Őrizzük meg szemünk „egyszerűségét” a Királyság-munkában

A NÉMET Demokratikus Köztársaság (NDK), vagy ahogyan ismert volt, Kelet-Németország, alig érte el a felnőttkor delét. Negyvenegy évnyi létezése 1990. október 3-án véget ért, amikor területét — amely megközelítőleg Libéria vagy az Egyesült Államok Tennessee állama területének mérete — egyesítették a Német Szövetségi Köztársasággal, amelyet Nyugat-Németországnak hívtak.

A két Németország újraegyesítése tekintélyes számú reformot jelentett. Ami a két országot elkülönítette, az nem csupán fizikai határ volt, hanem az ideológiák határa is. Mit jelentett mindez az ott élő embereknek, és hogyan változott meg az élet Jehova Tanúi számára?

A Wende, a fordulat 1989 novemberében, amely lehetővé tette az újraegyesítést, közvetlenül követte a merev szocializmus négy évtizedét. Azon időszak alatt Jehova Tanúi tevékenysége betiltás alatt állt, és időnként erőteljes volt az üldözésük.a Amikor elérkezett a szabadság az NDK számára, eufória söpört végig a lakosságon. De amint az ujjongás lecsendesült, sokan zavarttá, csalódottá, sőt kiábrándulttá váltak. A két Németország egyetlen szociális, politikai és gazdálkodó egységbe egyesítésének a feladata félelmetesnek bizonyul.

A Der Spiegel „162 Tage Deutsche Geschichte” (A német történelem 162 napja) című különleges beszámolója szerint az újraegyesítést követően széles körben elterjedt a munkanélküliségtől, inflációtól és az emelkedő lakbérektől való félelem. „Lesz-e majd elég nyugdíjam?” — kérdezték sokan a korábbi NDK-ban. Milyen a lakáshelyzet? „Szerte az egész NDK-ban régi épületek lesznek az enyészet martalékai, teljes utcák válnak lakhatatlanná.” Rettenetes mértéket ért el a szennyezés.

Ilyen társadalmi és gazdasági felfordulással szembenézve, hogyan boldogulnak Jehova Tanúi a korábbi NDK-ban?

Tartsuk szemünket a megfelelő dolgokra összpontosítva

Jehova Tanúinál nincsenek ideológiai határok. Biblián alapuló hitük ugyanaz akár keleten, akár nyugaton élnek. Átmeneti korszakban lévő társadalmi környezetben a legtöbb Tanú úgy tartja fenn szellemi egyensúlyát, hogy szemét továbbra is az elsődleges célra, Jehova szolgálatára szegezi. Miért szükségszerű ez?

Mert „e világ színtere változik” (1Korinthus 7:31, NW). Egy keresztény vén megjegyzi, hogy a Wende-t megelőzően a betiltás ideje alatt bátorságra volt szükség a prédikáláshoz; ez megtanította a Tanúkat arra, hogy Jehovára támaszkodjanak és kiképezte őket a Biblia használatára. Most azonban, „arra kell jobban vigyáznunk, nehogy mellékvágányra tereljenek minket az anyagiasság és az élet aggodalmai”.

A szabadságot és haladást gyakran anyagi fogalmakban mérik. Ezen a területen sok ember szükségét érzi annak, hogy kárpótolja magát az elmulasztott időért vagy az esetlegesen elmulasztott élvezetekért. Ez nyilvánvaló, amikor valaki végighajt Türingia és Szászország déli városainak és falvainak macskaköves országútjain. Az országutak talán javításra szorulnak, a lakások szegényesek, de milyen nagy a túltengés a televíziós parabolaantennákból! Könnyű az embert arra a tévhitre vezetni, hogy a biztonság és boldogság mindannak a birtoklásából származik, amit a szem lát. Milyen veszélyes csapda ez!

A Hegyi beszédben Jézus beszélt annak veszélyéről, hogy valaki túlzott figyelmet fordít az anyagi dolgokra és az élet aggodalmaira. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön” — figyelmeztetett. Hozzátette: „A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz” (Máté 6:19, 22). Mit értett ezalatt? Egyszerű szem az, amely élesen összpontosít és világos képeket közvetít az elmének. A szellemi szem, amely egyszerű, világosan őrzi Isten Királyságának a képét. Így egy keresztény azon elhatározása, hogy megőrzi szemét egyszerűnek, világosan Isten Királyságára összpontosítva, és háttérbe száműzve az aggodalmakat, segít neki szellemileg kiegyensúlyozottnak maradni.

Jól szemléltethető ez egy szászországi, zwickaui házaspár tapasztalatával, akik érdeklődést mutattak a Biblia iránt a Wende idején. Vállalkozásuk igen időrabló volt, mégis a szellemi érdekeket helyezték első helyre, és minden keresztény összejövetelre eljártak. „Vállalkozásunk szemszögéből nem engedhetjük meg, hogy időt szakítsunk rá — ismerték el —, de szellemileg szükségünk van arra.” Milyen bölcs döntés!

