Kulcs a sikeres családi élethez
„HANYATLÓBAN van nálunk a családi egység” — jegyezte meg a múlt évben az USA egyik elnökjelöltje. A családok hanyatlásának mértéke valóban megdöbbentő. „Ha a gazdasági vagy ipari adatok hasonlóképpen nagymértékben változnának ugyanezen időszak alatt — tudósított a Fortune folyóirat — ez elképesztene bennünket.”
Még azokat a családokat is, akik a Biblia alapelveit próbálják meg követni, gyakran tragikus hatások érik. Néhány évvel ezelőtt hat, a tizenéves kort még el nem érő gyermek édesapjának ezt mondta jóindulatúan egy keresztény társa: „Számolhatsz vele, hogy gyermekeid közül négyet elvisz a világ.” Ez az édasapa azonban nem hitt abban, hogy ennek akár egyetlen gyermekével is meg kellene történnie. Megindokolta miért.
„Gyermekeink igazából nem a mieink — mondta. — Jehova Isten a feleségemre és rám bízta őket tőle származó ’örökségül’ vagy ajándékul. És azt mondta, ha a helyes úton neveljük fel őket, ’akkor nem távoznak el attól’. Ezért mindig megpróbálunk úgy foglalkozni velük, mintha Jehovához tartoznának” (Zsoltárok 127:3; Példabeszédek 22:6).
Az édesapa ezzel meghatározta a sikeres családi élet kulcsát: a szülőknek úgy kell törődniük gyermekeikkel, mintha Isten tulajdonával törődnének. Bár ez nem jelenti azt, hogy gyermekeid minden esetben meg fogják fogadni nagyszerű irányításodat, mégis a te felelősséged, hogy törődj a gyermekekkel, akiket Isten gondjaidra bízott.
Komoly felelősség
Helyesen teszed, ha tisztelettel és nagy gondossággal nyilvánítod ki ezt a törődést, nem pedig figyelmetlenül vagy közönyösen. Azzal a felismeréssel dolgozol rajta, hogy el fogsz számolni Istennek az ő öröksége vagy adománya felől, amelyet neked adott. Nincs szükség arra, hogy különböző gyermeknevelési módszereket próbálj ki. A szülőknek csupán Isten utasításaira van szükségük, amelyeket Szavában, a Bibliában adott meg, és ezt kell figyelmesen követniük.
Ez Jehova Isten utasítása: „gyakoroljad [szavaimat] [gyermekeiddel], és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra.” A Biblia arra is buzdít: „Ti is atyák . . . neveljétek [gyermekeiteket] az Úr tanítása és intése szerint” (5Mózes 6:7–9; Efézus 6:4).
Ezért a gyermekekkel való törődés tehát naponkénti figyelmet követel meg; igen, ez azt jelenti, hogy bőségesen adsz nekik idődből, különösképpen pedig szeretetedből és odaadó törődésedből. Azok a szülők, akik megadják gyermekeiknek ezeket az alapvető szükséges dolgokat, azt teszik, amit Isten szükségesnek talál ahhoz, hogy sikeres családi életnek örvendhessenek.
Azt gondolod, ez túl sokat kíván meg? Sok szülő cselekedeteivel azt mutatja, hogy így érez. Mégis, Istennek ezek az adományai — gyermekeitek — igazán megérdemelik a különleges figyelmet.
Hogyan törődjetek velük?
Bölcsen teszitek, ha megfigyelitek azoknak a példáját, akik sikernek örvendtek a gyermeknevelésben. Az egyik folyóirat a címlapon is feltüntetett „Bámulatos családok” című cikkében négy dolgot jegyzett fel, amelyek fontosak a fiatalok sikeres nevelésénél: „1. étkezőasztalnál folytatott beszélgetések, amelyek gondolkodásra késztető kérdéseket vetnek fel; 2. nagyszerű könyvek társasága; 3. ösztönzés építő példaképek által; 4. annak tudata, hogy van egy családi hagyomány, amelyet fenn kell tartani” (U.S.News & World Report, 1988. december 12.).
