Izgalmas beszámoló a Szovjetunióból
Százéves tanúskodó munka örömteli csúcspontja
„A ’SZU-beli Jehova Tanúi’ Vallásszervezetek Közigazgatási Központjának bejegyzése.”
Ez azon orosz nyelvű dokumentum első szavainak fordítása, amely ezen az oldalon látható. E szavak valóban sok imára jelentenek választ. A dokumentumot az OSZFSZK (Orosz Szovjet Föderativ Szocialista Köztársaság) Igazságügyi Minisztériumának egy rangos tisztviselője írta alá és pecsételte le Moszkvában. Ez azt jelenti, hogy Jehova Tanúi elismert vallásszervezet lett a SZU-ban. Így fordulóponthoz érkezett százéves történelmük ebben az óriási országban.
Egy nagyon kicsiny kezdet
Százéves történelem? Igen. Az újabb időkben a Jóhír legkorábbi ismert prédikálója Charles Taze Russell volt ebben az országban, aki egy itt tett 1891-es látogatásról számolt be. A Sioni Őr Torony és Krisztus jelenlétének hírnöke 1891. szeptemberi számában arról számolt be, hogy egyik európai útja során Kisinyovba (Oroszország) utazott. Ott egy bizonyos Jozef Rabinowicsra talált, aki hitt Krisztusban és megpróbált prédikálni a területen élő zsidó családoknak. Russell hosszasan beszámolt a Rabinowicsnál tett látogatásról, valamint a Királyságról folytatott mély és érdekfeszítő beszélgetésükről.
A Jóhír újra hallható
Russell látogatása után alig lehetett hallani arról, milyen tanúskodás folyik a SZU-ban, de ez nem jelenti azt, hogy semmi nem történt. Három szovjet gyülekezet küldte el beszámolóját emlékünnepi összejövetelekről a Társulatnak 1927-ben. Az előrehaladás azonban nem tűnt gyorsnak a második világháborúig. A háború sok nemzet számára drámai áttelepüléseket eredményezett Európában. Ezen események egyik váratlan eredménye az volt, hogy a Királyság-prédikálók hatalmas számban hatoltak be a Szovjetunióba.
Az Őrtorony 1946. február 1-jei száma például erről számol be: „Több mint ezer olyan hírnököt szállítottak be mélyen Oroszországba, akik korábban Lengyelország ukrán nyelvű keleti részén prédikáltak . . . Aztán testvérek százai, akik valamikor Besszarábiában — korábban Romániához tartozó részen — éltek, most Oroszország lakosai, és folytatják a minden nemzetből való tanítványok képzését.”
Azonkívül a második világháború alatt sok szovjet polgár szenvedett náci koncentrációs táborokban. E kemény tapasztalat néhányuk számára nem várt áldásokhoz vezetett. Egy beszámoló sok olyan fiatal orosz nőről szól, akit Ravensbrückben börtönöztek be. Ott találkoztak Jehova Tanúival, kedvezően reagáltak az igazságra, és olyan előrehaladást tettek, amely az alámerítkezéshez vezetett. Hasonló dolgok más táborokban is megtörténtek. Amikor aztán ezek az újonnan alámerített Tanúk kiszabadultak a háború után, a Királyság jó hírét magukkal vitték vissza a Szovjetunióba. Ily módon a második világháború gyors növekedést eredményezett a szovjet területen élő Királyság-prédikálók számában. Becslések szerint 1600 hírnök tevékenykedett ott 1946-ban.
Prédikálás a börtönben
A börtönök a továbbiakban is jelentős szerepet játszottak a Jóhír elterjedésében a Szovjetunióban. A háború után a hatóságok helytelenül fenyegetésnek tekintették a Tanúkat, és sokat börtönbe zártak. Ez azonban nem állította le a prédikálásukat. Hogyan is állíthatta volna le, amikor ők valóban hitték, hogy az Isten Királyságáról szóló üzenet a legjobb hír az emberiség számára? Így a börtön sokuk számára a prédikáló területükké vált, és számos olyan börtönlakó akadt, aki, meghallgatva őket, kedvezően reagált. Egy 1957-ből származó beszámoló ezt mondja: „Végső soron, mindazok közül, akik ma ismereteink szerint az igazságban vannak Oroszországban, negyven százalék a börtönben és táborokban fogadta el az igazságot.”
