Josephus lebilincselő történeti művei
A TÖRTÉNELMET tanulmányozók régóta elmélkednek Josephus lebilincselő írásai felett. Ő, aki mindössze négy évvel Jézus halála után született, szemtanúja volt, miként teljesedett be dermesztő módon Jézusnak az első századi zsidó nemzetről elhangzott próféciája. Josephus katonai parancsnok, diplomata, farizeus és tudós volt.
Josephus írásai bővelkednek megkapó részletekben. Fényt árasztanak a bibliai kánonra, miközben irodalmi kalauzolást kapunk Palesztina topográfiáját és földrajzát illetően. Nem meglepő, hogy műveit sokan könyvtáruk értékes kiegészítésének tekintik!
Korai évei
Joseph ben Matthias, vagyis Josephus i. sz. 37-ben született, Caligula római császár uralkodásának első évében. Josephus apja papi családhoz tartozott. Anyja, állítása szerint a Hasmóneus főpap, Jonatán leszármazottja.
Josephus tizenévesen a Mózesi Törvény mohó tanulmányozója volt. Gondosan megvizsgálta a judaizmus három szektáját: a farizeusokat, a szadduceusokat és az esszénusokat. Előnyben részesítve az utóbbit úgy döntött, hogy három évig egy Bannus nevű magányos remetével lakik, aki valószínűleg esszénus volt. Tizenkilenc évesen elhagyta ezt az életformát, visszatért Jeruzsálembe, és csatlakozott a farizeusokhoz.
Rómába és vissza
Josephus i. sz. 64-ben Rómába utazott, hogy zsidó papok érdekében közbenjárjon, akiket Félix, Júdea helytartója Néró császár elé küldetett bírói tárgyalásra. Az úton hajótörést szenvedtek; hajszálon múlott, hogy Josephus megmenekült a haláltól. A hajón levő hatszáz utas közül csupán nyolcvanan menekültek meg.
Rómában tett látogatása során egy zsidó színész megismertette Josephust Néró feleségével, Poppaea császárnéval. Neki döntő fontosságú szerepe volt abban, hogy Josephus küldetése sikerrel járt. A város pompája maradandó hatást gyakorolt Josephusra.
Amikorra Josephus visszatért Júdeába, a rómaiak elleni lázadás gondolata határozottan kialakult a zsidók elméjében. Megkísérelt hatást gyakorolni honfitársaira, hogy a Róma elleni hadviselés értelmetlen. Mivel képtelen volt megfékezni őket, és valószínűleg félt, hogy árulónak bélyegzik, elfogadta a kinevezést a galileai zsidó csapatok feletti parancsnokságra. Josephus összegyűjtötte és kiképezte embereit, és biztosította az ellátást, amíg a római haderőkkel való összeütközésre készülődtek — ám eredménytelenül. Galilea elbukott Vespasianus seregei előtt. Negyvenhét napos ostrom után bevették Josephus erődítményét Jotapatánál.
Amikor feladta a harcot, Josephus éles elméjűen megjósolta, hogy hamarosan Vespasianus lesz a császár. Bebörtönözték, de a büntetéstől megkíméltetett a jóslat miatt; amikor beigazolódott, Josephust szabadon bocsátották. Ez fordulópont volt életében. A háború befejezéséig a rómaiakat szolgálta mint tolmács és közvetítő. A Vespasianus, valamint Titus és Domitianus nevű fiai részéről jövő pártfogást azzal juttatta kifejezésre, hogy a Flavius családnevet illesztette a sajátjához.
Josephus Flavius művei
Josephus írásai közül a legkorábbi A zsidó háború címet viseli. Úgy vélik, azért készítette ezt a hétkötetes beszámolót, hogy a zsidóknak élénk ábrázolást nyújtson Róma erejének felsőbbrendűségéről, és elrettentésül szolgáljon jövőbeni lázadások ellen. Ezek az írások tüzetesen vizsgálják a zsidó történelmet akkortól, mikor Antiochos Epiphanés elfoglalta Jeruzsálemet (az i. e. második században), egészen az i. sz. 67-es viharos harcig. Mint szemtanú, Josephus azután azt a háborút tárgyalja, amely i. sz. 73-ban érte el tetőpontját.
