Az ember tervei a nemzetközi biztonságért

„Amikor mindezen túl vagyunk, mi szeretnénk lenni a gyógyítók. Szeretnénk megtenni mindazt, amit megtehetünk annak előmozdításáért, amit derűlátóként egy új világ rendjének nevezek.” (George Bush amerikai elnök, 1991 januárjában, röviddel az Irakkal kirobbantott háború megkezdése után.)

„Bush elnök elképzelése egy Új Világrendről kihangsúlyozza a törvényszabályozás fontosságát, valamint azt a hitet, hogy a nemzetek közös felelősséggel tartoznak a szabadságért és az igazságért. A hidegháború végével egy új korszak bontakozik ki.” (Az Egyesült Államok ausztráliai nagykövete, 1991. augusztus.)

„Ma este, amint az egész világon kibontakozó demokrácia drámáját figyelem, talán — talán most közelebb vagyunk ahhoz az új világhoz, mint valaha.” (George Bush, 1991. szeptember.)

A VILÁG számos vezetője Bush elnökhöz hasonlóan derűlátóan beszél a jövőről. Van-e okuk a derűlátásra? Vajon a II. világháború óta lezajló események alapul szolgálnak-e ilyen derűlátásra? Véleményed szerint képesek a politikusok megvalósítani a nemzetközi biztonságot?

Az ember kiemelkedő terve

„A második világháború utolsó két évében — fejtegette a Goodbye War című televíziós dokumentumfilm — több mint egymillió embert öltek meg minden hónapban.” Akkor a nemzetek sürgető szükségét érezték egy olyan terv kidolgozásának, amely megakadályozza, hogy egy ilyen háború mégegyszer megtörténjen. Még javában tartott a háború, amikor 50 nemzet képviselői kidolgozták a nemzetközi biztonságról az ember által valaha szőtt legnagyobb tervet: az Egyesült Nemzetek Alapszabályát. Az Alapszabály bevezetője kifejezte azt az elhatározást, hogy „az eljövendő nemzedékeket meg kell védeni a háború csapásaitól.” Az Egyesült Nemzetek leendő tagjai „egyesíteni kívánták erejüket a nemzetközi béke és biztonság megőrzése érdekében.”

Negyvenegy nappal később, egy repülőgép atombombát dobott Hirosimára Japánban. A város központja felett robbant fel, megölve több mint 70 000 embert. Ez a robbanás, valamint a következő, ami három nappal később Nagaszaki felett történt, hatásosan vetett véget a Japánnal folytatott háborúnak. Mivel Japán szövetségese, Németország 1945. május 7-én megadta magát, a II. világháború ezzel véget ért. De vajon minden háború véget ért ezzel?

Nem. A II. világháború óta az emberiség 150 kisebb háborút látott, mely több mint 19 millió életet követelt. Nyilvánvaló, hogy az Egyesült Nemzetek nagyszabású terve nem hozta el a nemzetközi biztonságot. Mi volt a hiba?

A hidegháború

Az Egyesült Nemzetek tervkészítői elmulasztottak számítani a II. világháború korábbi szövetségesei között gyorsan kialakuló versengésre. Számos állam részt vett ebben a hatalmi küzdelemben, melyet hidegháborúnak neveztek el, és ami a kommunizmus és a kapitalizmus közötti viszály részét alkotta. Ahelyett, hogy a háború megszüntetése érdekében erejüket egyesítették volna, a két nemzeti tömb támogatta a területi viszályok ellenséges oldalait, és ily módon egymás ellen harcoltak Ázsiában, Afrikában és az amerikai kontinensen.

Az 1960-as évek végén a hidegháború enyhülésnek indult. Ez az enyhülés 1975-ben érte el a csúcspontját, amikor 35 állam írta alá azt az egyezményt, amelyet Helsinki Egyezménynek neveznek. A résztvevők között volt a Szovjetunió és az Egyesült Államok is, európai szövetségeseikkel együtt. Mindannyian ígéretet tettek a „béke és biztonságra”, és arra, hogy „megfékezik . . . a bármely állam területi sérthetetlenségére vagy politikai függetlenségére veszélyt jelentő fenyegetést vagy erőszakot, vagy megfékeznek bármely más eljárást, amely nem egyezik meg az Egyesült Nemzetek célkitűzéseivel.”

Ezek az elképzelések azonban nem teremtek gyümölcsöt. Az 1980-as évek elejére újból erőteljessé vált a szuperhatalmak közötti viszály. Annyira rosszra fordultak a dolgok, hogy 1982-ben Dr. Javier Pérez de Cuéllar, az Egyesült Nemzetek újonnan megválasztott főtitkára elismerte szervezetének a kudarcát, és „új nemzetközi anarchiá”-ra figyelmeztetett.

Az Egyesült Nemzetek főtitkára és más politikai vezetők ma mégis a derűlátásukat nyilvánítják ki. A hírbeszámolók „a hidegháború utáni korszak”-ra hivatkoznak. Hogyan jött létre ez a változás?