A Tanúkat vajon elbátortalanította a folyamatos bebörtönzés veszélye? Semmiképpen! Egy 1964-ből származó beszámoló ezt mondja: „Jehova azon tanúi, akik már másodszor vagy harmadszor voltak azokban a táborokban, nem álltak le az üzenet prédikálásával kiszabadulásuk után sem.” Mások — folytatódik a beszámoló — olyan bűnözők voltak, akiket börtönbe vagy táborba zártak, és véletlenül találkoztak a Tanúkkal ottlétük alatt. Ezek elfogadták az igazságot és még szabadulásuk előtt eljutottak az alámerítkezésig.
A nyomás csökkenése
Az 1960-as évek közepén a hatóságok egy kevésbé szigorú állásfoglalást fogadtak el a Tanúkkal szemben. Valószínűleg rájöttek, hogy Jehova népe semmiféle módon nem jelent fenyegetést az általános törvényre és rendre. Így, már tevékenységük törvényesítése előtt kevesebb letartóztatásnak és házkutatásnak voltak kitéve ezek az alázatos keresztények, és hálásak voltak a nyomás enyhítéséért. Hő vágyuk volt, hogy csendesen, szelíden és békésen élhessék keresztény életüket és végezzék munkájukat, már amennyire ez rajtuk múlt (Róma 12:17–19; 1Timótheus 2:1, 2).
Mindazok, akik hosszabb időt töltöttek Szibériában, 1966-ban kiszabadultak, és bárhová elmehettek az országon belül, ahová csak kívántak. Sokan hazatértek a többéves távollét után, néhányan azonban úgy döntöttek, hogy azon a termékeny földön maradnak. A hazatértek közül sem mindenki választotta az otthon maradást. Egy testvérnő, akit fiatal lányként deportáltak Szibériába a családjával, visszatért a szüleivel Oroszország nyugati részébe. De rövid ideig tartózkodott csak ott. Annyira megszerette Szibéria alázatos és vendégszerető népét, hogy elhagyta családját és visszaköltözött keletre, hogy folytassa prédikálását azoknak a fogékony embereknek.
Tipikusnak számított ebben az időben annak a testvérnek a tapasztalata, aki az egyik városból egy másikba költözött. Egy kis idő múlva felfedezett két másik Tanút. Mindhárman segítségért imádkoztak, és hamarosan kapcsolatba kerültek egy görög ortodox neveltetésű fiatal nővel. Hamar elfogadta az igazságot és két másik érdeklődő személyhez vezette a testvéreket — az anyjához és a húgához. A beszámoló így fejeződik be: „Mára negyven ember csatlakozott ezekhez a testvérekhez, közülük harmincan az utóbbi hat hónapon belül ismerték meg az igazságot.”
Jehova Tanúit azonban nem gátolta meg tevékenységükben az, hogy nem voltak törvényesen elismerve. Az összejöveteleket nagy körültekintéssel tartották meg. A prédikálást óvatosan végezték. Még mindig fennállt a börtönbüntetés veszélye, és lehetetlen volt a házról házra történő nyílt tanúskodás. Ennek ellenére azonban a hűséges szovjet keresztények továbbra is hűséggel szolgálták Istenüket és igyekeztek jó polgárai lenni országuknak (Lukács 20:25). Viselkedésük magyarázataként egyikük ezt írta: „Nagy kiváltság kitartani minden próba közepette, és hűségesnek maradni Jehova Isten iránt; életünk minden idejében dicsérni Istent, hogy elnyerjük Jehovától az örökké tartó életet Jézus Krisztuson keresztül.” A kitartás és hűség mily nagyszerű példái ezek a szovjet Tanúk!
Végre legalizálás!
A Szovjetunióval kapcsolatban álló országokban változások kezdődtek 1988-ban. A nagyobb szabadság légköre kezdett uralkodni, és azok az országok, amelyek korlátozták Jehova Tanúi tevékenységét, lassan új álláspontokat alakítottak ki. Lengyelország, Magyarország, Románia és más országok megadták az őszinte keresztények számára a törvényes elismerést, engedélyezve számukra a megtorlástól való félelem nélküli nyílt tevékenységet. Milyen boldog volt az utóbbi három év Kelet-Európában! Valóban kihasználják a testvérek újonnan megtalált szabadságukat a Királyság békés üzenetének a terjesztésére! És mennyire együtt örül velük Jehova többi Tanúja, aki a föld többi részén él!
