Keresztelkedj meg! Keresztelkedj meg! Keresztelkedj meg! De miért?
„NÉHÁNY hónapnyi idő alatt megkereszteltem több mint tízezer férfit, nőt és gyermeket. — Így írt Xavéri Ferenc jezsuita misszionárius India Travancore királyságával kapcsolatos művében. — Faluról falura mentem és keresztényekké tettem őket. És bárhová mentem, mindenütt otthagytam az imáinkból és parancsolatainkból egy példányt a lakosság anyanyelvén.”
II. János portugál királyra olyan mély benyomást gyakoroltak Xavéri Ferenc levelei, hogy elrendelte: egész királyságában minden szószékről hangosan fel kell olvasni azokat. Az imént idézett 1545. januári levélnek még a kinyomtatását is jóváhagyta. Az eredmény? „Hamarosan sok európai tanuló ’térdre esve és könnyekben úszva’ fennhangon kérte, hogy Indiába mehessen és megtérítse a pogányokat — írja Manfred Barthel a The Jesuits—History & Legend of the Society of Jesus című könyvében. Hozzáfűzte még: — Annak a gondolata, hogy egy egész királyság megtérítéséhez többre lehet szükség néhány szenteltvíz-hintő embernél és egy hátitáskányi traktátusnál, úgy tűnik, akkoriban sokaknak eszébe sem jutott.”
Valójában mit értek el ezekkel a tömeges térítésekkel? A jezsuita Nicolas Lancilloto valósághűen ezt jelentette Rómának: „Az emberek többsége hátsó gondolattal keresztelkedik meg. Az arabok és a hinduk rabszolgái ezáltal szabadságuk elnyerésében reménykedtek, vagy abban, hogy védelmet élveznek zsarnok gazdájukkal szemben, vagy egyszerűen hozzájutnak egy ruhához vagy egy turbánhoz. Sokan keresztelkednek meg azért, hogy megmeneküljenek valamilyen büntetés elől . . . Bárkit, akit saját meggyőződése vezet arra, hogy a mi tanításainkban keressen megmentést, őrültnek tekintenek. Sokan hitehagyottakká válnak és nem sokkal megkeresztelkedésük után visszatérnek korábbi pogány szertartásaikhoz.”
A pogányok megtérítésére és megkeresztelésére az akkori kor európai felfedezői is vágyat éreztek. Állítólag Kolumbusz Kristóf keresztelte meg az első „indiánokat”, akikkel a Karib-szigeteken találkozott. „A Spanyol Korona hivatalos politikája első helyre helyezte a bennszülött lakosság megtérítését — mondja a The Oxford Illustrated History of Christianity. — A tizenhatodik század végére a spanyol birodalomhoz tartozó 7 000 000 indián keresztény volt, legalábbis névleg. Ahol a térítésekről statisztika készült (Pedro de Gante — aki V. Károly császár rokona volt, és csatlakozott a misszionáriusokhoz — azt mondta, hogy egyetlen társa segítségével 14 000 embert keresztelt meg egy nap leforgása alatt), abból nyilvánvaló, hogy semmiféle komoly előzetes oktatásra nem volt lehetőség.” Ezeket a felszínes térítéseket gyakran a bennszülöttekkel szemben alkalmazott durva, embertelen, zsarnoki bánásmód kísérte.
A felfedezőkre és a misszionáriusokra ösztönzésként hatott, hogy ilyen fontossá vált a keresztelés. IV. Jenő pápa 1439-ben a firenzei zsinaton rendeletet adott ki, amely így szólt: „A Szent Keresztség első helyen áll a szentségek között, mert ez a szellemi élet ajtaja; mert ezáltal válunk Krisztus tagjaivá és ezáltal leszünk az egyház tagjaivá. És mivel az első ember által a halál mindenkihez eljutott, nem léphetünk be a Menny királyságába, hacsak nem születünk újjá víz és Szentlélek által.”
Vita támadt azonban amiatt, hogy kinek a megkeresztelése érvényes. „Mivel a keresztelkedés is alapvető szertartási követelmény volt ahhoz, hogy valaki egy vallási közösségbe léphessen, a keresztelkedést hamarosan előjogként követelte számos egymással versengő egyház, amelyek valamennyien igazhitűnek tartották magukat, másokat pedig eretnekséggel és szakadársággal vádoltak. A különféle szektáknál elkerülhetetlenné vált a keresztelési szertartások módosítása” — jegyzi meg a The Encyclopedia of Religion.
A vízbe merítés szertartása azonban időben megelőzte a keresztény hit kialakulását. Ezt a gyakorlatot alkalmazták Babilóniában és az ősi Egyiptomban, ahol azt hitték, hogy a Nílus hűvös vizei növelik az erőt és halhatatlansággal ruháznak fel. A görögök is abban hittek, hogy a vízbe merítés megújhodást hozhat vagy halhatatlanságot eredményez a felavatott ember számára. A zsidó kumráni szekta is alkalmazta a vízbe merítést a közösségükbe történő felvételkor. Követelmény volt, hogy a zsidó vallásra áttérő nem zsidó személy körülmetélkedjen, és hét nappal később tanúk előtt víz alá merítkezzen.
A keresztelésnek korszakokon át nyilvánvalóan nagy jelentőséget tulajdonítottak. De mi a helyzet ma? Ezekben a modern időkben is szükség van rá? Ha igen, miért? Valóban meg kell keresztelkedned?