Véget ér majd valaha az emberi szenvedés?

BORZALMAS kép tárul elénk, miután egy bomba felrobbant Szarajevó zsúfolt piacán; vérfürdők és csonkítások Ruandában; éhező gyermekek ennivalóért kiáltoznak Szomáliában; meghökkent családok számolják veszteségüket a Los Angeles-i földrengés után; az árvíz pusztításának kétségbeesett áldozatai Bangladesben. Naponta kerülünk szembe az emberi szenvedés ilyen jeleneteivel a tévében vagy a folyóiratokban és az újságokban.

Az emberi szenvedés egyik szomorú következménye, hogy vannak, akik elvesztik hitüket Istenben. Egy egyesült államokbeli zsidó közösség kijelentése szerint: „mindig is a gonoszság létezése volt a legnagyobb akadálya a hitnek.” Az írók a náci koncentrációs táborok, például Auschwitz halottaira utalnak, és az olyan bombákra, mint amilyen Hiroshimában robbant fel. „Hogyan engedheti meg egy igazságos és hatalmas Isten ennyi ártatlan ember elpusztítását? Ez a kérdés nyomasztja a vallásos emberek lelkiismeretét, és összezavarja az elméjüket” — írják a szerzők.

Sajnos a tragikus beszámolók végeláthatatlan áradata dermesztő hatással lehet az emberek érzéseire. Sokakat egészen addig nehezen indít meg mások szenvedése, míg az nem a barátjukkal, vagy a rokonukkal történik meg.

Ám az a tény, hogy képesek vagyunk szánalmat érezni, legalább a saját szeretteink iránt, el kell hogy áruljon valamit az Alkotónkról. A Biblia azt mondja, hogy az ember „Isten képére” teremtetett és az ’ő hasonlatosságára’ (1Mózes 1:26, 27). Ez nem azt jelenti, hogy az emberek külsőben Istenre hasonlítanak. Nem, hiszen Jézus Krisztus elmagyarázta, hogy „Szellem az Isten” és „a szellemnek nincs húsa és csontja” (János 4:24; Lukács 24:39, Csia fordítás). Az a tény, hogy Isten hasonlatosságára lettünk megalkotva, arra a lehetőségünkre utal, hogy Istenhez hasonló tulajdonságokat tudunk felmutatni. Éppen ezért, mivel az emberek általában szánalmat éreznek azok iránt, akik szenvednek, azt a következtetést kell levonnunk az ember Alkotójáról, Jehova Istenről, hogy könyörületes, és mélyen együtt érez szenvedő emberi teremtményeivel. (Vö. Lukács 11:13).

Az egyik mód, amivel Isten kimutatta szánalmát az, hogy ellátta az embereket egy írott magyarázattal arra, mi az oka a szenvedésnek. Ezt Szavában, a Bibliában tette meg. A Biblia világosan megmutatja, Isten azért teremtette az embereket, hogy örvendjenek az életnek, nem pedig azért, hogy szenvedjenek (1Mózes 2:7–9). Azt is feltárja: az első emberek hozták magukra a szenvedést azáltal, hogy visszautasították Isten igazságos uralmát (5Mózes 32:4, 5; Róma 5:12).

Isten ennek ellenére is szánalmat érez a szenvedő emberiség iránt. Ez világosan megmutatkozik abban az ígéretében, hogy véget vet az emberi szenvedésnek. „Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök. És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jelenések 21:3, 4; lásd még: Ésaiás 25:8; 65:17–25; Róma 8:19–21).

Ezek a csodálatos ígéretek azt bizonyítják, hogy Istent érzékenyen érinti az emberi szenvedés, és hogy elhatározta, véget fog ennek vetni. De pontosan mi is okozta mindenekelőtt az emberi szenvedést, és miért engedte meg Isten, hogy mind a mai napig tartson?

[Kép forrásának jelzése a 2. oldalon]

Címlap és 32. oldal: Alexandra Boulat/Sipa Press

[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]

Kevin Frayer/Sipa Press