Fontold meg egy szintén szászországi, plaueni család esetét is. A férj órásmester volt, saját üzlettel. A Wende-t követően üzlethelyiségének bérleti díja meredeken megemelkedett. Mit kellett tennie? „Ez igen sok pénzbe került volna, emellett megtanultam az igazságból, hogy az igazságért éljek.” Így kevésbé kedvező fekvésű, de olcsóbb bérleti díjú üzlethelyiségbe költözött. Igen, az órásmester nagyon gyorsan megtanulta, hogy szemét megőrizze egyszerűnek.

Néhányan azonban túl későn tanulták meg. Egy keresztény vén, úgy érvelve, hogy az újonnan bevezetett szabadpiac-gazdaság ígéretekkel teljes, vállalkozásba fogott. Egy utazófelvigyázó kedvesen arra intette őt, hogy ne engedje meg üzleti kötelezettségeinek, hogy azok kiszorítsák a szellemiségét. Sajnos azonban, éppen ez történt meg. Néhány hónappal később a testvér lemondott véni tisztségéről. Később ezt írta: „Saját tapasztalataimra alapozva, azt tanácsolnám bármely testvérnek, aki szolgálati kiváltságokra törekszik, hogy ne kezdjen saját vállalkozásba.” Ez nem jelenti azt, hogy helytelen, ha egy keresztény önálló vállalkozó. De akár van saját vállalkozásunk, akár nincs, ha túl sok figyelmet fordítunk a gazdasági aggodalmakra, az akaratlanul is a vagyon szolgáivá tehet bennünket. Jézus megmutatta ennek kimenetelét: „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti” (Máté 6:24). Goethe, német költő megállapította: „Senki sem nagyobb rabszolga, mint az, aki önmagáról azt hiszi, hogy szabad.”

Amikor betű szerinti viharba kerülünk, talán szükség lehet arra, hogy hunyorítsunk a szemünkkel, vagy kezünkből távcsövet formáljunk, szemünk elé helyezzük, hogy továbbra is lássuk célunkat. Amikor politikai, gazdasági vagy társadalmi zűrzavar vesz minket körül, lényeges az összpontosítás ahhoz, hogy szellemi célunkat szem előtt tartsuk. Mit tesz néhány keresztény azért, hogy megőrizze szeme egyszerűségét a Királyság-munkában?

Megnövekedett Királyság-tevékenység

Szerte a korábbi NDK-ban, a Tanúk több időt szentelnek a prédikálásnak, mint bármikor ezelőtt. Az elmúlt két évben a szántóföldi szolgálatban töltött idő 21 százalékkal emelkedett. Az eredmény egy drámai, 34 százalékos növekedés a házi bibliatanulmányozásokban. Továbbá, az általános úttörők száma jelenleg négyszer magasabb, mint amennyi csupán két évvel ezelőtt volt! Mialatt mások aggodalmaskodnak és panaszkodnak, a több mint 23 000 keresztény azon a területen, amely mostanáig NDK volt, megbirkózik a helyzettel azáltal, hogy szemét egyszerűnek őrzi meg. Ez járult hozzá a Királyság-tevékenység bámulatos növekedéséhez. (Vö. Józsué 6:15.)

A kiterjesztett tevékenység azt jelenti, hogy jól ellátják a déli területet, ahol a Tanúk többsége él. Sok helységnévnek történelmi csengése van. Ha lelkesedsz a kiváló porcelánáruért, felismered a Drezda melletti Meissen városát, mint a világ legfinomabb porcelánjainak egyik származási helyét. Meissen most hozzávetőleg 130 Királyság-hírnöknek az otthona. Vagy figyeld meg Weimart, „Németország klasszikus fővárosát”. A városcentrumban lévő Goethe—Schiller emlékmű tanúsítja Weimar megtisztelő kapcsolatát a két íróval, és ez a büszkeség forrása ott sokak számára. Ma Weimar büszke lehet a jó hír több mint 150 hírnökére is.

Egészen más a helyzet azonban északon. Kevesebb a hírnök és nagyobbak a távolságok a gyülekezetek között. Kirívó a munkahelyhiány. Sokan, akiknek van munkájuk, a túlórázás nyomása alatt állnak, hogy megtarthassák munkahelyüket. Egy testvér, aki teljes idejű prédikálóként szolgál északon, így magyarázza ezt: „A betiltás ideje alatt minden egyes testvérnek szüksége volt Jehova védelmére a szántóföldi szolgálatban, de munkahelyet találni nem volt nehéz. Most az ellenkezője a helyzet. Szabadon prédikálunk, de szükségünk van az ő irányítására az elhelyezkedéssel kapcsolatban. Eltart egy ideig, amíg megszokunk egy ilyen változást.”

