Világbéke a láthatáron?
A TÖRTÉNELEM folyamán sohase volt hiány különféle béketervekben és békenyilatkozatokban. Sajnálatos módon, úgy tűnik, ugyanannyi háború is volt, amely érvénytelenné tette azokat. A békeszerződéseket és nyilatkozatokat illetően a legtöbb ember megtanulta, hogy ne tulajdonítson túl nagy fontosságot nekik.
Az utóbbi néhány évben azonban, sok megfigyelő és hírelemző kezdte úgy érezni, hogy az eddigitől eltérő dolgok történnek. Azt a lehetőséget emlegették, hogy a helyi nehézségek ellenére, most az előkészületek valóban kedvezőek a világbékére. „A remény a vitás kérdések békés megoldását illetően megalapozottabb, mint bármely eddig eltelt évben a II. világháború befejezése óta” — mondta a Stockholm International Peace Institute (Stockholmi Nemzetközi Béke Intézet). A gyorsan pergő események Kelet-Európában arra késztették az egyik kiváló tudósítót, hogy így nyilatkozzon: „A világbéke most valószínűbbnek tűnik, mint bármely más időben a II. világháború óta.” Még a The Bulletin of the Atomic Scientists című közlöny is ezt a hangulatot tükrözte vissza. Híres ítéletnap óráját 1988-ban éjfél előtt három percről éjfél előtt hat percre, majd 1990 áprilisában még hátrább, éjfél előtt tíz percre állította vissza.
Mindez sok optimizmust és jó közérzetet váltott ki a közel-keleti háború kitörése előtt. De azóta is, némelyek úgy beszélnek a hidegháborúról, valamint a szuperhatalmak közötti fegyverkezési hajszáról, mint aminek vége szakadt. Némelyek azon töprengtek, hogy mit kezdjenek azzal a sok pénzzel, amelyet a kormányok a csökkentett katonai kiadások révén megtakarítani remélnek. Lehetséges az, hogy a tartós béke ideje valóban elérkezett? Igazán megtanulják a nemzetek, „hogy kardjaikat ekevasakká és dárdáikat metszőollókká kovácsolják”? (Ésaiás 2:4). Mit mutatnak a tények?
Az elfelejtett háborúk
„A hidegháború vége, valamint a kelet és nyugat között megnyilvánuló új feszültségcsökkenés némelyekben azt a hitet kelti, hogy a béke napirenden van” — jegyzi meg a londoni The Economist. „Pedig nincsen. Az, hogy a világ megszabadult egy nagy feszültségforrástól, még nem jelenti azt, hogy nem kell szembenéznie a számtalan kis feszültséggel.” Vajon mik ezek a „kis” feszültségek, vagy konfliktusok?
A Lentz Peace Research Laboratory egy független kutató szervezet az Egyesült Államokban, arról tudósít, hogy 1990 szeptemberében legkevesebb 15 háború tombolt világszerte. Nem számolták ide Kuwait Irak által történt megszállását, mivel a beszámoló csak olyan háborúkat vett figyelembe, amelyekben a legkevesebb ezer embert öltek meg addig az időpontig évente. E háborúk némelyike már 20 vagy még több év óta tart. Összesen 2 900 000 élet esett áldozatul, az áldozatok legtöbbje pedig polgári személy volt. Ez a szám nem foglalja magába azokat az áldozatokat, akiket az előző évben beszüntetett néhány legvéresebb háborúban öltek meg, mint például Ugandában, Afganisztánban és az Irán—Irak között háborúban.
Közel három millió a megölt emberek száma akkor, amikor a világ állítólag békének örvend! Ez már magában véve is tragikus. Nagyobb tragédiát jelent azonban az, hogy a világ többi része gyakorlatilag észre sem vette — és meg sem gyászolta — ezeknek a háborúknak legnagyobb részét. Nevezhetnénk őket elfelejtett háborúknak, mivel legtöbbjük — puccsok, polgárháborúk, forradalmak — a különböző alacsony fejlettségű nemzetekben játszódtak le. A gazdag, iparosodott országban élő legtöbb ember számára, a fél millió ember, akiket Szudánban öltek meg, vagy az egyharmad millió, akiket Angolában öltek meg, úgy tűnik nem kelt nagy érdeklődést. A valóságban vannak olyanok, akik amellett érvelnek, hogy a világ a béke páratlan időszakában él a második világháború befejezése óta, mivel nem volt háború a fejlett nemzetek között, és a rettenetes feszültség, valamint a fegyverzetfelhalmozás ellenére, a nagyhatalmak nem bonyolódtak egymással háborúba.
Van remény a békére?
Ha a béke egyszerűen azt jelenti, hogy nincsen világméretű nukleáris háború, akkor talán az ember érvelhetne amellett, hogy a világ nemzetei már elértek némi eredményt a béke megvalósítása érdekében kifejtett erőfeszítéseik terén. A kölcsönös biztos pusztulás politikája eddig visszatartotta a szuperhatalmakat. No de igazán béke ez? Hogyan is lehetne, ha az emberek a közeli és teljes megsemmisülés állandó félelmében élnek? Hogyan beszélhetünk békéről, amikor világszerte annyi emberélet megy tönkre, megélhetésük lehetetlenné válik, valamint kilátásuk egy értelmes és kielégítő fennmaradásra semmivé lesz akár nagy, akár kis háborúk által?
A Nobel-díjas Elie Wiesel egyszer ezt írta: „Ősidők óta beszélnek az emberek a békéről anélkül, hogy elérték volna. Vajon egyszerűen azért, mert nincs elég tapasztalatunk? Bár békéről beszélünk, háborút folytatunk. Még az is előfordul, hogy háborút viselünk a béke megőrzése ürügyén . . . A háború talán túlságosan részét képezi a történelemnek ahhoz, hogy valaha is kiküszöbölhessük.”
És most, a közel-keleti háború ismét eloszlatta a béke illúzióját. Vagy talán az emberiség egyszerűen rossz helyen keresi a béke forrását?
[Kép a 3. oldalon]
„A civilizáció történetében a földön élő emberek ezen nemzedéke tanúja lehet a béke megmásíthatatlan időszaka eljövetelének.” (Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió elnöke az 1990 májusában megtartott csúcsértekezleten Washington DC-ben, USA.)
[Forrásjelzés]
UPI/Bettmann Newsphotos
[Képek a 4. oldalon]
„A szabadság új világa nyílik meg előttünk . . ., egy világ,ahol a béke maradandó, a kereskedelem lelkiismeretes és ahol minden, ami lehetségesnek tűnik, az lehetséges is.” (George Bush, USA elnöke egy világgazdasági csúcstalálkozón Houstonban, Texas, USA. 1990. július.)
[Forrásjelzés]
UPI/Bettmann Newsphotos
„A falak, amelyek egykor határok közé szorították az embereket és az eszméket, melyek elkülönítették őket, romba dőltek. Az európaiak a saját sorsukat kovácsolják. A szabadságot választják. A gazdasági liberalizmust választják. A békét választják.” (NATO-nyilatkozat a csúcsértekezleten Londonban, Anglia, 1990. július.)
[Kép forrásának jelzése a 2. oldalon]
Cover photos: U.S. Naval Observatory photo (stars); NASA photo (earth)