században kiválasztotta az izraelitákat mint különleges ’tulajdonát valamennyi nép közül’ és mint „szent népet” (2Mózes 19:5, 6, Újfordítású revideált Biblia). Ők hamarosan elvesztették szentségüket, vallásos tisztaságukat, mivel engedték, hogy a szomszédos nemzetek bálványimádatától és romlott szokásaitól beszennyeződjenek. Ilyenformán arról tettek tanúságot, hogy ők „kemény nyakú nép” (5Mózes 9:6, 13; 10:16; 1Korinthus 10:7–11). A Józsué halálát követő több mint háromszáz éves időszak alatt Jehova bírákat állított, olyan hűséges vezetőket, akiknek vissza kellett volna terelni az izraelitákat az igaz imádathoz. Az emberek azonban „föl nem hagytak cselekedeteikkel és nyakas magaviseletökkel” (Bírák 2:17–19).

Ezek után Isten hűséges királyokat és prófétákat állított, hogy az igaz imádathoz való visszatérésre késztessék az embereket. Azáriás próféta arra buzdította Asa királyt és honfitársait, hogy keressék Jehovát: „ha őt keresénditek, megtaláljátok; de ha őt elhagyándjátok, ő is elhágy titeket.” Asa vallási megújulást foganatosított Júda királyságában (2Krónika 15:1–16). Ezt követően Jehovának újfent felszólítást kellett intéznie hozzájuk prófétáján, Jóelen keresztül (Jóel 2:12, 13). Később még Sofóniás is serkentgette Júda lakóit, hogy ’keressék az Urat’. A fiatal Jósiás király ezt egy olyan megújulási hadjárat keretében tette meg, mely a bálványimádat és a romlottság megszüntetésére irányult (Sofóniás 2:3; 2Krónika 34:3–7).

Az ilyen megbánásra valló esetek ellenére a nép vallási állapota egyre inkább kritikussá vált (Jeremiás 2:13; 44:4, 5). Jeremiás leleplezte a bálványimádó szokásoktól megfertőzött vallásrendszert, és megújulásra képtelennek írta le: „Elváltoztathatja-é bőrét a szerecsen, és a párducz az ő foltosságát? Úgy ti is cselekedhettek jót, a kik megszoktátok a gonoszt” (Jeremiás 13:23). Jehova ez okból súlyos büntetést rótt Júda királyságára. Jeruzsálemet és templomát i. e. 607-ben lerombolták, a túlélőket pedig rabszolgákként Babilonba vitték számkivetésbe, és ott maradtak hetven éven át.

Ezen időszak elteltével Isten irgalmat tanúsított. Arra késztette Cyrus királyt, hogy bocsássa szabadon az izraelitákat, akik közül egy maradék visszatért Jeruzsálembe, és újjáépítette a templomot. Ahelyett, hogy mindezekből levonták volna a tanulságot, az izraeliták újra elhajlottak az igaz imádattól, arra késztetve ezzel Jehovát, hogy ismételje meg felhívását: „Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek” (Malakiás 3:7).

Amiért Isten elvetette Izraelt

Vajon milyen volt az izraeliták vallási állapota Jézus idejében? A képmutató vallási vezetők „vak vezetők” voltak; ’olyan tudományokat tanítottak, amelyek embereknek parancsolatai’. ’Áthágták az Isten parancsolatait a rendeléseik által.’ Az emberek ’ajkukkal tisztelték’ Istent, de a szívük messze eltávolodott tőle (Máté 15:3, 4, 8, 9, 14). De azért mint nemzet, vajon kaptak még egy lehetőséget a megbánásra? Nem. Jézus ezt mondta: „elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, a mely megtermi annak gyümölcsét.” Továbbá azt mondta: „A ti házatok”, a jeruzsálemi templom, „pusztán hagyatik” (Máté 21:43; 23:38). Túl nagy volt a vétkük. Elutasították Jézust mint Messiást, és halálra adták őt, a zsarnokoskodó római császárt választva királyuknak (Máté 27:25; János 19:15).

Az izraeliták nem akarták megérteni, hogy az az időszak, amelyben Jézus szolgálatát végezte, az ítélet időszaka volt. Jeruzsálem hitetlen lakóinak Jézus ezt mondta: „Nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét” (Lukács 19:44).

Isten i. sz. 33 Pünkösdjén új nemzetet, illetve „népet” hozott létre, Fiának, Jézus Krisztusnak szellemtől felkent tanítványaiból, akiket minden fajból és nemzetből választ ki (Cselekedetek 10:34, 35; 15:14). Vajon volt valamilyen remény arra, hogy a zsidó vallásrendszer végül megújhodik? A római légiók választ adtak erre a kérdésre, amikor is i. sz. 70-ben földig lerombolták Jeruzsálemet. Isten teljesen elutasította azt a vallásrendszert (Lukács 21:5, 6).

A kereszténység nagy hitehagyása

A szellemtől felkent keresztények szintén „szent nemzet, Isten tulajdonba vett népe” voltak (1Péter 2:9, Úf; Galátzia 6:16). De még a korai keresztény gyülekezet sem őrizte meg túl hosszú ideig vallási tisztaságát.