A szovjet Tanúk már hasznot merítettek kiszélesített szabadságukból. Ezrek — néhányan Ázsia csendes-óceáni partvidékéről — vettek részt a Lengyelországban 1989-ben, majd 1990-ben megtartott korszakalkotó kongresszusokon, amikor is 17 454 Tanú volt jelen a Szovjetunióból Varsóban. Micsoda emlékeket vittek magukkal haza! Legtöbbjük sohasem végzett imádatot több keresztény társsal, mint egy maroknyival. Ők ma már tömegek tízezreit alkotják!
Aztán visszatértek a Szovjetunióba, amely egyre elnézőbbé vált. A világszerte élő Tanúk felfigyeltek erre, és azon tűnődtek: Vajon mikor lesznek legalizálva Jehova Tanúi a Szovjetunióban? Nos, ez 1991-ben megtörtént — pontosan száz évvel Charles Taze Russell ott tett látogatása után! 1991. március 27-én „a SZU-beli Jehova Tanúi Vallásszervezetek Közigazgatási Központja” bejegyzésre került Moszkvában az OSZFSZK (Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság) igazságügy-minisztere által aláírt dokumentumban. Milyenfajta szabadságot biztosítottak a Tanúknak?
Az újonnan bejegyzett törvényes okirat a következő nyilatkozatot tartalmazza: „A Vallásszervezet célja annak a vallási munkának az elvégzése, amely ismertté teszi Jehova Isten nevét és az ő szerető intézkedéseit az emberiség számára az ő égi Királyságán keresztül Jézus Krisztus által.”
Hogyan végzik ezt? A felsorolás az alábbi módokat foglalja magában: nyilvános prédikálás és az emberek otthonainak meglátogatása; azoknak az embereknek a megtanítása a bibliai igazságokra, akik készek meghallgatni azt; ingyenes bibliatanulmányozás végzése velük bibliai segédeszközül szolgáló kiadványok tanulmányozásával; valamint Bibliák fordításának, behozatalának, kiadásának és nyomtatásának megszervezése, szétosztása.
A dokumentum vázolja a Tanúknak a Vezető Testület alatti szervezetét, megemlítve a gyülekezeteket, ahol vének testülete szolgál, a héttagú Elnöklő Bizottságot, valamint a körzet- és kerületfelvigyázókat.
Egyértelmű, hogy Jehova Tanúi még nem tevékenykedhetnek olyan szabadon és nyíltan a Szovjetunióban, mint más országokban. Képzeld csak el a héttagú elnöklő [fiók] bizottság öt tagjának és annak az öt régi gyülekezeti vénnek az örömét, akiknek kiváltsága volt e történelmi dokumentumot aláírni és látni annak pecsét általi igazolását a Köz- és Vallási Szervezetek Bejegyzési Főosztályának vezetője részéről! Helyénvaló módon Jehova Tanúi Vezető Testülete részéről Milton Henschel és Theodore Jaracz is jelen volt, hogy tanúja legyen ennek a nagy jelentőségű eseménynek. Azon csoportok közül, amelyeket az OSzFSzK elismert, Jehova Tanúi voltak az elsők, akik megkapták a bejegyzésről szóló hivatalos dokumentumukat. Micsoda jutalma ez a hűséges orosz testvérek számára oly sok évi türelmes kitartás után!
Jehova Tanúi mindenütt hálásak a szovjet hatóságoknak, akik lehetővé tették a legalizálást. Különösen szovjet testvéreik új szabadságáért hálásak Jehovának teljes szívből. Együtt örülnek a SZU-beli és más kelet-európai országokban élő Tanútársaikkal, akik immár sokkal nyíltabban szolgálhatják Jehova Istent. Bárcsak gazdagon megáldaná őket Jehova, hogy szabadságukat teljes mértékben felhasználhassák szent neve dicséretében.
[Kép a 9. oldalon]
A Kreml Moszkvában
[Kép a 10. oldalon]
Orosz küldöttek egy Szovjetuniónkívüli kongresszuson 1990-ben