Emlékszel rá?
Élvezetesnek tartottad Az Őrtorony legutóbbi számait? Ha igen, akkor nem kétséges, hogy érdekesnek fogod találni, ha felidézzük a következőket.
▫ Milyen meggyőző bizonyítékot adott az első században a szent szellem változatos működése?
Ezek a működések gondoskodtak látható bizonyítékáról annak, hogy Isten az Izrael 1 500 éves gyülekezetét többé már nem használja fel különleges népeként, de helyeslése már az új keresztény gyülekezeten nyugodott, melyet egyetlen-nemzett Fia alapított meg. (Vö. Zsidók 2:2–4.) (8/15 5. oldal.)
▫ Mi a magyarázat arra a rendkívüli növekedésre, melyet Jehova Tanúi tapasztalnak?
Először is, ez Isten áldásának köszönhető. Ez Isten munkája. Jehova Tanúi a Bibliára alapoznak mindent, amit evangéliumhirdető munkájukban tanítanak. Sikerük másik kulcsa, hogy teljesen elismerik azt, akit Isten a gyülekezet Fejévé nevezett ki, az Úr Jézus Krisztust. (9/1 19. oldal.)
▫ Miért mutatott Jehova irgalmat Dávid Betsabéval elkövetett bűnével kapcsolatban?
Elsősorban a Dáviddal kötött Királyság-szövetség miatt, de Dávid saját irgalmának, és őszinte bűnbánatának is köszönhette (1Sámuel 24:5–8; 2Sámuel 7:12; 12:13; Zsoltárok 51:2, 3, 17). (9/15 10, 11. oldal.)
▫ Melyik az a három bizonyíték, melyet a Keresztény Görög Iratok nyújtanak Jézus messiási voltára vonatkozóan?
Az első bizonyíték, Jézus leszármazási vonala (Máté 1:1-16; Lukács 3:23-38). Egy másik bizonyíték, a beteljesült próféciák. Szó szerinti értelemben is tucatszámra vannak olyan próféciák, mint amit a Dániel 9:25-ben találhatunk, melyek Jézust Messiásként azonosítják. A harmadik bizonyítási mód, amikor maga Isten jelenti ki háromszor is a saját hangján (Máté 17:5; Lukács 3:21, 22; János 12:28). (10/1 10, 12. oldal.)
▫ Mit értett azon Jézus, amikor a Máté 24:37 feljegyzése szerint azt mondta: „A miképen pedig a Noé napjaiban vala, akképen lesz az ember Fiának eljövetele is”?
Noé — mielőtt elérkezett a Vízözön és eltörölte azt a romlott világrendszert — évtizedeken át építette a bárkát és figyelmeztette a bűnösöket. Hasonlóképpen Krisztus láthatatlan jelenléte is évtizedeken át tart, ezalatt egy világméretű tanúskodó munka folyik, mielőtt egy nagy pusztításban eléri tetőpontját. (10/1 16. oldal.)
▫ Mi nélkülözhetetlen egy jó családi bibliatanulmányozásnál?
Áron is meg kell vásárolnunk az időt a tanulmányozásra. Nem szabad engednünk, hogy a tv-műsorok, vagy más elfoglaltságok töltsék ki azt az időt. Szükséges meghatározni a család személyes szükségletét. Tegyél fel olyan kérdéseket, amelyek alapján biztos lehetsz abban, hogy a gyermekek megértették a tanultakat (Máté 17:25). Legyen a légkör oldott. Legyetek lelkesek, és vonjatok be mindenkit a tanulmányozásba. (10/15 17. oldal.)
▫ Milyen mértékig törődjenek a keresztények azzal, hogy élelmiszereknél adalékanyagként esetleg véralkotókat használnak fel?
A keresztényeknek óvakodniuk kell attól, hogy csupán a lehetőség, vagy a híresztelés megzavarja őket, és ésszerűség szükséges, még a cimkék ellenőrzésében is, és amikor érdeklődnek a hentesnél. Ha azonban köztudott, hogy a vért helyileg széles körben felhasználják — akár ételben, akár orvosi kezelésben —, a keresztényeknek óvatosaknak kell lenniük, hogy engedelmeskedhessenek Isten azon parancsának, hogy tartózkodjanak a vértől (Cselekedetek 15:28, 29). (10/15 30, 31. oldal.)
▫ Hogyan mutat rá a Példabeszédek könyve az Izraelben használt tanítási módszer szellemi mélységére?
A Példabeszédek könyve megmutatja, hogy a cél olyan emelkedett dolgok tanítása a „tapasztalatlanok”-nak [NW], mint a bölcsesség, a fegyelem, a hozzáértés, az éleslátás, az ítélet, az éleselméjűség, a tudás és a gondolkodóképesség — s mindez „az Úrnak félelmében” (Példabeszédek 1:1-7; 2:1-14). (11/1 12. oldal.)
▫ Az oktatással kapcsolatban milyen kiegyensúlyozott nézettel kell rendelkezniük a fiataloknak napjainkban?
A keresztények a végcélhoz vezető eszközként tekinthetik az oktatást. Ezekben az utolsó napokban céljuk Jehova szolgálata, oly nagy mértékben, és olyan hatékonyan, amennyire csak lehetséges a teljes idejű szolgálatban, ha tudnak. (11/1 18. oldal.)
▫ Miért követelte meg Jehova Izraeltől, hogy fizessen tizedet?
Először is azért, mert így kézzelfogható módon fejezhették ki értékelésüket Jehova jóságáért. Másodszor azért, mert ezáltal hozzájárulhattak a léviták eltartásához, akiknek így lehetőségük volt arra, hogy kötelességeikre koncentráljanak, beleértve a Törvény tanítását is. (Lásd 2Krónika 17:7–9.) (12/1 9. oldal.)
▫ Milyen fajta tized behozatalára szólítják fel a keresztényeket? (Malakiás 3:10).
A tized azt a részt jelenti, amit a miénkből Jehovának viszünk vagy használunk az ő szolgálatában, az iránta érzett szeretetünk jeleként és annak elismeréséül, hogy mi az övéi vagyunk. (12/1 15. oldal.)