Josephus egy másik műve A zsidók története volt, egy húszkötetes írás a zsidók történelméről. A Genezissel és a teremtéssel kezdve a mű a Róma elleni háború kitöréséig folytatódik. Josephus hűen követi a Biblia elbeszélésének sorrendjét, hagyományon alapuló értelmezéseket és külső észrevételeket fűzve hozzá.
Josephus írt egy személyes elbeszélést is, amely az egyszerű Önéletrajz címet viseli. Ebben a műben a háború ideje alatti állásfoglalását igyekszik igazolni, és a tiberiasi Justus részéről ellene felhozott vádakat próbálja meg enyhíteni. Negyedik műve — egy kétkötetes apológia A zsidó nép ősi voltáról Apión ellen címmel — a zsidókat védelmezi a róluk kialakított elferdített képpel szemben.
Betekintés Isten Szavába
Josephus történelmének nagy része kétség nélkül szabatos. A zsidó nép ősi voltáról Apión ellen című művében rámutat, hogy a zsidók az apokrif könyveket soha nem számították az ihletett Írások részének. Tanúságot tesz az isteni Írások pontossága és belső harmóniája mellett. Josephus ezt mondja: „minálunk nem készült számtalan egymásnak ellentmondó, egymással vitázó könyv. Mindössze 22 kötet [ez egyenértékű az Írások 39 könyvre történt modern felosztásával] az, amely az eddig eltelt idő eseményeit jegyzi fel, s amelyeket joggal tekintünk hitelesnek [isteni eredetűnek].”
A zsidók történetében Josephus érdekes részletet fűz a bibliai beszámolóhoz. Azt mondja, hogy „Izsák . . . 25 éves volt”, amikor Ábrahám megkötözte a kezét és lábát, hogy feláldozza. Josephus írása alapján Izsák, miután segített felépíteni az oltárt, azt mondta, ha „nem engedelmeskednék annak, amit Isten és atyja határozott felőle, azt sem érdemelné meg, hogy született . . . Erre odalépett az oltárhoz, hogy áldozatul szolgáljon.”
Az Izraelnek az ősi Egyiptomból való eltávozásáról szóló Írás szerinti beszámolóhoz Josephus ezeket a momentumokat fűzi: „[Az őket üldözőknek] hatszáz harci szekerük volt, ötvenezer lovasuk és kétszázezer gyalogosuk.” Josephus arról is beszél, hogy „Sámuel már tizenkét éves korában elkezdett jövendölni. Midőn egyszer aludt, Isten nevén szólította.” (Vö. 1Sámuel 3:2–21.)
Josephus egyéb írásai betekintést nyújtanak az adózásba, törvényekbe és eseményekbe. Saloménak nevezi azt a nőt, aki Heródes lakomáján táncolt és Keresztelő János fejét kérte (Márk 6:17–26). Josephus jegyezte fel a legtöbb dolgot, amit a Heródes dinasztiáról tudunk. Még arról is beszél, hogy Heródes „öregségét azzal igyekszik leplezni, hogy feketére festi a haját”.
A Róma elleni nagy lázadás
Alig 33 évvel azután, hogy Jézus elmondta a Jeruzsálemet és templomát érintő próféciáját, a beteljesedés kezdett kibontakozni. Jeruzsálemben a radikális zsidó pártok minden igyekezetükkel azon voltak, hogy lerázzák a római igát. I. sz. 66-ban az erről érkezett hírek hatására római légiókat mozgósítottak és indítottak el a szíriai helytartó Cestius Gallus vezetése alatt. Küldetésük az volt, hogy fojtsák el a felkelést és büntessék meg a vétkeseket. Miután a Jeruzsálemet körülvevő területeken pusztítottak, Cestius emberei tábort vertek a fallal körbevett város körül. Az úgynevezett testudo módszerrel a rómaiak sikeresen a teknősbéka hátához hasonló módon állították össze a pajzsaikat, hogy ez védelmezze őket az ellenségtől. A módszer sikeressége mellett tanúskodva Josephus kifejti: „hatástalanul pattantak vissza a lecsapódó lövedékek. Ennek védelme alatt a katonák zavartalanul alááshatták a falat, és hamarosan hozzáfogtak, hogy felgyújtsák a templom kapuját.”