„A hidegháború utáni korszak”

Figyelemre méltó tényezőnek számított a 35 nemzet részvételével megtartott Európai Biztonsági és Együttműködési Tárgyalás. 1986 szeptemberében a 35 nemzet aláírta a Stockholmi Okiratot, újra megerősítve ezzel az 1975-ös Helsinki Egyezményben tett elkötelezettségüket.a A Stockholmi Okirat számos szabályzatot tartalmaz a haditevékenységek megfigyelésének a szabályozására. „Az elmúlt három év eredményei bátorítóak és a megvalósítás szintje lassan meghaladja a Stockholmi Okirat írott követeléseit” — jelentette 1990-es Évkönyvé-ben a SIPRI (Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet).

Ezután, 1987-ben a szuperhatalmak jelentős megegyezésre jutottak az összes 500—5500 kilométeres hatótávolságú, földről kilőhető rakétáik megsemmisítésében. „A rakéták és a rakétakilövők fizikai megsemmisítése az ütemterv szerint halad és az egyezmények feltételeit mindegyik fél az előírás szerint betartja” — mondja a SIPRI.

Egyéb intézkedéseket is hoztak az atomháború kockázatának a csökkentésére. A szuperhatalmak 1988-ban például aláírtak egy egyezményt a „nemzetközi ballisztikus rakéták és a tengeralattjárókról kilőhető ballisztikus rakéták” használatáról. Az ilyen rakéták kilövése előtt mindegyik félnek „legkevesebb huszonnégy órával előre értesítenie kell a másikat a tervezett időpontról, a kilövés területéről és a becsapódás területéről”. A SIPRI szerint az ilyen egyezmények „gyakorlatilag kiküszöbölik, hogy a helyi rakétakilövések világméretű atomháborúvá fejlődjenek”.

Eközben felgyorsultak a nemzetközi biztonság megjobbítása érdekében szőtt tervek. 1990 májusában, a szuperhatalmak csúcstalálkozója idején Washingtonban (D.C.) Mihail Gorbacsov akkori szovjet elnök javaslatot tett arra, hogy az európai nemzetek két tömbje írjon alá egy békeszerződést. Júliusban a NATO (Észak-atlanti Szerződés Szervezete) 16 nyugati nemzete találkozót tartott Londonban. Válaszuk Mihail Gorbacsov javaslatára az volt, hogy mindkét oldal írjon alá „közös nyilatkozatot, amelyben ünnepélyesen kijelentjük, hogy többé nem vagyunk ellenfelek és amelyben megerősítjük azt a szándékunkat, hogy tartózkodunk a fenyegetéstől, vagy az erőszak alkalmazásától”. Egy afrikai újság címlapjának vezércikke úgy írta le ezt az eseményt, mint ami „Óriási lépés a világbéke felé.”

Ezután, röviddel a szuperhatalmak Helsinkiben (Finnországban) tartott csúcstalálkozója előtt az amerikai kormány szóvívője azt mondta, hogy „a háború kilátása [Közel-Keleten] új tervcsoport kidolgozását igényli a világbéke megvalósítása érdekében”. A béke nagy visszaesést szenvedett el, amikor Irak megtámadta Kuvaitot, és úgy tűnt, az egész Közel-Keleten a háború kirobbanásának a veszélye fenyeget. De az Egyesült Nemzetek fennhatósága alatt egy nemzetközi haderő az Egyesült Államok vezetésével visszaszorította a támadó hadsereget a saját hazájába. Az eseményben megnyilvánuló nemzetközi szándék egysége annak a reményére bátorított egyeseket, hogy az együttműködés új korszaka hajnalodik.

Azóta a világesemények tovább bontakoznak. Különösképpen az egykori Szovjetunió jellege változott meg drámaian. A balti államok engedélyt kaptak a függetlenségük kikiáltására, és a Szovjetunióban más köztársaságok is követték a példájukat. Erőszakos etnikai viszálykodások jöttek felszínre olyan országokban, ahol a társadalom egységes egésznek tűnt a központosított kommunista írányítás alatt. Az 1991-es év végére a Szovjetunió hivatalosan megszűnt létezni.

Ezek a gyökeres változások a világ politikai színpadán megnyitották a lehetőség ajtaját az Egyesült Nemzetek Szervezete számára. A The New York Times ezzel kapcsolatban ezt mondta: „A világméretű feszültség enyhülése, valamint az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti együttműködés új szelleme új, erőteljesebb szerepet játszhat nemzetközi ügyekben a világszervezet számára.”

Ideje-e végre, hogy a 47 éves szervezet megmutassa, mire képes? Valóban belépünk-e abba a korba, melyet az Egyesült Államok „a béke, a szabadság és a jólét új évszázadának és új millenniumának” nevez?

[Lábjegyzet]