Az Írások nagy hitehagyást, illetve az igaz hittől való elfordulást jövendöltek meg. A Jézus példázatában szereplő jelképes gyomok, vagyis a hamis keresztények, megpróbálják elfojtani a jelképes búzát, vagyis az Isten szent szellemétől felkent igaz keresztényeket. Ez a példázat feltárja, hogy a hamis keresztényiség terjeszkedése, amit Isten ősellensége, az Ördög mozdít elő, akkor kezdődik, amikor az „emberek alusznak”. Erre Krisztus hűséges apostolainak halála után került sor, az ezt követő szellemi álmosság időszakában (Máté 13:24–30, 36–43; 2Thessalonika 2:6–8). Amint azt az apostolok előre jelezték, sok hamis keresztény furakodott a nyáj közé (Cselekedetek 20:29, 30; 1Timótheus 4:1–3; 2Timótheus 2:16–18; 2Péter 2:1–3). János halt meg utolsónak az apostolok közül. Körülbelül i. sz. 98-ban János azt írta, hogy „az utolsó óra”, az apostoli korszak zárószakasza már elkezdődött (1János 2:18, 19).

Annak a vallási és politikai erők közötti szövetségnek a következtében, amelyre a római császár, Konstantin ütötte rá a pecsétet, a kereszténység szellemi, tanításbeli és erkölcsi állapota drámaian megromlott. Sok történész egyetért azzal, hogy „az egyház diadala a negyedik század folyamán” keresztényi szempontból „súlyos csapás” volt. „A kereszténység elveszítette magas erkölcsi szintjét”, és a pogányságtól sok szokást és filozófiát átvett, mint például a „Mária-kultusz”, a „szentek” iránti tisztelet, valamit a Háromság fogalma.

A kereszténység hamis diadala után állapota megromlott. Pápák és zsinatok által kibocsátott rendeletek és tanításbeli megfogalmazások, nem beszélve az inkvizícióról, a keresztes háborúkról, valamint a katolikusok és protestánsok közti „szent” háborúkról, egy megújulásra képtelen vallásrendszert hoztak létre.

William Manchester az A World Lit Only by Fire (Amikor csak tűz fénye világította meg a világot) című könyvében ezt írja: „A XV. és XVI. században a pápák úgy éltek, mint a római császárok. A világ leggazdagabb emberei voltak, és bíborosaikkal együtt a szent hivatalok kiárusításával gazdagították tovább magukat.” A nagy hitehagyás ideje alatt kicsiny csoportok, illetve egyedül álló személyek megpróbálták újra felfedezni a valódi keresztényiséget, és a jelképes búza sajátságait mutatták fel. Gyakran magas árat fizettek érte. Ugyanez a könyv ezt írja: „Időnként úgy tűnt, mintha a keresztényiség valódi szentjei, protestáns és katolikus részről egyaránt, lángokba borított, megfeketedett mártírokká váltak volna.” Más úgynevezett reformátoroknak, mint Luther Márton és Kálvin János, sikerült maradandó vallásrendszereket létrehozni, amelyek a katolikus egyháztól elkülönültek, alaptanításait azonban még mindig osztották. A politikai ügyekbe szintén mélyen belekeveredtek.

Protestáns körökben erőfeszítéseket tettek, hogy megvalósítsák az úgynevezett vallásos újraéledést. A XVIII. és XIX. században ezek az erőfeszítések például külföldön végzett élénk misszionáriusi tevékenységet eredményeztek. Azonban a pásztorok saját beismerése szerint a protestáns nyájak szellemi állapota napjainkban távolról sem biztató. Oscar Cullmann protestáns teológus nemrégiben elismerte, hogy „magán az egyházon belül is megfigyelhető a hit válsága”.

A katolikus egyházon belül is kezdeményeztek reformokat és ellenreformokat. A XI. századtól a XIII. századig az általánosan elterjedt korrupcióval és a papság roppant vagyonával szemben szerzetesrendeket alapítottak, amelyek szigorúan ragaszkodtak a szegénységi fogadalomhoz. A rendeket azonban gondosan figyelemmel kísérték, és a tudósok szerint az egyházi hierarchia elfojtotta őket. Azután a XVI. században sor került a tridenti zsinat által támogatott ellenreformációra, amely főként a protestáns reformáció elleni küzdelemre irányult.

A XIX. század első felében, az egyházi restauráció idején a katolikus egyház tekintélyelvű és konzervatív beállítottságot öltött. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy az igaz keresztényiség helyreállítása érdekében bármilyen valódi reformot is végrehajtottak volna. Ezeket az erőfeszítéseket ehelyett pusztán azért tették, hogy a papság hatalmát megszilárdítsák a vallási, politikai és társadalmi változásokkal szemben.