„Cestius — mondja Josephus — váratlanul parancsot adott katonáinak a visszavonulásra . . . érthetetlen módon távozott a városból.” Nyilvánvalóan anélkül, hogy Isten Fiát kívánta volna felmagasztalni, Josephus megörökítette azt a bizonyos eseményt, amelyre a jeruzsálemi keresztények várakoztak. Ez Jézus Krisztus próféciájának beteljesedése volt! Évekkel korábban Isten Fia így figyelmeztetett: „Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő elpusztulása. Akkor a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; és a kik annak közepette, menjenek ki abból; és a kik a mezőben, ne menjenek be abba. Mert azok a bosszúállásnak napjai, hogy beteljesedjenek mind azok, a mik megírattak” (Lukács 21:20–22). Jézus utasítása szerint hűséges követői hamarosan elmenekültek a városból, távol maradtak, és megkíméltettek attól a gyötrelemtől, amely később bekövetkezett.
Josephus élénk részletekben örökítette meg a római seregek i. sz. 70-ben történt visszatérésének következményeit. Vespasianus legidősebb fia, Titus tábornok jött el, hogy elfoglalja Jeruzsálemet ragyogó templomával együtt. A városon belül egymással szembenálló pártok próbálták magukhoz ragadni az irányítást. Szélsőséges lépésekhez folyamodtak, és sok vér folyt. Némelyek „kétségbeesésükben Jeruzsálem nyomorúságán, imádkoztak a rómaiakért” abban a reményben, „hogy a belső nyavalyáktól megszabaduljanak” — mondja Josephus. „Rablóknak” nevezi a felkelőket, akik a jómódúak vagyonának megsemmisítésével voltak elfoglalva, és tekintélyes személyiségeket gyilkoltak le — azokat, akiket a rómaiakkal való megegyezés szándékával gyanúsítottak.
A polgárháború alatt az életkörülmények Jeruzsálemben hihetetlenül mélyre süllyedtek, és a halottakat temetetlenül hagyták. Maguk a zendülők „harcoltak is egymás ellen . . . [miközben] hullahegyeken álltak”. Kifosztották a lakosságot; öltek ételért és vagyontárgyakért. A lesújtottak sóhaja szakadatlan volt.
Titus a város feladására biztatta a zsidókat, hogy ilyenformán megmentsék magukat. „Josephust is odaküldte, hogy egy honfitársuk könnyebben meg tudja majd győzni őket.” De ők szidalmazták Josephust. Titus a következőkben hegyes karókból falat épített az egész város köré (Lukács 19:43). Azután, hogy a menekülés minden reményét elvágták, és a mozgást korlátozták, az éhínség „egész házakat, családokat kiirtott”. Az állandósult harc emelte a halálos áldozatok számát. Tudtán kívül beteljesítve a bibliai próféciát Titus elfoglalta Jeruzsálemet. Később, midőn a szilárd falakat és a megerősített tornyokat vizsgálgatta, így kiáltott fel: „Isten . . . volt az, aki a zsidókat kiűzte ezekből a bástyatornyokból.” Több mint egymillió zsidó pusztult el (Lukács 21:5, 6, 23, 24).
A háború után
A háború után Josephus Rómába ment. A Flaviusok támogatását élvezve római polgárként Vespasianus egyik korábbi kúriájában élt, és császári öregségi járadékban részesült, Titus ajándékait is beleértve. Josephus ezután az irodalmi hivatásnak élt.
Érdekes megjegyezni, hogy bizonyíthatóan Josephus szóalkotása a „teokrácia” kifejezés. A zsidó nemzetre vonatkozóan ezt írta: „az állam jellegét theokráciának nyilvánította, a vezetést és a hatalmat tehát magára Istenre bízta.”
Josephus soha nem vallotta magát kereszténynek. Nem Isten ihletése alatt írt. Josephus lebilincselő történeti műveinek mégis világosságot árasztó történelmi értékük van.
[Kép a 31. oldalon]
Josephus Jeruzsálem falainál