Örömteliek a hírnökök amiatt, hogy képesek gyakrabban prédikálni? Wolfgang szemléletmódja ez: „Sokkal jobb, ha ugyanaz a hírnök ugyanazt a területet munkálja be újra és újra. Az emberek már megbíznak benne és nyitottabbak.” Ráadásul a házigazdákat „többé nem zavarja, hogy a vallásról beszélgessenek az ajtajuk előtt, még akkor sem, ha a járókelők hallótávolságon belül vannak. A vallás nem tabu téma többé”. Ralf és Martina is egyetértenek ezzel. „Örülünk annak, hogy gyakrabban munkálkodhatunk a területünkön. Személyesen ismerhetjük meg az embereket, és az elérhető irodalmak széles választéka is fellelkesít minket.”

Irodalmaink nagyraértékelése

Ralf és Martina különösen nagyra értékeli Az élet — hogyan jött létre? Evolúció vagy teremtés útján? című könyvet. Sokak számára, akik a korábbi NDK-ban az ateizmust vallották magukénak, csodálatos bibliai segédeszköznek bizonyul ez a könyv. Szerettek volna egy rövidebb terjedelmű kiadványt is, amely hasonló anyagot tartalmaz. „Mennyire izgatottak voltunk a Valóban törődik velünk Isten? című füzet kiadásakor az 1992-es »Fényhordozók« Kerületkongresszuson Drezdában. Ez válasz volt imáinkra.”

Sok nem Tanú csodálja meg a Watch Tower kiadványait. 1992 júliusában egy előadónő, aki a szociális oktatásban dolgozik azért írt, hogy kifejezze „legmélyebb tiszteletét és legforróbb köszönetét” a kiadványokért, amelyeket felhasznál az előadásaira való felkészüléshez. 1992 januárjában egy rostocki hölgy elfogadta az Örökké élhetsz Paradicsomban a földön című könyv egy példányát két Tanútól, aki az ajtajához jött. Ezt írta a németországi fiókhivatalnak: „A lutheránus egyházhoz tartozom. Igen nagyra becsülöm Jehova Tanúi szervezetének tevékenységét. Ők határozottan kijelentik, hogy az ember nem létezhet tovább Isten vezetése nélkül.”

Milyen mértékben látják el a kereszténység egyházai szellemi vezetéssel tagjaikat? A tekintélyes újság, a Die Zeit 1991 decemberében azt az észrevételt tette, hogy noha a lutheránus egyház „egy rövid ideig dicsfényben sütkérezett, mint a békés fordulat szülőanyja, népszerűsége úgy tűnik gyorsan csökken”. Valóban, a lutheránus egyház egyik képviselője így panaszkodott: „Az emberek összetévesztették a szabadpiaci rendszerben való életet a paradicsommal.” Egy magdeburgi egyháztag azért írt a németországi fiókhivatalnak, hogy információt kérjen. Miért? „A hitetlen mosolygással eltöltött évek után — írta az úriember —, szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy ez a világ utolsó napjaihoz ért, és hogy nagy bajokkal kell számolnunk a közeljövőben” (2Timótheus 3:1–5).

Építkezés a terjeszkedéshez

A Wende előtt nem engedélyezték a Királyság-termeket az NDK-ban. Most sürgősen szükség van rájuk; építésüknek elsőbbséget biztosítanak. Ez az igaz imádatnak olyan újabb vonása, amely figyelemre méltó változáson ment keresztül. Egy testvér tapasztalata szemlélteti mennyire gyors volt ez a változás.

1990 márciusában, csak órákkal azután, miután Jehova Tanúi megkapták törvényes elismerésüket az NDK-ban, a testvér meghívást kapott, hogy beszédet intézzen egy csoport Tanúhoz, először használva mikrofont életében. Két és fél évvel később a gyülekezet, amelyhez tartozik, átadott egy vadonatúj Királyság-termet. 1992 végére hét Királyság-termet építettek 16 gyülekezet számára. Több mint 30 másik tervezés alatt áll, sőt egy vonzó kongresszusi terem is.

Isten Királyságára szegezett szem

„Röviddel a Wende után — jegyzi meg egy keresztény vén — sokan elutasították a Bibliát. Az új kormányzatba vetették bizalmukat, amely végre a jobb állapotok ígéretével kecsegtetett.” Beteljesedett a reményük? „Két éven belül megváltoztatták a véleményüket. Az emberek most egyetértenek velünk abban, hogy az emberi kormányzatok sohasem tudnak békét és igazságot megvalósítani.”

Tömegek úsztak örömmámorban a merev szocializmus hanyatlásakor az NDK-ban, beharangozva azt, amit ők a nyugati ideológia arany hajnalának gondoltak. Azonban csalódtak. Tekintet nélkül arra, mely kormány van hatalmon, Jehova Tanúi megőrzik szemük egyszerűségét és szilárdan szegezik azt Isten Királyságára, amely úgy ragyog, miként egy csillag az égen. Ez a reménység sohasem vezet csalódáshoz (Róma 5:5, Békés—Dalos fordítás).

[Lábjegyzet]

[Képek a 26. oldalon]

A Tanúk Németországban arra használják fel szabadságukat, hogy egyre inkább közreműködjenek a Királyság-tevékenységben