A kevésbé távoli időt tekintve, az 1960-as években úgy tűnt, hogy a katolikus egyház a II. ökumenikus vatikáni zsinat kapcsán alapvető változások folyamatát kívánja kezdeményezni. A jelenlegi pápa azonban váratlan szünetet írt elő az úgynevezett zsinati megújulás számára, hogy féken tartsa egyháza haladó beállítottságú tagjainak szellemiségét. Ezt a szakaszt, melyet egyesek a Wojtyła-féle restaurációnak neveznek, egy katolikus csoport „a konstantinizmus új formájaként” definiálta. Ahogyan azt a jezsuita La Civiltà Cattolica című lap hangsúlyozza, a katolikus egyház más vallásokhoz hasonlóan „radikális és mindenre kiterjedő válsággal [néz szembe], amely radikális, mivel magának a hitnek és a keresztény életnek a gyökereit érinti, valamint mindenre kiterjedő, hiszen a keresztényiség minden oldalát magában foglalja”.

A kereszténység vallásai nem teljesen mentek keresztül a megújulás folyamatán; nem is mehettek, mivel az igaz keresztényiséget csak az „aratás” idején kell helyreállítani a jelképes búzának egyetlen tiszta gyülekezetbe történő begyűjtésével (Máté 13:30, 39). A vallás nevében elkövetett vétkek és gaztettek hosszú listája miatt — akár magát kereszténynek valló vallásról van szó, akár nem — kikívánkozik a kérdés, vajon realisztikus a kereszténységtől valódi megújulást várni?

Lehetetlen a megújulás?

A Jelenések könyve, az Apokalipszis egy jelképes nagy paráznáról beszél, aki a titokzatos „nagy Babilon” nevet viseli (Jelenések 17:1, 5). A Biblia olvasói évszázadokon át igyekeztek megmagyarázni ennek a jelképnek a rejtélyét. Sokan felháborodtak a papság gazdagsága és romlottsága miatt. Néhányan úgy gondolták, hogy Nagy-Babilon az egyházi hierarchiát ábrázolja. Ezek között a személyek között volt Husz János, cseh katolikus pap, akit 1415-ben elevenen elégettek, és Aonio Paleario, olasz humanista, akit 1570-ben felakasztottak és elégettek. Mindketten igyekeztek megreformálni a katolikus egyházat, abban a reményben, hogy visszatér „kezdeti méltóságához”, de sikertelenül.

Ezzel ellentétben a Jelenések 17. és 18. fejezete arra mutat, hogy „nagy Babilon” valamennyi hamis vallás világbirodalmát ábrázolja.a Ez az összetett „nagy parázna” megreformálhatatlan, hiszen „az ő bűnei az égig hatottak”. Ebben a XX. században valójában nemcsak a kereszténység vallásai, hanem gyakorlatilag az összes vallás osztozik a felelősségben azokért a háborúkért, amelyekben továbbra is rengeteg vér folyik, valamint azért a súlyos erkölcsi hanyatlásért, amely érinti az emberiséget. Ennélfogva Isten elhatározta „Babilon” elpusztítását (Jelenések 18:5, 8).

Most van itt az ideje, hogy ’kifussunk belőle’

A bibliai próféciák teljesedése feltárja, hogy napjaink megfelelnek „a dolgok [jelen gonosz] rendszere befejezésének” (Máté 24:3, NW). Bárki, aki őszintén imádni kívánja Istent, nem engedheti meg magának, hogy saját elgondolásait vagy vágyait kövesse. ’Keresnie kell az Urat, amíg megtalálható’, igen, most azonnal, mivel a Jézus által megjövendölt „nagy nyomorúság” közel (Ésaiás 55:6; Máté 24:21). Amint az igaz volt Izrael népének esetében, Isten nem fogja megtűrni a vallás romlottságát, csupán azért, mert az azzal kérkedik, hogy nagy múltra tekint vissza. Ahelyett, hogy megpróbálnák megjavítani azt a hajót, amely arra van rendelve, hogy elsüllyedjen, mindazoknak, akik Isten helyeslését és a megmentést kívánják elnyerni, késedelem nélkül engedelmeskedniük kell a Jelenések 18:4 ihletett parancsának: „Fussatok ki belőle [Nagy-Babilonból] én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból.”

„Fussatok ki”, de hova? Hol máshol található megmentés? Nem áll fenn az a veszély, hogy rossz helyen keresünk menedéket? Hogyan tudjuk azt az egyetlen vallást azonosítani, amely Isten helyeslését élvezi? Az egyedüli megbízható válasz Isten Szavában található (2Timótheus 3:16, 17). Jehova Tanúi meghívnak, hogy vizsgáld meg alaposabban a Bibliát. Akkor képes leszel megérteni, hogy kik azok, akiket Jehova kiválasztott mint „népet az ő nevének”, és akiket megoltalmaz majd haragjának küszöbön álló napján (Cselekedetek 15:14; Sofóniás 2:3; Jelenések 16:14–16).

[Lábjegyzet]

[Kép a 7. oldalon]

Ha süllyedőben van vallási hajód, fordulj az igaz keresztényiség mentőcsónakjához