Az „étkező asztalnál folytatott beszélgetésekkel” kapcsolatban emlékezz vissza, Isten arra utasítja a szülőket, hogy tanítsák gyermekeiket, amikor házukban ülnek. Családod vajon rendszeresen körbeüli az asztalt az étkezéseknél, és ezáltal gondoskodtok a társaság és a serkentő beszélgetések mindennapi lehetőségéről? Az ilyen alkalmak létfontosságúak és emlékezetesek a gyermekeknek; a stabilitás és a biztonság érzését adják nekik. Egy hatéves kisfiú azt mondta, hogy azért szereti az étkezések idejét, „mert nem kell aggódni egymásért”, mivel mindenki együtt van.
Mi a helyzet az étkezőasztalnál folytatott beszélgetésetek minőségével? Gyakran van középpontban „nagyszerű könyvek” tartalma, beleértve a Bibliát és a Biblia alapján készült kiadványokat, melyek Istennek végzett szolgálatunkat tárgyalják, vagy olyan dolgokat, amelyek Isten teremtésével vannak kapcsolatban? Az étkezőasztalnál folytatott ilyenfajta beszélgetéseken kívül rendszeres tanulmányozó program is szükséges, hogy ezáltal a szülők szeretetet ápoljanak gyermekeikben Jehova iránt és igazságos törvényei iránt.
„Nem volt nehéz rendszeresen együtt étkezni — mondta el a hatgyermekes édesapa, akiről már korábban említést tettünk. — Ez szinte ösztönös volt, és arra szolgált, hogy egyesítsen bennünket. Viszont a rendszeres bibliatanulmányozási program megtartása nehéz volt.” Kemény munka után, a nap végén az apa abszolút kimerülten néha elaludt a tanulmányozás alatt. Mégsem adta fel soha, hogy rendszeres bibliatanulmányozást vezessen gyermekeivel, és rendszeresen beszélgetett velük személyesen, és sokáig hallgatta őket.
Mindamellett, hogy tartalmas beszélgetéseket vezettek az étkezőasztalnál és gondoskodtok nagyszerű könyvek társaságáról, ügyeltek arra, hogy gyermekeitek „ösztönzést kapjanak építő példaképek” által? Az igazság az, hogy gyermekeitek sikeres felnőtté válásához létfontosságú annak megszervezése, hogy együtt legyenek rendszeresen olyanokkal, akik a valaha élt legnagyobb embert, Jézus Krisztust utánozzák.
Végül mi a helyzet ’annak tudatával, hogy van egy családi hagyomány, amelyet fenn kell tartani’? Gyermekeidnek szükséges megérteniük, vannak családi irányadó mértékek, amelyek betartását elvárjátok tőlük —, hogy bizonyos viselkedés, beszéd, ruházkodás, magatartás és így tovább, elfogadhatatlan és megsérti a családi hagyományt. Szükséges felismerniük, hogy a családi hagyományok megsértése komoly dolog — ez borzalmasan bántana benneteket, ahogyan bántotta az ókori patriarchát Jákobot is, akinek fiai szégyenteljes viselkedésükkel ’utálatossá tették azon föld lakosai előtt’ (1Mózes 34:30).
A hatgyermekes édesapa, aki Isten tulajdonának tekintette gyermekeit, különleges hangsúlyt fektetett a „családi hagyományra”. Állandóan megbeszélte gyermekeivel, hogyan áll összhangban a család irányadó mértéke a ruházkodást, viselkedést és a világ útjaitól való elkülönülést illetően a Teremtő, Jehova Isten szellemével és irányításával. A rájuk szánt sok idő, szeretet és az odaadó törődés eredményeként, felnevelve őket azon az úton, amelyen járniuk kell — mind a hat gyermek úgy válaszolt, hogy ’nem távozott el a számukra megfelelő úttól’ (Példabeszédek 22:6, New World Translation).
Világszerte ilyen erős családi egységek ezrei találhatók. Milyen dicsőséget hoznak Teremtőjükre és milyen jutalomnak bizonyulnak önzetlen, szerető szüleik számára! Az évek múltával egyre inkább hálát éreznek ezek iránt a szülők iránt a gyermekek, akiknek javukra váltak szüleik erőfeszítései. Kérünk, olvasd el a következő történetet egy olyan asszonyról, akit istenfélő szülők neveltek fel, és figyeld meg az értékes tanulságokat, amelyeket meríthetünk belőle.